Mastodon

Napikispest 2014.11.07.

  • Fábián viszi az esti Fradit. Idén eddig egyszer fújt nekünk, a Paks elleni hazai 0-0-t.
  • Figyelem, a meccs NEM kiemelt kockázatú, tehát a fradisták ugyanazon az úton közelíthetik meg a Bozsikot, mint mi! (Ezt is meg kellett élnem, pedig csak jövőre leszek 35.)
  • Az MLSZ egyelőre nem válaszolt a klubkártyával kapcsolatos kérdésünkre. Ha változik a helyzet, jelezzük.
  • Ha minden igaz, eltiltottunk nincs, és sérültünk is – a szokásos neveken túl – legfeljebb Nagy Geri lehet.
  • Tegnap elkezdték dózerolni a Hungária körúti MTK-stadiont, amiért kicsit fáj a szívem, mert a tribünje még a magyar futball hőskorának egy darabja volt, viszont cserébe a következő utáni bajnokságot már ott kezdik, tehát akár az is előfordulhat, hogy 2016 nyarán beindulhat az új Bozsik építése. (Igen, előbb akadémia kéne, ott pedig nincs semmi változás, vagy ha van, hír nincs róla.)
  • MLSZ | A magyar futball és az alkohol: A világ legnagyobb problémái sorozat keretében
  • Hemibá | és a sporttévé: Lehet rosszat mondani arról, ami képen mutatva is látszik, hogy rossz?
  • Vadócz | Kazahsztán, Kína, Ciprus vagy rosszmájú vagyok? (via nso)
  • Elmaradás | most veszem észre, hogy a Videoton elleni osztályozókönyvről még nem volt szó. Hamarosan pótolom.
  • yo/csakblog

Napikispest 2014.10.22.

  • Kecskemét | nálunk Nagy Geri, a Kecsónál Laczkó lesz eltiltott.
  • Kecskemét | Farkas Ádám viszi a meccset.
  • NB III | A Hajdúböszrömény elleni bajnoki november 2. helyett október 31-én 13:30-kor lesz a Bozsikban.
  • Öregfiúk | tegnap 4-3-ra lépték le a SZAC-ot. Végre összeállt a Döme-Barika középpálya, erre kihagyom. Basszus.
    • Idén még két meccsük lesz: Közterület (10.27. @ SZAC-pálya), Diósd (11.03. @ Bozsik)
  • Jasper fütyköse | évek óta nem voltunk címlapon a Blikkben.
  • internetadó | a csakblog mai címlapjának letöltése 24 filléredbe kerülne, ha bevezetnék.

Napikispest 2014.10.21.

  • Tavalyi átlagnézőszámunk alapján, ha már elkészült volna, akkor miénk lenne az egyik legdrágább stadion fajlagosan. Az mfor.hu nehezen értelmezhető anyagából ez derül ki.
  • Az imént keresett a KTE sajtósa, hogy segítsek összerakni a Honvéd keretét, mert kell a hétvégi műsorfüzethez. A legkeményebb, hogy csak nagyjából tudtam segíteni neki, hiszen nekünk sincs több infónk, mint ez és ez, valamint az elmúlt hetek jegyzőkönyvei. További talány, hogy a mezszámozás vajon közös a két keretre? És Bíró Ákos most melyik keret tagja? Vagy mindegyiké?
  • A Nagy Jasper-összeesküvés pályázat | Szerintetek miért ad ki a Honvéd sajtóközleményt egy olyan témáról, ami egyébként nincs, és ők hozzák be a köztudatba?
  • Rossit, Egervárit és Szentest mondogatja a sajtó Artner helyére a Halinál.

Napikispest 2014.10.20.

  • Vasárnap az NB III-as csapatunk 2-0-ra kikapott otthon a Hatvantól. Jelenleg egy meccsel kevesebbet játszva, hetedik a Keleti csoportban.
    • Kezdő: Vereckei, Sundas (Soós), Dékány, Godoy, Fejes, Nagy Geri, Tóth Benjámin, Prosser, Bende Bende, Bíró (Kapacina), Koszta (Karacs) | Cserepad: Soian, Ihrig-Farkas, Navarro, Halmaghe
  • A Paks elleni 0-0 videója itt nézhető meg, ha valaki képes ismételni.
  • A forduló érdekességei az MLSZ oldalán.
  • Szuribá szombaton volt 70 éves. Boldogat!
  • Kölcsönjátékosok | Békéscsaba – Siófok 1-0, Lőrinczy csere volt a hazaiaknál, Kozma kezdett a vendégeknél. Sopron – Csákvár 2-0, Csábi, Bobál Dávid és Erdélyi is kezdett. Mezőkövesd – ZTE 1-1, Pantovic csereként 13 percet kapott. Kecskemét – MTK 0-1, Botka kezdett.
  • Edzőkeringő | Csábi lemondott Nyíregyen, Mátyus az új edző. Így már különösen érdekes a Szuribával készült interjú, és azt se feledjük, Morales mellett Csábi volt már pályaedzőnk, és csak a válogatott miatt hagyott el minket.
  • Erről nem is tudtunk, de nem is érdekes | Jasper vs. Egervári
  • Hemiblog | érdektelen.

