június 2012 // Csak a Kispest!

Jó Honvédhoz szól a sör /1. “A Templom téri faborításos”.

…szólna bizony, csak a fent idézett (és kifacsart) szállóigének mindössze két összetevője hiányzik fővárosunkban mostanság. Kábé.

Ad1) jó Honvéd az most nem nagyon látszik körvonalazódni – az eddigi edzőmeccsek, az ad-hoc igazoláspolitika, szóval a klub körüli légkör anblokk nem az optimizmusunkat legyezgetik – persze ne legyen igazam.
Ad2) Jó sört kapni Budapesten szinte művészet – ma persze már nem annyira, mint mondjuk 4-5 éve, hisz már 6 totál riszpektes vendéglátóegység is ráállt – a magyarnál valljuk be, fényévekkel előrébb tartó – cseh söripar termékeinek a promotálására, ezeken túl pedig a német, az ír és az angol, belga sörprincípiumok lelőhelyei, mondjuk úgy, nagykövetségei is megtalálhatók már Budapesten, egymást érik az ezeket bemutató fesztiválok, az örvendetes fejlődést mutató hazai kézműves sörfőzés csapra vert italaiban való manifesztálódásáról (köleses sör, keserű méz…) nem is beszélve.De azért alapvetőn nem állunk jól, más, boldogabb sörkúltúrákkal bíró népekhez képest. Sajnos.

Aki rendszeresen olvas minket az tudja, hogy sör-téren majdnem olyan elvakultan fanatik arcok művelik e blogot, mint amilyen érzésekkel viseltetünk a KISPEST, a HONVÉD irányában, így többünknél a meccs-haverság-sör szentháromság tényleg szent. És háromság. Most induló rovatunkban azokat a helyeket ajánljuk olvasóinknak, ahova úgy érezzük, érdemes betérni egy-egy meccs után, előtt (persze semmiképpen sem helyett). Vagy a sör (khm…leginkább a sör), vagy a hangulat, esetleg mindkettő (ritka eset) miatt. Fröccsimádó olvasóinktól előre elnézést kérek, e sorozatunk cikkei erős malátasznobizmusról tesznek majd tanúságot – de ez nem újdonság, elég csak a Hrabalos és Pivós estéket is érintő posztjainkra visszagondolnotok. Ismertek már minket, mint a rossz pénzt – úgyhogy vágunk bele.

Ilyen bohémista-pilzenista-soviniszta bevezető után egy váratlan fordulattal szériánk első darabja egy, a hazai mainstream sörfőzés termékeit csapra verő intézmény felé terelik az olvasói szemeket. De mégis van egy elvitathatatlan előnye: a lokalizáció. Első vendégünk a Templom tér oldalában álló faburkolatos helyiség, aminek szégyenszemre a pontos nevét sem tudom, pedig 2000 óta évi 1 alkalommal biztos megjelenek a falai között nagy átlagban – régebben többször, majd mióta a magyar ipari sörökre ritkábban fanyalodok, kevesebbszer. Lássuk a verdikteket és az ajánlást.

Elhelyezkedés 10/10.

Mint említettem, a műintézmény remek helyen fekszik: a Szentély megközelítésének elsődleges eszközéül szolgáló 42-es villamosviszonylat 3. állomása, a Templom téri megálló nevét adó tér jobb alsó sarkából induló Fő utca (Kispest kereszttengelye) mentén búvik meg. Rögvest a térről kiinduló sarokban (vigyázat, nem a panelek, hanem a régi kertváros felé!). Elhelyezkedése ideális meccsre menet és jövet, s bár a szigorúan az Adyn masírozó kollegáknak nem könnyű észrevenniük, mégis azt mondom, csapassunk el az alig egy évtizede a tér közepére beoktrojált szökőkút mellett, és kutassuk fel az említett sarkot – érdemes.

Miliő 10/9.

