Halasztva a fieszta. Kispest-Videoton beszámoló.

Ünnepre készült Fehérvár, és személyesen 20 év után Mezey doki. Ünnepre készült a III. félidő c. médiatermék, ünnepre készült a Nemzeti Sport. Sőt, a sportsajtó által sulykolt hype alapján a fociban kevéssé járatos ember már-már azt hihette: az egész ország. Nos, az ünnepből e hétvégén még nem lett semmi – nemcsak a Paks nyerte meg a saját meccsét, de ami a LÉNYEG: a mieink is odatették magukat tegnap este: rémálomszerű kezdés után két remekbeszabott szabadrúgás nyomán döntetlenre hoztuk a kispesti mérkőzést, így a Dottorééknek még 1 hetet biztos várni kell az ünnepléssel.

Az egész napos esőbe hajló időjárást is okolhatnánk akár, ha nem ismernénk a jelenkori lelátói helyzetet a Bozsikban: de a számunkra is presztízsmeccsnek számító, Vidi elleni derbire most sem látogattak ki túlzottan sokan. A Kanyar ugyan félig megtelt és még zászlós produkciót is láthattunk a szurkolóinktól, hát, a korzó és a tribün is észbe kaphatna, mert ez lassan tényleg BVSC’98 szint lesz. Pedig az utolsó fordulókban az eredményeket kvázi hoztuk, sőt, már meccsenként 3-4 formás támadást is nyújt a csapat, szóval kár ezért a pangásért.

A találkozó így jókora Vidi HANGsúllyal, azaz hangerő-többlettel indult: a fiesztára készülő, és ezt dalba is foglaló koronázóvárosi vendégdrukkerek igazi futballhangulatot teremtettek a Bozsikban, s mikor a Kanyar is megdörrent, az ember a tavasszal a Fradi elleni után másodszor is focimeccsen érezhette magát. A vendégszektor aztán 10 perc alatt a mennybe is ment: előbb Alves majd Gosztonyi talált be védelmünk 1-1 megalázóan grundfoci jellegű lealázása után. Leforrázva álltunk a fotós kollégákkal az oldalvonalnál, orbitális verést vizionálva. Hát, nem ez történt – valami csúnyán elpattanhatott a piros-kék tér-idő kontinuumban, mert minden megváltozott!

Rémálommal felérő kezdésünk után a 10. és a 20. perc közti időszak a lelki rekreációé volt: a csapat helyreállítani igyekezett megtépázott önbizalmát. Ebben a Vidi is besegített, pöffeszkedő, úrias tempójával – részükről úgy festett, vége van a meccsnek. „Megvan a 2 gól, 3 pont a zsákban, húzzunk haza az országalmához” – gondolkozhattak Liptákék, míg nálunk az észbekapó középpályán Horváth Adrián labdaszerzéseivel, Zelenka asszisztjaival, elöl pedig Danilo magányos szélmalomharcával igyekezte menteni a menthetőt. Az első fél óra lecsorgása után aztán szabadrúgáshoz jutottunk. Hajdú szöge ez, vagy Gegéé? –tanakodtunk a pálya szélén, ám a két ballábas harcos helyett személyes favoritom oldalgott a labda mögé jellegzetes, ó-lábas gurulásával. Zeli mester ma kevesebb nagy labdával tűnt ki eddig a pillanatig, ezt érezhette is, így, hogy kiegyenlítse a számlát, egy akkora gólt csavart a jobb felsőbe, hogy lélekben már ki is utaltam neki 1 éves ellátmányt a jóféle nymburki Francinúv Ležak sörből. Mesteri tekerés volt.

A Vidi is rájöhetett: nem lesz ez így jó, ha hagyják feljönni a Kispestet, így Alves rázta meg magát, és Mezeyék szerint önző, Öcsém szerint pazar megoldással mellé pörgetett, noha Nikolics valóban középen várta a ziccerpasszt. Nos ez a hajó elment, a 40. minuta környékén a mi egyik uszályunk viszont dokkba állt: szabadrúgáshoz jutottunk, Gege állt a labda mögé, majd Bozsovicsnak ezúttal a bal felső sarokba utalt ki egy kispesti dugót. Remekbeszabott találat volt ez is, ráadásul pont a félidő végén, hát a játékos-kijáróba való bevonuláskor Mezey mester feje bizony elég gyűrött állapotban leledzett ennek folyományaként.

A második játékrész már kevéssé volt helyzetgazdag. Ami volt, 3-4 kvázi-helyzet, az is a mi nevünkhöz fűződik, csak hát hol Zeli nem talála el rendesen a labdát, hol Akassou lövésébe léptek bele, hol Dani volt képtelen gólt fejeli elöl, hol ugyanő totojázott el egy ziccerpasszt Zelenka felé. Utóbit különösen fájlaltam: ha időben továbbít a brazil csatár, a cseh gyereknek már csak a kapus mellett kellett volna elgurítania a labdát, és azt már tudjuk, hogy ez nem lett volna sansztalan, lévén Lukasunk jóval technikásabb, mint mondjuk a Bright-Dani-Rufi-Roua csatárszekció együttvéve. Ezek a lehetőségek azonban kimaradtak, sajnos, ám így is jól esik kimondani: a játék összképe alapján a győzelem sem lett volna érdemtelen a mi oldalunkon.

Nem nagyon szoktam az ellenféllel foglalkozni de most megteszem. Ez, amit a leendő magyar bajnokcsapat nyújtott, ellenünk, bajnoki hajrában, amikor a magyar bajnokaspiránsok tradicionálisan a legjobb formájukat futják (vesd össze: Kispest ’93, Fradi ’95 és ’96, UTE ’98, Debrecen ’05 és ’06, stb. – stb.), hát finoman szólva is harmatos! Erre a Videotonra cirka 2 hónapon belül BL-selejtező vár. Nagyon nagy böjtje lesz ennek az ellenfél nélküli, langyos NB1-nek, olyan böjt, aminek a végén majd megint lehet magyarázkodni, indokokat keresni. Nem irigylem őket.

A sajtótáj papírformát hozott. Supka dicsérte a csapatot és kb. köszönetet mondott a szoftosan egyoldalú médiafelvezetésnek, amely kvázi senkiházi kiscsapatként (sem) foglalkozott a Kispesttel, ám a nagy Vidi-beharangozás a játékosaink feltüzelését is megkönnyítette. Mezey ezúttal sem ajnározott minket, aminek örültem, hiszen ő csak akkor szól elismerően rólunk, amennyiben böcsülettel kapunk egy ötöst tőlük. Ezt a szívességet ma nem tettük meg, a kispesti oroszlán, bármilyen sánta is mostanában, azért odakapott az elkényelmesedő és rátarti sóstóiaknak. A Dottore és csapata így, miközben kigurult a Bozsikból, azt kérdezgethette magában e hétvégéjük kapcsán, mint kellő humorérzékű ember a Sas-kabaré valamely adását követően: na de hol maradt a csattanó? Elrontottuk tehát a székesfehérvári hétvégi terveket, ám a jövő héten valószínűleg kinyílik majd az a pezsgő most már tényleg, Mezey pedig 20 év után ismét bajnoki címet ünnepel majd. Mit lehet erre mondani mást? Gratulálunk, viszont Gyuri bácsi legutóbbi aranyának azért jobban örültünk.

Fotók: babar.