Mastodon

Gazdag ott van Rossi bő keretében

Rajta kívül a kispesti akadémiát képviseli Botka, Holender és Schön, valamint részben a kispesti utánpótlást Szalai Ádám.

“Gazdag ott van Rossi bő keretében” bővebben

Amikor még be sem jelentettük Bardeát és Klemenzt, ti már akkor is az ötödik helyre vártátok a csapatot

Rég rettegtem ennyire egy semmiből feltűnő banánhéjtól, mint az idei tavasz előtt.

Nézegetem a keretünket a klubhonlapon, és nézegetem a keretünket nálunk. Nem gyenge, na. Igaz, tavaly nyáron is ugyanezt mondtuk, amikor sorra jelentették be a jobbnál jobb(nak tűnő) neveket – komoly mérkőzéshiánnyal. Kellett pár hónap, mire összekapták magukat páran, mégsem jöttek az eredmények csapatszinten.

Télen újabb játékosokat igazoltunk, sőt, egyeseket egyenesen vásároltunk, azonban kivétel nélkül mindannyian meccshiányosak. Pedig hiányposztra érkeztek, esetleg olyan posztra, ami nemhogy hosszú-, netán közép-, hanem lassan rövidtávon megoldásra, frissítésre szorul. Egyedül talán sajnálom, hogy egyedül Klemenz tűnik többposztos spílernek, aki talán kényelmesen tud mozogni a játékrendszerek között.

Négy ismerten minőségi, vagy a lekáderezése alapján annak tűnő játékos érkezett Kispestre a télen, és bár instant csak neccesen bevethetőek, ezekre az igazolásokra – ahogy a nyáriakra is – illik egy hangosat csettinteni: így kell csinálni!

Az egy másik kérdés, hogy mit tudunk kihozni a nevekből.

“Amikor még be sem jelentettük Bardeát és Klemenzt, ti már akkor is az ötödik helyre vártátok a csapatot” bővebben

A magyar válogatott jelen formájában csak korlátozottan nevezhető a magyar futball termékének: na és? Ott vagyunk az Eb-n!

  • A TAO-val felturbózott akadémiai rendszer hatásai alig érezhetőek a válogatott keretén.
  • Az NB I-es játékosok többségükben legfeljebb kiegészítő szerepre alkalmasak, és
  • a helyükön honosított, esetleg az NB I-ben soha pályára nem lépő légiósok, tehát nem a magyar futball termékei játszanak.
  • Rossi mégis egy működő elegyet varázsolva belőlük, kijutott velük az Európa-bajnokságra.

Pedig 2012-ben csak egy pizzára ugrott le Budapestre.

“A magyar válogatott jelen formájában csak korlátozottan nevezhető a magyar futball termékének: na és? Ott vagyunk az Eb-n!” bővebben

Keretünk a Malmö elleni meccsre

  • kapusok // Nagy, Horváth, Megyeri, Tujvel
  • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Craciun, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth, Buna, Szabó Alex
  • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Szendrei, Kesztyűs, Bocskay, Nagy Geri
  • csatárok // Balogh, Ugrai, Cipf, Traoré, Gale, Moutari, László, Tóth-Gábor

(félkövérrel a saját nevelések. forrás: UEFA)

  • változás a Turku elleni kerethez képest //
    • bekerült // Craciun, Balogh
    • kikerült // Lanzafame

Napikispest 2020.09.08.

  • spori // az NSO kitette, hogy görög bíró viszi majd a Malmö elleni meccsünket. Az értesülés pontos, az UEFA oldalán tényleg Anastasios Papapetrou neve szerepel. És ha már ide kattintottunk, fussuk át a keretünket, amiben természetesen semmiféle meglepetést nem találunk, viszont néhány névvel több, mint a Turku előtti volt (új: aláhúzott, saját nevelés: félkövér, távozott: áthúzva):
    • kapusok // Nagy Sanyi, Horváth, Megyeri, Tujvel
    • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth, Buna, Szabó Alex
    • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Szendrei, Kesztyűs, Bocskay, Nagy Geri
    • támadók // Lanzafame, Ugrai, Cipf, Traoré, Gale, Moutari, László, Tóth-Gábor
    • vagyis // Balogh Norbi még nincs, Lanzafame pedig még van. Egyébként többen sérültek, sérülésből jönnek vissza, formán kívüliek, vagy csak félre lettek állítva, szóval nem lesz egyszerű. (Nyugi, a meccs jövő csütörtök, addig még van szombaton egy Diósgyőr.)
    • csillag, csillag // természertesen van magyarázat: a keret ugyanaz, mint a Turku elleni, sőt, pont az, hiszen még benne van Lanzafame. Viszont akkor nem tette fel az UEFA csak az ún. A-keretet, míg most a B (vagyis a fiatalok) is szerepelnek.
  • InStat vs MLSZ // valaki tudja, hogy miért frissülnek ilyen lassan az InStat adatai az MLSZ meccscenterében? A harmadik forduló, vagyis az augusztus 28. és 30. közötti meccsek például még mindig nincsenek fent, és a korábbiakra is iszonyatosan sok időt kellett várni. Az előző szezonban legkésőbb kedd délelőttig kint volt minden. (Na, majd utánakérdezek a dolognak, hátha.)
“Napikispest 2020.09.08.” bővebben