Tavasszal-nyáron az utcafronton (ne feledjük: Kispesten a kertvárosban Wekerléhez hasonlóan a járdasziget és az úttest közt széles füves-fás sávok biztosítják a gardencity légkört!) kiülős rész is csatlakozik a krimóhoz; ez már piros pontot érdemel. Belül faberakásos benső fogadja a betérőket, a meglepően igényes lambéria mellmagasságig ér föl. A falakat dekorációként historizáló söripari fotográfiák (a’ la sörgyári capriccio, ’20as évekbeli magyar kiadásban) díszítik, kiegészülve üveg alatt eltett régi sörcímke-gyűjteményekkel – a Porter, Családi, vagy Lottó sör megnevezéseket olvasva az ember szeme könnybe lábad a Drehere fölött, és ezúttal nem csak a kőbányai kukoricagríz maró utóízétől. A bárpult otthonos, a fa asztalkák megteremtik a meghitt beszélgetések hangulatát is, ahol bátran idézhetjük fel Csehi Tibi szabadrúgásait, Bárányos ígéretes karrier-indulását, vagy az idősebbek a Varga Zoli hozzánk igazolás helyetti disszidálása miatt érzett csalódásukat. Különösen télen áraszt otthonos, meleg fészek hangulatot a helyiség.

Sör 10/4.

Jajj. Itt a gyenge pont. A csapolt Dreher ma már a régi minőségét is kevés helyen éri el, ha betérek, én inkább a csumpibb csapból választom a Kőbányait.

(Kérdésetek jogos – ha állandóan cseh sört hozsannázok, mi dolgom a Kőbabával? Nem tudom. Személyes defekt. Valahogy bejön…).

Annyira zseniális lenne ez a hely, ha mondjuk legalább Urquellt mérnének ki, kisebb bohémiai gyárra pedig már gondolni se merek – de nyilván mindennek oka van, a vendégkör erre esküszik, és akkor ez így van jól. Sörsovén RW blogger meg járjon be a városba élvezkedni az egyéb törzshelyeire.

Perszonál emlékek 10/8.

Fater rég ismerte ezt a helyet natural born wekerlei-ként és őshonvédosként. Mégsem vele voltam itt először, hanem a hibbant Doki barátommal, egy SZTK-s reggeli éhgyomri vérvétel után. Jól is csúszott a Lóbányai, aznap már használhatatlan voltam. Faterral a debüt a Dolcetti éra őszének 4:0-ás Zeteverése után történt, és a nagy (és váratlan) győzelem okozta mámor egy erős szűrésben teljesült ki (Drehert toltunk asszem, 4-4 korsó, majd kilépő Ászok pohár). Egy 10 percre még apu egy régi, kispesti panellakó fradista ismerőse is becsatlakozott, de hamar elhajtottuk – ez az este a piros-fekete színekről szólt. Az egy nagy beszélgetés volt, máig jó emlék. Később tesómmal rendszeresítettük a kocsmát meccs utáni kibeszéldének – aztán ahogy nemesült a sörízlésünk, úgy maradoztunk el egyre többször.

Összegzés: 10/7,7

A sörhátrányokat (mely ráadásul esetünkben túllihegett is) leszámítva ez egy remek hely. A vendégkörben persze felbukkan egy-két masszívabb máté-bácsi, akik megmihálylott lábakkal próbálnak egyenesben maradni a bárpultnál, de jobbára ők csendes őrültek. A csaposok normálisan teszik a dolgukat, az egész hely hangulata pedig kedves, nyugodt, békebeli. Tényleg csak ajánlani tudom bárkinek, aki a meccsek végeztével szívesen levezetne egy nem dugig tömött kocsmában. Hanta mesternek is promotáltam már a helyet – igaz, legendás időpont-egyeztetési deficitjeink miatt eddig pont e helyen még nem jött össze a közös poharazgatás.

Majd ősszel.

Képek: inpius.blog,hu; dreherrt.hu; budapest-geo.hu.

Ellenfélnéző: Flomurtari Vlorë

A világversenyek rendezéseinek sajátosságaiból adódóan minden páros év június hónapjának végére három részre szakad Európa futballszerető társadalma: az első csoportba azok a nemzetek tartoznak, amelyek az aktuális világversenyek hajráján rágják tövig a körmüket, a másodikba azok, amelyeknek vitézei rövidebb lefolyású lebőgéssel tudták le az aktuális seregszemlét, a harmadikba pedig azok, amelyek EB/VB-részvétel hiányában elsősorban a június második felében esedékes eurokupa-sorsolásokra összpontosítanak. Az obligát módon a harmadik csoportban állomásozó Bohócliga-fanatikok számára jó hír, hogy az elmúlt években igen trendinek bizonyult Kazahsztán után ezúttal albán relációban nyílik lehetőség elmélyíteni a népek közötti sportbarátságot. A Kenesei Zoli által is igen kedvelt ország hozzánk hasonlóan csendes szemlélői státuszban éli meg ezeket a júniusokat, a különbség csak annyi, hogy a szkipetár kollégáknak a régmúlt homályba vésző dicsőségén sem kell tűnődniük, mint Hegyi Ivánnak, mikor Jairzinho helyett véletlenül egy Farkas János-felvételt rak be a videolejátszóba. A Honvéd ellenfeleit mantrázó (remélhetőleg folytatásos) sorozatunk első kiadásában Vlorë városában poroszkálunk.

