Honvéd-Vasas 4-0. Ha csak ennyit írnék, úgy tűnne, minden rendben van, pedig nem, nagyon nem. A kép csalóka, az eredmény valós bár hamis. Örülünk persze, nagy a siker, simán hoztuk a derbit, de az út odáig, szóval az volt legalább rögös. A hajtás után részletek, és egy kis kitekintés.
~ Az odaút ~
Régi heppem, hogy mindenféle fociszerető ismerőseimnek megmutassam a Bozsikot, lássák, milyen kimenni élőben egy mérkőzésre. Ott majd lesznek barátok, nevetés, folyik a sör, előtte-utána környező kiskocsmák, ott ugyanúgy barátok, nevetés, és közben látjuk, ahogy a Videoton simán kikap Kaposvárott. Van ennél jobb szombati program egy férfiember számára?
Pedig nem indult valami fényesen. Két részletben találkozunk. Mi a Határ úton, a Vasasblog lelkes kis csapata pedig a stadionnál, hogy némi egyeztetés után, félúton egyesüljünk, és a kisboltban vett sörökkel alapozzunk a meccsre. Ahogy azt kell.
A volt strandnál szállunk le (ahol az a remek kis fagyizó van a frissen épült lakópark aljában) a villamosról, és azonnal döbbenet ül az arcunkra. A sarkon egy erősen beszámíthatatlan állapotú férfi fojtogat egy arra sétáló hölgyet, miközben a rend éber őrei autójukkal egyszerűen csak befordulnak a sarkon, mintha mi sem történne. Szerencsére nem csak a mi igazságérzetünket bántja a látvány, hanem egy középkorú úrét is, akivel hármasban sikerül valahogy lefejtenünk a támadót az áldozatáról. A hölgy remeg, és férfiasabb alakú barátom társául szegődve, velünk jön egészen a kisboltig, miközben látjuk, támadója követi őt távolról.
Szerencsétlen egyszerűen nem fogta fel, hogy mit cselekszik. Három sarokra egy erősen biztosított mérkőzést játszanak, minden tele rendőrrel, és ő mégis követ minket, és a hölgyet. Kísérőmből felcsap az ősi igazságérzet, és bár belül mélyen egyetértek vele, ha kérdi, mégis nemmel felelek neki, mikor felveti: talán oda kéne menni, és megcsapni a figurát.
Nem lehet. Rutinos meccsrejáró vagyok, tudom, ez inkább a Honvédra vetne rossz fényt, holott semmi, de tényleg semmi köze egyetlen szurkolónak sem az egészhez. Itt egyszerű állampolgárok vagyunk, és igen, nem tetszik nekünk a szituáció.
A stadion elé érve kísérőm végül dönt, és jól dönt. Az első rendőrautót leinti, hogy elmagyarázza neki, aki idefelé tart, az nagyon-nagyon kész van, és tán neki is az lenne a legjobb, ha nem jutna el az Arénáig, ahol a veszély iránya megfordulna, és belőle lenne könnyű célpont. A rendőrök megértik a helyzetet, bezsuppolják hátra, majd elhajtanak vele.
Érdekes, ám a történet szempontjából mellékes jelenség, hogy ebbéli cselekedetünk után megállít minket néhány hazai drukker, akik Vasas-szurkernak néznek minket, hiszen a közelükbe érve azonnal rendőrét kiáltottunk. Nehezen értik meg a szituációt, de amikor igen, akkor mi is érezzük, jobb ez így delikvensünknek, egy hátsó ülésen. (A hírünk közben gyorsan terjed, a korzó elé érve már azt kérdik tőlünk, mi volt az a balhé kint?)
Sajnálom, hogy az először Kispestre látogató barátaimnak ezt kellett látniuk, de megnyugtatnak, ennek semmi, de semmi köze a kerülethez, ez egyszerűen a világon mindenhol botrány. És tényleg.
~ A társaságunk ~
Kétféle drukker van. Az egyik nézni szeret(ne), a másik látni. Elmagyarázom. Én nézni szeretek, élvezni a hangulatot, oldalba bökni valakit, mondani neki valamit, társasági életet élni, miközben szurkolok, szorítok, együtt élek a csapatommal, és ha látom, Abass megiramodik oldalt, akkor én követem a korzón. Aki viszont látja a meccset, az el van foglalva. Folyton csak fürkészi a teljesítményeket, magában osztályoz, méricskél, és valami teljesen mást keres. Én az esszenciát, ő az esztétikát.
Négyen vagyunk. Ketten a Vasasblogtól, valamint én és a barátom. A Vasasblog egyik fele szurker, ő nézi, élvezi, néha hozzá sem lehet szólni, négyszer is magába roskad, de tud röhögni magán és azon a helyzeten, amiben éppen van. A Vasasblog másik fele látja a meccset, sőt egyenesen meglátásai vannak. Objektíven osztályoz, ami nekünk hülyebíró, az neki jogos ítélet, esetleg hibásan befújt valami; ami nekünk aztakurva (Abass, ötödik perc, oldalháló), azt ő megmagyarázza. Nem kell, köszi, de azért jó, hogy itt vagy.
