Mastodon

Van bárkit értelme visszahoznunk télen az NB II-ből?

Az ősszel hét játékosunk szerepelt kölcsönszerződéssel az NB II-ben, és közülük a védő Erdélyi, valamint a kapus Vajda fér bele az MLSZ által dotált U20-as korosztályba. Kérdés, sikerült-e felépíteni őket, vagy bárkit annyira, mint tette azt korábban a Kisvárda Kosztával?

Négyüket (Bora, Göblyös, Kovács és Vajda) január 20-án Supka személyesen is megnézheti meccsen, amikor a Dorog ellen játsszuk az első felkészülésinket.

A számok alapján azt látni, hogy a belsővédőként használható Bora és Palmes megüti az NB II szintjét, mindketten stabil játékosai csapatuknak, és talán Vajda is, aki mintha felváltva védene a nála két évvel idősebb, felcsúti nevelésű Zimával.

Ha viszont hiányposztra nézzük a névsort, akkor a balhátvéd Varga Márkó adná magát, kár, hogy nem játszik a Kazincbarcikában.

“Van bárkit értelme visszahoznunk télen az NB II-ből?” bővebben

52 és fél millió forint TAO-ba kerül idén az adófizetőknek minden egyes felcsúti U20-as játékperc

Erre mondják azt, hogy megéri!

Az index lehozta a TAO 2017/18-as támogatási időszakának tíz legnagyobb nyertesét:

klub TAO 2017/18 osztály
Felcsút 2 368 252 330 NB I
Kecskemét 708 835 912 megye1
BVSC 658 753 424 BLSZ II
Haladás 527 875 162 NB I
Mezőkövesd 382 012 269 NB I
Diósgyőr 261 995 877 NB I
Újpest 242 446 641 NB I
Honvéd 217 884 378 NB I
MTK 215 461 397 NB II
ZTE 213 850 330 NB II

“52 és fél millió forint TAO-ba kerül idén az adófizetőknek minden egyes felcsúti U20-as játékperc” bővebben

Napikispest 2017.12.07.

    • megszakadt hagyomány // most vettem észre, hogy 2016/17-ben megszakadt egy négy éve tartó hagyomány, és Debrecenben nem debütált nálunk új akadémista:
      • 2012/13 // Szemerédi Norbert
      • 2013/14 // Bobál Dávid
      • 2014/15 // Ihrig-Farkas Sebestyén
      • 2015/16 // Márton András
      • 2016/17 // kétszer is jártunk Debrecenben, azonban a szezonban csak Tömösvári debütál, egy hónappal az első debreceni meccsünk után, az Üllőin.
      • 2017/18 // eddig kétszer játszottunk Debrecenben, de sem a Diósgyőr, sem a Loki ellen nem debütált senki, pedig Stoiacovici ekkor már nagyon kerülgette a pályát.
    • bíróküldés // Berke Balázs fúj szombaton a Paks ellen. Asszisztensei Király Krisztián és Huszár Balázs, az alapvonalakon Erdős József és Csonka Bence, a tartalék pedig Szécsényi István.
      • Berke 2012 áprilisa óta fúj a Honvédnak, azóta hat meccsen négy győzelem, két vereség.
      • Legutóbb tavaly, a 27. fordulóban szintén a Bozsikban találkoztunk, és szintén a Paks ellen. Akkor 2-0-ra nyertünk.
    • szurkolói kérdőív // folyamatosan fejlődik, köszi a remeksok segítséget, észrevételt. Jelenleg úgy néz ki, hogy december 11-én, hétfőn el tudunk startolni vele. (Persze ha van kapacitások, és kedvetek, a linkelt poszt végén elérhető PDF-ben a jelenlegi állapota, nézzétek át, és szóljatok, ha valami nem stimmol, zagyva, vagy csak nem értitek.)

Napikispest 2017.11.15.

  • molesztálás // 
    • a Bors tegnap írta meg, hogy lezárult a nyomozás, hamarosan jöhet a vádemelés abban az év elején kirobban molesztálós ügyben, amelyben áldozatként az MFA egy diákja is érintett lehetett.
    • február 13. // a csakfoci kereste meg GFH-t az üggyel kapcsolatban, aki akkor azt mondta, hogy “Erről az ügyről csak annyit szeretnék mondani, hogy akit a vád szerint a tanár molesztált, nem a Magyar Futball Akadémia növendéke.”
    • november 15. // ezzel szemben a Honvéd ma kiadott egy közleményt: “Az év elején az egyik Magyar Futball Akadémia tanuló jelentette az egyik tanárnak, hogy egy kihelyezett óraadó tanár a tanuló véleménye szerint nem megfelelő módon próbált közeledni hozzá. Kötelességünknek megfelelően feljelentést tettünk a rendőrségen.”
    • értem én, hogy ez egy nagyon súlyos ügy, ahol nagyon kényesen kell eljárni a gyermekekre való tekintettel, azonban a belső ellentmondások a klub kommunikációjában nem biztos, hogy segítik a probléma kezelését.

