Erős négyesek az éveleji bizonyítványokban

Szokásos rovatom (uhh… úgy hangzik ez mintha Peterdi Pál mondaná be molyirtószagú garbójában Maksa Zoltán és Antal Imre között, egy decens “ez még semmi…tessék!” felkiáltás kíséretében, Tücsközve-Bogarazva), az osztkönyv, idén dohogva indul be – pont mint maga a csapat. Nomen est gólem, ugye. Kecsó után a civil munka tartott távol a blogtól, Pápa után a kedvem hagyott el – hogy kapjon az ember ihletet, miután 90 percig nézi Tóth Bálintot egy olyan gatyában a partvonalnál, amit Rejtő Jenő is megkönnyezett volna? Szóval először most van érkezésem értékelni – és szerencsére ezúttal volt is mit. Így aztán csak nem hagyhatom ki:  és most néhány kis színes az Újpesti Hírmondóból!  

Kapu – a lassú ébredés itt is megindult

KEMENES Szabi elmúlt hetei bizony nem kerülnek fel a kedvenc kapusunk memoárjainak arany lapjaira, de tegnap végre nyomokban már láthattuk azt, amiért a “kemenesszabi-kemenesszabi” kórusok eluralkodtak Kispesten az elmúlt években. Egy remek reflexvédés mellett végre vállalható kijöveteleket tolt Kemi, mindössze két olyan beívelés volt, ahol földbegyökerezett lábaival a frászt hozta ránk. Ha a szokásos tendenciákban bízunk, e lassabb bemelegedés után most jön majd Szabitól a nagy meccsek sora. Szükség is lesz rá a gólvonal előtt.

Védelem – még nem a tavalyi, de túl az elmúlt hetek sokkján?

Hát igen: voltak hibák most is, ebből lett a gól, például. De alapvetően a felforgatott hátsó alazat nem muzsikált rosszul. Ez főként a megtért tékozló fiúnak és Botinak köszönhető –  a szélsőhátvédek az uccsó 20 percre lettek csupán “vállalhatók”. ZSIVÁNY barátunk konkrétan sz*r volt 80 percen át. Bocs Boris, nothing personal. De ez van. IGNJATOVICS papa visszatért, és bár ez nem a tavalyi míves hentesprofesszionalizmus volt, amit hozott, azért nem is a Vojvodina és Kecsó elleni beelesdézett cacaki trip. Nagyon kellett már hátra a biztonságot adó játéka, ami így, light kiadásban is a legjobb a defenzív keretből. BARÁTH Botika az első 45 percben még mindig inkább szokta új posztját, a második félidőre javult aztán fel jobban, előbújva a szürke tartományból. Good job. ALCIBIADE viszont iszonyat gyenge még magyar szinten is, rengetegszer marad le az emberéről, vagy ragad elöl fölösleges portyái során, visszaérni meg nem mindig sikerál. Üzemi hőmérsékletét ő is 70 perc után érte el, akkor már nem csinált nagyobb bajt. Ej-ejj.

Középpálya – meglepően jó pillanatok

Az elmúlt hetek mélypont-szekciója ezúttal végre közelített a tavaszi labdaösszeszedős, szürke-de-hatékony formájához. Ennek örülünk. HIDI, amennyiben nem kényszerítették versenyfutásra, jól szűrt. NAGY GERGŐ sok apró hiba mellett, de a megszokott hajtással focizott, szünetbeli lekapását én most sem értettem. (Majd a TV előtt ülők felvilágosítanak talán.) DIARRA meccseleji szokottan halovány és űberszürke teljesítménye meglepően feljavult az első félidő a második felére, végre vállalkozott lövésekre is, nem csak az állandó hátrapasszok, szemben eddigi kispesti pályafutása nagy részével… És ez így ment a meccs végéig. Bravó. Miért nem lehet ezt így mindig? Ez ugyanis eddigi kispesti top-mecse volt.