A barátom újfiú. Alapjában véve nem rossz gyerek, motorral jön ugyan, de hamar ráérez, ha egy kör sör négy sör, akkor abból mindenki fizet egyet. Amúgy neki van csapata, egy olasz élcsapat, a futballgyilkosok hazájából. Néha megnézi őket otthon (értsd: Olaszországban), de kötődése csak plátói, a kultúrkörből vélhetően kimarad. Neki a futball így nem lehet több, mint esztétikum, és mint ilyen, a Honvéd-Vasasosn is valami hasonlót keres. Aránytévesztés, de majd belejön, ha még néhányszor kilátogat egy-egy itthoni derbire.
Két, két és fél sör. Ennyit iszik meg egy egészséges felnőtt magyar férfi egyhuzamban, úgy, hogy közben nem kell kimennie a mosdóba. (Tapasztalat: utána minden következőnél igen.) Amikor fogyasztási grafikonunk átlépi ezt a líneát, váltott műszakokban indulunk el az eredményjelző oldalán lévő mosdó felé. Ha valaki visszatér, rám néz, és elismerően bólint. Tiszta mosdót még egyikük sem látott magyar stadionban. Dagad a mellem piszkosul, jelzem nekik, felénk ez a normális, ahogy a szemetet is a kihelyezett szemetesekbe dobjuk, ami szintén nem alapfelszerelése az itthoni létesítményeknek. Takaros, csinos, ékszerdoboz és hasonló szavakkal jellemzik a körülményeket, majd meg kell állapítaniuk, a gyep legalább hozza az épített környezet minőségi fokát. Az egyetlen kifogás, hogy öt évvel a felújítás után talán ráférne a lelátóra egy tisztasági festés, de ez legyen a legnagyobb szégyenünk.
~ A meccsről ~
Itt most annak a résznek kellene következnie, amelyben elmagyarázom, hogy helyzetek és kapura lövés nélkül hogyan lehet 4-0-ra megnyerni egy meccset. Fogalmam sincs, pedig épp egy ilyen láthattunk a Vasas ellen. Az egyetlen nagyobb ziccerünket Abass már az első percekben kihagyja, hogy nem sokkal később, és minden előzmény nélkül megpattanjon egy szöglet szerencsétlen Kulcsár fején, így szerezvén meg a vezetést. Utána következett harminc perc, amiről egyetlen emlék maradt meg, szegény Délczeg sérülése. A félidő előtt Németh Norbi ereszt el egy kipattanót lövés néven, hogy az valahogy bekússzon a kapu bal alsó sarkába. Kettő ide.
A második félidő újabb sérüléssel kezdődik, szegény Vernes marad lent. Érdekesség, hogy fél éven belül ő a második (harmadik) akadémistánk, aki alig fél óra játék után szenved súlyosabb sérülést. Emlékezhetünk, a tavaszi idénynyitón Moga nem húzta ki félidőig, miközben az azon a poszton kezdőnek szánt Baráth addigra már beszedett valami nyavalyát egy felkészülésin.
Semmi sem történik. De úgy semmi, hogy van idő kipróbálni minden kényelmesnek hihető pozíciót a korzó mögötti korlátra támaszkodva. 180 körüli magasságnál kényelmes, efölött az alsó keresztrúd már pont alacsony, a feltett láb megfeszül, kényelmetlen. Közben Lovrics megindul, Tchamit fel-, Danilo pedig bevágja. Most fáj nagyon az a Győr ellen kihagyott büntető. Ugyan nincs ha, de ha lenne ha, akkor ha az megvan, talán három forduló után mi állhatnánk egy kicsit a tabella élén. Miközben ezen, és a szokatlanul sok (3 meccsen 4) nekünk befújt büntető felett lamentálunk, Németh Norbi feliratkozik a duplázóink listájára, vélhetően azért, mert az ő is cikinek érezte, hogy az eddigi egyetlent Danilonak hívják. Egészséges versenyszellem.
~ Zanza ~
Mondanám, hogy nyertünk 4-0-ra (ez igaz), hogy jók vagyunk, de nem merem. Ezt a Vasast kiütni egyre inkább látszik, nem érdem, hanem állapot. Az a játék, amivel mi mindezt véghezvittük, minden volt csak futball nem. (Közben elindulunk kifelé a stadionból, előbb a megállóban lévő kocsmába, hogy lássuk, szopatják a Vidit, majd zárás után tovább, egészen az Ady presszóig, ahol megtudjuk, Puskás Ferencet tisztelik egy Tichy Lajos faliképen. Szólunk, ilyen közel a Bozsikhoz érdemes változtatni ezen az állásponton.) Ennyire hiányozna egy Zelenka?