Nem pont erre gondolt szerintem az MLSZ, amikor azt javasolták, hogy “bátran merjünk a fiatalokhoz nyúlni”

http://www.borsonline.hu/sport/pedofil-tanar-zaklatta-a-honved-focistait/142903

Nem először jön elő a téma, már a télen szó volt róla, hogy nyomozás indult az MFA egyik volt tanára ellen, mégpedig szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával. Akkor azt kommunikálta a klub, hogy hozzánk csak tanítani járt az illető, és nem molesztálni.

A Bors ezzel szemben már arról ír, hogy lezárult a nyomozás, hamarosan megtörténik a vádemelés, és bár a cikk nem igazán fogalmaz egyértelműen (sőt, egyenesen zagyva a szöveg), úgy tűnik, az ügyet egy másik iskola diákja robbantotta ki, azonban a Honvéd akadémiája is érintett lehetett. Bakker.

Kaptunk egy hatalmas pofont, de nem a mamához mentünk sírni, hanem megkérdeztük a kiosztójától: hogyan üthetnénk mi is nagyobbat?

Merjünk kicsik lenni.

Hogy ennek a kellemetlen, de rendkívül tanulságos napnak hozadéka is legyen, két dolgot azért megléptünk: meghívtuk az FK Krasznodar 2000-es csapatát a 2018-as augusztusi Honvéd-Penta Kupára, mert ott szeretünk mindig Európa legjobbjaival megmérkőzni. Őszinte lelkesedéssel fogadták el meghívásunkat. Ezen kívül abban is megállapodtunk velük, hogy a január 10. után következő pár hétre fogadják szakembereinket több hetes tanulmányútra. Fontosnak tartom, hogy a hozott anyagon, vagyis a kiválasztáson kívül mi az, amit még tehetünk a további fejlődés irányába. (via GFH)

A magyar futballvalóságtól egészen elrugaszkodott mondatokkal zárja Hemingway a krasznodari 8-0-ról szóló blogját. Hallott már valaki olyat itthon, hogy nem azért győztek le minket nagyon, mert több a pénzük, máshogy kaszálják a füvet, amúgy is hülyebíró és az egész élet egy nagy csalás?

“Kaptunk egy hatalmas pofont, de nem a mamához mentünk sírni, hanem megkérdeztük a kiosztójától: hogyan üthetnénk mi is nagyobbat?” bővebben

Napikispest 2017.10.19.

  • U19 BL // Májer góljával 1-0-ra nyertünk a mintegy 2500 főnyi közönség előtt, így jöhet a következő körben az orosz Krasznodar. A meccsek november 1. és 22.
    • A gólt, a gólszerző és Simon Miklós edző nyilatkozatát, a szurkolásból pillanatokat és az ünneplést az M4Sport videóján lehet megnézni (közmédia, tehát érthetetlen okból nem lehet beágyazni ide), és ugyanide érdemes akkor is kattintani, ha az ifjúsági BL lebonyolítási rendszere érdekel. Nem egyszerű, annyit mondok*.
  • bíróküldés // Szabó Zsolt viszi a hétvégi Diósgyőr-Honvédot Debrecenben.
    • a mérlegünk nem rossz vele: 2010 óta 19 meccset fújt nekünk, ezeken pedig átlagosan 1,84 pontot szereztünk. Idén eddig egyszer, a hazai Debrecen elleni 1-3-on vezetett nekünk**.

“Napikispest 2017.10.19.” bővebben

Napikispest 2017.10.17.

U19 Bajnokok Ligája, U20-as szabály, Hemiblog, Vincze 12 pontja, válogatott, Bölöni, kisszínes // van mára mindenféle jóság.

