Mastodon

Annyira kicentizett a játékunk, hogy egyetlen hiba sem fér bele // plusz osztályozókönyv

Debrecen – Bp. Honvéd 1-1

Érthetetlen, hogy voltunk képtelenek megnyerni ezt a meccset. Vagy képesek nem megnyerni. A Loki konkrétan semmit sem mutatott az első hatvan-hetven percben, igaz, mi se mostuk fel velük a padlót, mégis, érezni lehetett melyik csapatban van inkább benne a gól.

  • persze, ha Kambernak végre szerencséje lenne – kapufa
  • persze, ha Moutari egyszer az életben, vagy kétszer – kapusba, mellé
  • persze, ha Kosicky nem véd akkorákat – védett
  • persze, ha Kassai befújja a közppályán Varga Aliji elleni faultját – nem fújta, lett is belőle helyezkedési hiba és egy kapott gól

és persze kontrapersze, ha Kassai befújja Kamber ütközését a tizenhatosunkon belül, akkor az összes persze csak akkor ért valamit, ha két persze bejött belőle, és vezetünk kettővel, mert pár perccel a vége előtt tiziből gólt kapni nem feltétlen egészséges az álmoskönyvek szerint.

“Annyira kicentizett a játékunk, hogy egyetlen hiba sem fér bele // plusz osztályozókönyv” bővebben

Az elmúlt hatvanhat év legszebb kispesti gólját keressük

Csináljunk egy szavazást.

Kommentbe dobáljatok be videókat (csak a videók játszanak!), amelyeken olyan Hatalmas Kispesti Gólok vannak, amiket Puskás (1953, London) és Gazdag (2019, Felcsút) között lőttek.

Az mindegy, hogy klubcsapatban vagy válogatottban, a lényeg, hogy a Kispest vagy a Honvéd játékosaként. Tehát pl. a Real Madrid – Random Spanyol Város nem játszik, hiába lőtte Puskás élete másik nagy gólját pont azon.

A formátum legyen a következő (példa):

Détári, 1985, Ausztria-Magyarország 0-3 [ide a videó linkje]

Ha elég sok videó összejön, akkor megcsináljuk a szavazást valamilyen formában. Például sorsolással és egyenes kieséssel, ha legalább 16/32 videó lesz, vagy ha kevesebb, akkor egy egyszerű szavazással.

Fontos // a poszthoz érkező nem videós kommenteket törölni fogom (a felcsúti meccsről itt lehet trécselni)!

Gólvideók és osztályozókönyv Kövesdről

Mezőkövesd – Bp. Honvéd 1-2

Nyilván ez volt az a meccs, amire mindenki tudta előre, hogy meg fogjuk nyerni. Nyilván mi is tudtuk, csak nem mertük leírni. És nyilván, a helyszínen is halálos nyugalom töltött el minket, és még véletlenül sem hangzott el a következő beszélgetés a második félidő közepén:

– Csak most nem kéne gólt kapni, nagyon messze még a vége. Egyet biztos kapunk, azt a legvégén kéne.
– Igen. A legjobb lenne talán a nyolcvannyolcadik után.

Mondom, meg sem történt. Csak álltunk ott, és egészen nyugodtak voltunk.

Persze addig láttunk egy remek Banó-lövést (46. bajnoki, 1. gól – 20 éves), valamint egy parádés Vadócz-passzból két csellel befelé induló, és a végén gólt lövő Ben-Hatirát. Ilyen gólokat nem csak szabad, hanem illik is lőni.

Egyébként Ben-Hatiráról ismét meg kellett állapítanunk, hogy nagyon tud a srác, és ha akarna, ha besorolna a rendszerbe, a liga egyik legjobbja lehetne. Elég csak az indításai ütemét megvizsgálni. Nem véletlen, hogy nem itt töltötte a(z első?) fénykorát.

Kesztyűs eközben jelző nélküli cserévé nemesedett, Lanzafame pedig időhúzónak. Egyébként pedig ugyanazok játszottak legalább fél órát Kövesden, mint akik két hete a Videoton ellen is.

