Mastodon

Bár a bajnokságban szakadnánk el annyira az üldözőktől egyszer, mint a bérlet- és jegyárakban

Kezdenek kijönni a következő szezonra érvényes bérlet- és jegyárak a kluboknál, vagyis eljött az a pillanat, hogy kontextusban is értelmezni tudjuk a Bozsikra megállapított árakat.

Két egyszerű grafikon fog következni:

  • jellemző bérletárak az oldalsó és a kapu mögötti lelátókra,
  • illetve a bérletárak osztva az otthoni meccsek számával, vagyis, hogy mennyibe kerül a bérleteseknek egy-egy hazai mérkőzés.
“Bár a bajnokságban szakadnánk el annyira az üldözőktől egyszer, mint a bérlet- és jegyárakban” bővebben

Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt

Bp. Honvéd – Kisvárda 1-1

A klasszikus rugós foci megvan? (l. címlapképünkön) A lényege, hogy 11-11 játékos számra gödröket mélyítenek egy fémlapon, és ezeknek a gödröknek a közepére egy rugót helyeznek, majd a rugó végére játékosokat. A labda egy vasgolyó, amit úgy lehet mozgatni, hogy a rugóra feszített játékost megpöckölöd. Mivel az egész pálya gödrökből és bukkanókból áll, mindig lesz egy játékos, akinél a labda van, tehát lehet pöckölni.

Na, valami ilyesmi volt a Honvéd-Kisvárda első osztályú labdarúgó mérkőzés. Ácsorgott 11-11 ember, ücsörgött körülötte mintegy kétezer néző, és nem történt semmi. Ennyi erővel a falat is bámulhattam volna otthon, de nem, mert kifejezetten jól éreztem magam, hiszen a barátaimmal tölthettem egy csodás délutánt. Sokat vihogtunk, kellemesen telt az idő, és még meccsel sem zavartak minket feleslegesen.

“Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt” bővebben

Honvéd-Kisvárda, azt hiszem ötkor

Szpojler: a poszt címe egyben a poszt zárógondolata is.

Úgy vagyok vele, hogy a sz÷r is le van sz÷rva.

A lábam kivisz, mert az a dolga, az akarat ilyenkor nem sokat számít. Ott kell lenni, mert amíg ott vagyok, addig valóban igaz, hogy én vagyok a Kispest. Amíg megteszem ezt az apró lépést, addig támadhatatlan maradok magam előtt, tehát Kispest.

És, ugye, a barátaim.

Vihorászunk, koccintunk, parolázunk, beszélgetünk, miazmás, amit emberek szoktak csinálni másik emberek társaságában, amennyiben olyan körülmények között találkoznak, mint egy kocsma, vagy egy komoly téttel bíró bajnoki labdarúgó mérkőzés (kellemes labdarúgóidő, vezeti Pintér Csaba).

Ma pedig ez fog történni és semmi több.

“Honvéd-Kisvárda, azt hiszem ötkor” bővebben

Van baj, és olyan sok stukstúrában, hogy megszámolni is nehéz

  • a 60. perc után vége a csapatnak. Addig 25-18 a gólkülönbségünk, utána 7-18. Vagyis az utolsó fél órában ugyanannyit kapunk, mint az első teljes órában.
  • képtelenek vagyunk megnyerni azokat a meccseket, ahol vezetéshez jutunk. Pedig azt figyeltem meg, hogy a győzelemhez kötelező vezetni.
  • Machach minek van?
  • nincs cserénk, és örülünk, ha egy kezdőt ki tudunk állítani.
“Van baj, és olyan sok stukstúrában, hogy megszámolni is nehéz” bővebben

Kambi azért is van, hogy ha Nebojsa nem tudná elolvasni távolról a mezen lévő neveket, akkor megmondja, mégis kik vannak a pályán

Kisvárda – Bp. Honvéd @ Kisvárda, 14:45

A Telexen megjelent Hrutka-Koppányi-anyaggal valószínűleg csak jövő héten fogunk foglalkozni. Annyit mindenképp megnézünk majd, hogy kik érkeztek a cikkben bemutatott idősáv alatt, és velük mire mentünk. Továbbá, hogy milyen koncepcióhoz (muhaha), és milyen edzőhöz (bruahahaha) kellett játékosért körbenézni a piacokon. (TGK, GBD)

Kétnapnyi bemutatkozás után ma már együtt alszanak a srácok az új mesterrel valahol Kisvárda közelében. Gyorsan haladnak, na. Mégis egy meccs következik, ahol bár – és nagyon nehéz ezt kimondani – nem mi vagyunk az esélyesek, mégis úgy kellenek a pontok, mint egy Zámbó Jimmy dalba a sekélyes hasonlat. Ettől működik.

“Kambi azért is van, hogy ha Nebojsa nem tudná elolvasni távolról a mezen lévő neveket, akkor megmondja, mégis kik vannak a pályán” bővebben

Napikispest 2021.10.03.