Jó lenne végre egy olyan meccs, ami megnyugtat minket. Ahol nem fél órát játszunk jól (Győr), ahol nem irreálisak a körülmények (Haladás), ahol van ellenfél a pályán (Vasas), mert így csak eredmény van (ami jó), de tudás nincs. Igen, kapd fel a fejed Kedves Olvasó, valóban ellentmondok saját magamnak, amikor a nézni vs. látni részre gondolunk vissza, de mit tegyek? Ilyen a szurkolói lét. Hazudhatunk magunknak, hogy az eredmény másodlagos, a futballjáték sokkal, de sokkal több annál, és aztán mégis, addig fossuk a szót, amíg kibukik a lényeg: minden mindegy, csak nyerjen a Kispest!
fotó: babar
A nyáron hazatért régi kedvenc, Németh Norbi két góllal jelezte a Vasasnak, hogy kár volt lemondani róla, nekünk pedig azt: azért nem csináltunk vele rossz vásárt… A szimpatikus középpályás a két találat ellenére messze nem elégedett magával, önkritikus nyilatkozata sok hazai labdarúgónak lehet példa. Én pedig bízok benne: még sok hasonló hangulatú beszélgetés készülhet majd Norbival, ahogy ő mondta, most már nem csak gólok, de társainak kiosztott gólpasszok után is!
A bajnokság harmadik fordulójában a Vasas csapatát fogadjuk az idei megcsappant számű fővárosi tradicionál-rangadók egyikén. A Vasast, amely elleni meccsen a jelen erőviszonyok és bajnoki szituáció mellett bizony esélyesek vagyunk. Fura kimondani ezt, ízlelgetni kell a mondatot: bizony a 2007-es (sajna úgy fest kivételes) ősz óta nem jellemző ránk az esélyesség terhe, főleg a Bozsikban. Most igen, és ezzel jó lenne élni is. Esélylesés a hajtás után.
Kivételesen nagy horderejű sikert arattunk a dalos szurkolótáboráról, valamint őszinte az rockzenét kultiváló, copfos műsorközlőjéről híres szombathelyi stadionban. Nemcsak a néhány ezer fős kispesti törzsközönség aludhatott nyugodtan a szombat esti másfél órás netes élőközvetítés-frissítgetés után. Ferencvárosi 
A magyar sportújságírásban kissé jobban elmélyedők számára alaptétel, hogy a Népszabi sportrovatának megkerülhetetlen hatású zsurnalisztája, a tulajunk által átlag egyhavonta csípőből rommá-sírásózott Hegyi Iván maestro nagy barátja a cikkcímekben geg címén elkövetett pofonfa-rázásnak. A hazai gárdák közül így nem meglepően HI nagy kedvence a szombathelyi Haladás, amelynek neve félszezononként minimum egyszer ott figyel a legendás hétfő lapszámok sportoldalán. A “Szombathely: nincs Haladás“, “Ez ám a Haladás“, “Ez már Haladás“, “Biztos szombathelyi Haladás” és hasonló mutációk olyan tuti szereplői a hétvégi fordulóösszefoglaló-címeknek, mint a célfoci kifejezés Prukner meccsvégi nyilatkozataiban, a Benfica-szerződés emlegetése egy Verebes életút-intiben, vagy egy egészséges Dottore-besértődés, ha aktuális csapatának ellenfele nem feltartott kézzel megy ki a Mezey bébik ellen. Esetünkben most abban reménykedhetünk: a fent felsoroltak közül az első címverziót tölti majd be Iván bá a szövegszerkesztőbe vasárnap este, annak folyományaként: a Szombathely a második forduló után is pont nélkül marad. Szeretjük amúgy a Halit, de mivel most az ellenfelüket Kispestnek hívják, tán ők is megértik e rosszkívánságunk mibenlétét… esélylatolgatás a hajtás után. 
Igen, jól látjátok, az új idényben új indulót avatunk, bár ezt a klub valamiért egyáltalán nem veri nagydobra. A tavalyi világbajnokság idején hódított Wavin Flag című slágeren alapuló nótát először a Katowice elleni meccs előtt mintegy fél órával hallhatta a tribünön pirosra sülő harminc drukker, majd az ETO elleni derbi előtt is felcsendült, de igazán akkor sem okozott nagy hype-ot. Most viszont elkerülhetetlen e fantasztikus szám meghallgatása, amely néhány magas beosztású tanerőnek olyannyira megtetszett, hogy – az eddigi indulóval együtt – érettségi-feladattá nemesítette azt. A hajtás után a 2050-es írásbeli irodalom-érettségi szövegalkotási komponensének egyik feladatát és annak mintamegoldását láthatjátok, majd meg is hallgathatjátok az igen míves dalt.