Mastodon

Osztályozókönyv vs. Paks

Bp. Honvéd – Paks 1-0

Hamarosan lesz RW tollából beszámoló is, azonban addig eltüjük az időt a szokásos osztályozókönyvvel.

A múlt heti, Kisvárda ellei eredmények holnap várhatók, kisség most megszaladt velünk az idő, és majd azt is elmagyarázzuk, hogy miért. Legalábbis velem.

“Osztályozókönyv vs. Paks” bővebben

Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén

A versenykiírás szerint az OTP Bank Liga harmadik fordulójában augusztus 5-én a Paksot fogadja a Honvéd, erre a mérkőzésre azonban egyelőre nem árusít jegyeket a klub, mivel az Európa-liga-mérkőzések miatt bizonytalanná vált a meccs időpontja. Az UEFA tájékoztatása szerint amennyiben a Budapest Honvéd továbbjut, illetve az orosz Ufa és a szlovén Domzale párharcából az utóbbi gárda kerül ki győztesen, továbbá a szintén szlovén Olimpija Ljubljana is bejut a harmadik selejtezőkörbe, akkor a Domzale–Honvéd mérkőzésre augusztus 9. csütörtök helyett augusztus 7-én kedden kerül sor. Ebben az esetben elmarad a Paks elleni bajnoki, mivel az augusztus 2-án és 7-én esedékes Európa-liga-találkozók közé nem fér be egy harmadik mérkőzés, hiszen az egyes meccsek között 72 órának kell eltelnie. (via honvedfc.hu)

Szeretem az UEFÁ-t.

“Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén” bővebben

A tegnapi napunkba mellékesen belefért egy mérkőzés is

Paks – Bp. Honvéd 1-2

mielőtt bármibe is belekezdenénk, szeretném megköszönni az iváncsai Surda Sörözőnek, hogy ott lehettünk a meccsen. nem szponzorált tartalom: történet.

– Ti jártatok már Beloianniszban? – kérdi sofőrünk a hatos úton. Elsuhanunk egy zöld tábla mellett, jobbra. Korán indultunk, időnk van bőven, akár meg is nézhetnénk. Talán lesz egy kellemes hely, ahol jók vagyunk egy pohár sörre.

– Mennyire van a főúttól? – Ránézésre 7-8 kilométer, de előtte még itt van Iváncsa. – ránézünk az óránkra, igazából mégsincs olyan sok időnk, ha itt találunk egy kedves helyet, akkor legyen az.

– Kicsit még menj, és jobbra, az egyik keresztutcában lesz a Surda Söröző.

Zene lehalkít, tényleg, Surda? Tökéletes. Kanyar.

“A tegnapi napunkba mellékesen belefért egy mérkőzés is” bővebben

Egészen fura egy őszi kupameccsre utazni a bajnoki bronzért

Paks – Bp. Honvéd | 17:00 @ Paks tv: m4sport.hu

  • Baráth eltiltott;
  • Lovric sérült(?);
  • Nagy Geri és King csak simán kérdőjeles, így
  • az isteni Perea csókolja homlokon azt, aki kezdőt mer mondani Paksra, és nem Supkának hívják.

Inkább kibeszélő, mintsem beharangozó következik. (800 szóban.)

“Egészen fura egy őszi kupameccsre utazni a bajnoki bronzért” bővebben

Holnap megnézzük mi épül Pakson

Nyugi, egyelőre stadion és nem erőmű.

https://mikro.cikoria.net/post/173791784064

Amikor tavaly ott járjunk, már nem volt meg a tribünnel szembeni hosszanti, ahol most maga az építkezés történik. Paks minden évben egy új meglepetés, amit egészen addig kéjesen csomagolunk ki, amíg be nem jön Kabangu.

“Holnap megnézzük mi épül Pakson” bővebben

Napikispest 2018.05.04.

  • fegyelmi bizottság // Kövesden a más sportszervezet (MLSZ), sportvezető (Csányi Sándor) és játékvezető (Bognár Tamás) szidalmazása 200.000-et ért nekünk.
    • “mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet, illetve sportvezető és a játékvezető szidalmazása) 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.” (via MLSZ)
  • #nemértem // a Fradi-Haladáson 250-et, a Fradi-Diósgyőr női kupadöntőn pedig 300-at ért a piró a Fradinak egyéb tételek mellett, miközben mi simán behúztunk 1,2 milliót ugyanazért múlt héten. Valaki érti ezeket az arányokat?
  • stadionépítés, Magyarország // már majdnem kész, mégis legalább négy hónapot csúszik az új paksi stadion, mert váratlan helyen váratlan közművekbe futottak a földben. A dolog abszurditása, hogy a sporttelep a város szélén van, hihetetlen, hogy nincs tisztességes közműtérkép a területről. (via mfor)
    • Mindez Pakson, ahol egyébként van egy atomerőmű, vagyis azt gondolná az ember, hogy elég jó térképek vannak a kábelekről.