Támadósor – potenciál van, csak ritkán tör elő

Csatárínségünk idén oly mértéket ölt, hogy Rossi májsztró VÉCSEIt hozta egy sorral előrébb, mégpedig a jobb szélre. És lássatok csodát! A hátravont irányító mellettt ez a poszt fekszik a legjobban Bálintnak! Jó labdaszerzések, Vernesnek csodaindítás, sorjázó remekbeszabott megoldások-lövések, cselek elől: aranykincs ő nekünk, egyszerűen a meccs embere, már másodízben zsinórban! Így tovább Bálint – és nehogy elengedjük őt Kispestről. HOLENDER sajnos egyelőre csalódás. No nem végletesen, mert jó lehet ő még, csak nem jó azt látni, hogy a tavalyi sikeres epizódszereplések és a Celik elleni becsapós gála után vergődik ő még a magyar elsőosztályban. Egyszerűen súlytalan még elöl, cseréje régóta érett, sőt, én már szünetben őt kaptam volna le, annak ellenére, hogy talán a legnagyobb tehetségünk. Helyette Mancio Junior érkezett, észrevétlenül osonkodni a csapattársak takarásában jó negyed órát. Ilyen profi eltűnéseket Kispesten utoljára talán Rufinótól (?) láttam. VERNES Ricsi – nos ő aztán nem tűnt el. Az első félidőben jó értelemben véve agresszív kezdést láttunk tőle, majd egy végigrobotolt, pörgött, cselezett és kellemetlenkedett 45 percet. A második félidei gólja így abszolút megérdemelt volt, csak a 60. perc után szürkült el kissé, ekkor váltotta őt a fiatal Prosser, ki ügyesen húzogat, de majdnem soványabbnak tűnik, mint jómagam, az pedig nem sok jót ígér – kis erősödés kéne még a fiúnak, nehogy idő előtt falja őt fel a hirtelen váltás az U19 és a felnőttkeret közt. Csatársorba érkezett cserének Diaby is, aki jól tartott meg labdát, góllövő ékként azonban továbbra is korlátosan volt hasznos – igaz a meccs ezen fázisában már nem is annyira a gólra, semmint a kihúzásra mentünk.

Kispad – Rossi 4 prez?

ROSSI ezúttal is kicsit elkalkulálta a cseréket szerintem, bár nehéz őt kritzálni, a jelenlegi, hát, nem túl mély merítési lehetőségek közepette. Ennek ellenére Nagy Gerit fennhagytam volna, Holendert hamarabb kapom le, sőt, akár nem is kezdetem tartósan, Prosser helyett pedig jöhetne egy erőteljesebb arc az akadémiáról, de ezek lehet, csak kötözködések… a sajtónyilatkozata, ezzel az “akinek a Honvéd címeres mez smafu,  annak –> there is the door motherfucker” jellegű posszanással azért mindent vitt, hát, karakán dolog így lemondani Tandiáról, aki bár kéne, mint egy falat kenyér, de ebben igaza van a taljánnak, hogy aki nem akar itt játszani, azt ne erőltessük. Szóval szemléletben rendben vagyunk, reméljük Rossi is lehiggad és nem megy el a falig felmondás téren, mert még jó ideig elviselném  ezt a czukor kopasz búráját a padunkon, minden hibájával együtt…

Kis lépés a Honvédnak, nagyon sok lépés a lelátón

127 lépcsőfok. Ennyit kell megtenni Győrött, ha valaki a földszintről szeretne felsétálni a sajtó számára kijelölt helyekig. Megnéztem, egy lépcsőfok magassága a lépcsőházban ~14 centi (a telefonom ~12 centi, és annál valmaivel nagyobb volt), a szektorban pedig ~12-15. Számoljunk. 14*99 (ennyi lépcsőfok van a lépcsőházban) + 28*13 (a szektorban) = 1750 centi, vagyis nagyjából 18 méter. Ilyen magasan van az ETO Parkban a sajtó, és érdekesség, hogy az oldalvonaltól talán még ennyire sem. Iszonyat meredek a lelátó, kicsit olyan érzés, mint egy panelház 5-6. emeletéről nézegetni a parkolóban rollerező kissrácokat. És még a kecsóiak jelmondata a “sem magasság, sem mélység nem rettent”.

Tudom, idegenben jó idegenben lenni, és a túra nem csak attól túra, hogy megyünk, és útközben jól szórakozunk, hanem attól is, hogy kiállunk a lelátóra, és akkor van valami. Közben sör, beszélgetés, szurkolás, miegymás. Ennek ellenére van az, amikor szeretem magunkat kívülről nézni, például hogy milyen lehet ebben a remek győri akusztikában? Parádés. Ismét egy meccs, ahol meccshosszig tolta a tábor, 150-en lenyomva a sportlapok szerint ötezres hazaiakat. És még az új dal is ült.

