Mastodon

Napikispest 2019.05.22.

kupadöntő // tegnap végre átléptük az 5000 foglalt helyet. Tessék sietni, még van pár nap, és mintegy 2700 jegy.

játékoskeringő // az NSO bedobta a skót Hiberniansnél nem hosszabbító, és a Liverpoolnál lejáró szerződésű kapus, Bogdán nevét. Gróf is Skóciából jött (kis kurflival), ő sem játszott a Honvéd előtt soha NB I-es meccset, és láttuk mi lett belőle, szóval, ha úgy adódik, az előjelek nem rosszak.

a futball valóban csodálatos pillanatai // Horváth József és Kozma Misi találkozása 44 év után. (via ujpestfc.hu)

Innen szeretnénk megköszönni labdarúgó szövetségünk újabb szurkoló- és családbarát döntését, a

kupadöntőre egységesen, vagyis nullától kilencvenkilenc éves korig fix jegyárat.

Nem is értem, hogy miért jönnek a panaszos üzenetek, levelek, kommentek a kisgyerekes szülőktől, akik nem akarják megérteni, hogy azért egységesek a jegyárak, mert így könnyebb számolni a havi költségvetéssel. Elég csak sorbaállítani a családot, egy, vagy népesebb szaporulat esetén két kézen megszámolni, hogy hányan állnak a libában, majd felszorozni a kinyitott ujjak számát 2500, netán 3500 forinttal, függően attól, hogy a kapu mögül, vagy az oldalvonaltól szeretnék nézni a meccset. Kettes matekérettségi is elég hozzá!

Tényleg, köszönjük, MLSZ!

“Innen szeretnénk megköszönni labdarúgó szövetségünk újabb szurkoló- és családbarát döntését, a” bővebben

Napikispest 2019.05.09.

hahahahha, szeretjük ezt az időszakot // a cközép ma már arról ír, hogy Lanzafame igen, de Varga mégsem Kispest. Hol vannak a kimért, Hemingway-i idők, amikor csak az volt a tény, amit a klubhonlap megírt?

zárójel nyit (nekem nem lenne szimpatikus, ha ennek a nyárnak nagy nevek nagy bevásárlásával mennénk neki, eldobva a hosszú távon talán hasznosabb építkezést, ahol kialakul egy mag, ami nyilván cserélődhet, de köré lehet felhúzni egy olyan csapatot, amelyiknél már kimondott cél az eredményesség) zárójel bezár

minden részletében tízpertíz az NSO-n megjelent interjú Kubatovval // idézem is a kedvenc részletemet:

– Lehet morális kérdésekről beszélni a mai magyar futballban?
– Nemhogy lehet, kell! Csak rajtunk múlik, tisztességes-e a verseny közöttünk. Ez nemcsak morális kérdés, van a társadalomra gyakorolt hatása is.

hátamra fogom tetováltatni ezeket a Szép és Igaz szavakat!
“Napikispest 2019.05.09.” bővebben

Elindult a jegyértékesítés a kupadöntőre

Hol lesz a tábor? A stadionképen a sárgával jelölt szektorokban. (B2, B3, C1)

Mennyibe kerül a jegy? A kanyarig 2500 forint, az oldalvonalhoz 3500.

Hol vehetem meg a jegyet? Online az MLSZ jegyrendszerében ide kattintva, személyesen a TEX jegyirodákban, vagy pénteken és szombaton, a Diósgyőr elleni meccs előtt a Hungária körút pénztáraiban.

Kell klubkártya a jegyvásárláshoz? Nem.

Mennyi jegyet kapott a Kispest? Mintegy 7500-at, vagyis annyian lehetünk, mint voltunk két éve a bajnoki döntőn.

Tényleg ilyen ronda a kézírásod? Tableten igen, ráadásul a jpg is rendesen rontott a minőségen.

“Elindult a jegyértékesítés a kupadöntőre” bővebben

Kupadöntő!

Soroksár – Bp. Honvéd 0-3

Hmmm, most nézem, ez lesz a blog történetének első kupadöntője. Mondjuk azt se gondoltam volna, hogy valaha bajnoki címről írunk.

Már le is zárult a tegnapi(!!!) kupadöntős incidens vizsgálata

Az MLSZ biztonsági felelőse a Groupama Aréna biztonsági kamerarendszerének felvételei alapján azt állapította meg, hogy “a semleges szektorban két – valószínűsíthetően – ferencvárosi szimpatizáns (egyikük Fradi-sálat viselt) fényképet szeretett volna készíteni a Videoton FC vezetőedzőjének fiával, aki jelezte, nem lesz partner a közös kép elkészítésében”.

“Ekkor közbelépett Joan Carillo felesége is, aki féltve gyermekét, félreértve a szituációt, fia védelmére kelt. A két Fradi-szimpatizáns elállt eredeti tervétől és elindultak a helyük felé. Ezt követően a felvételek tanulsága szerint, a spanyol tréner 17 éves fia próbálta ellökni – a neki közben hátat fordító – egyik ferencvárosi szurkolót. Ezután a meglökött szurkoló társa megkísérelte megütni az edző fiát, melynek nyomán kisebb dulakodás alakult ki. Az inzultus során mindkét fél kölcsönösen megpróbálta megrúgni a másikat” – olvasható a közleményben, amely kiemeli, “egy félreértésből kiinduló, a felek felfokozott hangulatából adódó dulakodás elítélendő, de a biztonságiak szakszerű közbelépésének, és az eset környékén helyet foglaló nézők felelősségteljes magatartásának köszönhetően nem történt súlyos rendbontás”.

Carrillo a meccset követő sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudja, mi történt a lelátón, csak azt, hogy a hozzátartozóikhoz odakerült néhány Fradi-szurkoló és megrúgták a fiát.

Az MLSZ azt is közölte, az eset részletes kivizsgálása után, amennyiben az indokolt, megindítja a szükséges eljárást annak érdekében, hogy megállapítható legyen a szereplők személyazonossága, felelőssége és a jogszabályoknak megfelelő szankció kövesse a sportesemény rendjének megzavarását.

A Magyar Kupa szerdai döntőjét a Ferencváros nyerte 4-0-ra. – via MTI

“Már le is zárult a tegnapi(!!!) kupadöntős incidens vizsgálata” bővebben