Mastodon

Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)

Videoton – Kispest 0:0 // plusz osztályozókönyv

Csodás címképünket Hantának ajánljuk szeretettel: paints_not_dead!

Mik a várakozásaid, Ati?” – kérdezte az orkánkabátjába burkolózó Elnök úr, amint kikászálódtam a kocsiból a vendégparkolóban, sikertelenül próbálva alkalmazkodni a harapós hőmérséklethez. „Azt hiszem, inkább nem mondom” – feleltem kényszeredett mosollyal. Normál esetben ilyenkor az aktuális beszélgetőpartnereim korholva kárhoztatnak az örök pesszimizmusom miatt, ám most a nagy nehezen bevallott „kapunk egy hármast” jóslatomra csak csöndes bólogatások voltak a válaszok a derék KLTE arcok részéről. A lelátóra felmászva aztán Old Babarral folytattam le szinte mondatra ugyanezt a párbeszédet, és bár a kispesti ajándékbolt-pápa sem nagy rajongója a kishitű kiszólásaimnak, ezúttal ő is csak csöndesen azt súgta vissza: „Atikám, sajnos én sem várok mást”. Ehhez képest, azt hiszem, nem is lehetek elégedetlen most, ahogy a Góóóóól műsor alatt gépelem be a posztot.

“Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)” bővebben

Napikispest 2020.01.20.

Igazolási pletyka, vonatjegy, meccsjegy

  • játékoskeringő // az NSO pletykái szerint a Maccabi Netanya 28 éves védekező középpályásáért, Nicola Olsakért (született: Buenos Aires, izraeli-argentin kettős állampolgár) érdeklődik a Honvéd.
  • mindenféle jegyek Videotonba //
    • vonatjegy // hétfőn és csütörtökön 17 órától a Futball Házban és Babar Lacinál az ajándékboltban, plusz a Corleonéban folyamatosan. Lehetőleg elővételben vegyétek meg, hogy ne szombat délben kelljen szaladgálni érte a KöKin. (Érdekesség: a MÁV 2600 forintért visz oda-vissza, az Ultras Kispest – állami dotáció nélkül – megoldja 2500-ból.)
    • meccsjegy // hétfőn és csütörtökön 17 órától a Futball Házban, valamint péntek délután a Hungária körúton. Érdemes megvenni előre, mert a helyszínen 3500 forintba fog fájni.
  • a fehérvári vonat // szombaton 13:15-kor indul Kőbánya-Kispestről és lefelé menet (visszafelé is, mielőtt bárki megkérdezné) megáll Kelenföldön is.

Napikispest 2020.01.09.

Egerszegi, vonatjegy, Aranyoroszlánok

  • Egerszegi // is elutazott a Diósgyőrrel a ciprusi edzőtáborba – a Paks engedélyével. (via dvtk.eu)
  • vonatos túra Videotonba // a vonatra szóló karszalagok ma megvehetőek Lacinál az ajándékboltban vagy öttől a Futball Házban. (via Kispest-Honvéd)

Szimpatikus vesztes, szimpatikus edzővel, ez tök jó, csak sehova sem vezet

Mivel mostanra jutottam el oda, hogy legyen időm írni a tegnap tapasztaltakról, volt rá érkezésem, hogy még este beleolvassak a kommentárokba és az ilyen-olyan közösségi felületeken történő eszmecserékbe, szurkolói kinyilatkoztatásokba. A helyzet az, hogy azoktól sem lettem boldogabb, ha már maga meccs nem lett volna elég. A következő bekezdésekben így – előre szólok – ellene megyek a közhangulatnak – hogy rohadjak meg.

“Szimpatikus vesztes, szimpatikus edzővel, ez tök jó, csak sehova sem vezet” bővebben

Amikor már épp menne el a kedvem az idénytől, valahogy valami mindig visszaránt

Kispest – MOL Videoton Fehérvár Parmalat FC Vidi Alba Volán stb. beharangozó

Utolsó Videotonverésünk, ahogy nézem a fotót, valami fontosabb meccsen lehetett… :)

Pár éve (volt az már 8 is), Doki barátom esküvőjén Apu éjjel 3 magasságában egy darabig Tóth Bálintos elrévedéssel nézte az elektromos cigány által ezerrel tolt “Azért vannak a jó barátok“-ra a tánctéren hőzöngő csoportosulásokat, lemondóan megrázta a fejét, majd teljesen indokolatlanul közölte a mellette álló Totóval: “…bassza meg, én már csak maradok Honvéd-drukker!” – és kiment sörért. Jelen bevezető apropója nem (csak) Fater ultraprogresszív kommunikációjának mélyelemzése és örök mementó állítása, hanem e mondat állandó újjászületése bennem. Mindig, de mindig, amikor már kifogyna az energia belőlem Kispest ügyben, például idén, a sokadik, korzós #faszkivan életérzés beütésekor: akkor történik valami, és én maradok Honvéd drukker (=húzok ki a pokolba kívánt hétvégi meccsre).