PanorámaVicces kedvű rajzolónk a képen 5000 nézőt rejtett el. Az ön feladata, hogy találja meg mind. A helyes megfejtők között további nézőket sorsolunk ki.

Mellékesen amúgy játszottunk egy egész pofás kis rangadót. Rossi úgy tűnik tényleg betartja a szavát, és ragaszkodik a háromcsatáros játékhoz, miközben talán érzi, sem a formához, sem úgy általában bármihez nincs meg a kellő minőségű és – bármennyire is fura – számosságú játékosa.

Szabi a visszatérése óta most hozta a legjobb formáját, és bár a második félidőben kétszer talán kijöhetett volna egy-egy kósza beívelésre, hibájául legfeljebb annyit lehet felróni, hogy a bravúrjaival pont középre ütötte ki a labdákat. Gond egyikből sem lett, mert a futball alapmodorosságai a valóságban egyébként kőkemény életigazságok, és így a jó kapusnak szerencséje van. Kösz, Szabi, nagyon kellett ez a nyugalom nekünk és a csapatnak is.

A magárataláló védelem stabilan állt a lábán, kivéve szegény Zivanovicot, akit kétszer is ápolni kellett. Az első félidőben még fel tudott állni, de a másodikban, amikor megkapta magának a sokat lődöző és elég jól is játszó, de rettenetesen indolens Varga Rolandot, akkor finito, jöhetett a csere, és Moga második meccse a nagycsapatban. Az első amúgy még tavaly februárban volt, egy Hungária körúti zakón, ami egyébként Lovric első meccse (és gólja) is volt nálunk. Szegény Moga akkor ugyanúgy járt, mint most Zsivány, és az első félidőben komolyabban lesérült, hogy utána következzék a második Supka-éra egyik korai problémája, a jobbhátvéd kérdésköre. Az akadémiáról érkezett Moga lett volna az ötlet, Horváth Adrián a végszükség, hogy aztán hosszú időre megnyugvásra leljünk Lovricban, és felejtsük el az egész kérdéskört.

Amit persze most feszegetni kell, mert ugyanaz a helyzet, csak épp balhátvédben. Vidovic hamar kidőlt, Novák eleve sérült volt az idényrajton (azóta a fakóban rendre játszik, a régi formájától még messze, de egy próbát talán megért volna az elmúlt meccseken), Baráth Boti jobblábas, de véletlenül bejött a szerepeltetése, Zivanovic dettó jobbos, ráadásul alapvetően (támadó)középpályás, és hiába nem rossz kis spíler, látszott, hogy idegenül érzi magát a poszton. Moga amúgy szintén jobblábas, a beszállása után látszott is rajta, hogy bizonyos szituációkat nem tud máshogy megoldani hasznosan. Négy játékost fogyasztottunk itt tehát, miközben az tavalyi kezdő még szerepet sem kapott. Lassan illendő lenne valamit kitalálni, és legalább egy Lovric-szintű megoldást találni. Legyen az felőlem bárki.

Középen Ignjatovic és Tandia nagyon rendben van. Ignja tanárian csinálja a dolgát, és hiába próbálja belémszugerálni RW, hogy kell egy intelligens és egy romboló erre a posztra, én hiszem, lehet az akár ugyanaz a személy is. Kicsit olyan nálunk, mint Nemanja Vidic a Manchester Unitedból, és még hasonlítanak is egymásra. Távolról mondjuk, de tényleg. Tandia az elmúlt meccseket végigjátszotta, rombolt tisztességgel, odalépett ha kellett, és pont azt a határozottságot hozta, amit Debiből nagyon hiányoltunk az elmúlt fél-egy évben. Nem ő lesz az intelligencia később felállítandó szobra a stadionbejáratnál, de nem is ezt várjuk tőle, hanem hogy ha kell, minden kecmec nélkül rúgja ki a stadionból a labdát – és ha úgy adódik, az ellenfél csatárát is.