Napikispest 2014.10.16.

  • Tegnapi Ligakupa: Gyirmót – Honvéd 1-2
    • Horvát, Sundas (Fejes), Kosnic, Baráth, Czár, Ionescu, Nagy Geri (Rózsahegyi), Portilla, Job (Bíró), Bobál (Karacs), Bende Bende (Ihrig-Farkas)
    • gól: Ihrig-Farkas, Bíró
    • A továbbjutás már megvan, a csoportot 10-10 ponttal vezetjük a Győrrel együtt.
  • Az Eb-selejtezőre készülő U19-es válogatottban Gazdag és Koszta is egy-egy félidőt kapott a torna előtti utolsó felkészülési meccsen.
  • RW a válogatottról.
  • Vernes @ Ausztrália.
  • Szombaton a Paks ellen Fábián fúj majd.
  • Hamarosan újraindul az 1909.hu.
  • (más) Hétfőn kiszagoltunk az öregfiúk meccsére a Kolozsvárira, és tudjuk ajánlani mindenkinek. Az már önmagában vicces, hogy az ellenfél Károli Bölcsész csatára Vladan Filipovic, amit tetézett egy Bodovinszky-féle akciógól a végén. Úgy lett 9-0. Amúgy villanyfény és sör.
  • (a hét hülyéje) Nyilván George, a mezőkövesdi csatár. Képzeljünk el a hír alapján mondjuk egy Hemingway Gyulát, vagy Rózsa Eninfult Kecskeméten, netán Kubatov Szomáliát a Fradiban. Csodálatos világ lenne.

Napikispest 2014.10.13.

  • Ma kettőtől a Honvéd vegyes játszik az orosz U21-es válogatottal a Bozsikban.
  • Új Hemiblog. Benne: román-magyar, VW búcsúja, MFA, új edző talán szerdára, de lehet, hogy még nem.
  • Godoy mester Panamája 1-0-ra kapott ki Mexikótól egy 89. perces góllal. Godoy végig a pályán volt.
  • NB II: Pantovic végigpadozta a Mezőkövesd ceglédi győzelmét. Kozma (végleg eligazolt) és Futó kezdett, Daru a padra sem került a Siófokon (vs. Csákvár 2-2). Lőrinczy kezdett, Czuczi padozott, Vólent keretben sem volt Békéscsabán (vs. Kaposvár, 1-0). Sopronban Erdélyi kezdett (vs. ZTE, 1-2).
  • Bobál Geri Norvégiában van az U20-as válogatottal.

Napikispest 2014.10.10.

“Napikispest 2014.10.10.” bővebben

Napikispest 2014.10.09.

  • Tegnap a Ligakupában egy sima négyest szórtunk a gyirmóti fakónak, és továbbra is vezetjük a vonatkozó csoportunkat. A gólszerzők: Gyula x3 és Bobál. Jegyzőkönyv itt.
  • Cordella nem volt kint a meccsen.
  • Godoy Panamában a válogatottnál.
  • Zsivány aláírt Nyíregyházára, és már játszott is a Ligakupában.
  • Edzőkérdés #1 Pisont kint volt a meccsen de ő biztosan nem lesz, majd valamikor máskor. Előbb szeretné felépíteni magát.
  • Edzőkérdés #2 Az nb1.hu holland edzőt szagol, akit állítólag a holland akadémiai igazgatónk ajánlhat a klub figyelmébe.
  • Edzőkérdés #3 A Blikk saját információja, ami a cikk szerint az NS információja, szóval szerintük olasz lesz az edző, de érvük csak annyi, hogy olyanból eddig is sok volt. (Csak, hogy legyen valami című cikk, értelme semmi.)
  • Edzőkérdés #4 VW stábja is távozik az NS szerint.
  • Magyar kupa: lett időpontja a Fradi elleni meccsnek, mégpedig október 29. 18h, plusz a Sport1 közvetít is.
  • (szurkolók) Akit érint, október 26-án szurkolói tüntetés lesz Budapesten. Részletek később.
  • (születésnap) Ma 69 éves Martti Kuuesela.

Napikispest 2014.10.08.

  • Ma 18 órakor Honvéd-Gyirmót Ligakupa a Bozsikban. A négy csapatos csoportban jelenleg a második helyen állunk, két meccsen egy győzelemmel és egy döntetlennel.
  • A Nemzeti Sport írása szerint Hemibá nem tárgyalt Supkával, és nem is fogja keresni.
    • Közben interjú az NSO-n az Öreggel, benne olyan csodálatos mondatokkal, mint: “én mint tulajdonos nem engedhetem meg magamnak, hogy utólag ocsmány dolgokat mondjak”, és itt most nem keresem ki a Moraleshez intézett szavait. (Na, jó, mégis.)
    • A teljes anyag elolvasható a Honvéd honlapján.
  • Supka is megerősítette, hogy nem keresték, de ha keresnék, elgondolkodna a dolgon.
  • Ismét nem kaptunk büntetést az MLSZ fegyelmi bizottságától, igaz, ha nincs néző, nincs is kit büntetni.
  • [napképe] Szijjártó Péter, a Kispest-drukker (via cink)