Nem pont erre gondolt szerintem az MLSZ, amikor azt javasolták, hogy “bátran merjünk a fiatalokhoz nyúlni”

Pedofil tanár zaklatta a Honvéd focistáit?

Lezárult a nyomozás, közeleg a vádemelés. Lezárult a nyomozás, közeleg a vádemelés. A héten a Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, és megküldi az ügyészségnek a vizsgálati anyagot annak a pedofilgyanúba keveredett tanárnak az ügyét, aki a Honvéd utánpótlás-akadémiáján focistanövendékeket molesztált. A Bors döbbenetes részleteket derített ki, csakhogy ezeket a fiatalkorúak védelme miatt nem hozhatjuk nyilvánosságra.

Nem először jön elő a téma, már a télen szó volt róla, hogy nyomozás indult az MFA egyik volt tanára ellen, mégpedig szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával. Akkor azt kommunikálta a klub, hogy hozzánk csak tanítani járt az illető, és nem molesztálni.

A Bors ezzel szemben már arról ír, hogy lezárult a nyomozás, hamarosan megtörténik a vádemelés, és bár a cikk nem igazán fogalmaz egyértelműen (sőt, egyenesen zagyva a szöveg), úgy tűnik, az ügyet egy másik iskola diákja robbantotta ki, azonban a Honvéd akadémiája is érintett lehetett. Bakker.