Nem indítjuk rosszul a meccset. Az első nagyjából húsz perc egyértelműen a miénk, és bár a Győrnek van a félidőben két nagy helyzete, pontozással talán ikszre jogosan hoznánk még egy szőrösebb szívű boxbírónál is. Ha egy kicsit jobban figyelünk, akár Lovric (15. perc, egy szöglet utáni kipattanót lő el tizenkét méterről keresztbe a hosszú előtt) is betalálhatott volna, akár megindulhattunk volna négy-a-háromba, de Gege eltökölte, vagy csak addig kereste Délczeget a passzal, hogy közben elmúlt a helyzet (33. perc), és akár lecsúszhatott volna bármelyik távoli lövésünk (Gege többször, Vécsei), hogy ne Stevanovic védjen, hanem gól.

A furcsa, Marshal, Hidi, Vécsei összetételű középpálya (megtámogatva a visszalépő Ivancsiccsal és az alturista bal/jobbhátvéd Délczeggel) nagyjából harminc perc után adta meg magát, de megroppanni még így sem volt képes. Mufi két hatalmas hibát vét, majd a 40. percben Ikenne-King jön a helyére, és mivel nem volt előtte melegíteni, a csere szükségből történhetett, ami talán megmagyarázza a hibákat is. Hogy nem kis problémáról beszélünk, azt jelzi, a Győr legnagyobb helyzete épp abból alakult ki, hogy Mufi elvesztett egy egyértelműen neki álló fejpárbaj/talajharc kombót a félpályánál.

Félidőre a szögletarány 2-3 nekünk, a szorosabban vett helyzetekbe kerülések száma 6-7 szintén nekünk. A 0-0 tehát jogos, még a Győr ziccere ellenére is.

Erre jött egy olyan második félidő, amit nagyon nem kívántunk magunknak. Olyan például nincs, hogy mi kezdjünk, de a harmadik passzból már egy győri indítja a másik győrit, hogy az kapura lőhessen. Pintér átteszi Vargát Lovricról Zsivára, hátha, miközben nálunk Ikenne-Kingnek kellene domborítania a középpályán, vagyis Hidinek és Vécseinek párban megoldani, hogy ne jöhessenek ránk lendületből. Ikenne-King azonban teljesen súlytalan. Fizikailag kevés, kicsi, ráadásul minden labdaátvétel után azonnal cselezni kezd, és addig nem hajlandó bármit csinálni, amíg nem cselezhetett legalább kettőt. Ha nincs rajta ember, megkeresi, csak hogy cselezhessen. Nem, ez most pont nem kell nekünk, mert Délczeg ugyanezt csinálja, csak valamivel jobb sikerrátával.

Amúgyis Dél az egyik legnagyobb problémánk. Iszonyat szerethető, ahogy küzd, ahogy visszalép besegíteni, szerel a saját tizenhatosánál, csak épp közben elől nem találja a helyét. Fizikailag rendben van, a sebességével nincs gond, de arra szerintem nem jó, amire mondjuk Diaby igen, hogy megcsinálja az új játékhelyzetet. Neki az kell, hogy megtegyék helyette mások, és már csak a befejezéssel kelljen törődnie. Szóval az idei Délczeg kell, de az is kell, hogy megtaláljuk, hogy mire és hogyan. Diabyval nagyon jól néznek ki egymás mellett, Abassal vagy Faggyassal megtámogatva hazai szinten nem is lennének rossz sor, de akár még egy előretolt Gegével sem.

Mert rég láttunk olyan Gegét, mint most Győrben. Végre kicsit kötetlenebbül, a támadósorban játszhatott, ahol van lehetősége villantani valamit. Próbálkozott tisztességgel, és bár volt néhány flegmának tűnő (az alibi egy ilyen meccs után erős lenne) megmozdulása, összességében nagyon rendben volt.

Ahogy a játékunk is, ami ugyan nem volt, de legalább stabil. Nyomott az ETO, de nem éreztük, hogy bennük lenne a gól, fogalmatlanul lődöztek távolról idegességükben, amire Rossi úgy reagált, hogy ezúttal nem cserélt a megszokott 54. percben. Sőt, egész meccsen csak szükségből, vagy időhúzásból egyáltalán. Mondjuk az is igaz, a padon ücsörgő Faggyas, Odia, Nagy Gergő, Ikenne-King, Moga, Vernes hatosból kit és hova, és legfőképp miért? Mitől lesz az jobb nekünk? Középpályára csak Odia és Ikenne-King jöhetett számításba a labda minimális szintű megtartásához, tehát minek?

