Tavasz-érzés helyett szögbeverés

"Alfi" reklámtábla a szinte töküres vendégszektor fölött a Városi stadionban. Nomen est gólem?
“Alfi” reklámtábla a szinte tök üres szektor fölött a Városi stadionban. Nomen est gólem? Lacalle emléke máig kísért!

Úgy indultam neki tegnap a Nyíregyháza-túrának, hogy hátha visszajön a kedv. Végül is a tavasz érkezése az mindig megdob “Kispestileg” is, végül is a csütörtöki ankétra nagyon erőlködve ráfoghattam (volna),  hogy voltak biztató jelei, pl. Rossi a végén odajött hozzánk dumálni, és jelezte, az újak ömlesztett berakása helyett max 1-2 új igazolásra számít és Botka, Lőrinczy kezdeni fognak (persze Ábel már akkor is mondta hogy ez jó eséllyel bullshit meg politika, de hát az ember picit hinni akar). Hinni akar, ja, de már az se megy. Szóval elindultam, hogy talán tavasz-érzés, talán lesz Honvéd-faktor, szóval hátha valami jó kisül ebből a napból.

Végül, ami jó volt, az Nyíregyházi Állatkert lett, meg a Sóstó környéke, mert ott tényleg jó sétálgatni. Tiszta Monarchia-hangulat a Krúdy-kaszinó, a környék pedig kora-kilencvenesek magyarfoci-feeling, tényleg csak egy egy kövérüveges régi Dreher kéne a kézbe meg Csehi Tibiék a középpályára. Szóval állatkert és Sóstó. A többit hagyjuk.

Ennek, ilyen formában így tényleg nem lesz sok értelme. “Tavasz-érzés helyett szögbeverés” bővebben

Tét nélküli meccsre utazunk Fehérvárra – azaz dehogy, nagyon is van mit veszíteni

cvmHát valahogy így! Szívem szerint azt írnám: tét nélküli meccsre megyünk a Fejér megyei székhelyre, a Vidi annyival erősebb kerettel bír, hogy most aztán tényleg nincs vesztenivaló, menjünk ki a pályára felszabadultan, nyomjuk, ami bennünk van, ami a csövön kifér, aztán meglátjuk, hátha kifog egy gyengébb napot az állami alakulat, és akkor elcsíphetünk egy pontot (vagy bekkelve többet is?). Csak hát másik oldalon ott van a tény: Viercho elhúzódó ténykedésével már elpazaroltunk egy sor ilyen lehetőséget, amikor tét nélkül lehetett volna vigéckedni, most már bizony közel a veszélyes zóna, szóval egyre inkább pontok kellenének, több vereség egyre kevésbé fér bele.

Mondjuk talán ez a fehérvári még igen – de akkor a Fradit és a többi hátralevőt kell ütni. Nem egyszerű a képlet sehogy sem. “Tét nélküli meccsre utazunk Fehérvárra – azaz dehogy, nagyon is van mit veszíteni” bővebben

Szürke lapok a kispesti naplóban

Kristi Marku jó volt - a végeredmény kevésbé.
Kristi Marku jó volt – a végeredmény kevésbé.

…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.

Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.

“Szürke lapok a kispesti naplóban” bővebben

Remények és szívlapát

640_20140803_2010_MIgooolVégül is bejött amit jósoltam, kvázi mindkét verzió.

A meccs öthatodáig a kibekkelt találkozó, amit egy talált góllal meg is nyerhetünk; utána viszont a maradék egyhatodban a klasszik kispesti önszívatás. Hát ez van.

Annyi azért kiderült számomra:

  • Viercho taktikailag azért nem agyrém, ezen a meccsen is nagyrészt lehozta a jobb Rossis meccsek átlagát – elképzeléseit majdnem siker koronázta;
  • cseréni ugyanúgy vegyesen cserél, mint elődje;
  • nyilatkozni még sablonosabban nyilatkozik;
  • Alcibiadét nem középső védőként kell játszani, hanem a tegnapi magánakciójáért úgy hátbaverni egy péklapáttal, hogy bepöndörödjön az összes zselés tincse.

