Véget ért volna április? Győrből hazatérve ez a kérdés foglalkoztathatta csapatunk fanatikusait. A pokol tornácán való márciusi majomtáncot követően ugyanis a bolondos hónapban mutatott játékunknak köszönhetően sikerült stabilizálni helyünket a ligában. Egyértelmű választ a kérdésre valószínűleg csak a holnapi rangadó után tudunk adni, addig azonban mindenkinek ajánljuk a háziorvosok által – a bajnoki vereség tüneteinek kezelésére – gyakorta felírt sörkúrát.
Túl vagyunk a csúcson. Nem, nem arra gondolunk, hogy a szerdai csúnya betli után aranylábúink már nem térnek vissza négyszeres győztes formájukhoz, sokkal inkább a hétközi forduló sokszínűségét siratjuk. Biztos nem lesz ugyanis még egy olyan kör szezonunkban, amelynek keretein belül a lengyel-magyar barátságra hivatkozva gyepálják a szerb edző csapatát, és kiderül, hogy a nőtlen mesterek olajosabban készítik a bundáskenyeret, valamint, hogy a siófoki túra után Kiss Károly már csak az ezüstparton rendezhet éjszakai holdfürdőt.
Ami a kispesti sihedergárda győri produkcióját illeti, gondolhattuk az elmúlt hetekben, hogy sok elfogadható, vagy kifejezetten jó teljesítmény után visszaesés következik. Ez – érzésem szerint – nem csupán a Rob kollégám által folyamatosan aláhúzott Kispest-faktornak köszönhető, én például már akkor éreztem a fiainkra csupán a második félidőben fröcsögni kezdő hidegzuhanyt, amikor három órával a meccs előtt értesültem arról, hogy Zelenka maestro helyett a mindössze 17 éves Vécsei Bálint fog kezdeni.
Végül ifjú titánunk (és a győri 3-0-s valóságba csereként bezúdított Erdélyi László) nem nyújtott rossz teljesítményt, reméljük, megkapja a türelmet és a lehetőséget a kibontakozásra, felbátorodásra. Az érem másik oldalát kémlelve azonban vakarhatjuk kobakunkat: kellemetlen ugyanis az, hogy a csapat kispadján ilyen kevés az NB I-es tapasztalattal rendelkező spíler. Bizony jól fog jönni az átigazolási szezon, reméljük, sok olcsó, keveset kérő bohócliggernek lejár a szerződése idén nyáron…
Hétvégén azonban mindenképpen a legacélosabb gárdát kell a gyepre küldeni az ősi rivális (sörivásban bronzérmes) Újpest ellen, hiszen szép dolog a presztízs. Reméljük tehát, hogy Pánics doktornak sikerül összedrótoznia valahogy az elcsigázott bohém(iai) karmestert, az eltiltását letöltő Danitól pedig azt kérjük, hogy ezúttal kevesebbszer vizslassa a pázsiton fetrengve a vízelvezető rendszer felszíni alkatrészeit.
A kisalföldi félresikerült (de legalább bábolnai gyorskajálással, nyilván Hemi bá’ Betyárburger-zabálásával végződött) túra miatt egyébként gyakorlati jelentősége is lehet a szombati ütközetnek: ha nyerünk, és látótávolságunkon belül mindenki pontot-pontokat veszít, akár a hetedik helyre is felzárkózhatnánk, amely egyébként 2002 óta a legjobb eredményünk lenne az NB I-ben (ciki, nem ciki, ez a helyzet). Motivációs problémákkal tehát – reményeink szerint – nem kell számolni, azt pedig csak reméljük, hogy a két szurkolótábor legalább olyan hangulatot tud teremteni, mint a bajnokcsapat Videoton ellen.