A végén még így is könnyen kikaphattunk volna, és pont a két csere ügyetlenkedése miatt. Ikenne-King már a második félidő elején is megkísértette a szerencsénket, amikor egy győri beadást mellel tesz le az amúgy elvétett csatárnak, hogy az fölédurrantson meglepetésében és alig nyolc méterről. A 88. percben(!!!) azonban, miközben percek óta folyamatos letámadás alatt állunk, úgy gondolja, hogy kikísér az oldalvonalunkmellett egy alig csordogáló labdát az alapvonalon túlra. Ez nem lenne baj, ha egy-két méterről gondolná, de gond ha harmincról. Szerelik, bepassz, lövés, gól – les. Hatalmas mázli, hogy a spori és a taccsbíró is úgy érezte, a Szabi előtt ácsorgó támadó zavarta kapusunkat a kilátásban, tehát nem lehet tétlen.

Mindezt úgy, hogy alig egy perccel korábban egy győri szöglet után felszabadítás helyett Vernes az ellenfélhez passzol, aki legalább annyira megilletődik, mintha Ikenne-Kingtől kapta volna, és az ötös sarkáról szintén fölévágja. Most hetekig nem lottózom, de még fej-vagy-írást sem játszom, mert tudom, minden szerencsém ugrott egy jó időre.

Kihúztuk valahogy. A sajttájon Rossi is elismeri, az első félidő egyes szakaszai kivételével gyengén játszottunk, de a döntetlenre rászolgáltunk a küzdésünkkel. Pinyő nyugodt, elsimeri, ha berúgjáka a helyzeteiket, nem lenne miről beszélni, de ha nyolcról nem megy sorra, akkor a döntetlennél jobb nem jöhet össze. Hosszú a bajnokság, a céljaik eléréshez még bőven lehet gyűjtögetni pontokat. És ennyi. Egyetlen kérdés sem hangzik el senkitől, de nincs is mit kérdezni, mindent elmondtak.

A sajttáj legérdekesebb része azonban számunkra az, hogy Rossi tűnt idegesebbnek kettejükből. Ha logikusan gondolkodunk, akkor arra kell jutnunk, nem az eredmény miatt bánatos, mert mégis a listaveztőtől hoztunk el pontot, miközben komolyabb helyzeteink nem voltak, a Győr pedig átlagban hármat szórt eddig otthon bárkinek. Ami miatt gondban lehet az a korábban is említett keretminőség-keretszámosság. Ha jól számoljuk Lovric kipontozódott a következő meccsre, Zsiva és Mufi ki tudja felépül-e. Okés, hogy az Egerrel játszunk, de nekünk tényleg nincs könnyű ellenfél, és hiába térhet vissza Baráth Boti, azt például nem tudjuk, hogy Diaby ezúttal miért nem volt a keretben sem, Tchami meddig sérült még, ha egyáltalán az és hasonlók? Diarra eltiltott lesz, Novák úgy látszik az NB2-ben ragad, Debrecenit a tulaj(?) nem engedi a nagycsapathoz, így maradnak Ikenne-Kingék, vagy talán a bevállalás, hogy jöhetnek akadémisták a fakóból, az NB2 úgysem számít idén nekünk, mindenképp kiesés kell legyen a vége.

Alakulgatunk, de még nem vagyunk kész, az idény első fordulóinak nemhogy az eredményességétől, de még a mutatott játékától is nagyon, de nagyon távol vagyunk. Egyelőre tudok hinni Rossiban, és hajlandó vagyok elfogadni, a csapat összeállításába az eltiltások és a sérülések meghatározottságain túl, talán mások is beleszólnak. Tudom, hogy üzleti érdek, de nem kéne.

képek: 1909foto.hu

Szezonértékelés 2.: Visszapillantótükörben a tavasz

A bajnokság véget ért, a nyár kitörőben, játékosaink boldogan dalolhatják a ’80as évekbeli Asterix-képregények rímjeit kölcsönvéve: „Bozsik-stadion a hazám, szabira mentem lazán”. Jobban eleresztett drukkereink is nyári utazásaikat tervezgetik, persze szigorúan az első felkészülési meccsig bezárólag, hisz a következő 1 hónapot is nehéz lesz kibírni a sokat szidott Bohócliga nélkül. És mit tesz eközben a kispestblogger, aki lassan bepállik a légkondiját vesztő irodában, José Camachót megszégyenítő cowboyfoltokat növesztgetve a nyakig gombolt ing neccesebb pontjain? Mit tenne – összefoglal, visszatekint, értékel, summáz. Számot vet, analizál. Nézzük, mire jut e tavasz kapcsán…