“Remények és szívlapát” bővebben

Poszt a posztokról 4.: a csatársor

csatMásfél hét és kezdünk, úgyhogy ideje zárni poszt-leltárunkat az elmúlt szezonról. Eddig a mérleg nem túl kedvező a már megjelent epizódokat tekintve: kapusposzton kábé megvagyunk, a védelemben vannak egy-egy jobb eresztésű ementálit idéző lyukak, a középpálya fantomjellege nagy eséllyel nem indul oszlásnak, ami baj, és a csatársor…

…nos, a csatársor lesz a mai témánk. “Poszt a posztokról 4.: a csatársor” bővebben

Ünnepet rontani azért még tudunk

debri-600x400
Endi Bouadlát, a csapat a cívis ünnepet akasztotta meg! Respekt!

Három éve a Vidi tervezett fiesztát Kispestre, majd sunnyogott haza két remekbe szabott szabadrúgásgóllal a hálójában; tavaly a bajnok Győr ünnepelte volna még egyszer bajnoki elsőségét a Bozsikban, de bronzra hajtó srácaink hősies meccsen elintézték Pinyőéket (2:0). Ha az hősies meccs volt, a tegnapira nem tudom mit írjak: 8 meccses vereségszériából jőve, a telt házas, csilivili új Loki arénában az áldozati bárány szerepe volt ránk osztva, egy 3-4-5 gólos cívis sikert váró tömeg előtt. Erre mit lát a szép számú Honvéd-tábor? Kibekkelt első félidő után a másodikban JÁTSZÓ csapatot és egy remek Vernes gólt, majd egy katartikus zárást. A bajnoki díjátadó majdnem botrányba fullad, acsargó fejjel fütyül a hazai publikum, mi pedig mosolyogva távozunk. Mert ünneprontásban még jók vagyunk. Halovány gyógyír ez csupán az eltolt tavaszra – de tegnap mindenképp jó volt a Nagyerdőben Honvédosnak lenni.

“Ünnepet rontani azért még tudunk” bővebben

Matyó kátyú

katyuA Paks elleni döccenést tegnap este követte az első tényleges defekt a tavaszi hadjáratban – 1:0-ás vereséget szenvedtünk Mezőkövesden a fejhangú kiskakas csapatától. Ez nem jó hír, és nézni sem volt az az eseményeket, de ami valahol még fájóbb, az az, hogy én pl. annyira meg sem voltam lepődve (az alap szomorúságon-bosszúságon túl). Igazándiból már a Paks és a Kaposvár elleni döcögő-szenvedő, ötlettelen küzdelmekben is benne volt az előjele, hogy megint gond van a kreatív szállal nálunk, és az olyan ellenfelek ellen, ahol nekünk kéne diktálni, ott akadhat a bakelit a lemezjátszón. Hát most akadt is, és a Honvéd-indulók sorát hirtelen egy gyógyvízszagú kövesdi sramli váltotta föl. Ez pedig minden, csak nem zenei füleinknek.

“Matyó kátyú” bővebben

Szinte hihetetlen: hoztuk a kötelezőt!

patya…amikor kifele tartottunk már a sajtótáj és a szokásos ajándékbolti meccslezáró eszmecsere után a stadionból, a többiek hangosan gondolkodtak a kínzó kérdésen az eseményekben annyira nem bővelkedő meccsre visszagondolva: mit lehet majd erről írni?. “Tényleg Attis, mit írsz majd erről?“- erősített rá Hanta is, majd meg is adta a választ: “húzd rá a Hidire meg a 100. meccsére.” Végül is, nem rossz idea. Bár erre rögvest Viktort idézhetem, aki leszögezte: “ennél hidisebb 100. meccse nem is lehetett volna Patriknak meg a csapatnak“. Hát ja. De nyögvenyelősködés ide, kvázi nézhetetlenség oda, ez a meccs végül is beváltotta a rendeléskor leadott kérésünk, hogy legalább az alapcsomag meglegyen: három pont a zsákban. Már a Paks ellen is ezt kellett volna. Aki meg virtuozitásra vágyik, azt remélhetőleg kiszolgálja a csapat a Fradi/Vidi ellen eljövendő bravúrokkal. Oké, ebben ki is egyezhetünk. “Szinte hihetetlen: hoztuk a kötelezőt!” bővebben

Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is

cimkep_kispest-ute 3_2 74…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! “Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is” bővebben