A csapatnak otthont adó Vlorë városának helyén a Kr. e. VI. században alapítottak először települést, mikor az Illír-partvidéken kóválygó görögöknek annyira megtetszett a jelenlegi várost körbeölelő öböl, hogy néhányan égető szükségét érezték az itteni letelepedésnek. Jelentőségét később is megőrizte: a Római Birodalom idején fontos kikötő, később püspöki székhelyként funkcionál. A XI-XII. században a Bizánci Császárság és a Szicíliai Normand Királyság közötti, jellemzően nem barátságos mérkőzések gyakori helyszíne volt a környék, majd 1417-ben őket is elérte a török áfium mindent magával ragadó érdeklődése – egészen 1690-ig, amikor Velence vette át a térség csúcsragadozójának szerepét, de regnálása alig egy évesre sikeredett, utána Sztambul különösebb nehézség nélkül visszaszerezte a kezdeményezést. A település a továbbiakban néha kalóztámadással, máskor földrengéssel színesítve élte mindennapjait, egészen a huszadik századig, amikor jelentősége ismét emelkedni kezdett.

A balkáni háború alatt, 1912-ben Ismael Qemali itt kiáltotta ki Albániát, egyúttal fővárosi ranggal is megkínálta a települést. Az idilli állapot két évig tartott, ekkor az olaszok mutattak példát Signore Rossi Honvéd-trénernek, hogy hogyan is kell gyorsan és eredményesen lerohanni a várost. Regnálásuk hat éven át tartott, de a jelek szerint lájkolhatták a környéket, mert 1939-1944 között (először a taljánok, később a németek) ismét igényt szereztek területi követeléseiknek. A háború után jelentős szovjet segítséggel újjáépült környék 1960-ban került legközelebb az érdeklődés középpontjába, mikor a béketábor egy kevésbé békés pillanatában a környékbeli szovjet csapatkivonásokat sürgető albán hangokra válaszul Hruscsov kilátásba helyezte Vlorë megszállását, és némi nyomaték kedvéért egy hadihajót is leparkíroztatott a város közelében. A megszállásból végül nem lett semmi, de ennyi nagyjából elég is volt ahhoz, hogy az albán nagyvezér, Enver Hodzsa (más források szerint Enver Hoxha) lelkivilágában már meglévő paranoia kellő mértékben elhatalmasodjék. Az államférfi az albán nép létezésének legfőbb értelmét a kommunizmus és a bunkerek építésében vélte meglelni, és mindkét fronton jelentős eredményeket mutathatott fel: a kommunizmus építésében Belgrád páriává avatása után 1961-ben Moszkvával és a komplett európai béketáborral, 1978-ban pedig az utolsó szövetségesnek maradt Pekinggel is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, így sikerült teljesen magára maradnia a planétán. Bunkerból nagyjából 750.000 darabot telepítettek a 3 milliós lakosú országba, amelyek mindmáig szerves részét képezik az albán vidék sziluettjének. Hasznosításukra vonatkozóan a gombatermesztő helytől a nyilvános vécén át a zöldségtárolóig sokféle elképzelés született, a gyakorlati megvalósítás azonban az esetek többségében nem megoldott. Az infrastruktúra-fejlesztés nem szerepelt a prioritások között, emiatt – bár mostanában már tapasztalható fejlődés – az országutak jelentős része továbbra is a harmincas években (főképp olasz generálkivitelezéssel) épült konstrukció, amely kiválóan alkalmas a vesekő műtét nélküli kezelésére. Alternatívaként kipróbálhatjuk az országosan öt vonalból összetevődő vasúti személyszállítást, a 135 kilométeres Tirana-Vlorë távolságot valamivel több, mint 5 és fél óra alatt megtehetjük a képen látható szuperexpresszel, amely remek lehetőséget kínál a vadregényes albán vidék beható tanulmányozására.

