127 lépcsőfok. Ennyit kell megtenni Győrött, ha valaki a földszintről szeretne felsétálni a sajtó számára kijelölt helyekig. Megnéztem, egy lépcsőfok magassága a lépcsőházban ~14 centi (a telefonom ~12 centi, és annál valmaivel nagyobb volt), a szektorban pedig ~12-15. Számoljunk. 14*99 (ennyi lépcsőfok van a lépcsőházban) + 28*13 (a szektorban) = 1750 centi, vagyis nagyjából 18 méter. Ilyen magasan van az ETO Parkban a sajtó, és érdekesség, hogy az oldalvonaltól talán még ennyire sem. Iszonyat meredek a lelátó, kicsit olyan érzés, mint egy panelház 5-6. emeletéről nézegetni a parkolóban rollerező kissrácokat. És még a kecsóiak jelmondata a “sem magasság, sem mélység nem rettent”.
Tudom, idegenben jó idegenben lenni, és a túra nem csak attól túra, hogy megyünk, és útközben jól szórakozunk, hanem attól is, hogy kiállunk a lelátóra, és akkor van valami. Közben sör, beszélgetés, szurkolás, miegymás. Ennek ellenére van az, amikor szeretem magunkat kívülről nézni, például hogy milyen lehet ebben a remek győri akusztikában? Parádés. Ismét egy meccs, ahol meccshosszig tolta a tábor, 150-en lenyomva a sportlapok szerint ötezres hazaiakat. És még az új dal is ült.
Vicces kedvű rajzolónk a képen 5000 nézőt rejtett el. Az ön feladata, hogy találja meg mind. A helyes megfejtők között további nézőket sorsolunk ki.
Mellékesen amúgy játszottunk egy egész pofás kis rangadót. Rossi úgy tűnik tényleg betartja a szavát, és ragaszkodik a háromcsatáros játékhoz, miközben talán érzi, sem a formához, sem úgy általában bármihez nincs meg a kellő minőségű és – bármennyire is fura – számosságú játékosa.
Szabi a visszatérése óta most hozta a legjobb formáját, és bár a második félidőben kétszer talán kijöhetett volna egy-egy kósza beívelésre, hibájául legfeljebb annyit lehet felróni, hogy a bravúrjaival pont középre ütötte ki a labdákat. Gond egyikből sem lett, mert a futball alapmodorosságai a valóságban egyébként kőkemény életigazságok, és így a jó kapusnak szerencséje van. Kösz, Szabi, nagyon kellett ez a nyugalom nekünk és a csapatnak is.
A magárataláló védelem stabilan állt a lábán, kivéve szegény Zivanovicot, akit kétszer is ápolni kellett. Az első félidőben még fel tudott állni, de a másodikban, amikor megkapta magának a sokat lődöző és elég jól is játszó, de rettenetesen indolens Varga Rolandot, akkor finito, jöhetett a csere, és Moga második meccse a nagycsapatban. Az első amúgy még tavaly februárban volt, egy Hungária körúti zakón, ami egyébként Lovric első meccse (és gólja) is volt nálunk. Szegény Moga akkor ugyanúgy járt, mint most Zsivány, és az első félidőben komolyabban lesérült, hogy utána következzék a második Supka-éra egyik korai problémája, a jobbhátvéd kérdésköre. Az akadémiáról érkezett Moga lett volna az ötlet, Horváth Adrián a végszükség, hogy aztán hosszú időre megnyugvásra leljünk Lovricban, és felejtsük el az egész kérdéskört.