Keretünk a Turku elleni EL-meccsre

  • kapusok // Nagy Sanyi, Horváth Andris, Tujvel
  • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth
  • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Kesztyűs, Nagy Geri
  • csatárok // Lanzafame(?), Ugrai, Traoré, Gale, Moutari, Tóth-Gábor

(via UEFA)

  • érdekesség // hogy közben kijött a Felcsút kerete is, ahonnan összesen két név, a kapus Tóth és a csatár Vanacek hiányzik. Cserébe a fakóból behívták Molnár Péter kapust, Magasföldi és Ganbayar (mongol, Csákvár) csatárokat. Gyanús nekem, hogy a leadott névsorban lehetnek olyanok is, akik el sem utaztak Svédországba. Gondolom majd úgyis kiderül.
    • persze // ettől még kérdésként felmerül, hogy ha az UEFA-nak egyértelmű szabályai vannak a helyzetre, akkor az MLSZ-nek miért nincs?
“Keretünk a Turku elleni EL-meccsre” bővebben

Tegnapikispest 2020.07.23.

nyilván szabit vettem ki az ajkai meccsre, és a szabadnapomon az utolsó gondolatom lenne, hogy posztot írjak minden más pihentető dolog helyett.

  • Nagy Sanyit // bejelentették. Azt nem árulták el, hogy mennyi időre.
  • elutazott a csapat // Győrbe edzőtáborozni, mégpedig a következő kerettel:
    • Megyeri Gábor, Nagy Sándor, Tomás Tujvel, Naser Aliji, Moutari Amadou, Baráth Botond, Batik Bence, Bocskay Bertalan, Traoré Boubacar, Buna Gábor, Cipf Dominik, Uzoma Eke, Eppel Márton, Thierry Gale, Gazdag Dániel, Hidi Patrik, Djordje Kamber, Kálnoki-Kis Dávid, Kesztyűs Barna, László Dávid, Ivan Lovric, Mohamed Mezghrani, Németh Dániel, Abacha Sani, Szendrei Norbert, Tamás Krisztián, Tóth-Gábor Kristóf, Ugrai Roland, Zsótér Donát
    • Eppel van, Traoré Boubacar új név, Németh Dániel alig 16 éves, Lanzfame egyénileg készül az akadémián, Nagy Geri lábadozik.

A kispesti ifit pár öregdiák kíséretében elvitték törökbe nyaralni

Kijött az edzőtáborba utazó keretünk a Honvéd oldalán. Van benne pár meglepetés:

  • N’Gog kikerült a keretből;
  • Horváth, Gazdag és Nagy Geri sérült;
  • bár az NSO azt írja, hogy Lefkovits és Mezghrani még nem teljesen ép, ők mégis utaznak;
  • Hidi és Eppel nem utazik; (előbbi állítólag kapott ajánlatot a klubtól, ami elnézve a középpályánkat indokolt is lenne);
  • egy sereg ifi is a fedélzeten.
“A kispesti ifit pár öregdiák kíséretében elvitték törökbe nyaralni” bővebben

Baráth, Gazdag, Holender (és Zsótér) is a válogatott keretében

“Baráth, Gazdag, Holender (és Zsótér) is a válogatott keretében” bővebben

Szmájli, szmájli, ha-ha-ha, mekkora troll ez a kopasz!!4!

Feczegól a keretben!

Feczesin Róbertet természetesen régóta ismerem és mindig is kedveltem a játékát. Igazi csapatjátékos, aki a csapatért dolgozik a pályán, nagyon jól fedezi a labdát és rendkívül technikás is, így nagy segítségére lehet a válogatottnak, ha Szalai Ádámmal valami történne vagy fáradt lenne. Tudom, hogy Róbert nem fiatal játékos, de nagyszerű formában van, és sokat segíthet nekünk. 

mondta Rossi a szájával.
“Szmájli, szmájli, ha-ha-ha, mekkora troll ez a kopasz!!4!” bővebben