LO-GOndolatkísérlet

Pár éve, talán emlékeztek, már volt 1-2 olyan posztunk, amiben eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha mi dönthetnénk blogilag a mezeinkről. Először a magyar válogatottról írt, vagy ide, vagy a biztosra Hanta, KryzWarzycha blogdesignerünk Tisza-márkába öntött ötletét vázolva az olvasóknak, majd egy pár hónappal később én magam ugyanennek a Honvédmezben való kiadásáról ide (képek itt). Ám grafikusunk nem állt meg ennyinél, a napokban új gondolatkísérletét mutatta meg nekem, én meg nem bírván magammal, úgy döntöttem, egy posztot megér a dolog, a szokásos meddő vitáink lefolytatását indukálandó, aminek úgyis az 1991-2003 közti címerpajzs visszasírása lesz a végeredménye, mint mindig, de legalább a cikk olvasása közben szép képeken idvezülünk! “LO-GOndolatkísérlet” bővebben

Nem arról volt szó, hogy idén inkább hagyjuk a fehér mezt?

  • 3. // Haladás – Honvéd 1-1
  • 6. // Vasas – Honvéd 2-0
  • 8. // Mezőkövesd – Honvéd 3-1
  • 16. // Paks – Honvéd 1-1
  • 22. // Videoton – Honvéd 3-0
  • 28. // Vasas – Honvéd 1-0

Ezeket a meccseket játszottuk eddig fehérben – két döntetlen, négy vereség, ami az összesnek (nyolc) egész pontosan a fele.

Lehetne jönni azzal, hogy idegenen nem megy nekünk, és a fehér az idegenbeli mezünk, de fájó, az igazság az, hogy a sárga is idegenbeli, mégis hozott egy négy meccs, három győzelem mutatót. Hoppáka. “Nem arról volt szó, hogy idén inkább hagyjuk a fehér mezt?” bővebben

Napikispest 2017.03.07.

sípmesterek // Még tegnap blogot egyet az Öreg, benne egy elég jó résszel Andó-Szabó sporiról: 11 mérkőzés, nulla kispesti győzelem az elmúlt három évben vele. Statisztikusként nem is próbálok valószínűséget számolni, elég annyit látni, hogy nem mind a 11 meccset a Juventus ellen játszottuk idegenben.

miért kaptunk ki Felcsúton? // AZ ÉN HIBÁMBÓL!!! Tudtam, hogy otthon piros-kékben játszik majd a Vidi, tehát mi nem használhatjuk majd a piros-fekete mezünket. Azt is tudtam, hogy

  • fehérben // 4 meccs, 2 döntetlen, 2 vereség (Haladás 1-1, Vasas 0-2, Mezőkövesd 1-3, Paks 1-1), míg
  • sárgában // 2 meccs, 2 győzelem (Újpest 2-0, Diósgyőr 3-0, mindkettő idegenben) a mérlegünk.*

Igen, szólnom kellett volna előre, hogy egy ilyen fontos meccsen még véletlenül se e fehéret válasszuk. Bocsánat. Remélem nem az én lelkemen fog száradni a bajnokság.

jegyelővétel a Megyerire // kedd délután van, és az MLSZ rendszerébe még nincs feltöltve a meccs. Amúgy a Honvéd honlapja szerint pénteken 16-19, és szombat 12-15 között a Bozsiknál lesz elővétel. A jegyek ára 1700 forint.

új akadémia // EL-KEZD-TÉK! Ha minden igaz, akkor jövő tavasszal át is adják.

*_ pontos mezstatisztika:

szín m gy d v pontátlag
piros-fekete 15 10 2 3 2,1
fehér 5 2 3 0,4
sárga 2 2 3

Napikispest 2016.07.13.

  • játékoskeringő // az évindító sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy játékost jelenleg is tesztelünk, egy pedig hétvégén érkezik hasonló céllal, bár nem akarunk feltétlenül igazolni. Mindketten elefántcsontpartiak.
  • az idei célok // Hemingway a napindító egypercesében elmondta, hogy a cél változatlan: Európa!

Amúgy pedig bemutattuk az új mezünket is:

Kedves Vásárlóink, Szurkolóink!
Többen írtatok tegnap, hogy milyenek lesznek új mezeink?
Akkor nem húzva tovább,…

Közzétette: Budapest Honvéd Gift Shop-Ajándékbolt – 2016. július 8.

Csak engem kínoz ez a kérdés? Remélem lesz majd egy összeesküvés-elmélet-hívő, aki elmagyarázza

narancs_mez_felcsutAmúgy milyen istenverte agyban foganhatott meg a gondolat, hogy a harmadik számú, történetesen pont narancssárga mezünkben játsszunk Felcsúton? Az ellenfél fehérben, szóval simán használhattuk volna a szokásos piros-fekete csíkozásút, ami azért mégis Kispest.

Remélem elégetjük a g*cibe ezt a szerelést, mert eddig kettőből semmi a mérlege. Diósgyőrben ebben cselezte be magát a saját kapunk elé Vernes, majd adott gólpasszt Bacsának.

Tegnap fotózták a csapatot

Ketten az instagramra is feltették, és a kék háttérből arra következtetünk, hogy talán valami faszányos kis grafikai elemekkel felturbózott képsor lesz belőle a klubhonlapon, vagy az induló m4 sportcsatornán, ahol a pletyi szerint a közvetítések lesznek.
“Tegnap fotózták a csapatot” bővebben