  • nézőszám vs. Kisvárda // #nemértem, de biztos van rá magyarázat:
    • 3018 // a honvedfc.hu szerint, és
    • 2339 // a kisvardafc.hu és az NSO oldalakon.
    • vajon // ez hogy jött ki? Nem mindhárom helyre a Honvéd az adatközlő?
  • csapatkép // ismét nem készült. Egyre inkább érzem, hogy manapság nem divat ez az – amúgy – szép szokás.
    • viszont // az furcsa, hogy Machach még mindig hiányzik a honlapon a keretet listázó oldalon, pedig most biztos sokan lennének kíváncsiak rá.
    • mondjuk // mindegy is, hiszen Lukic kivételével még azok is a tavalyi mezben szerepelnek ott, akik a nyáron érkeztek.
    • ja és // szeptember közepén volt hír, hogy lesz idei ülő-álló-padon álló soros csapatkép. Ma október három van.
  • kimaradások // éjszaka volt némi leállás, ami kitartott ma délutánig. Ilyesmi előfordulhat még a közeljövőben. Próbálunk szólni előre a @csakblog twitterén, amit a blog oldalsávjában is megjelenítünk.
“Napikispest 2021.10.03.” bővebben

Mint majom a farkának

Bp. Honvéd – Kisvárda 2-1 // osztályozókönyv

Első dolgom volt kikeresni Machach góljának előzményét a Médiaklikken, azonban csalódnom kellett, mert a közvetítésben nem szerepelt. Annyi látszik mindössze egy pillanatra, hogy Zsótér igazgatja a labdát, hogy Batik sűrűn magyarázva fut be a kapu elé, viszont amikor a rendező visszavált a szabadrúgásra, már csak Machach áll a labda mögött.

A helyszínen, illetve egyéb szemlélők megfigyelése alapján annyi történt, hogy Zsótér végezte volna el a szabit az utolsó percben, azonban a csapatkapitány (cséká!) Batik egyszerűen más döntést hozott a pályán, és Machachra bízta a dolgot. Arra a Machachra, akiről még Ferenc testvér is azt nyilatkozta, hogy edzésen sem látta szabadrúgást lőni. (Nyilván túlzott.) (Remélem.)

“Mint majom a farkának” bővebben

A pont ma 35 éves Bozsikban tehetnénk egy lépést az önbecsülésünk rendezése végett

Bp. Honvéd – Kisvárda @ Bozsik, 20h

B. szintén Kispest-szurkoló. Minap együtt ültünk egy megbeszélésen, hogy képviseljünk egy oldalt. A megbeszélések természetesen mindig csevegéssel indulnak, oldani kicsit a feszültséget:
Kivel játszotok hétvégén? – kérdezi a másik oldal.
Kisvárda, pénteken.
— (elmosolyodnak) Az kemény lesz.

Igen, ott tartunk, hogy a futballt nagyjából követők is tudnak arról, hogy a Kisvárda jelenleg vezeti a bajnokságot, és hogy a Honvéd egyelőre ugyan nyert hármat, viszont az elmúlt éve(i) alapján, inkább nem meri senki kimondani, talán még elképzelni sem, hogy valami működő dolog lehet nálunk.

És akkor elmosolyodnak, hiszen 2021. október 1-én, a kispesti Bozsik stadionban[1], a Puskás Ferenc utcában, a Bp. Honvéd ellen jelenleg egy Kisvárda nem csupán esélyesebbnek, hanem konkrétan esélyesnek tűni. Tényleg, hova süllyedhetünk tovább? Úgy a Kispest[2], mint a magyar labdarúgás?

“A pont ma 35 éves Bozsikban tehetnénk egy lépést az önbecsülésünk rendezése végett” bővebben

NB I/32. fordulókibeszélő

A forduló alatt folyamatosan frissülő poszt.

  • Diósgyőr – Újpest 0-0, csütörtök 17:30
  • MTK – Videoton 1-3, csütörtök 20:00
  • Paks – Felcsút 4-2, péntek 20:00
  • ZTE – Kisvárda 0-0, szombat 17:00
  • FTC – Mezőkövesd 2-1, szombat 19:30
  • Budafok – Honvéd 0-1, vasárnap 17:00
“NB I/32. fordulókibeszélő” bővebben

Mi vagyunk az a király, aki már Mohácsra menet belefullad a Csele-patakba

Bp. Honvéd – Kisvárda 0-1 // osztályozókönyv

Kezd nyomasztó lenni. Eleve az, hogy képtelenek vagyunk megverni a Kisvárdát, hogy képtelenek vagyunk tisztességes eredményt elérni hazai pályán, hogy az idei, masszívan alsópolcos piros-fekete mezünktől nem csupán esztétikai undor fog el, hanem a páni félelem, amikor kifutunk benne a pályára. És képtelenek vagyunk változtatni. Ragaszkodunk a bevett hülyeségeinkhez*.

*_ könnyen lehet, hogy petíciót fogok indítani a mez használata ellen.

Rendben, az egész meccsen volt talán egy helyzetünk, ami valamivel kevesebb, mint a Kisvárdának, vagyis tök jogosan érezhette azt minden érdeklődő, hogy ha valamiről elnevezték a gólnélküli döntetleneket, akkor az egész biztos az ilyen nulla-nullák miatt történt. Olyan erőket, ami egy mérkőzés eldöntéséhez általában szükséges, egyik csapat se nagyon mozgatott meg, vélhetően különböző okokból. Vagy mert eleve nem rendelkezik vele, vagy mert szándékosan, hovatovább taktikai okokból elengedte.

“Mi vagyunk az a király, aki már Mohácsra menet belefullad a Csele-patakba” bővebben