Mindenkinek megvan a saját eredettörténete a csapatával kapcsolatban. Béla azért lett dózsás, mert már az apja és a nagyfaterja is az volt, Józsi azért lett Vasasos, mert Angyalföldre járt suliba, és nem volt más választása, Totya meg egyszerűen rossz társaságba keveredett, és fradista lett. Nálam viszont a pillangóeffektus hatása érvényesült.
Ha Nagymuter nem fogyott volna ki a vöröshagymából, valószínűleg a hétvégéimet manapság nem a Bozsik lelátóin tölteném, pláne nem Szolnokon, másnaposan. Írd és mondd, a családom engem megelőző generációjában a futballfanok száma nem több, nem kevesebb, mint 0. Én még a mexikói Waterloot is csak Pilisszentivánon, az osztálytársaim elbeszéléseiből hallottam, aztán megvontam a vállam, és mentem kirakózni vagy biciklizni. Aztán egyik hétvégén Muterék lepasszoltak a Nagyinak és Mostohanagyfateromnak, Endre bácsinak. Szombat reggel, megvolt a reggeli mesefilmadag, és éppen egy Dolly Roll kazettába készültem beleásni magamat, amikor megjelent Endre bácsi a kisszoba ajtajánál: „Nagyanyád leküldött Budagyöngyére a piacra bevásárolni, jössz velem, öcskös?” Akkor még nem sejtettem, hogy a válaszommal egész életem lefolyását fogom meghatározni. A következő kép -mint a filmeken- , hogy kászálódunk le a 22-es buszról, és szemben velünk elterül az akkor még bódékkal zsúfolt piactér, amelynek egyik viskójában ott lapult „AZ A DOLOG”… Belevetettük magunkat a Kádár-korszak szolidan visszafogott vásári forgatagába. És akkor eljött az én időm: „Hú, de kib…tt kemény leszek egy meztelen nős kulcstartóval a szentiváni parasztoknál.”. Mostohanagyfateromat éppen a zöldségesnél kaptam el, és elkezdtem rinyálni a hőn áhított céltárgy miatt: „Endre bácsi, vedd meg nekem azt a kulcstartót, légyszi-légyszi!” Az öreg tudta, hogy nem hibázhat, Nagymuterom átka végig kísértette volna, ha belevisz a fertőbe. „B…meg, Szabolcs, ha ilyet veszünk, Nagyanyád kinyír engem.” OK, kompromisszum: nincs szőke nős kulcstartó, de valami kompenzációt mindenképpen kapok. Be a trafikba, ahol fürtökben lógnak a különböző színkompozíciójú és annál változatosabb alakú pénztárcák a bejáratnál. Mivel akkor rá voltam állva kiscímletű érmék gyűjtésére, mutogattam, hogy egy olyan kéne, és aztán az Öreg reakcióját meg sem várva rávetettem magam a Sandokanos matricákra. A következő, amire emlékszem, hogy állunk a butik előtt Endre bával, és a kezembe nyomja a szuvenírt. Egy labda alakú pénztárca volt, színösszetételét ma úgy jellemezném, hogy Árpád-sávos, és két szó volt ráírva:”Hajrá, Honvéd!”. Kérdőn néztem Endre bácsira, hogy OK, pénztárca, az király, de mi az a Honvéd? (folyt.köv.)