Meddő Március

Hol is hagytuk abba a téli felkészülés előtt? Morales ment, Szalai is – pontosabban ő háttérbe húzódott, mondjuk úgy: a másodpilótai ülésbe a kormányrúd mellől – ahova Supka Attila állt. A régi-új edző aztán egy vállalható felkészülést vezényelt le, melynek során vesztettünk egy adag spílert (közülük az igencsak megkedvelt Taki Ákoson kívül igazán Németh és Coira volt veszteség, de ők is inkább névértékben, hisz sem a másutt oly stabil kapus, sem a fél év után alibijátékossá szürkülő spanyol nem váltotta meg ősszel a világot), és hoztunk kb. feleannyit. Közülük Flavio transzfere az utolsó pillanatban besült, így a Lovric-Gege-Bright-Zelenka készletben kellett bízni, + a felnőtt kerethez rendelt Baráth-Moga-Czár-NagyGeri-Vernes-Kapacina kadétcsoportban.

Nos, a fiatalítás mértéke hamar megcsappant: a felsorolt srácok közül az első 3 annak rendje és módja szerint lesérült, szinte a rajt pillanatában. Moga pl. ritka pechesen első NB1-es meccsén, hogy a 35. percben már apja karjaiban sírdogáljon szegény a Hidegkuti oldalvonalánál. Supka is kereste az optimális kezdőt: kísérletezett hátul Tóth Ivánnal, elöl Brighttal, Rouanival, irányítóban Moreirával, jobbhátvédben Horváth Adrival- katasztrofális eredményekkel. Vereség az MTK ellen (a dolog pikantériája: ha annak a meccsnek a végén valaki azt mondja nekem: ma itt láthattuk az egyik kiesőt, hát én hazamegyek és leiszom magam a jóféle závodi barackpálinkámból. Ki hitte volna akkor, hogy az MTK kötheti fel évvégén a „fly away” fejpántot…), majd a hónap leghangulatosabb meccsén otthon a Fagyitól is. Élednek reményeink a Vidi elleni hazai MK-remin, ahol az először kezdő Zelenka is betalál, illetve a Debrecenből, 1:2 után elhozott ponttal, s bizony a szépséges tavaszi estén a Hajdúságból hazafele tartva még némi optimizmust is éreztem a wekerlei éjszakában. Ehelyett a tavasz mélypontjai jöttek: megalázó vereség a csúcsformát futó Vidi ellen az MK visszavágón a Sóstóiban, majd itthoni 0:0 a Szolnok ellen, 11 kihagyott ziccerrel, görcsölve, szenvedve. Szurkolóink már kongatták a vészharangot, (szoftosan én is) és Zalában Supka bekóstolása is megkezdődött az idény leggyengébb pörformanszát követően, Babar kollega pedig bánatában már egy halálos tavasz rémképét festette le

Álomszerű Április

…ehelyett azonban vitális hetek jöttek. A Hali elleni hatpontost 2 Lovrics dugóval és Gege szépségdíjasával húztuk be, Pápán a szúrós szemű kiwi lőtte el összes puskaporát a legjobbkor (bizony nagyot durrant a zélander ágyúcskája, Kukás Lala füle még ma is nagy erőkkel csenghet, valljuk meg), itthon pedig Kis Károly Paksának a tarkóján helyeztünk el egy keményebb tockost (ismét Lovrics a kézbesítő). Kecsón a hétközi derbin nem érdemeltünk vereséget és az idény egyik legjobb meccsét játszottuk a lilákkal, majd jött a Kaposvár, akik ellen a góllövő csukáját a Vidi elleni őszi dupla után végre megtaláló és gólyalábaira szigszalaggal gondosan feloktrojáló Danilo köszönt be. Itt a hónap vendége cím is kiosztásra került blogunk által a még mindig űberszimpatik, emberi, szerény és… nem is folytatom, egyszerűen ARC Tanár úr számára. Aki szerencsére udvarias vendég volt, nálunk hagyta 3 pontot. Ezzel gyakorlatilag meglett a bennmaradás, 5 meccs, 4 győzelem, 1 szoros vereség, ezzel sem számoltunk az 1 hónappal azelőtti nihilben. Jöhetett a május és egy szoftos kis kvázi-gála is várt még ránk, e hetekben a vörös-fekete mez, ha nem is ragyogott, de kicsit kisimult a szívem körül.