Amit persze most feszegetni kell, mert ugyanaz a helyzet, csak épp balhátvédben. Vidovic hamar kidőlt, Novák eleve sérült volt az idényrajton (azóta a fakóban rendre játszik, a régi formájától még messze, de egy próbát talán megért volna az elmúlt meccseken), Baráth Boti jobblábas, de véletlenül bejött a szerepeltetése, Zivanovic dettó jobbos, ráadásul alapvetően (támadó)középpályás, és hiába nem rossz kis spíler, látszott, hogy idegenül érzi magát a poszton. Moga amúgy szintén jobblábas, a beszállása után látszott is rajta, hogy bizonyos szituációkat nem tud máshogy megoldani hasznosan. Négy játékost fogyasztottunk itt tehát, miközben az tavalyi kezdő még szerepet sem kapott. Lassan illendő lenne valamit kitalálni, és legalább egy Lovric-szintű megoldást találni. Legyen az felőlem bárki.
Középen Ignjatovic és Tandia nagyon rendben van. Ignja tanárian csinálja a dolgát, és hiába próbálja belémszugerálni RW, hogy kell egy intelligens és egy romboló erre a posztra, én hiszem, lehet az akár ugyanaz a személy is. Kicsit olyan nálunk, mint Nemanja Vidic a Manchester Unitedból, és még hasonlítanak is egymásra. Távolról mondjuk, de tényleg. Tandia az elmúlt meccseket végigjátszotta, rombolt tisztességgel, odalépett ha kellett, és pont azt a határozottságot hozta, amit Debiből nagyon hiányoltunk az elmúlt fél-egy évben. Nem ő lesz az intelligencia később felállítandó szobra a stadionbejáratnál, de nem is ezt várjuk tőle, hanem hogy ha kell, minden kecmec nélkül rúgja ki a stadionból a labdát – és ha úgy adódik, az ellenfél csatárát is.
Nem indítjuk rosszul a meccset. Az első nagyjából húsz perc egyértelműen a miénk, és bár a Győrnek van a félidőben két nagy helyzete, pontozással talán ikszre jogosan hoznánk még egy szőrösebb szívű boxbírónál is. Ha egy kicsit jobban figyelünk, akár Lovric (15. perc, egy szöglet utáni kipattanót lő el tizenkét méterről keresztbe a hosszú előtt) is betalálhatott volna, akár megindulhattunk volna négy-a-háromba, de Gege eltökölte, vagy csak addig kereste Délczeget a passzal, hogy közben elmúlt a helyzet (33. perc), és akár lecsúszhatott volna bármelyik távoli lövésünk (Gege többször, Vécsei), hogy ne Stevanovic védjen, hanem gól.
A furcsa, Marshal, Hidi, Vécsei összetételű középpálya (megtámogatva a visszalépő Ivancsiccsal és az alturista bal/jobbhátvéd Délczeggel) nagyjából harminc perc után adta meg magát, de megroppanni még így sem volt képes. Mufi két hatalmas hibát vét, majd a 40. percben Ikenne-King jön a helyére, és mivel nem volt előtte melegíteni, a csere szükségből történhetett, ami talán megmagyarázza a hibákat is. Hogy nem kis problémáról beszélünk, azt jelzi, a Győr legnagyobb helyzete épp abból alakult ki, hogy Mufi elvesztett egy egyértelműen neki álló fejpárbaj/talajharc kombót a félpályánál.
Félidőre a szögletarány 2-3 nekünk, a szorosabban vett helyzetekbe kerülések száma 6-7 szintén nekünk. A 0-0 tehát jogos, még a Győr ziccere ellenére is.
Erre jött egy olyan második félidő, amit nagyon nem kívántunk magunknak. Olyan például nincs, hogy mi kezdjünk, de a harmadik passzból már egy győri indítja a másik győrit, hogy az kapura lőhessen. Pintér átteszi Vargát Lovricról Zsivára, hátha, miközben nálunk Ikenne-Kingnek kellene domborítania a középpályán, vagyis Hidinek és Vécseinek párban megoldani, hogy ne jöhessenek ránk lendületből. Ikenne-King azonban teljesen súlytalan. Fizikailag kevés, kicsi, ráadásul minden labdaátvétel után azonnal cselezni kezd, és addig nem hajlandó bármit csinálni, amíg nem cselezhetett legalább kettőt. Ha nincs rajta ember, megkeresi, csak hogy cselezhessen. Nem, ez most pont nem kell nekünk, mert Délczeg ugyanezt csinálja, csak valamivel jobb sikerrátával.