Vlorë napjainkban 80 ezres lakosú kikötőváros, amely Olaszországhoz való közelsége miatt a taljánok irányába tartó legális és kevésbé legális áru- és személyforgalom központjának számít. Joggal tart igényt az ország iparilag legfejlettebb városa címre, amely akkor is elismerésre méltó, ha tudjuk, hogy e témakörben Albánia olyan messze van a világelittől, mint a Honvédban megfordult Navarrete a chilei válogatott kezdőcsapatától. A mellékelt videón megtekinthető városban a kommunista idők betonkreációi után (főleg a tengerpart környékén) már néhány modern és tetszetős épületet is sikerült felinstallálni, így azok számára is ideális lehet, akik nem csak a továbbjutást megünnepelni/a kiesést megsiratni szeretnék, hanem némi tengerben pancsikolással is szeretnék tesztelni, hogy a Balaton helyett netán mégiscsak Albániában van a Riviéra.

Az albán labdarúgó-válogatott az egyes világversenyeket tekintve eddig nem bizonyult fékezhetetlennek. Az 1930-ban alapított szövetség a FIFA-nak 1932 óta tagja, az UEFA-nak pedig alapító tagja volt 1954-ben. A pályán kevésbé bizonyultak aktívnak: első nemzetközi meccsüket a szövetség alapítása után 16 évvel, 1946-ban játszották. A válogatott 1950-ben tőlünk szenvedte el legnagyobb vereségét, Puskásék összesen 12 körmöst osztottak ki a sasfiókáknak egy barátságos mérkőzés keretében. Pár nappal később még kaptak egy hatost a románoktól, utána azonban 13 évig veretlen maradt az albán válogatott. Az első hallásra hihetetlennek tűnő eredmény elérését jelentősen megkönnyítette, hogy a szóban forgó 13 évben összesen négy mérkőzést játszottak, ezen belül 1953 decembere és 1963 májusa között mindössze egyszer méltóztattak pályára lépni (1958-ban 1-1-es döntetlent értek el egy NDK elleni barátságoson). Világ- vagy kontinenstornára először 1964-ben próbáltak meg kijutni, de a hetvenes években is hanyagoltak három EB- és két VB-selejtező sorozatot. Világeseményen még nem mutathatták meg zsenialitásukat, a 2000-es évek elejéig az utolsó és az utolsó előtti helyek között hullámvasutaztak az aktuális selejtező csoportban. A hullámvasutazásban a 90-es években időnként nélkülözniük kellett a hazai pálya jótékony hatásait, mivel a lelkes tiranai közönség által előadott pirotechnikai bemutatók az UEFA-potentátokból mérsékelten pozitív visszacsatolást váltottak ki, amely pályabetiltás formájában tárgyiasult. Legsikeresebb szériájuknak a 2006-os és 2008-as selejtezők tekinthetők, ahol az aktuális hét csapatos csoportjukban sikerült kipecázni az 5. helyet, a legnagyobb visszhangot kiváltó sikerüket viszont a 2004-es EB-selejtezőkből datálják, ahol hazai pályán 3-1-re elpáholták Oroszországot. A legutóbbi vb-selejtező sorozatban velünk egy csoportba sodorta őket a szerencséjük, ám a Torghelle-mágia ellen nem találták az ellenszert (ezzel amúgy az egyetlen csapat voltunk, amelyen nem találtak fogást, mivel a dán-portugál-svéd-máltai négyes mindegyik tagját lecsattantották legalább egy pontra). Pontcsipegetési szenvedélyüket a mostani kvalifikációban sem nélkülözték: bár csak az ötödik helyet tudták elcsípni a csoportban, a riválisok közül egyedül a franciák tudtak győzelemmel távozni a tiranai oroszlánbarlangból, és a Románia elleni idegenbeli pontszerzés is vállalható eredmény. A magyarokkal az említett 1950-es vendetta óta a mostani selejtező-sorozatban találkoztak először, korábbról még két mérkőzést őriznek a történelemkönyvek (1947-ben 3-0 nyertünk itthon, 1948-ban pedig 0-0-t játszottunk idegenben, mindkétszer barátságoson).

