Mastodon

Ugyan nem ránk tartozik, de annyira érdekes statisztikára bukkantam a Felcsútnál, hogy kiteszem, hátha nektek is beindítja a fantáziátokat

A meccs utáni kibeszélőbe bedobtam egy kommentet, ahol segítek Pintérnek választani, miután kijelentette, nem mindenki alkalmas a Felcsút mezére, hiába igazolta esetleg pont Pintér, és hiába volt már korábban is a játékosa. Egyszerűen sikít ezt a téma azért, hogy jól megstatisztikázzák, mégpedig egy egészen furcsa irányból:

azt fogjuk megnézni, hogy az adott fordulók napján a Felcsútban pályára lépők hány napja igazolt játékosai a Felcsútnak.

Az adatokat természetesen az MLSZ adatbankjából gyűjtöttem ki, és mindenkinél az a nap szerepel nulladik felcsútinak, amikor először tűnik fel az adatlapján a P*skás FC. Erre a megkötésre mindenképp rákényszerültünk, mert például egy Spandlernél ki mondja meg, hogy épp hol játszik, melyik Felcsútban?



  • A harmadik fordulóban lejátszott Vasas-Felcsút 2-0-on volt a legöregebb a pályára lépő 14 játékos: átlagosan 388 napja tartoztak a Felcsút keretéhez. Az adat – mint később látjuk – kiugró jellegét jórészt az adja, hogy ez volt az egyetlen idei meccse a később Csákvárra kölcsönadott Polonkainak (2012-es igazolás, 1810 nap) és Nagy Zsoltnak (saját nevelés, 1266 nap). Ha ők nincsenek, akkor egyedül Spandler van ezer fölött (1462), hogy utána a második legfelcsútibbnak már Márkvárt számítson (732). A meccs érdekessége egyébként a 26 éves Horvat (9), aki amúgy tényleg horvát, és friss igazolásként ez volt az egyetlen pályára lépése a csapatban, mert szinte azonnal kölcsönadták őt is Csákvárra.

  • A brutális, 388 napos rekordot a későbbiekben megközelíteni sem tudták. A hetedik fordulóban 308 nappal verik idegenben 5-1-re a Haladást (Pintér: “(…) a fiúk megmutatták emberi nagyságukat.”), majd szombaton, vagyis 77 nappal később(!!!) egy 306 napos átlaggal kapnak ki a Bozsikban (Pintér: “ki alkalmas arra, hogy a Puskás Akadémia mezét magára öltse és ki nem”). Fordítsuk le tehát a nyilatkozatát: Pintér szinte az ősfelcsútiak alkalmasságát kérdőjelezi meg a nyilatkozatában.

  • A legzöldfülűbb csapat a tizedik fordulóban, Debrecenben játszott, és a mindössze 216 napjával kapott is egy sima hármast. Fontos megjegyezni, hogy a tizedik fordulót 69 nappal a bajnokság rajtja után rendezték, vagyis ugyanezek a játékosok az első fordulóban a 150 napot sem érték volna el, ami nagyjából annyi napot jelent az egész csapatra, mint ha Polonkai egyedül ment volna ki a pályára.

  • Ha csak azokat nézzük, akik végigjátszották a mérkőzéseket, akkor azt láthatjuk, hogy Pintér az első négy fordulóban próbált azokra építeni, akik régebb óta (319, 326, 238*, 338) Felcsúton játszanak, majd valami elpattanhatott, és következett egy csaknem hét hónappal később érkezett társaság (113, 189, 287, 140, 147, 154, 154, 168, 202), akikre simán rá lehet fogni, hogy ők jelentik az alapcsapatot, hiszen a második számsor nagyjából monoton nő, épp a fordulók között eltelő napok számával. Egészen a legutóbbi két fordulóig (338, 302), amikor ismét inkább a régi motorosok maradnak végig a pályán. Név szerint egyébként róluk beszélek: Márkvárt (23 éves, szombaton volt 843 napos), Vanczák (438), Hegedűs Lajos (425) és Hegedüs János (276). Megjegyzés: Hegedüs a télen érkezett.

*_ Pintér a rendszeridegen számot hozó meccs után: “A felelősség az enyém, beraktam két olyan fiatal játékost, akinek ez még korai volt.” Hogy kikről lehetett szó, az valószínűleg örökre homály marad, de valószínűleg Spandler (pár meccs múlva kikerül a csapatból) és Nagy Zsolt (szinte azonnal kölcsönadják). A mérkőzés az összes pályára lépő játékos miatt a Felcsút idei legidősebb meccs is egyben, vagyis Pintér tapasztalattal próbált frissíteni.


Vajon kikre gondolhatott Pintér, amikor azt mondta, hogy

“Élesben jönnek ki azok a dolgok, hogy ki alkalmas arra, hogy a Puskás Akadémia mezét magára öltse és ki nem.”

