Mastodon

Nem lesz egyszerű bármennyit is előrelépni a hamarosan következő válogatott szünetben

  • U19-be behívottak: Gyetván Márk, Kaczvinszki Dominik, Kocsis Gergely.
  • U21-be behívottak: Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Szabó Alex és biztonsági tartalékként Bocskay Bertalan.

Az U19 szeptember 3. és 12. között, az U21 pedig szintén hasonló időben jelent kötelezettséget, miközben az ETO-val szeptember 3-án bajnokit játszunk és 16-án már kupameccsünk van Dorogon, 24-én pedig bajnokink

Az összesen behívott kilenc játékosunk több, mint a jelenleg elérhető keret harmadát teszi ki, és többen közülük alapemberek a hétről-hétre játszó csapatban.

“Nem lesz egyszerű bármennyit is előrelépni a hamarosan következő válogatott szünetben” bővebben

Gyula egyszer elsütötte a „Holman már a szép világ” c. rettenetet, és akkor megígértem magamnak, én soha nem fogom

Osztályozókönyv @ Bp. Honvéd – Kozármisleny 1-2

Mondjuk a Gut, Besser, Prosserre sokáig nagyon büszke voltam, kár, hogy egyszer sem tudtuk használni, és lett belőle végül egy közepesen kínos Gut, Besser, Eppel. Egyetlen jónak gondolt mondatot se hagyunk az út szélén.

A címben megidézett poszt hamarosan tíz éves lesz. Tartalmilag az U21-es válogatott egy 2013-as Bosznia-Hercegovina elleni 4-1-es győzelméről szól, ahol a gólszerzőket úgy hívták, hogy: Holman (kettő), Adorján és Baráth Boti. A csapat pedig így állt fel:

  • Jova (FTC)
  • Szolnoki (Videoton)
  • Otigba (Heerenveen)
  • Kelemen (MTK)
  • Baráth (Honvéd)
  • Vécsei (Honvéd)
  • Windecker (Paks)
  • Kleinheisler (Videoton) -> Adorján (Groningen)
  • Kovács I. (Videoton) -> Bacsa (Diósgyőr)
  • Bese (MTK) -> Holman (FTC)
  • Radó (Haladás)
“Gyula egyszer elsütötte a „Holman már a szép világ” c. rettenetet, és akkor megígértem magamnak, én soha nem fogom” bővebben

Gera is keretet hirdetett az U21-es válogatotthoz

“Gera is keretet hirdetett az U21-es válogatotthoz” bővebben

Gera is keretet hirdetett az U21-es válogatottba

Itt egy új korosztály, a 2002. január 1. után születettek kezdik meg a szereplést, illetve, mivel Geráról és az ő legendás eredményességéről van szó, a nemzetközi pofonok elszenvedését.

A mester az első keretébe több kispesti nevelést is meghívott, név szerint: Benczenleitner Barnát (jelenleg győri kölcsönben), Bocskay Bertalant, Kocsis Dominiket, Németh Dánielt (már ZTE) és Szabó Alexet.

Rögtön két tesztmeccsel kezdenek:

  • szeptember 23. 17:30, Szombathely, Bulgária
  • szeptember 27. 20:00, Bozsik, Litvánia

Utóbbira itt tudtok elővételben jegyet venni egy ezresért, mindenféle kezelési költség nélkül, merthogy az MLSZ még mindig a régi MLSZ-féle jegyrendszert használja.

“Gera is keretet hirdetett az U21-es válogatottba” bővebben

Napibozsik 2021.05.19.

Hahó, srácok, lányok!

Ha nem bírjátok tovább, pedig lassan három éve tart, és nagyon kíváncsiak vagytok az új Bozsikra, akkor már elérhetők a május 31-i holland-francia U21-es Eb-mérkőzés jegyei itt.

A vendég melletti kapu mögé 1800, a hosszantira 2500 a zsuga.

“Napibozsik 2021.05.19.” bővebben

Tényleg nem akarunk belerúgni a földön fekvőbe, de Gera nyilatkozata annyira magyaredzős, hogy feltétlenül tisztelegnünk kell előtte

t.A.R.T.Á.S

 A második 45 percben is mentek a hollandok a labdákért és igyekeztek gólokat szerezni, nekik fontos volt a nagy különbségű győzelem. Készültünk rá, hogy mi lesz, ha hátrányba kerülünk. Jobb és tapasztaltabb volt az ellenfél, ami persze lehet csak egy kifogás, de egy erősebb csapattól kapott ki a mi fiatal együttesünk. Három-négy gól után bizonytalanok voltunk, menjünk-e előre vagy sem, ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a labdarúgók. A válogatottunk fejlődött és bizonyította, hogy van tartása. Nem szabad most ezeket a fiúkat lehúzni e miatt az eredmény miatt, rájuk fog épülni a következő U21-es keret.

Gera Zoltán szövetségi edző a Magyarország-Hollandia 1-6 után @ MLSZ.hu
“Tényleg nem akarunk belerúgni a földön fekvőbe, de Gera nyilatkozata annyira magyaredzős, hogy feltétlenül tisztelegnünk kell előtte” bővebben

A szülinapos Szendrei kezd a románok ellen az U21-es Eb-n – a Bozsikban

Belealudtam a délutánba, de kezdésre szerencsére.

Napiválogatottak 2021.03.25.

  • Gerát az ég is szövetségi kapitánynak teremtette //
    • 9 mérkőzés – 1 győzelem, 3 döntetlen
    • 0,67 pont per meccs
    • 7-16-os gólkülönbség.
    • biztos van indok mögötte, azonban látványosan nem jönnek vele az eredmények. Talán szombaton a románok ellen az új Bozsikban, Szendrei születésnapján.
  • persze az is lehet, hogy maguk az eresztések nagyon gyengék //
    • Gera elődje, Michael Boris // 19 meccs – 6 győzelem, 3 döntetlen
    • 1,11 pont per meccs
    • 28-36-os gólkülönbség.
    • vereség Máltától(!), hat kapott gól Olaszországtól, viszont győzelem Németország ellen. (Bíró Bence mindkét meccsen játszott, a németeknél nem volt ilyen játékos.)
    • pandémiától függetlenül // az U21-es válogatottak 2018 óta 16 meccsből mindössze kettőt nyerek meg.
    • Boris tétmeccseket is játszott, Gerának a németek elleni volt az első.
“Napiválogatottak 2021.03.25.” bővebben

Szendrei kezd a németek elleni U21-es Eb-csoportmeccsen

derül ki az UEFA oldaláról. Kezdés kilenckor, M4 Sport.


Közben az MLSZ is kitette:

“Szendrei kezd a németek elleni U21-es Eb-csoportmeccsen” bővebben