Talán még emlékszünk rá, három évvel ezelőtt egy őszi Honvéd-Haladáson szaladt be a kutyus a pályára, hogy aztán előbb labdákkal, majd virslivel próbálják elkapni a hívatlan vendéget, miközben a tábor vígan énekli: “Soha ne add fel, soha ne add fel, soha ne add feeeeeel!” (Érdemes megfigyelni, hogy a máskor morcos biztonsági őr milyen cselekkel vezetgeti a labdát és a kutyát a régi óra felőli menekülőkapuhoz. Bár Tchamitól látnánk néha hasonlókat.)
Tényleg szeretünk a Hali ellen meccselni.
