Mastodon

Ötödévértékelő mindenféle kimutatások

Lement hat forduló a bajnokságból, vagyis az egésznek az ötöde, és az őszi szezonnak is nagyjából a harmada, tehát illendő lenne valamilyen szinten összefoglalnunk az eddig történteket. Eredetileg múlt hét közepére, az MTK elleni meccs előttre terveztük soros zanzánkat, de aztán máshogy alakult, így legalább ki tudjuk használni a két hétnyi bajnoki szünetet, hiszen Szerethető Sanyibá armadája Andorra ellen indul újabb csúcsokat meghódítani a nemzetközi futballtérkép eddig fehéren maradt foltjaiból. (További adalék, hogy a harminc ugyanúgy osztható maradék nélkül hattal, ahogy öttel is, vagyis ez a kis csúszás nem számít, vagy ahogy egy jeles barátom mondotta, amikor matekot, mint tárgyat kellett felvennie, de mivel az előre kinézett csoport addigra már tele volt, ezért odaállt a tanárnő elé, és ennyit szólt: „Tanárnő, de hiszen én nem osztok, nem szorzok.”)

Játékpercek

Hat meccsen összesen 540 percet lehetett legfeljebb a pályán tölteni, ha nem vesszük figyelembe a hosszabbításokat, és mivel ezt az MLSZ hivatalos jegyzőkönyvei sem teszik, így mi sem fogjuk. Ennek a kikötésnek két következménye lesz számunkra: adegy, ha valakit a 90 percben, vagy utána hozott volna be Rossi mester, akkor azokat úgy könyveljük, hogy 89 perc a kezdőnek, 1 perc a cserének; adkettő, Kemenes Szabi 91. perces kiállítását is úgy vesszük, hogy 90 percet játszott a Videoton ellen. Apró torzítások, szerencsére komolyabbat nem változtatnak majd a lényegen.

Az összes játékpercet (100%) eddig négy játékos töltötte végig a pályán, betűrendben: Debreceni, Ignjatovic, Lovric és Marshal, vagyis a négyfős védelemből hárman és az első számú védekező középpályásunk. Hat meccs, hat kapott gól, azaz meccsenként pontosan egyes átlag. Bárhogy nézzük, elfogadható, és mivel a megoszlásuk szerencsés volt, így három egy-, és egy kétgólos győzelem is belefért ebbe az etapba. Szóval a védelem nagyjából rendben lévőnek tűnik, de legalább stabilnak.

A Makulátlan Négyest hárman követik látótávolságból: Délczeg (487 perc / 90% az összidőből), Ivancsics (485/90%) és Zivanovic (481/89%). Dél az első körös Siófokon még csereként kezdett, hogy utána bennragadjon a csapatban, és az öt végigjátszott meccse alatt három gólt vágjon. Gegét a Videoton és a Fradi ellen lekapta Rossi a második félidőben, mindkétszer egygólos előnyünknél, miközben a többi négyet végig a pályán töltötte. Zivanovic rosszul rajtolt Siófokon, jogos volt a cseréje, hogy utána legyen három parádés és két közepes meccse. Érdekesség, hogy mind a Paks, mind az MTK ellen az ő lehozatalával próbált frissíteni mesterünk a csapaton, sajnos mindkétszer komolyabb eredmény nélkül.

A középmezőnyt ketten alkotják: Baráth Boti (381/76%) és Diaby (337/62%). Baráth kényszerű csere volt még a második fordulóban megsérülő Vidovic helyére, hogy sokunk hatalmas meglepetésére egy számára idegen poszton bizonyítsa, a mi akadémiánkról is kerülhetnek ki komoly tehetségek. Diaby az összidő valamivel több, mint felét töltötte a pályán, ami érdekes, hiszen Rossi 4-3-3-as felállásába nehezen fér be két vérbeli középcsatár, vagyis ha a pályán van, Délczeg kénytelen kihúzódni a jobbszélre, Zivanovic és Lovric elé.

Kapusposzton normális esetben úgy állnánk, hogy Kemenes Szabinak van 540 perce, de mivel a Videoton ellen kiszórták (az MLSZ jegyzőkönyve szerint egyből pirossal, és nem két sárgával – fura), így megragadt 50%-on, és átadta az idő másik felét Czuczinak. A fejenként kiosztott három-három meccsen Szabi egy, Marci öt gólt kapott.

