Mastodon

Napiubi 2022/01/18

elmaradó edzőmeccsek //

  • szerdán // a Mezőkövesddel játszottunk volna, de mivel állítólag egy kisbusznyi játékosuk sincs, nemhogy egy kezdőnyi, így elmarad.
  • szombaton // az Újpestet fogadtuk volna, és ezt tegnap be is jelentette az Újpest, majd ma azt, hogy elmarad.
“Napiubi 2022/01/18” bővebben

Feri szerint a közel lehetetlen az új valószínű, vagyis a Horváth takarodjot is úgy kell érteni, hogy: maradj!

Bp. Honvéd – Újpest 1-2

pre: azzal a szomorú hírrel kell indítanunk, hogy vasárnap reggel (9:30) még mindig Horváth az edző és Kun az ügyvezető a klubnál.

Úgy látszik, alig egy hónap alatt harmadszor is bejött a híres egymillióból egy. (l. címlapképünk) Elhiszem, mert maga az edzőnk nyilatkozta, szóval így kellett lennie. Hogyaszongya:

Az elmúlt öt meccsünkből három volt olyan, ami szezononként egyszer forduló elő. (…) Ez egy hihetetlen pechszéria, saját magunkat intézzük el minden meccsen.

Jogos, magunkat. Persze az is igaz, hogy nulla játékunk van, semmi előremutató, egy épkézláb labdakihozatalra is képtelenek vagyunk, még akkor sem, ha egyáltalán nem támadnak le minket — vagyis magunkat verjük meg. Viszont ha nagy ritkán nyerünk, akkor ahhoz ugyanúgy semmi közünk, hiszen ott nyilvánvalóan az ellenfél verte meg saját magát. Mi egyszerűen képtelenek vagyunk bármire, ami a futballra hasonlítana.

“Feri szerint a közel lehetetlen az új valószínű, vagyis a Horváth takarodjot is úgy kell érteni, hogy: maradj!” bővebben

Nem azzal van a baj, hogy a Föld mégsem lapos, hanem azzal, hogy nem merik elismerni: gömb (mert annak hiszik a csonkakúpot)

A Bp. Honvéd – Újpest elé.

Egyszerű a helyzet: az Újpest ellen nyerni kell. Minden más eredmény elfogadhatatlan. Az ún. sportszerencsére, illetve bármi másra hivatkozás időszakának vége, ráuntunk az üres és hamis szövegekre, többé nincs helye semmiféle magyarázkodásnak. A képlet a következő:

  • ha nyerünk — újabb egy meccs haladék (ajándék) a Kun/Horváth párosnak.
  • ha veszítünk — viszlát.

És így tovább, győzelemről győzelemre. Felőlem maradhatnának a világ végéig, hiszen a folyamatos győzelem előbb bajnokságot, majd európai kupagyőzelmet jelentene. Legfeljebb amikor majd visszatekintünk 2021-re, akkor elfog minket az undor, de sebaj, hiszen ott a BEK-trófea az ölünkben. (Ébresztő, Hanta!)

“Nem azzal van a baj, hogy a Föld mégsem lapos, hanem azzal, hogy nem merik elismerni: gömb (mert annak hiszik a csonkakúpot)” bővebben

Az Újpest korai kiállításától a vélt játékunkig eljutni alig egyetlen logikai ugrás

Néztem tegnap az Újpest-Videotont (eleinte félszemmel, majd a második félidőben már figyelve, igaz, pár sör és pálinka alkotta kombón túl), és az van, hogy erősen kontextusba helyezték a múlt héten Videotonban játszott jó meccsünket.

