Mastodon

Szokásos téli fotóvadász posztunk következik, vagyis az

amikor végignyálazzuk a felkészülési időszak első galériáját, és felsoroljuk, hogy kiket látunk rajta. A pontosabb névsor majd a napokban érkezik, amikor a csapat elutazik Horvátországba edzőtáborozni.

A galériát itt találjátok, a névsort pedig a hajtás után.

“Szokásos téli fotóvadász posztunk következik, vagyis az” bővebben

395 nappal a bajnoki döntőt követően a bajnokcsapat 36 százaléka játszik már csak Kispesten

Napokon belül egyébként az arány további romlása várható.

A 2016/17-es idény bajnokcsapatának 28 fős névsora (kihúzva azok, akik azóta távoztak, vagy már eladtuk):

Balázs, Baráth, Bobál D., Bobál G., Botka, Eppel, Gazdag, Gróf, Hajdú, Hidi, Holender, Horváth A., Ikenne-King, Kabangu, Kamber, Koszta, Kovács D., Laczkó, Lanzafame, Lovric, Nagy G., Palmes, Prosser, Tömösvári, Vasiljevic, Vernes, Villám, Zsótér és Rossi

Maradt tehát egyelőre [10]: Baráth, Gazdag, Gróf, Holender, Horváth Andris, Kamber, Lanzafame, Lovric, Nagy Geri és Tömösvári, valamint kölcsönben van/volt [2]: Kovács Dani és Palmes.

Nevezzük mondjuk a történést: felelős gazdálkodásnak. Vagy várj, ne, ne is így hívjuk, hanem legyen: K.O.N.C.E.P.C.I.Ó!