Vernes Ricsi 264 percével 49%-os részidős foglalkoztatott, vele Rossi hol kezdőként (Siófok, FTC, MTK), hol lendületet hozó csereként (Videoton, Paks), hol pedig kimaradóként számol (Diósgyőr).

A rövid pad hátránya (vs. a csapatintegritás előnye), hogy Faggyas és Vécsei 166-167 perceket kapott, a meccsek összidejének harmadában. Fagyi egyetlen egyszer sem kezdhetett, viszont az 50. és a 72. perc között mind a hatszor becserélték, míg Vécsei kihagyta a Diósgyőrt, kezdett a Paks ellen, amúgy pedig fél nagyjából fél órákra áll be.

A többi szerepeltetett játékos egyelőre epizódszerepre kényszerült. Vidovic (159/29%) korán megsérült, ami ha nem így történik, vélhetően valamikor csak sokára tudnánk meg, Baráth Boti mekkora isten. Diarra (116/21%) kétszer is kezdett (Siófokon és Fehérvárott), ami ekvivalens azzal, hogy Rossi szép lassan leszokott a két védekező középpályást alkalmazó felállásról, és hátrébb hozva Zivanovicot, Gegével és Marshallal gründolt egy új fedezetsort. Hidi (60/11%) egyszer kezdett (Diósgyőr) és egyszer húztak időt vele (FTC). Nagy Krisztián (16/3%) a Diósgyőr ellen volt egyszerre csere és debütáns. Tchami (121/22%) pedig sokáig sérült volt, visszatérése óta kezdeget, de a második félidőben ő az egyik fix lecserélendő játékos.

Mind a hat meccsen játszott: Debreceni, Délczeg, Faggyas, Ignjatovic, Ivancsics, Lovric, Marshal és Zivanovic. Egyet hagyott ki: Baráth, Diaby, Vernes és Vécsei. Kettőt senki, hármat: Czuczi, Kemenes és Tchami. Kétszer szerepelt: Diarra, Hidi és Vidovic; egyszer pedig: Nagy Krisztián.

Ha ezekből az adatokból megpróbáljuk összerakni az idei csapatunkat, akkor semmi meglepetés sem fog érni minket:

Kemenes / Czuczi
Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Baráth
Zivanovic, Marshal, Ivancsics
Délczeg, Diaby (Vécsei), Vernes (Faggyas)

Ugye?

Akadémisták, saját nevelésűek, magyarok és légiósok

Összesen 19 játékost szerepeltettünk eddig a hat meccsen, a következő felosztásban: 5 akadémista, 2 saját nevelés, 4 magyar és 8 légiós. Érdekesség, hogy egy apró fordulatot figyelhetünk meg az akadémisták és a légiósok meccsenkénti arányában. Év elején két akadémistával kezdtünk, ami az utóbbi fordulókban négy szereplőre nőtt, miközben a légiósok száma 7-ről 5-6-ra esett vissza, vagyis a saját nevelésű fiatalok a légiósok rovására épülnek be a csapatba. (Az egyetlen torzító tényező az egyéb jellegű magyar játékos helyén szereplő akadémista Czuczi, akit ha Szabi majd – vélhetően – levált, akkor három stabil akadémista marad majd.)

A pályára lépő játékosok megoszlása egyes csoportok szerint (fő)
. Siófok DVTK Videoton Paks FTC MTK
MFA 2 2 3 4 4 4
saját 1 2 1 1 2 1
magyar 4 4 4 3 3 3
légiós 7 6 6 6 5 6

Átlag játékpercek az egyes csoportokban (max 540): akadémisták: 219,4; saját nevelésűek (Debi és Hidi): 300; magyarok: 352,25; légiósok: 354,25. Az adatokból jól látható, hogy a légiósaink továbbra is húzóemberek, őket követik (vagy vannak velük egy szinten) a magyarok, majd a saját nevelésűek, és végül a folyamatosan beépülgető akadémisták. Mivel – ahogy az állítólag köztudott – a magyar játékosok megfizethetetlenek, ezt a sorrendet nem is tudjuk igazán kárhoztatni, vagyis az igazolásaink ülnek, és mivel eredményesek vagyunk, felesleges fölöslegesen légiósozni.