A hatodik és a kilencedik forduló között négy meccset nyertek sorozatban, akkor Poór egyszer se lépett pályára, míg szombaton igen; Hegedüs kétszer játszott, aztán most szombatig semmi; Perosevicet eleve később igazolták; Prosser akkor kétszer volt csere, aztán kezdő lett, hogy inkább lecseréljék. Tényleg kire gondolhatott Pintér?

Mevoungou végigtolta az egész évet, a mostani kiállításáig egy percet sem hagyott ki, ahogy Heris sem egészen múlt hétig, ellenünk azonban a keretben sem volt (vélhetően sérülés miatt). Balogh szintén játszott minden meccsen, év elején háromszor lecserélték. Knezevic a rajt után érkezett, azóta játszik is. Ők négyen, plusz Hegedűs kapus, valamint a sokszor le/becserélt Márkvárt jelentik Pintérnél a Felcsút gerincét, és ők egészültek ki az utóbbi fordulókban Poóral, Vanczákkal, az egymást váltó Molnárral és Prosserrel, a szintén állandó csere Bacelic-Grgiccel és Peroseviccel, valamint a talán a kezdőbe visszataláló Szakállyal.

Tehát. Azt kizárnám, hogy Mevoungou, Heris, Balogh, Knezevic vagy Hegedűs legyen, mert akkor eddig sem kellett volna játszaniuk, pláne, ha olyan cseréid vannak a padon, mint Danilovic a kapuba, Osváth a védelembe, Zsidai a középpálya közepére, egyedül góllövőd nincs, aki pótolhatná Knezevicet (Diallo és Radó is sérült). Itt jegyezném meg, hogy Balogh, aki a háta közepére kívánta ezt az egész Felcsútot, és nem akart soha eljönni Újpestről, magyar futballistától szokatlan profizmussal teszi a dolgát, fogást sem lehet találni rajta.

Márkvártot jobb híján szintén ehhez a csoporthoz sorolom.

Menjünk tovább, hátha megtaláljuk Pintérben a gondolatot, vagy a gondolat mögött Pintért, esetleg bármiféle magyarázatot tudunk összerakni.

A nyáron érkezett Poór úgy néz ki alapvetően kezdő lenne a Felcsútban, viszont pont azt a hat fordulót hagyta ki, amiből négyet behúzott a csapat, így ő még mindig nyeretlen az idényben, és kilenc meccsen összesen négy pontja van. Szerintem nem rá gondolt Pintér, de ez csak egy érzet, bizonyítékom nyilván nincs.

A másik Hegedüs, a rövid ü-vel Szombathelyről télen elhozott védő Baloghoz hasonlóan kötött ki Felcsúton: egyszer csak szóltak neki, és hiába tagadta a sajtóban, másnap mennie kellett. Vanczák augusztusi távollétében kapott négy meccset, majd kiszorult a csapatból, ellenünk is csak azért játszott, mert Heris nem. Megjegyzés: Hegedüs 21 éves.

Bacelic-Grgic és Molnár tavaly Mezőkövesden is Pintérnél játszott, Prosser az U-válogatottból ismeri, és ők hárman azok, akiket valami fura mintázat szerint hol be-, hol pedig lecserél, általában egymás között, és néha az is előfordul, hogy valamelyikük kezdő. Amúgy ebbe a társsaságba igazolták szeptember elején Perosevicet is. Nevezzük őket peremembereknek. Molnár kettő, Prosser egy gólt lőtt eddig, ami nem annyira rossz, hiszen hatan lőtték össze úgy a húszat, hogy abból kilenc Knezevic.

Maradt tehát Szakály, aki gólt lőtt ellenünk, és kiosztott két gólpasszt.

Ha tippelnem kéne, akkor a perememberes négyest venném elő, ami azért is külön érdekes, mert Bacelic-Grgic (le) és Molnár (be) is kifejezetten Pintér kedvence. Bacelig-Grgic horvátként Mezőkövesden bekkelte ki azt az évet, amíg nem játszhatott légiósként az NB II-ben, Molnárt pedig egyenesen Pintér hozta át korábbi csapatától. Vagy a maradék, Prosser és Perosevic lenne kipézcézve? Egyszerűen másra nem jön ki a matek.

Prosser idén január 31-én, Perosevic pedig szeptember 5-én került Felcsútra. Prosser a Honvéd ellen pályára lépő 13 felcsúti közül az ötödik leghosszabb (277) ideje tartozott a kerethez.

A szombati Honvéd – Felcsút meccsen mindössze három olyan felcsúti játékos lépett pályára, akit nem Pintér Attila igazolt az elmúlt tíz hónapban.

(címlapkép: 1909foto)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||