Megfáradt Május

Jött a Vidi, bajnokavatásra. A sóstói ultrák és nem annyira ultrák megtöltötték a vendégsarkot, a Fradi elleni után tavasszal másodszor is focihangulat. Aztán 10 perc alatt hervadás- 2 leventegól. Utána meg a szezon egyik legjobb félideje, helyzetek, majd Zeli és Gege is varázsol. 2:2, a második félidőben már nincs változás, a Dottore szolidan posszan a sajtótájon, Supka bejelenti a bennmaradást már matematikailag is. Hol a fieszta? – kérdezzük vidáman.

Mosolyunk aztán lelohad. Előbb a Győr majd az UTE oktat – igaz az utóbbi meccsen legalább annyi, ha nem több helyzetünk van, mint a liláknak de mit ér a helyzet, ha nincs ki belője? Elfáradtunk, na. Rövid a kispad, szűk a keret, a fiatalok még nem válhattak húzóemberré, a tavaszt szinte végigjátszó 13-14 játékos meg ennyit bírt. Bohócliga színvonal ide vagy oda, fölösleges lázadnunk – ebben a keretben sajna ennyi volt a jelen körülmények között. Végül Siófokon a búcsú legalább szép, 3:1 idegenben, több fiatal bemutatkozik, mint a régi szép kora- és közép ’90-es évzárókon, ízlelgetjük az új Kovácsbélák, Gabalák, Czipperek, Bárányosok nevét. Bízunk a jövőben, csöndben, kicsi rezignáltan.


…és a nyár? Nyertes? Nyögvenyelős?

…mert a bizakodás marad nekünk. Hemingway megint megtette  szokásos évvégi kinyilatkoztatását – de ilyet már sokat olvastunk.  Supka tettre késznek tűnik, vannak elképzelései – úgy fest az Öreget is meggyőzte, hogy most a magyar piacról is szemezgessünk. Visszatekintve a tavaszra, az látszik: kellett idő a jelen keretnek de összeálltunk viszont ez az idő már nem áll rendelkezésre a következő szezonban! Ősszel 18, tavasszal 12 meccs jön –jelen állás szerint, hisz az MLSZ nálunk úgy variál a szabályokkal, mint Ottmar Hitzfeld az 1996-97-es Borussia kezdőjével az idény során – egyszerűen nem lesz mód a tavaszra hagyni a döntést, télen szokásos keretleváltással, most nyáron kell jól igazolnunk.

A jelen keret nem rossz alap. Igen, jól halljátok. Félretéve most minden zsigeri kesergést. Nem rossz. Persze nem is jó, de alapnak elég. A fiatalok szépen, lassan fejlődnek, de hogy ez a trend folytatódjon, ahhoz folyamatosan kell terhelni és játszatni őket. Supka 5-6 új arcot akar – ami nem rossz de ne essünk megint át a ló túlsó oldalára, hogy csak a már befutott arcokat nyomatjuk. Kell a fiataloknak is a rutinszerzés. A tavaszi pozitív meglepetéseket (Lovrics, Zelenka) meg KELL tartani, Ivancsics is megérdemel egy esélyt, a többit pedig meglátjuk. Csak okosan. Délczeg nem rossz start a tanszferidőszakban – de remélem nem ő lesz a csúcsigazolás.  Morétól megszabadultunk, mert bár lassan kezdett nem irritáló játékot nyújtani, azért ne ő legyen a mérce Kispesten. Sadjo babát sajnálom hogy nem hozta ex DVTK-s és újpesti formáját, ha tényleg inkább a “thanx Barca” jellegű facebook-kontenteken jár az esze a very disciplined teljesítmény helyett (hogy Morales szellemét idézzük…) akkor érte sem sírok. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

A következő hetekben elemzünk, értékelünk tovább, posztonként szedve ízekre a csapatot, értekezünk az új igazolásokról – ha lesz miről-kiről, és folytatjuk Az én Kispest-Honvéd sztorim sorozatunkat is, Glázerrel, kieséssel, Gálhidivel, Dolcettivel. Ha már agyfaszt hoz a kánikula, tartsatok velünk!

Korábbi szezonértékelő cikkeink:

Címkép:vezess.hu.