Plussz/mínusz mutatók

Futballban ritkán használják a plusz/mínusz mutatókat (röv.: P/M) teljesítménymérésre, mi most mégis tennénk erre egy kósza kísérletet. A mutató lényege, hogy mindenki annyi pluszt kap, ahány gólos fórban volt a csapat, amíg ő a pályán volt, és ugyanígy ugyanannyi mínuszt, ha hátrányban. Egy példával illusztrálva, Vernes +2-es a Paks ellen, mivel a 61. percben 1-3-as állásnál cserélték be, majd a hátralévő 29 percet 2-0-ra hoztuk. (Figyelem, azért mert a tabellán 10-6-os góldifivel állunk, ennél a mutatónál lehetnek a különbség négyesétől lényegesen eltérőbb eredmények is.)

Hogy ne legyen ennyire egyszerű a helyzet, mi még csavartunk rajta egy kicsit, közelebb hozva az adatokat a foci sajátos világához. Egy aggregált mutatót fogunk képezni az egyes meccseken mért értékek összeadásával, majd ezzel a számmal elosztottuk az összes játékpercet, hogy megláthassuk, kinek a jelenléte mennyire hatékony az eredményesség szempontjából. Az így kapott adatok érdekessége, hogy ha pozitív, akkor a minél kisebb szám a jó (ennyi percenként van gólelőny a játékos pályán töltött idején); és ha negatív, akkor a minél nagyobb a (vagyis, hogy átlagban szopunk ugyan a jelenlétében, de legalább ne nagyon.)

Ennyi bevezető után jöjjenek akkor a nevek, mert úgyis az a lényeg: Fagyinak jelenleg nincs párja a Honvédban a csapat eredményességét tekintve! Milán P/M-je +6, amit 167 játékperc alatt hozott össze, vagyis 28 perc elég vele a pályán egy gólnyi fórhoz. Elképesztő adat. (P/M +6, 28p)

P/M +4-el többen is rendelkeznek: Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Marshal (135-135 perc) és Délczeg (122 perc), vagyis a meccseinket nagyjából végigjátszók, ami nem meglepetés, hiszen a tabellán ugyanezzel a gólkülönbséggel állunk. Kemenes három meccsel, és Gege hattal ugyanúgy P/M +3, Vidovic, Baráth és Zivanovic P/M +2.

Akik viszont igazán érdekesek, azok a P/M +1-es tartományának szereplői közül néhányan: Diaby (337 perc), Vernes (264 perc) és Vécsei (166 perc). Diaby nem indult rosszul, azonban nála jelentősen rontja a mutató értékét, hogy a Paks ellen 1-3-nál kapta le Rossi a pályáról (értékei: 1,1,1,-2,-,0). Vécsei hasonló eset, bár vele alapvetően csereként számolunk, hogy majd hozza a lendületet, amit hoz is, csak épp pont a Paks ellen volt ő is kezdő – és csere. Vernes még náluk is sokkal érdekesebb. Eleinte úgy tűnt, szerepeltetése nincs hatással a gólelőnyre, gólhátrányra, majd jött az ominózus Paks, és beálltával szinte azonnal kiegyenlítettünk, hogy a csapatban ragadva, az MTK ellen ugyanúgy a -2-esek táborát gyarapítsa, mint a szintén – számára – rossz időben lehozott Zivanovic. A lényeg, hogy egyelőre róla inkább nem mondanánk semmit, láthatóan szerencsétlenül jöttek kis számára a percek.

Kérdések hat meccs után

PaulanerSalvatore – aki Ottl révén képes mentális futballtérképén nemzetközi kontextusba helyezni Hidi Patrikot – vetette fel a kérdést, hogy vajon Vécseinek van-e posztja a jelenlegi Honvédban? Szerinte Bálint igazi mélységi irányító lehetne (amit amúgy mi Gegétől várunk már egy jó ideje), a jelenlegi hadrendünkben idegen számára a háromfős fedezetsor jobb oldala. A felvetése érdekes, érdemes kicsit foglalkozni vele.