“Napikispest 2018.05.04.” bővebben

Napikispest 2018.02.20.

A tartalomból: tao, buszoztatás, szleng, pályafűtés.

  • tao // a tegnapi internetet bejárta a tao-val kapcsolatos Brüsszelben mit mondtunk vs. itthon mit mondtunk téma. A hajtás után bulletekben összefoglalom a lényegét. (via Népszava)
  • buszozás az Üllőire szombaton // csak a szokásos. Rendőrségi és rendezői tájékoztató a Honvéd oldalán.
  • szakdolgozat // egy egészen menő szakdolgozatba futottam bele a neten, gondoltam szólok: “A futballszurkolók szlengje”. Tessenek olvasni!
  • csodafegyver // pályafűtés. Az MLSZ már előre szabadkozik az időjárási körülményekre alkalmatlansággal reagáló stadionok (“egyre fejlettebb infrastruktúra”) miatt, miközben ugyanazt a mantrát ismételgeti: elkötelezettek vagyunk, pályafűtés, elkötelezettek vagyunk, pályafűtés.
    • extra kérdés // “élvonalbeli csapatok közül egyedül a Paksi FC-nél nem működik még a pályafűtés” – ez okés, de akkor mit építettek 2016 nyarán pályafűtés néven?
  • stadion //  na, hol és kinek épül sutyiban új, 8000+ férőhelyes stadion legalább 10 közpénzmilliárdból?
    • a helyes válasz: Szegeden, az egyházmegyének. Kell az, nagyon kell.

“Napikispest 2018.02.20.” bővebben

Gólgazdag (ííííí de fájó szóvicc) mérkőzéssel lett vége annak, aminek vége kellett lennie

Bp. Honvéd – Paks 1-0 g: Gazdag

Pezsgőt!

Toppan be a kolléga a kocsmába, Pezsgőt! – mondja újra és hangosabban, Ünneplünk! – teszi hozzá mintegy magyarázkodásképp. Felesleges, ekkor már mindenki tudja, Eriknek felmondtak, a világ kicsit elindult a rendes meder felé. Ünneplünk.

Furcsa a szurkolói lélek. Alig pár hónapja visszafelé számoltuk a meccseket, hétről-hétre fohászkodtunk, rimánkodtunk, szorítottunk, ki-ki a maga módján, hogy legyen vége, legyünk bajnokok. Eltelt fél év, és újra visszafelé számoltuk a meccseket, és vártuk, mikor lesz vége a szenvedéseinknek. Azt nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy csak egy adott szenvedésnek lesz most vége, vagy találunk magunkon egy másik nyavaját, egyelőre csak a felszabadultságot érezzük, és ez jó.

Pezsgőt!

“Gólgazdag (ííííí de fájó szóvicc) mérkőzéssel lett vége annak, aminek vége kellett lennie” bővebben

Idényzáró, modorosan amúgy vízválasztó, mellékesen miegymásra is készülhetünk

Honvéd – Paks @ Bozsik, 15:30 TV: m4sport.hu

  • Eppel Marci továbbra is külföldre vágyik, ha összejön neki, akkor búcsúzik Kispestről.
  • EvdM?
  • A szurkolóknál Lanza lett az év játékosa. (via Kispesti Futball Ház)
  • 2017 hosszú volt, nagyon hosszú.

“Idényzáró, modorosan amúgy vízválasztó, mellékesen miegymásra is készülhetünk” bővebben

Napikispest 2017.11.17.

  • szezonzáró // a Honvéd meghirdette a Paks elleni őszi szezonzáró facebookos eseményét, ami önmagában még nem lenne hírérték, minden meccset meg szoktak hirdetni, azonban az már igen, hogy ebben egy szó sincs arról, hogy azon a meccsen búcsúzna a Bozsik. Úgy néz ki, itt egy újabb közvetett bizonyíték arra, hogy a tavaszt még otthon kezdjük.