mert célunk csak egy van
Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy többen többeknél esetleg az egész éves teljesítményt osztályoztátok, és nem az adott meccsen mutatottat. Jó, nyilván nem parádéztunk, sőt, kimondottan szarok voltunk, tehát akár itt is lehet valami magyarázat.
Szabi a szokásos módon hülyére verte a mezőnyt (3,19), csaknem egy teljes pontot verve a második helyen befutó Godoyra (2,27), ami ötös skálán minimum durva. Az alvég Bobál Geri Job fénykorát idéző mutatóval (1,3).
Itt a vége. A „fuss el véle kitétel” pedig talán sose volt ennyire igaz egy szituációra, mint most. Ezzel az ősszel tényleg fussanak el a felelősök, de jó messzire, mert ilyen kiábrándító, nihilista fél szezonunk már régen volt. Illetve… nem is olyan régen… Konkrétan 2014 tavaszán, emlékszünk. Szóval, ha pillanatra elhagyjuk az idényekben gondolkozó szurkolói énünket, és egy pillanatra visszavedlünk naptári évben számoló átlagos homo sapienssé, rögvest borzasztó a kép: két, egyaránt 8-9 meccsre rúgó nyeretlenségi (és jobbára vereség-) széria egyazon évben, azaz volt egy rövid, pár győzelmes Rossi-s március, egy Simon Mikis kifutott debreceni csodaest, pár elszórt nézhetetlen Vérhód siker, és…
…és ennyi. Erősen felejtős év, igaz? “Szezonzáró, széles spektrummal a legrosszabb emlékek újratöltésétől a pozitív hitig” bővebben
Mert ennyivel lett az újvárosi meccsünk legjobbja. Jó, volt egy-két védése, amiből az egyik nagyobbnak nevezhető, de azért mégiscsak fura valahol. Mindegy, leborulok a közvélemény előtt. Meg amúgy sem Szabit akartam szidni, nem rajta ment el a meccs.
Fontos még, hogy menet közben összejött a szükséges meccsszáma (legalább 50%) Holendernek és Prossernek is, vagyis felkerültek az átlagolhatók közé. Filip amúgy szintén nem semmi figura. Néha hozza a fehér Jobot, néha meg felsőközép. Idén úgy igazán sosem jó, de még így is beelőzi a kétszer is meccs embere Hidit. Fura dolog ez a statisztika.
“Magyarázzátok meg nekem, hogy mire adtatok Szabinak 3,21-et?” bővebben
A ma reggeli Csábi-interjús posztunk rövid, kétsoros felvezetőjében már lényegében megírtam a mostani poszt vezérgondolatát is. Tegyük hozzá: sajnos.
Mert ez a vezérgondolat az, hogy most egyszerre kegyetlenül elegem lett ebből az egészből. “Tűréshatár” bővebben
Szabi is megcsinálta Gyula sorozatát, és sorozatban háromszor lett a meccs legjobbja szerintetek. Természetesen még a Videoton elleni teljesítményről van szó, csak most pótoljuk. Az összesítő táblázat elérhető a szokott helyen, vagyis itt.
A nagy hajtásban lemaradt, hogy a Kecsó elleni meccs legjobbjának Kemenes Szabit találtátok, sőt, 3,87-es átlaga eddig idényrekord! Táblázat itt.
Viszonylag hosszú beszélgetés Szabival, amiből sok újdonság nem derül ki, de az igen, hogy bizakodó.
Nagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy “bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.
De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. “Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben
Egy bejegyzés a tegnapi Ligakupa után. Vajon mire gondolhat Szabi?
…némileg tisztább fejjel néz vissza az ember a tegnapi délutánra, de így is nehéz a józan, mértéktartó mondatok megszülése. Körülbelül azt tudom írni, mint a legnagyobb Bohócliger edzők (Véber, Supka és társaik) egy-egy kellemetlenebb végeredmény után: nehéz ilyenkor bármit is mondani. És mégis, most én is kénytelen vagyok ezt a közhelyet alkalmazni, mert ha szívből leírnám, amit gondolok, és amit a többiek végighallgattak tőlem (én meg tőlük) a kocsiban tegnap hazafele, akkor ezzel az erővel új blogot is indíthatnánk, kispestikocsmagoz.blog.hu, esetleg vorosfeketehozonges.taccs.hu címen. De hát azok meg nem annyira mi lennénk. Vagy fene tudja.
Így hát itt és most csak annyit írok le: szégyellheti magát, és ne álmodjon győzelemről az a csapat/edző, aki 75 percet kap emberelőnyben az ellenfele ellen, lélektanilag a kulcspillanatban szerez vezetést (44.-45. p.), és ezek után a második félidőre visszaáll bekkelni. Ez az ócska moralesi-vierchowodi lábszagú catenaccio(cska) ennyit is ér amennyit tegnap láttunk. Sz*rt se. “Aludva egyet a fröcsögésre…” bővebben