A két náció között a válogatott fiesztákon kívül kevés kapcsolat épült idáig: klubszinten csak az SK Tirana delegációja vonult végig Ferihegyen, igaz, ők kétszer is: 2004 nyarán 3-3-mal, idegenben rúgott kevesebb góllal estek ki a Ferencváros ellen (úgy, hogy a visszavágó 95. percében Lici még pozdorjává rúgta a kapufát 20 méterről), majd 2010 nyarán a ZTE ellen egy hosszabbításos továbbjutás formájában mutatták meg, hogy néha az albán sas is tud csípni. A tiranai kék-fehérek nemcsak magyar riválisokkal, de magyar alkalmazottakkal is dicsekedhetnek: Albániában először foglalkoztattak profi edzőt, 1934-ben, Samo Singer személyében – benne természetesen honfitársunkat tisztelhetjük, a napvilágot ugyanis Singer Sándor néven látta meg. A klubvezetés az ezredfordulón érezte időszerűnek a dicső hagyományok folytatását, kezdésként a pályára igazoltak négy bohócligás celebet a Wukovics-Kenesei Zoli-Sütöri-Lázár kvartett személyében (valahol még megvan a fotó, amelyen Kenő futóedzés címén kukák és kóbor kutyák között szlalomozik Tirana külvárosában), majd a kispadon a Temesvári Miklós – Dzurják Csöpi tengely megszerzésébe invesztáltak be, de a magyar vonal végül elhalt. (Az örök és megbonthatatlan albán-magyar futballbarátság jegyében egyébként a sasfiókák is feltűntek a bohócligában, Demollari Győrben, Sellimi pedig a Fradiban próbálkozott a kilencvenes években. Később még szó esett Fortuzi ferencvárosi munkavállalásáról is, de ez utóbbi végül nem realizálódott.)

A Honvéd kupaellenfelét 1923-ban alapították, Shoqeria Sportive Vlorë néven, első mérkőzésüket a helyi diákság köreiből verbuvált Shoqeria Sportive Jeronim de Rada ellen tudták le. A huszas évek további része is az albán és külföldi csapatok elleni barátságos meccsek jegyében telt, majd 1930-ban alapító tagként tűnnek fel a vörös-feketék a formálódó albán bajnokságban. Az első évtizedet jellemzően a táblázat hátsó régiójában töltötték, így a klub életének legnagyobb történése az 1935-ös névváltoztatás volt, melynek eredményeként Shoqata Sportive Ismail Qemali néven funkcionáltak tovább. A névváltoztatás hagyományait a negyvenes-ötvenes években is ápolták, 1946-ban felvették a ma is használatos Klubi Sportiv Flamurtari Vlorë nevet, de biztos ami biztos alapon 1951-58 között a letisztultabbnak tűnő Puna Vlorë elnevezést is kipróbálták. A névváltoztatást logócsere kísérte, illetve a második világháború után a csapat a korábbi váltómezének színeit kezdte hazai mezén használni (rossz nyelvek szerint ennek oka, hogy az 1920-as években Angliából beszerzett két garnitúra dressz közül az idegenbeli volt jobb állapotban, új mez beszerzése pedig nem tűnt túl egyszerűnek abban az országban, ahol még jó tíz évvel a második világégés után is a német és olasz csapatoktól zsákmányolt ruhák számítottak mindennapos viseletnek). Ez az időszak nemcsak névváltozásokat, de sikereket is tartogatott, a klub 1960-ig kétszer bejutott a bajnoki, egyszer pedig a kupadöntőbe, igaz, ott mindannyiszor az ellenfél játékosai emelgethették a trófeákat.

Az 1960-as kupadöntő után a klub csöndben elmerült az albán bajnokság középmezőnyének langymelegében, majd a nyolcvanas években némiképp váratlanul beköszöntött az aranykor. Az alaphangot az 1982-es bajnoki ezüstérem (és hazai veretlenség) adta meg, amelyet 1985-ben és 1988-ben kupagyőzelem, 1991-ben pedig bajnoki cím és Szuperkupa-győzelem követett. Az aranykor azonban a kommunizmus hanyatlása után lecsendesült – az 1994-es ezüstérem után a gárdának még az 1997-es évben volt egy nagy menetelése, de az őszi első hely után az országban kirobbant zavargások miatt a bajnokikat Tiranába centralizálták, ebbe pedig a flamúrok nem mentek bele, így végül a zöldasztal mellett egy bronzéremmel gazdagodtak. Az utóbbi évek legnagyobb sikere a 2009-es kupagyőzelem volt a vörös-feketéknél, akik az előző idényt 13 győzelem – 7 döntetlen – 6 vereség kombóval a negyedik helyen abszolválták az igen szerényen Kategoria superiore néven futó albán élvonalban.