Egyszerűen ugyanaz történt, ami a Videotonnal szinte az egész idényben: ha eléggé türelmes vagy, ha beállsz nekik, ha kicsit visszahúzódsz, akkor fogalmatlanul vergődni kezdenek. Viszont ha felvállalod a nyílt, kockázatos focit, akkor azért van annyi potenciál, illetve egyéni képesség abban a keretben, hogy elkapjon téged. Ahogy tették velünk, mert mindenképp előre akartunk játszani. Pláne a végén, amikor Lovric helyett Mezghrani, és az amúgy hatalmasakat hibázó Pantelic helyett Eppel volt fent a pályán, és gyakorlatilag megszűnt az addig is csak nyomokban felfedezhető védekezésünk a középpályán, illetve csapatszinten. Totálisan szétszakadtunk két térfélre. A Videoton ezt követően annyit lőhetett kapura, amennyit akart. Az viszont már a saját bénaságuk, hogy nem lőttek több gólt.

“Az Újpest korai kiállításától a vélt játékunkig eljutni alig egyetlen logikai ugrás” bővebben

Batik, Lukic, Mezghrani és Nagy Dominik, Lukic, Batik

Lemaradt az Újpest elleni osztályozókönyv eredményhirdetése, ezért – ahogy a címből is látszik – egyben jön a Pakséval.

Az éves összetett állása a szokott helyen.

“Batik, Lukic, Mezghrani és Nagy Dominik, Lukic, Batik” bővebben

Nyaralás > Kispest, illetve

Kispest > nyaralás, hiszen mindent a meccsekhez kell igazítani. Vasárnap délelőtt NB III. (Szekszárd az akadémián), majd este Újpest (Újpesten), szóval indulni legkorábban a lefújást követően, de inkább hétfő reggel, hogy némi alvás beleférjen. Hazatérés szombat 20:30-ig, vagyis a hazai Honvéd-Paksig.

Laptopot vagy tabletet valószínűleg viszek magammal (tartalomfogyasztási céllal), azonban arra semmiféle ígéret nem teszek, hogy bármiféle posztolásba bonyolódjak a jól megérdemelt terhére. Legfeljebb ha úgy alakul, mert mondjuk esik, vagy hasonló.

Az Újpestet követő szokásos osztályozókönyvet azért megoldom valahogy, az ki fog menni hétfőn, és ha időm engedi, akkor a meccs előtt is lesz valami.

“Nyaralás > Kispest, illetve” bővebben

Napikispest 2021.08.10.

  • jegyelővétel Újpestre // elérhető az MLSZ jegyrendszerében. Kedd reggelig alig húsz darab ment el, szóval egyelőre bőven akad hely. Részletek:
    • jegyár // 2000 forint (egy ideje már ennyi. utoljára 2019 nyarán, még a Fáyba volt egy ezres)
    • kártya // nem kell, viszont az adataidat be kell pötyögni.
    • kezdés // vasárnap 20:00
    • ezt már direkt csinálják // Újpesten MEGINT felújítás van: ezúttal a hazai tábor helyét, a D teraszt zárták le.
  • fotó // egy újabb történelmi fotó került ki a fotós oldalunkra, amiről nem tudjuk, hogy mikor és hol készült, valamint, hogy kik vannak rajta. Cserébe elcseszett menő csapatkép.
“Napikispest 2021.08.10.” bővebben

Mikor kaptunk utoljára négy gólt egy félidő alatt?

2020.02.29. Honvéd – Diósgyőr 0-4 (0-0)

Sannino edzőségének utolsó előtti előtti meccse, a padon mégis Pisonttal, mert a mester ekkor épp karanténban volt.

Kiállítva // Batik (73.), Mezghrani (83.)
Kiállításkor // 0-2 és 0-3

“Mikor kaptunk utoljára négy gólt egy félidő alatt?” bővebben

Napiegyébfoci 2021.05.04.

  • kupadöntő // bármilyen furcsa is legyen, mégis az a helyzet állt elő, hogy bizonyos fénytörésből az Újpest a hardcore nerfoci korszakának harmadik legeredményesebb klubja. Mármint a 2015-16-tól tartó 33 fordulós korszaké:
bajnokezüstbronzkupakupaezüstdarab
FTC4127
Videoton14117
Újpest1214
Honvéd1113
DVSC22
Vasas112
Felcsút112
Mezőkövesd11
a táblázat nem tartalmazza a 2020-21-es idény ezüst- és bronzérmét.
“Napiegyébfoci 2021.05.04.” bővebben