  • U19-es Bajnokok Ligája //
    • Sajnos egyik tévé sem közvetíti a meccset – derült ki a Honvéd sajtótájékoztatóján -, mert az UEFA csak csomagban értékesíti a sorozatot, darabonként nem.
    • Nem maradt más, mint ki kell jönni a Bozsikba szerdán, ötre.
    • Egyelőre (negyed tízkor) – a belépésre jogosult bérleteseket nem számolva – a tribün nagyjából felére ment el regisztrációs jegy, vagyis még van kb. 430 darab. Jó lenne, ha összejönnénk annyian, hogy a korzót is meg kelljen nyitni. frissítés // háromnegyed kettőkor már csak 310 az elérhető regisztrációs jegyek száma.
  • Hemingway #1 // itt a friss és ropogós Hemiblog, benne Vincze tizenkét pontjának elmaradhatatlan kritikája. Érdemes átrágni magunkat rajta, van pár korrekt meglátása az öregnek, bónusz úgy teszi helyre Vinczét (“Szerintem a szerzőnek fogalma sincs a valóságról.”), a Nemzeti Sport labdarúgás rovatának rovatvezetőjét, hogy még nekem is belepirul az arcom. (Apropos, az NS impresszumából mikor tűntek el a nevek?)
    • megjegyzésem // Vincze tényleg házhoz ment a pofonért.
  • Hemingway #2 // az M1 Ma este c. műsorában járt, ahol arról is beszélt, hogy jövőre, az első negyedévben készül el az akadémia, majd utána kezdik építeni az új Bozsikot, ami 2019 végére készül el.
    • megjegyzésem // továbbra sem látok ehhez kapcsolódó megemelt finanszírozást (kormány), sem közbeszerzést, se semmit, csak csendet.
  • fiatalszabály // a Honvédé a harmadik legtöbb U20-as játékperc (1115/2160, 51,6%) az NB I-ben, még úgy is, hogy idén a kettő helyett csak egy játékost használunk.
    • Érdekesség, hogy amíg tavaly több klub is nagyjából be tudta tartani a két U20-as játékosra vonatkozó ajánlást, addig idén ettől mindenki nagyon messze van. A rekorder és listavezető Haladásnál is csak 1793 (90,6%) perc jött össze, ami két teljes meccsnyi idővel marad el a lehetséges 1980-tól.
    • Ki lehet találni, hogy ki az utolsó 26 perccel (1,2%) a 2160-ból? Igen, ők. (via utanpotlassport.hu)
  • válogatott // ha minden igaz, délután lesz egy bizalmi szavazás Storckról az MLSZ elnökségében. Fura az egész, mert ugye Storck idő közben mindent behálózott a csápjaival, övé a szakmai irányítás, két tucatnál is több embere pedig mindenféle egyéb feladatokat lát el a videózástól az utánpótláscsapatok felkészítéséig. Ha a válogatott közvetlen irányítását el is vennék tőle, akkor is az egyik legerősebb ember maradna a szövetségben, az új kapitány pedig vagy a bábja (Lőw?, Szabics?), vagy egy karakán figura, akivel képtelen lesz együtt dolgozni (hahaha, akár Rossi?). Szép kilátások.
  • Mezőkövesd // Radványi Miklós out, Kuttor Kutya in.
  • kisszínes // a nogradfoci.hu-n jelent meg egy valóban formabontó és őszinte edzői nyilatkozat még a múlt héten. László Loránd, az Érsekvadkerttől a hosszabbításban kikapó Szécsény edzője mondta a következőket: – Úgy gondolom, minősíthetetlen, gusztustalan, fa***ó játékvezetés mellett, aki körívből ítél tizenegyest, mert szerintem annyi ereje nincs, hogy beszarjon (és még “finoman fogalmaztam”) sem érdemeltünk vereséget. További sok sikert a hazai csapatnak.
  • Bölöni László // ha van rá kapacitásod, és még nem unod a műfajt, akkor érdemes elolvasni a kapitánykeresés idején szinte kötelező jelleggel érkező hosszabb nyilatkozatát, amiben leszedi a keresztvizet a komplett magyar futballról, sportpolitikáról, játékosmentalitásról, tényleg mindenről. A fő témája a koncepciótlanság, és az állandósult építkezés, ami nem vezet sehova. (via NSO)
  • Gálhidi Gyuri // a Székelyudvarhely edzőjeként nyilatkozott az m4sport-nak.

Simon Miki a szerdai, Sutjeska elleni U19-es BL-visszavágóról

A visszavágó szerdán ötkor lesz a Bozsikban. A meccs ingyenes, de nulla forintos regisztrációs jegyet kell rá váltani, akár a helyszínen, akár online. A bérletek amúgy érvényesek, tehát tessék jönni, legyünk sokan.

Niksicben 2-2-t játszottunk.

Valahol elszámoltam? // megoldva

Azt írja a klubhonlap, hogy Krisu a bemelegítés közben/után sérült meg, ezért kezdett helyette elsőbálozóként Banó-Szabó, és ezért neveztünk eggyel kevesebb játékost a kispadra. Viszont azt is írják, hogy Banó-Szabó a harmincötödik akadémistánk, aki bemutatkozott az NB I-ben.

Segítsetek, mert nekem csak harmincnégy van meg. Vajon kit hagyhattam ki? (A klubhonlap nyilván csak azokat számolja, akik a Honvédban debütáltak.)

Update // megoldva. Palmes maradt ki véletlenül. Köszi.