Az országhatáron kívülre először 1981-ben merészkedtek először, mikor a Balkán Kupa keretei között 3-2-re kikaptak az AEK Athén gárdájától. A páneurópai debütálás 1985 őszén érkezett el, amikor a HJK Helsinki seperte ki őket kettős győzelemmel a KEK-ből. Sokkal biztatóbb képet mutatott a következő idény, mikor az UEFA-kupában rögtön az FC Barcelonát halászták ki a zavarosból: a két döntetlen után csak idegenben rúgott gól hiánya miatt estek ki. Ezen felbátorodva 1987 őszén robbantottak, és a szkipetár futballtörténelem mindmáig legsikeresebb európai kupaszereplésével rukkoltak elő: az első kanyarban összesített 3-2-vel eltakarították a Partizan Beogradot, majd a jugoszláv óriásklubhoz képest már-már névtelennek számító keletnémet Wismut Aue nótáját 2-1-es összesítéssel húzták el, így a harmadik kanyarban újra összecsaphattak a már-már ősi riválissá nemesedő FC Barcelonával. A tündérmesének ezzel vége szakadt, mivel Linekerék a Camp Nou-ban 60 perc alatt négyszer is megkopasztották az albán sasfiókákat, akiknek erejéből csak szépítésre futotta – a kinti 1-4 után az 1-0-ra megnyert visszavágó (bár kétségkívül elismerést jelentő eredménynek számít) gyakorlatilag már nem osztott és nem is szorzott. Ezzel együtt a Partizan és a Barcelona elleni győztes gólokat azóta is szívesen idézik fel Albániában.

A további évek kevesebb sikert tartogattak (kiemelhető talán a 2010. év nyara, mikor otthon 1-0-ra elkapták a skót Motherwell-t, bár a visszavágón beszedett 8-1-es pofont aligha tették ki az ablakba az albán Riviérán), mígnem a tavalyi idényben újra összejött egy továbbjutás: 4-3-as összesítéssel búcsúztatták a montenegrói FK Buducsnoszt gárdáját, de mire nagyon beleélték volna magukat az európai hódításba, addigra a második körben a cseh Jablonec 7-1-es összesítéssel észhez térítette őket.

A klubnak nincs jelentős kötődése a magyarfutballhoz, így legkisebb közös többszörösként Flavio Beck Junior és Szlavko Kovacsics személyét tudjuk elfogadni. A brazil labdazsonglőr, aki pályafutása során rögtön kétszer is megfordult az albán Riviérán, tavaly télen a Honvéd vezérkarát próbálta meggyőzni nélkülözhetetlenségéről – ami részben sikerült is, csak a játékengedélye akadt el valahol Iránban. A horvát edzőpápa 2001 nyarán-kora őszén 5 vesztes mérkőzést produkált a Vasas gárdájánál és neve azóta szitokszóként is használható Angyalföld néhány talponállójában – egykori játékosa, a nem kevésbé felejthetetlen Anonam Orosko is képes volt úgy nyilatkozni, hogy kénytelen volt saját, szerény havi 2000 dolláros apanázsából több (száz) zöldhasút a mester zsebébe csúsztatni némi, piros-kékben biztosított játéklehetőség érdekében – az évtized második felében Albániában találta meg a lelki üdvét: miután telefonos segítség igénybe vétele mellett az albán válogatott irányítására is vállalkozott, 2008 márciusa és 2009 májusa között a Flamurtari kispadján hirdette az igét. Bár a Kovacsics-éra már a múlté, a horvát vonal ma is létezik a klubnál – a gárda első számú gólvágója, a 13 bajnokin 9 gólt jegyző Pero Perics is horvát, de a középpályán is találunk dalmát delikvenst, az általában a csatárok mögött helyezkedő Toni Pezo személyében. A Kispesten szokásoshoz képest rövidnek számító légiósnévsort az argentin árnyékék, Rafael Sosa, a macedón hátvéd-középpályás, Nijaz Lena, a montenegrói korosztályos válogatottban is megfordult védő, Blazso Rajovics és a nigériai hátvéd, Abraham Alechenwu teszi teljessé. A csapat zömét adó hazai nevek az esetek többségében nem sokat mondanak, az albán válogatott sem éppen a Vlorë gárdájára épül, bár a főképp balhátvédet (ritkábban balszélső vagy középhátvédet) játszó, állítólag brit csapatok által is figyelt Franc Veliu már megfordult a nemzeti csapatban, többen pedig korosztályos válogatottak voltak korábban.

