Mastodon

Hétvégi Csámcsogó: Vajon hogy lehetne újra brand a Honvéd?

puskas-bozsik-halszemKár lenne tagadni, hogy szorult belénk némi történelmi küldetéstudat, általános aktivizmus, és hajlam a társadalmi párbeszéd élénkítésére. Egy ilyesmi következik most, a téma pedig nagyjából levágható a poszt címéből, vagyis: mitől lehet újra brand (márka) a Honvéd?

“Hétvégi Csámcsogó: Vajon hogy lehetne újra brand a Honvéd?” bővebben

Már le is zárult a tegnapi(!!!) kupadöntős incidens vizsgálata

Az MLSZ biztonsági felelőse a Groupama Aréna biztonsági kamerarendszerének felvételei alapján azt állapította meg, hogy “a semleges szektorban két – valószínűsíthetően – ferencvárosi szimpatizáns (egyikük Fradi-sálat viselt) fényképet szeretett volna készíteni a Videoton FC vezetőedzőjének fiával, aki jelezte, nem lesz partner a közös kép elkészítésében”.

“Ekkor közbelépett Joan Carillo felesége is, aki féltve gyermekét, félreértve a szituációt, fia védelmére kelt. A két Fradi-szimpatizáns elállt eredeti tervétől és elindultak a helyük felé. Ezt követően a felvételek tanulsága szerint, a spanyol tréner 17 éves fia próbálta ellökni – a neki közben hátat fordító – egyik ferencvárosi szurkolót. Ezután a meglökött szurkoló társa megkísérelte megütni az edző fiát, melynek nyomán kisebb dulakodás alakult ki. Az inzultus során mindkét fél kölcsönösen megpróbálta megrúgni a másikat” – olvasható a közleményben, amely kiemeli, “egy félreértésből kiinduló, a felek felfokozott hangulatából adódó dulakodás elítélendő, de a biztonságiak szakszerű közbelépésének, és az eset környékén helyet foglaló nézők felelősségteljes magatartásának köszönhetően nem történt súlyos rendbontás”.

Carrillo a meccset követő sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudja, mi történt a lelátón, csak azt, hogy a hozzátartozóikhoz odakerült néhány Fradi-szurkoló és megrúgták a fiát.

Az MLSZ azt is közölte, az eset részletes kivizsgálása után, amennyiben az indokolt, megindítja a szükséges eljárást annak érdekében, hogy megállapítható legyen a szereplők személyazonossága, felelőssége és a jogszabályoknak megfelelő szankció kövesse a sportesemény rendjének megzavarását.

A Magyar Kupa szerdai döntőjét a Ferencváros nyerte 4-0-ra. – via MTI

“Már le is zárult a tegnapi(!!!) kupadöntős incidens vizsgálata” bővebben

Akkor erről ennyit

kép: busport-online.huAkkor erről ennyit: buszoztatás van a Grupiba, a Fradi ellen sem megyek vendégbe.

Egyszerűen elegem van abból, hogy felnőtt magyar állampolgárként, aki adózik, felelős a dolgaiért, gyereket vállalhat, szerződéseket köthet, satöbbi, szóval nem dönthetek úgy, hogy saját felelősségemre kimegyek egy meccsre, mert azt mondja a rendőrség, hogy a biztonságom érdekében inkább összeterelnek, felvezetnek.

Persze, indokolt esetben és méltányos mértékben elfogadom az ún. alapjogok korlátozását, de tényleg annak számít egy Fradi-Kispest 2015-ben? Vagy ha igen, akkor miért nem opcionális?