“Gólvideók és osztályozókönyv Kövesdről” bővebben

Napikispest 2019.09.09.

Vadócz, Rossi, kupasorsolás, budafoki meccsvideó, jegyelővétel, Lanzafame

  • este // magyar-szlovák. Lehet ennél ma bármi fontosabb?
  • mondjuk Vadócz? // a dolgok jelenlegi állása szerint: nem. (Mármint semmi érdekesség vele kapcsolatban.)
  • magyar kupa // ha minden igaz, ma sorsolnak. Gondolom az MLSZ Twittere teszi majd ki először. És gondolom, a Fradika sorsolását.
  • meg is volt // Dunaharaszti. Meccsnap: szeptember 21. szombat vagy 22. vasárnap.
  • a meccsnap is megvan // a Dunaharaszti oldala szerint: szeptember 21. 15:00
“Napikispest 2019.09.09.” bővebben

Nyaralóskispest 2019.07.03.

Zaka aka Vili távozott // mondjuk vizet azt pont nem sokat zavart, néha játszott az NB III-ban. (via honvedfc.hu)

utcsó ausztriai edzőmeccs // mégsem a Red Bull Brasil ellen játszunk, hanem a szintén brazil C.A. Bragantino ellen, de a lényegen nem sokat változtat, mert a wikipedia szerint a két klub néhány hónapja egyesült, és jövőre már RB (azaz Red Bull) Bragantino néven fut majd. A kezdés délután hatkor, streamben reménykedünk:

Drónfelvételek az épülő Bozsikról #4 + mi kell a negyedik helyhez

Éljen Mátyus elseje!

Egy // Barla most egy látványos videót küldött az építkezésről.

Kettő // május elsejét mutat a naptár, két és fél hét maradt a bajnokságból, de még egyetlen percet sem számolgattunk: vagyis, hogy a csillagok milyen szerencsés együttállása esetén érhetünk oda a harmadik-negyedik helyre, ami ugye automatikus Európát jelent?

A kattintás után gyorsszámítások.

“Drónfelvételek az épülő Bozsikról #4 + mi kell a negyedik helyhez” bővebben

Napikispest 2018.07.19.

  • semmi különösebb apropó // de a Facebookon, az emlékeim között előjött 2015 nyara, amikor visszatér a tábor. Tegnap volt ugyanis három éve annak, hogy Gyula góljával vertük az akkor címvédő Videotont.
    • Kemenes – Botka, Ignjatovic, Bobál, Baráth – Hidi, Kamber (Gazdag), Nagy Geri – Holender (Csábi), Gyula, Vécsei (Vernes) // padon: Horváth, Prosser, Lovric, Erdélyi;
    • tipikus Rossi-féle 4-3-3, három szűrővel, Vécseivel szélsőben, majd a 84. percben lőtt vezető gól után szinte azonnal csere, Holender helyett Csábi;
    • alig három éve és egy napja volt ez a meccs, mégse sokan maradtak mára a keretből: mindössze Baráth, Kamber, Gazdag, Nagy Geri, Holender, Horváth és Lovric;
  • Tonci “enyém a legjobb bal láb az országban” Kukoc // igen, ez a kijelentés elhangzott egy interjúban! (via Bors)
  • 2Rule @ Haladás // ma mutatják be (12:30, videó) a Hali új mezét, a Nemzeti Sportruházatot, a NER új pufidzsekijét.
    • a VAOL-on egyébként egy egészen komoly, ún. felsz*pó anyag is megjelent a választásról, bennen olyan csodálatos részletekkel, mint a: “versenyképes a legismertebb márkákkal” (bár eddig egy logón kívül semmit sem láttunk tőlük), vagy “száz százalékig magyar mezben (…) Magyar tervezők, magyar designerek, és részben magyar gyártók állítják elő a termékeket.” (ellentmondás),esetleg “A 2Rule tervezői készen álltak arra, hogy a „kinézettel” kapcsolatos elvárásainkat teljesítsék és emellett maguk is előálltak kreatív elképzelésekkel”. 
    • jujj, én már nagyon várom a debütöt!

“Napikispest 2018.07.19.” bővebben