A legtöbb albán csapathoz (és a Honvédhoz) hasonlóan a hazai pálya erejében bízó Flamurtari hazai meccseit a Stadiumi Flamurtariban rendezi, amely néha az albán U21-es válogatott fellépéseinek helyszíne is szokott lenni. A jelenleg 13 ezres aréna látogatottsági rekordját 1987 ősze óta a Barcelona fellépése tartja 18.500 nézővel (igaz, akkor még állóhelyek is voltak a katlanban), de ha nemcsak a nézőtér telne meg zsúfolásig, hanem a környező panelházak erkélyein is fürtökben lógnának a Délczeg villanásaira kíváncsi játékosügynökök, akkor még ez a szám is megdőlhetne. Az aréna élőképes megtekintésére az aktuális albán bajnok Skenderbeu Korce elleni tavaszi bajnokit ajánljuk (ahol a közvetítésben a fontos helyzeteket kétszer is megtekinthetik azok, akik túlságosan elbódultak volna a pirotechnikai bemutatótól).

Szeretnénk megköszönni a posztot Black Lotus kollegának, aki az elmúlt években az európai kupák selejtezőköreit ellepő, varázslatos és felettébb egzotikus tájakról érkező kiscsapatok valódi tudorává nőtte ki magát. Talán ma már nincs is olyan asztaltásaság még a távoli Dagesztánban sem, amely ha futballklub-alapításra adja a fejét, ne számolhatna azzal, hogy Lotus egyszer majd bemutatja őket a széles magyar közvéleménynek.

Mivel hatalmas szerencsénkre Lotus barátunkat a futballitisz betegségének kispesti szövődménye fertőzte meg még jómultkorjában, ezért nem is lehetne adekvátabb forrásból értesülni a Famurtari Vlore néven futó ellenfelünk berkeiből/róla, mint tőle. Bízunk benne, hogy nem csak a nyár, de még az ősz folyamán is komoly munka fog majd hárulni a neves kupatudorra (valamint, hogy addig megjavul az NSO regisztrációs felülete, és ezeket a remek írásokat saját nevére vehesse), hogy végül az MTK-t mutathassa be az amszterdami döntő egyik fontos előzményeként.

Lotus (és alkalmi tettestársainak) további írásaiért érdemes mindettől függetlenül ellátogatni a labdabiztos blogra, amely blog egy igazi gyöngyszem a Bohócliga tengerfenekén megbúvó kagylók valamelyikében, és amelynek berkeiből érkezett jelen blogunk szerkesztőgárdája is. (hanta)

Végre egy nap, amikor nem az EB-vel, hanem velünk foglalkozik az UEFA honlapja – EL-sorsolás

Elméletileg délután egykor kezdik húzogatni a neveket, hogy kiderüljön, kit kell legyőznünk elsőként, ha ott szeretnénk lenni jövő májusban az Európa Liga amszterdami döntőjében. Élőben itt nézhető, mi pedig próbálunk majd ezt a posztot frissítgetni folyamatosan.