/// Szurkolói kártya > elővételben megvett, névre szóló jegy > gyülekező > kötelező buszra csak jeggyel > rendőri felvezetés > beléptetés, motozás, etc > kamerarendszerrel megfigyelés folyamatosan > kiléptetés > buszoztatás rendőri felvezetéssel /// 2015 SZABADSÁG

Nehéz ügy

FIGHT! (via nwf.org)
FIGHT! (via nwf.org)

A kérdés nem könnyű, és félek, én sem fogom tudni megválaszolni, még ebben a posztban sem. A vitatéma örök – mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás – azaz azért szidja a lelátó a játékosokat, mert katasztrofálisak, vagy azért katasztrofális a csapat, mert szidalmazza őket a lelátó? Ember legyen a talpán, aki igazságot tesz. “Nehéz ügy” bővebben

holnap lesz az első olyan nap/meccs hosszú idő óta, amire

gmsfuönszántamból nem vagyok hajlandó kimenni, és még rendszert is csinálok belőle. (2013 őszén kihagytam a fradit a népstadionban, mert nem voltam hajlandó buszozni, tavaly pedig az mtk elleni hazait, mert bence barátom esküvőjére voltam hivatalos. ez azonban más lesz.)

nem leszek tovább súlyos pénzekért biodíszlet, akinek annyi a feladata, hogy tapsikoljon, látszódjék tömegnek (és ne széknek), hogy az mlsz, a kormányzat és a klubok büszkén állíthassák, sikerült, megfékezték, visszatértek a szurkolók. mert ez nem igaz.

“holnap lesz az első olyan nap/meccs hosszú idő óta, amire” bővebben

Az MLSZ igent mondott a folytatásra, én viszont nemet

Az, hogy Csányi Sándort és az MLSZ elnökségének nagy részét ellenszavazat nélkül újraválasztották, nem jelent mást, mint azt, hogy a magyar futballvezetés teljesen elszakadt a magyar futballvalóságtól. A szurkolóktól már egy ideje, de az mindegy, az állami pénzből fenntartott látványsportág elvan nézők nélkül is.

“Az MLSZ igent mondott a folytatásra, én viszont nemet” bővebben

Kérdések sora…

durer…merül fel most sokunkban ha a Honvédra gondolunk.

Kiesünk? Bennmaradunk?

Nagy baj lenne ha kiesnénk? Vagy…?

Érdemes egyáltalán ezen gondolkozni? Érdemes kijárni? Vagy távolmaradással tüntessünk?

Mit akarunk egyáltalán? “Kérdések sora…” bővebben

És te mennyire vagy D.I.V.A.T.?

szepsegversenyKérem szépen, így egyszerűen nem lehet kommunikálni. Sőt, tovább is megyek, felelős klubvezetőként ez egyszerűen vállalhatatlan. Az Öreg újra blogolt, és elejtett benne egy igen erős mondatot, amire nem véletlenül kaptuk fel többen is a fejünket. Idézem:

Közönségünk egy jó része is részt vett a „rendkívül népszerű” bojkottban. Így szép lassan az összes divatszurkoló elmaradt, és csak az ízig-vérig Honvéd szurkolók látogatták mérkőzéseinket. Természetesen a szereplés és a nézőszám csökkenés miatt a hangulat sem volt jó. – via nb1.hu

“És te mennyire vagy D.I.V.A.T.?” bővebben

Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet

Ciki, nem ciki, én utoljára valamikor a kétezres évek elején voltam Dunaújvárosban. Mármint a stadionban, mert magába a városba azért néhányszor elvetődtem valamilyen ügyben, mert létezhet az embernek vidéken akkor is dolga, ha éppen nem a Honvédot követi valahová.

Sőt, az utolsó újvárosi fellépésem is egy szakadó esős Dunaferr-MTK volt E-vel. Akkor még nem volt kész a stadion, de a klubház egy része már igen. Emlékszem, olyan mosdó csak ott volt, amit kishölgy is jó szívvel használhat, és bár az eredményről vagy úgy az évről fogalmam sincs már, arra tisztán emlékszem, Szabó elnök úrral beszélgettem a wéce előtti folyosón a csapok aranyszínéről, merthogy bizony azok voltak.

A meccs után hazabuszoztunk, és egy meglepő fordulattal a KispálraMix című fura képződmény lemezbemutatójára futottunk be az Almássyra. (Mivel az album 2000-es, így most már tudom, 14 éve jártam az Eszperantó úti katlanban utoljára. Vagyis az újban még nem.)

“Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet” bővebben