Amúgyis Dél az egyik legnagyobb problémánk. Iszonyat szerethető, ahogy küzd, ahogy visszalép besegíteni, szerel a saját tizenhatosánál, csak épp közben elől nem találja a helyét. Fizikailag rendben van, a sebességével nincs gond, de arra szerintem nem jó, amire mondjuk Diaby igen, hogy megcsinálja az új játékhelyzetet. Neki az kell, hogy megtegyék helyette mások, és már csak a befejezéssel kelljen törődnie. Szóval az idei Délczeg kell, de az is kell, hogy megtaláljuk, hogy mire és hogyan. Diabyval nagyon jól néznek ki egymás mellett, Abassal vagy Faggyassal megtámogatva hazai szinten nem is lennének rossz sor, de akár még egy előretolt Gegével sem.
Mert rég láttunk olyan Gegét, mint most Győrben. Végre kicsit kötetlenebbül, a támadósorban játszhatott, ahol van lehetősége villantani valamit. Próbálkozott tisztességgel, és bár volt néhány flegmának tűnő (az alibi egy ilyen meccs után erős lenne) megmozdulása, összességében nagyon rendben volt.
Ahogy a játékunk is, ami ugyan nem volt, de legalább stabil. Nyomott az ETO, de nem éreztük, hogy bennük lenne a gól, fogalmatlanul lődöztek távolról idegességükben, amire Rossi úgy reagált, hogy ezúttal nem cserélt a megszokott 54. percben. Sőt, egész meccsen csak szükségből, vagy időhúzásból egyáltalán. Mondjuk az is igaz, a padon ücsörgő Faggyas, Odia, Nagy Gergő, Ikenne-King, Moga, Vernes hatosból kit és hova, és legfőképp miért? Mitől lesz az jobb nekünk? Középpályára csak Odia és Ikenne-King jöhetett számításba a labda minimális szintű megtartásához, tehát minek?
A végén még így is könnyen kikaphattunk volna, és pont a két csere ügyetlenkedése miatt. Ikenne-King már a második félidő elején is megkísértette a szerencsénket, amikor egy győri beadást mellel tesz le az amúgy elvétett csatárnak, hogy az fölédurrantson meglepetésében és alig nyolc méterről. A 88. percben(!!!) azonban, miközben percek óta folyamatos letámadás alatt állunk, úgy gondolja, hogy kikísér az oldalvonalunkmellett egy alig csordogáló labdát az alapvonalon túlra. Ez nem lenne baj, ha egy-két méterről gondolná, de gond ha harmincról. Szerelik, bepassz, lövés, gól – les. Hatalmas mázli, hogy a spori és a taccsbíró is úgy érezte, a Szabi előtt ácsorgó támadó zavarta kapusunkat a kilátásban, tehát nem lehet tétlen.
Mindezt úgy, hogy alig egy perccel korábban egy győri szöglet után felszabadítás helyett Vernes az ellenfélhez passzol, aki legalább annyira megilletődik, mintha Ikenne-Kingtől kapta volna, és az ötös sarkáról szintén fölévágja. Most hetekig nem lottózom, de még fej-vagy-írást sem játszom, mert tudom, minden szerencsém ugrott egy jó időre.
Kihúztuk valahogy. A sajttájon Rossi is elismeri, az első félidő egyes szakaszai kivételével gyengén játszottunk, de a döntetlenre rászolgáltunk a küzdésünkkel. Pinyő nyugodt, elsimeri, ha berúgjáka a helyzeteiket, nem lenne miről beszélni, de ha nyolcról nem megy sorra, akkor a döntetlennél jobb nem jöhet össze. Hosszú a bajnokság, a céljaik eléréshez még bőven lehet gyűjtögetni pontokat. És ennyi. Egyetlen kérdés sem hangzik el senkitől, de nincs is mit kérdezni, mindent elmondtak.