Az ugyebár adott, hogy Rossi ragaszkodik a háromcsatáros játékhoz, amit mostanában úgy képzel el, hogy Tchamival, Vernessel és Délczeggel kezd, az első félidőben folyamatosan cserélgetve a posztokat, főleg Tchami és Dél között. Mögöttük két támadó (Ivancsics, Zivanovic) és egy védekező középpályás (Marshal) kap helyet, vagyis egy klasszikus mélységi irányító szerepeltetése minimum magával hozná a formáció egyfajta újragondolását. A két védekező középpályásra épülő megoldás (Hidivel vagy Diarrával) Siófokon akadozni látszott, ezen kívül még a Videoton ellen vetettük be az első hatvan percben, vagyis komolyabb merítési bázisunk nincs igazán róla, hogy eldönthessük: működik, vagy sem? Amit még lehetne, hogy kicsit eltoljuk a csapatot, Vécseit hátrébb visszük, szinte Muflon vonalába, eléjük pakoljuk Gegét és Zivanovicot, de úgy, hogy a két fix csatár (Vernes és Délczeg mondjuk) folyamatosan tolódik valamelyik irányba, teret nyitva a szabadon hagyott oldalra érkezőknek, valamint mögöttük a megjátszható (kettő és feledik) hullámban bekapcsolódó Vécseinek.

Ez egy lehetőség, amiről lehet vitatkozni, mi mégis inkább arra az álláspontra helyezkednénk, hogy adjunk még egy kis időt mind Rossinak, mind Vécseinek. Az egyiknek azért, mert nyilván nyerni akar, nem a saját ellensége, vélhetően látja mekkora potenciál van Bálintban, meg fogja találni a helyét, ahogy Bálint is még az elején van egy útnak, amiben simán benne lehet egy új kedvenc Kispesten. Szóval egyelőre jó ez így, ne tartsunk még ott, hogy Vécseire (vagy Vernesre, Baráthra, etc) úgy rakunk terhet, hogy ahhoz eredményességbeli elvárások kapcsolódnak.

A másik komoly kérdés a padunk kérdése. Vajon tényleg olyan rövid, mint amilyennek hisszük néhányan, vagy pont jó, szinte egészséges hosszú és összetételű? Azt látni kell, hogy a kezdőt és a fix cseréket ugyanúgy be tudjuk mondani előre, mint az ezt megelőző Supka-érában, csak most mondjuk nem Hore érkezik időt húzni, hanem Faggyas eredményességet javítani.

A védelemben eddig egy cserénk volt (Vidó helyett Baráth), és azt látjuk, hogy a szélsőhátvédek helyén nagyjából megvagyunk (Lovric és Baráth a jobbon; Novák és Vidovic a balon), de a középről semmit sem tudunk. Illetve annyit mégis, hogy Bjelkanovicot mostanság rendszeresen nevezzük a meccsekre, stabilan játszik a második csapatban, de valahogy mégsem érzi senki, helye lenne a nagyok között. Az új igazolás, a belga harmadosztályból(!!!) érkező Tandia talán ide hoz majd egy ki megoldást, és játékával talán megnyugvást is. Addig pedig reménykedjünk abban, hogy Ignjatovic és Debreceni nem sérül meg, valamint a formájukat is hosszan, nagyon hosszan tudják legalább megfelelő szinten tartani.

Középen észnek ott van Gege, aki legalább tapasztalt, bár nagyon keresi régi önmagát (bakker, mit nem adnánk most az első Supka-korszak Ivancsicsáért!), de legalább fent lehet hagyni 90 percen át, mert – ahogy az korábban már említettük – Vécsei még nincs kész, habár alakul. Zivanovic lendületes, csinálja a dolgát tisztességesen, nála a fő probléma egyelőre az, hogy a formája egyáltalán nem állandó. Egy-két jó meccsre akármikor jöhet egy borzalmas, vagy néhány legfeljebb közepes. És akkor ennyi, vagyis nem, mert ott van még Diakité, aki állítólag jó, de még nem láttuk játszani.

A két sor közötti kapcsolatért egyelőre Marshal Mufi felel, a dolgát jól látja el. Diarra és Hidi felváltva játszogat mellette, rájuk most nem mondanánk nyugodt szívvel, hogy megoldást, vagy legalább alternatívát jelentenek a helyére.

Elől – ha tényleg jön Abass – viszont úgy tűnik megvagyunk. Délczeg és Diaby ebben a szezonban két vállalható középcsatárnak tűnik, ráadásul Gergő elkaristol a szélen is. Vernes, Tchami és Faggyas pedig más és másért erősségünk, akár fél órákra beszállva is.

Szóval a kérdés még mindig adott: rövid, vagy megfelelő hosszú a padunk?

képek: 1909foto.hu