Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!

A csodás finálé

Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód győztes gólt rúgott a PácSó arénában – szóval ha olyan optimizmuspápa lennék, mint Hanta, már egész messzemenő következtetéseket vonnék le ezekből a történésekből, de mivel realista arc vagyok, maradjunk annyiban, hogy egyelőre tovább folytatódik a kispesti tavaszi menetelés. (!!!!!) “Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!” bővebben

Megint Sopron – de mégis mennyire más hangulatban

Csakblog on tour #Sopron – itt még tét nélkül, tavaly nyáron (Fotó: Babar-1909foto.hu)

Legutóbb nyáron rándultunk le a Civitas Fidelissimába (majd a töriszakosok kijavítanak, ha rosszul írtam), és akkor egy szokásos megfáradt, szürke idényre készültünk lélekben. Azóta ez a szezon minden lett, csak szürke nem, így a jól megszokott punnyadt tavaszközepi hangulat helyett most megint összeszorult gyomorral ülhetek autóba… és ez nem csak azért lesz így, mert Old Babar Kratelli Dzsozefinnel és K.O. Lacival tölti fel (Hantát boldogítva) az autós daltárat. “Megint Sopron – de mégis mennyire más hangulatban” bővebben

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ma engem megint kiakasztott az MLSZ :(

Van egy ilyen:

NB II: nem rendelkezik magyar felmenőkkel, távoznia kellett – NSO

Vagyis az van, hogy van egy szerb-magyar állampolgár, aki ugyanúgy magyar állampolgár, mint te vagy én, csak épp nem játszhat az NB II-ben, mert annyira nem magyar. Az MLSZ ugyanis újra feltalálta a

Nürnbergi törvényeket!

Ha nem tudsz magyar felmenőt igazolni minden játékosod után, akkor nem kapsz egy fillért sem a közös kasszából. Beszarás, nem? Vajon mi lesz a következő lépés? Kis csillagokat ragasztunk majd határon túl születettekre?

Bocsi, de én tényleg kiakadtam ezen. Európa, 2016, magyar futball. TUDTA?

Döcögünk tovább

A soproni stadi klasszik profilja, háttérben a Forrai Rambo 1994-es bombájakor még csak épülő, azóta már le is rohadt üzletházzal (foto: RW)
A soproni stadi klasszik profilja, háttérben a Forrai Rambo 1994-es bombájakor még csak épülő, azóta már le is rohadt üzletházzal (foto: RW)

Először „Döcögünk szépen tovább” lett volna a címötlet, de azért a tegnapra elég nehéz lenne ráhúzni a „szép” jelzőt, minden tiszteletem innen is azoknak, akik ezt TV-n szenvedték végig, még inkább a semleges nézőknek, akik még nem is izgulhattak valamelyik csapatért. Nézzük a részleteket. “Döcögünk tovább” bővebben

Legjobb hely: Szombathely? Főleg Sopronban!

Kedvenc látnivalóm Sopronban a Kecske-templom, de remélem szombat este a ranglistám élén már egy Eppel-dugó veszi át a helyét (sopron.hu a fotó lelőhelye)
Kedvenc látnivalóm Sopronban 20 éve a Kecske-templom, de remélem szombat este a ranglistám élén már egy Eppel-dugó veszi át a helyét (sopron.hu a fotó lelőhelye)

Ohh, de jól esne most is egy jó kiégett szötymörgés a holnapról, meg az MLSZ hülyeségeiről, hogy miért nem mondjuk Záhonyban játszunk idén a Vasassal a pálya-átalakítások miatt, de most megpróbálok mégsem ennyire negatív lenni, elvégre péntek van meg nyár. “Legjobb hely: Szombathely? Főleg Sopronban!” bővebben

Harmadik: a főpróba

Felkészülési a tavaszi rajt jegyében, ezúttal a Centeren (babar-1909foto.hu)
Felkészülési a tavaszi rajt jegyében, ezúttal a Centeren (babar-1909foto.hu)

Harmadik, és ezen felkészülési időszak-béli utolsó meccsemre csoroghattam ki tegnap délután az időjárás által már-már szinte tényleg tavasznyitó jellegűvé szentelt verőfényben a Bozsik-stadionba. Nyilván frappáns felütés lenne, ha azzal kezdtem volna, hogy ha már pénteken Szabi rámszólt a Futball Házban, hogy “holnap edzőmeccs“, akkor illett kimennem, de mivel ettől függetlenül úgyis ott vagyok, ha tudok, most nem lesz frappáns felütés. “Harmadik: a főpróba” bővebben

Napikispest 2016.02.06.

  • edzőmeccs // egytől a centeren játszunk a Sopronnal.
  • Kabangu-matek // Kabangu január 18-án írt alá, ám ugye ekkor már sérült. A hírek eleinte 2-3 hetes kihagyásról szóltak (január végi visszatérést feltételezve), majd ez módosult az utolsó felkészülési meccsre, de legkésőbb a Haladás elleni szezonrajtra (február 13., ekkor tartanánk egy hónapnál). A tegnapi cseten érkezett az újabb határidő, és a harmadik-negyedik forduló belengetése, ami testvérek között is március eleje, tehát közel két hónap. Ha ezt tartani tudjuk, akkor is marad kilenc-tíz meccse a rövid tavaszból.

És még van hová fokozni ezt a mai napot: a Csábi által visszakért Bobál Dávidot visszaküldtük Sopronba, kölcsönbe

kajanvigyorSzerintem még ne zárjuk be mára az internetet, bármi megtörténhet. (Amúgy nso információ.)

#ÉLŐ: Honvéd vs. Supka Sopronja Sapkában, ha az időjárás indokolja. Indokolja