“Amikor már épp menne el a kedvem az idénytől, valahogy valami mindig visszaránt” bővebben

Ha nekem kéne összerakni a csapatot a Videoton ellen, akkor sikítva rohannék el, és bújnék be egy fa mögé, remélve, hogy nem lát meg senki

Foglaljuk össze, amit tudunk:

  • semmi gond // Berla, Horváth, Tujvel, Batik, Kamber, Kukoc, Lovric, Niba, Uzoma, Egerszegi, Kesztyűs, Nagy Geri, Cipf, Moutari
  • idén még nem játszott // Aliji, Kálnoki-Kis, Szendrei, Vadócz, Lukács
  • nincs még nb1-es meccse // Temesvári, Hegedűs
  • sérülésből visszatért // Kovács Nikó, Banó-Szabó, Ben-Hatira, Kulach
  • sérült // Lefkovits, Ikenne-King, Mezghrani, Gazdag, Lanzafame, N’Gog
“Ha nekem kéne összerakni a csapatot a Videoton ellen, akkor sikítva rohannék el, és bújnék be egy fa mögé, remélve, hogy nem lát meg senki” bővebben

Napikispest 2019.09.09.

Vadócz, Rossi, kupasorsolás, budafoki meccsvideó, jegyelővétel, Lanzafame

  • este // magyar-szlovák. Lehet ennél ma bármi fontosabb?
  • mondjuk Vadócz? // a dolgok jelenlegi állása szerint: nem. (Mármint semmi érdekesség vele kapcsolatban.)
  • magyar kupa // ha minden igaz, ma sorsolnak. Gondolom az MLSZ Twittere teszi majd ki először. És gondolom, a Fradika sorsolását.
  • meg is volt // Dunaharaszti. Meccsnap: szeptember 21. szombat vagy 22. vasárnap.
  • a meccsnap is megvan // a Dunaharaszti oldala szerint: szeptember 21. 15:00
“Napikispest 2019.09.09.” bővebben

Ez Kispest

Bp. Honvéd – Videoton 1-2

Szomorúan indultam hazafelé. Egy ideig még ücsörögtem a kiürülő lelátón, nem is tudom, bambultam valahová, ezeknek az ünneplését se figyeltem, gondolom, valami volt azért a távolban.

A Liget felé sétálva, át az aluljárón, a négyszázadik állítsukmegabevándorlást plakát mellett elhaladva, sörözgető kispestiek, van minek örülni. A NER bajnokságában még egy utolsót lehelt egy outsider: majdnem megvolt a kupadöntő. Olyan ez az egész, mintha valaki valós pénzzel és valós emberekkel fifázna a magyar futballban, és először vette volna észre a multiplayer menüpontot, ahol rögtön ott talált minket, és nem, az istennek se tudott mit kezdeni velünk. Hagyta inkább a multit, keresett egy csalást az interneten – és bedarált minket is. Ha nem lehet megtörni, akkor a képünkre kell formálni.

Mindegy – mondtam magamnak, felesleges ezredszer is belemenni, mi is része lettünk, ez a kupadöntő ugyan még a múlt volt, valóban, hagyjuk, naponta leírhatnánk, felesleges. Majd lesz másik téma.

“Ez Kispest” bővebben

Hajtók dala

A kupadöntő elé

Hiába a Kopaszkutya az egyik kedvenc albumom, Hobót valahogy sosem tudtam megkedvelni. Eskü, próbálkoztam serényen, de vagy egyszerűen lepattantam róla, vagy belealudtam, mint egy romkocsmában, a mindenmentes lattéja felett merengő leendő értelmiség a végtelenítve pörgetett reggae-be.

Azonban van ez a Hajtók dala, ami olyan lehet a Hobónak, hiszen még hozzám is eljutott, mint Mike Oldfieldnek a Moonligth Shadow (egy ideig meg voltam győződve arról, hogy az Almaszószos Halász Judit énekli), vagy a Captain Jacknek a Captain Jack. Amolyan egyetlen és legnagyobb sláger.

Azt is be kell valljam, a Hajtók daláról egy ideig azt hittem, valami lóversenyes tematikája lehet, és a hajtók nem mások, mint modorosan írt zsokék.

Áttérve a lényegre, van az a részlet, hogy – idézem:

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

hangzik a refrén.

Szóval, na, az van, hogy ez a két sor talán az egyik legszebb megfogalmazása annak a szoros köteléknek, ami egy futballszurkoló és a klubja között elképzelhető. Értitek, hajtók, mint a hajtást művelő emberek összessége, és itt a hajtanit úgy tessék olvasni: dolgozni érte.

“Hajtók dala” bővebben