A sajttáj legérdekesebb része azonban számunkra az, hogy Rossi tűnt idegesebbnek kettejükből. Ha logikusan gondolkodunk, akkor arra kell jutnunk, nem az eredmény miatt bánatos, mert mégis a listaveztőtől hoztunk el pontot, miközben komolyabb helyzeteink nem voltak, a Győr pedig átlagban hármat szórt eddig otthon bárkinek. Ami miatt gondban lehet az a korábban is említett keretminőség-keretszámosság. Ha jól számoljuk Lovric kipontozódott a következő meccsre, Zsiva és Mufi ki tudja felépül-e. Okés, hogy az Egerrel játszunk, de nekünk tényleg nincs könnyű ellenfél, és hiába térhet vissza Baráth Boti, azt például nem tudjuk, hogy Diaby ezúttal miért nem volt a keretben sem, Tchami meddig sérült még, ha egyáltalán az és hasonlók? Diarra eltiltott lesz, Novák úgy látszik az NB2-ben ragad, Debrecenit a tulaj(?) nem engedi a nagycsapathoz, így maradnak Ikenne-Kingék, vagy talán a bevállalás, hogy jöhetnek akadémisták a fakóból, az NB2 úgysem számít idén nekünk, mindenképp kiesés kell legyen a vége.
Alakulgatunk, de még nem vagyunk kész, az idény első fordulóinak nemhogy az eredményességétől, de még a mutatott játékától is nagyon, de nagyon távol vagyunk. Egyelőre tudok hinni Rossiban, és hajlandó vagyok elfogadni, a csapat összeállításába az eltiltások és a sérülések meghatározottságain túl, talán mások is beleszólnak. Tudom, hogy üzleti érdek, de nem kéne.
képek: 1909foto.hu
Szokásos rovatom (uhh… úgy hangzik ez mintha Peterdi Pál mondaná be molyirtószagú garbójában Maksa Zoltán és Antal Imre között, egy decens “ez még semmi…tessék!” felkiáltás kíséretében, Tücsközve-Bogarazva), az osztkönyv, idén dohogva indul be – pont mint maga a csapat. Nomen est gólem, ugye. Kecsó után a civil munka tartott távol a blogtól, Pápa után a kedvem hagyott el – hogy kapjon az ember ihletet, miután 90 percig nézi Tóth Bálintot egy olyan gatyában a partvonalnál, amit Rejtő Jenő is megkönnyezett volna? Szóval először most van érkezésem értékelni – és szerencsére ezúttal volt is mit. Így aztán csak nem hagyhatom ki: és most néhány kis színes az Újpesti Hírmondóból! 
A bajnokság véget ért, a nyár kitörőben, játékosaink boldogan dalolhatják a ’80as évekbeli Asterix-képregények rímjeit kölcsönvéve: „Bozsik-stadion a hazám, szabira mentem lazán”. Jobban eleresztett drukkereink is nyári utazásaikat tervezgetik, persze szigorúan az első felkészülési meccsig bezárólag, hisz a következő 1 hónapot is nehéz lesz kibírni a sokat szidott Bohócliga nélkül. És mit tesz eközben a kispestblogger, aki lassan bepállik a légkondiját vesztő irodában, José Camachót megszégyenítő cowboyfoltokat növesztgetve a nyakig gombolt ing neccesebb pontjain? Mit tenne – összefoglal, visszatekint, értékel, summáz. Számot vet, analizál. Nézzük, mire jut e tavasz kapcsán…
Itt a hónap vendége cím is kiosztásra került blogunk által a még mindig űberszimpatik, emberi, szerény és… nem is folytatom, egyszerűen ARC 
…mert a bizakodás marad nekünk. Hemingway megint megtette szokásos évvégi