Már abban a pillanatban éreztem, hogy ez az újdonsült blogozás fel fog pörgetni egy kicsit, amikor a legutóbbi posztban megígértem magamnak, hogy olvasni fogok a Diósgyőrről a meccs előtt, amiből aztán nem lett semmi, de szombaton többször is a meccsen gondolkodtam, hogy majd, ha adja a tévé, akkor megpróbálok belenézni, de nem lett belőle semmi, mert nem tudtam, mikor lesz a meccs, azt meg végképp nem tudtam, hogy adja-e a tévé.
Oda kéne figyelnie varzsiha térképésznek, hogy kellően informálja a nagyérdeműt, na mindegy, lényeg hogy Kamber nevét megint jól írták.
Ez a kezdő. Az ilyen Prosser, Gazdag, Nagy, Hidi, Koszta középpályáktól mindig Rouanira gondolok.
Az első helyzet a mienk, legalábbis az összefoglalóban, az meg ki tudja, mennyire van összevágva (a neten azt is olvastam, hogy jó volt a Honvéd, meg azt is, hogy meddő nagy semmi, ráférne már a magyar újságírásra egy kis oktatás). Mondjuk ez a helyzet pont úgy néz ki, mintha Baráth Boti a saját kapuja előtt bénázna, pedig éppen csatárként kutatja a bravúr lélektanát, nem véletlenül fos ez a Diósgyőr.
Aztán Lanzafame, mint vezérbika a fiatalokat löködve mutatja meg, hogy ki hova álljon, mikor ő szabadot rúg, majd rúg egy ilyet.
És még sehol sem vagyunk az újabb tizenegyesgóljához képest, ami előtt bizonyítja (Puskás), hogy fejjel igazából nem veszélyes. De előtte még Koszta, Botka és Nagy Geri is kihagy egy nagy helyzetet, miközben újra Rouanira gondolok, és Jovan Drobjnakra, meg Arturo Lupolira, hogy hiányzik a meg nem értettségük, és hogy az én hibám volt. Nem szabadott volna elunnom őket. De jöjjön a tizi előtti jelenet.
Baráth Botinak tetszik, ahogy Antal jobbra, Lanza balra.
A második gól előtt Eppel Marci mutatta az irányt a diósgyőrieknek, majd Gazdag adott gólpasszt Kosztának, én pedig nem gondoltam semmire, csak arra, hogy megnézem majd, hogy Koszta eddig 3 gól, 5 gólpassz, Gazdag pedig 6 gólpassz a szezonban. (Prosser 2 gól, 2 gólpassz.)
Mostantól válogatott szünet, aztán Paks, Vasas, Ménfőcsanak.
Jól is fog jönni a szünet, mert kezdek kiégni.