CSAK egy év…

Csak egy? Pedig hosszabbnak tűnik  az időszak, legalábbis nekem. Pontosan egy éve, november 4.-én dobta ki Hanta az első posztot a CSAK blogra és indította útjára a Kispest mindennapjait, szurkolóinak életérzéseit, fájdalmait és örömeit, szép és borzalmas emlékeit egyaránt rögzíteni hivatott oldalunkat.

Emlékszem arra péntekre, reggel volt és igen rosszkedvűen ültem benn a monitor előtt, borús idő, sok meló, mindenszar, mindenkimenjenafaxba hangulat, mikor jött Babar levele, hogy te, a Népsportnál indítanak ilyen magyar fociblogokat, keresnek arcokat az egyes csapatokhoz, a Honvédnak még nincs, nem írsz, neked biztos menne, úgyis annyi hülyeséget dumálsz az oldalvonal mellett a meccsek alatt…? Az ötlet rögtön megmozgatott, nyilván. Megmozgatott? Aznapra annyi volt a melónak… jöhetett minisztériumi megbízás vagy határidős kutatómunka, az én fejemben már az ötletek cikáztak, hogy kéne beszámolókat írni, honnan legyenek a fotók, hogyan vegyük bele a gyerekkor emlékeit… végre nem csak passzívan lenyomom a riportokat a honvedfc.hu-nak hanem tolhatom a véleményt is. Mer’ az mindig van. Aztán írtam a címre, ami meg volt adva, verebesmagus, hát ez milyen ismerős, hogy azt ne mondjam gyanús – és persze hogy a labdabiztos blogról virtuálisan régóta ismert Hanta lapul a levesláda mögött. Ő pedig örömmel fogadta a jelentkezést, este már Honvéd-Győr beszámolót írtam, másnap elindult a visszaemlékező sorozat, és azóta itt vagyok.

Szép, fokozatosan fejlődő sztorit hozott ez az egy év. Tévedés ne essék, ez most nem egy öntömjénező poszt lesz, nem a dicsőségünket zengem, mert az még nincs is. Ma sem mi vagyunk a legolvasottabb fociblog és nem mondom hogy a vizuális megjelenésért osztogatott Trifon Ivanov nagydíjat is a mi innovatív outfitünk nyeri majd el idén. De csak megszépült a design, hála a formatervező Öccsnek. Bővült a stáb, mert az egyre pörgősebbé váló megjelenési szükséglet miatt az X más fronton is pörgő Hanta és a munkahelyi túlórákba néha belefulladó RobW bizony új állandó társat igényelt. És szépen kiderült hogy Babar kollega a fotók csöndes prezentálása mellett ha olyanja van, kommentárt ír, ha meg olyanja, akkor verset elemez, de beharangozó terén sem jön zavarba. És persze voltak vendégszerzőink más blogokról, más Honvédos arcok, popp Döméről, BlackLotus Robert Warzycháról emlékezett, zeckyboy pedig a miért lettem Honvédos kérdéskört boncolgatta.

Szóval eltelt egy év, és szépen azon vettem észre magam hogy ez a blog beépült az életembe – de teljesen. Meccsmásnapokon addig valami kaparja a belsőm, addig valami nem hagy nyugodni, amíg nem kerülnek ki a posztok, a retro-sorozatom minden egyes darabjánál izgatottan vártam a kommenteket, véleményeket, hogy Ti hogy láttátok azokat a régi meccseket, idényeket – néha még irodaértekezletről is visszaosonkodtam a monitor elé, meglesni, hogy jött-e már észrevétel. És jött, nem is kevés, szerencsére!

Mint ahogy -ha nem is több százas nagyságrendben, de- azért érkeznek a kommentek a posztjainkhoz, olvassátok és véleményezitek, kritizáljátok és dícséritek és ez jó. Jó, hogy lassan van már kis törzstáborunk, jó tudni, hogy 1-1 meccsbeszámoló után h.s. biztos kifejti a tutit a taktikáról, áfonyabácsi voluntarista módon alternatív osztályozókönyvet ír, medvepuszi és player egy-egy beszúrt megjegyzése nélkül már szinte üres a poszt – és lassanként azért jönnek újak is. És ami külön öröm, az a hangvétel. 1-2 trollt leszámítva nincs anyázás, értelmesek a véleménycserék, jó ide feljárni.

Úgyhogy bizony nem rossz érzés úgy ráfordulni a második évünkre, hogy érdemes csinálni, mert kíváncsiak vagytok a gondolatainkra, arra, hogy Hanta hány forintért tol le 3 perc alatt egy ászok-melegszenya kombót a Magyar Kupa legjobb 256 közé jutásért vívott első júliusi selejtezőkörén a Füzesabonyi Petőfi MGTSZ ellen, hogy RobW szerint melyik volt a legsúlyosabb arcszőrzetekkel elátott kezdőtizenegy 1991 és 1995 között a Bozsikban, és hogy szerinte miért a cseh sör az árpalevek Kispestje, vagy hogy Babar milyen away-mezeket álmodik meg egy nyugtalanabb éjszakáján. És amíg van érdeklődés, addig ez a kis blog is szépen pöfög majd tovább a maga útján.

Van jóbarátom aki vasút-fotózásban éli ki magát és képes ezért 2-300 kilométereket utazgatni hétvégente, más kajaköltemények készítése kapcsán posszan örömében, van aki fotóz és van aki hegyet mász. Mi pedig követjük a csapatunkat, a Bozsikba és idegenbe, nagy átlagban 10-ből 9 alkalommal ordas nagy szopóálarccal a fejünkön térjünk haza, olyan latex maszkban, aminek a zippzárja is beragadt, jól becsípve a borostánkat is, de mégis csináljuk. Miért? Babar még fiatal és lelkes, én magam sajna lábon kihordtam a gyermekágyi Honvédlázat, Hantának meg a Bozsik a kedvenc krimója, ahol a sör mellé még élő meccset is kap, ahogy mindig mondja. De azért van bennünk egy közös pont is. Egy dolog miatt csináljuk- egy dolog van, ami erre ráveszi az embert.

Csak egy dolog- csak a Kispest. Csak egy év volt eddig – de úgy fest lesz ez még több is. Maradjatok velünk továbbra is!