Mastodon

Napikispest 2020.12.28.

  • Eugen Neagoe // neve feltűnt a csakfocin is egy hírben, mint lehetséges kispesti edzőjelölt. Bár nem linkelik, azonban valószínűleg egy december 16-i gsp.ro-s anyagra hivatkoznak, hiszen azóta nem igazán foglalkoznak Romániában a témával.
    • természetesen // még december közepén rákérdeztem a nevére egy romániai focit jobban ismerő kollégánál, és azt tudtam meg
    • hogy Neagoe nemrég vette át az utolsó helyen álló, pár éve még bajnok Astrát, és kezdte el rendbe tenni.
    • Viszont az Astra legendásan nagy késésekkel fizeti ki a béreket, ráadásul a tulajdonos is elég szeszélyes. Nála előfordult, hogy hét veretlen meccs után rúgott ki edzőt, vagyis egy jó ajánlatra akár igent is mondhatna Neagoe.
    • Egyébként a rálátó kolléga szerint nem nagy durranás edzőként, igazán nincsenek eredményei, viszont két évig dolgozott a Sepsinél és nem haraggal váltak el egymástól, ami azt jelentheti, hogy egy adott körben akár jól is feküdhet a neve. (Szabó, Horváth Feri, Neagoe – vajon melyik kör lehet az?)