Prológ: Akiket kiemeltként kaphatunk: Metalurg Szkopje (macedón, 2.), Siauliai (litván, 4.), Zimbru Chisinau (moldovai, 3.), JJK Jyväskylä (finn, 3.), Flamurtari Vlorë (albán, 4.), Cliftonville (északír, 3.), Torpedo Kutaiszi (grúz, 3.), FC Santa Coloma (andorrai, k.), Llanelli (walesi, p.), Crusaders (északír, k.), Jeunesse Esch (luxemburgi, 2.), Mura 05 (szlovén, 3.), Celje (szlovén, 2.), Daugava (lett, 3.), Zeta (montenegrói, 3.), ÍBV (izlandi, 3.), Narva Trans (észt, 3.), Hibernians (máltai, k.), Floriana (máltai, 4.), Thór Akureyri (izlandi, k.), Ordabaszi (kazah, k.), Zsetiszu (kazah, 2.), Nomme Kalju (észt, 2.), NSÍ Runavík (feröeri, 4.), Portadown (északír, 2.), Grevenmacher (luxemburgi, 3.), Gandzaszar (örmény, 2.), Cselik Niksics (montenegrói, k.), Eschen/Mauren (liechtensteini, k.), Teuta Durrës (albán, 2.). Víkingur Göta (feröeri, 3.), UE Santa Coloma (andorrai, 3.), Cefn Druids (walesi, k.), Sirak (örmény, k.), La Fiorita (San Marinó-i, k.), Libertas (San Marinó-i, 2.) [nso.hu]

Érdekesség, hogy a lehetséges ellenfelek közül eddig két csapattal is találkoztunk már az európai kupák történetében. A moldovai Zimbru Kisinyovot 1994-ben az UEFA-kupában tettük lapátra (4-1, 1-0), míg a kazah Zsetiszut 2008-ban, az Intertotó-kupában (2-1, 4-2).

Az első kör mérkőzéseinek időpontjai: július 5. és 12.

11:30 Egy érdekes kép jelent meg a holland Twente Facebook-csoportjában, amely szerint mi a Group 4-be lettünk besorolva, és a lehetséges ellenfelek innen: Flamurtari Vlorë (albán, 4.), Celje (szlovén, 2.), Floriana (máltai, 4.), UE Santa Coloma (andorrai, 3.), Sirak (örmény, k.). Keressük a magyarázatot az UEFA-nál.

11:40 A nagy keresgélésben csak egy kis bakit találtunk az európai szövetségnél: a sorsolás oldalán 2013-as címszóval egyelőre a tavaly nevezett csapatok vannak felsorolva. [kép]

11:45 A sorstárs Debrecen honlapja szerint a csapatokat még a délelőtt folyamán területi elven szétbontják, és úgy fognak majd sorsolni. Vajon erről a Twenténél honnan tudnak, amikor más még nem?

11:50 Valószínűleg hiteles lehet a 11:30-as hír, mert közben kikerült a Twente honlapjára is.

12:00 Legfrissebb tippünk szerint a Twente-féle papír bárkinél ott lehet, aki kint van a sorsolás helyszínén.

12:25 Úgy néz ki, 13:30-kor kezdik kisorsolni az Európa Ligát.

12:40 A Debrecen az albán Skenderbeu Korce csapatát kapta a BL második selejtezőkörében.

12:45 Innen is szeretnénk gratulálni az UEFA-nak, hogy a világ egyik legnagyobb sportszervezeteként sem sikerült megoldaniuk egy egyszerű élő közvetítést a sorsolásról.

13:00 Az imént betettünk ide egy képet, ahol valami flashes bizbaszon lehetett korábban követni a sorsolásokat, ha ugyebár videót nem tudnak szolgáltatni. Most azt sem találjuk, egyszerűen elnyelte a föld.

13:05 Két link, amivel érdemes próbálkozni, bár jelenleg egyik sem megy: UEFA szöveges, UEFA videó.

13:08 Úgy látszik erről ennyit: már a videó sincs beágyazva a videós oldalba, tehát az UEFA-nál is lemondtak róla.

13:10 Egyre szánalmasabb a helyzet. Már a főoldalon sincsenek kint a sorsolásra mutató linkek. Totális hírzárlat?

13:11 Közben a Videoton Facebook-csoportja ugyanazokat a lehetséges ellenfeleket sorolja fel, mint a Twentéé.

13:13 A Twente közben megkapta az andorrai Santa Colomát.

13:19 A Flamurtari Vlore Facebook-csoportja szerint őket kaptuk!

13:40 Az 1923-ban alapított, 23 ezer Facebook-rajongóval büszkélkedő, szintén vörös-fekete flamúrok a negyedik helyen végeztek az albán ligában, kupasorozatban az elődöntőig meneteltek. Ha az oldalukon közölt párosítási sorrend valós, akkor július 5-én játszunk a Bozsikban, míg 12-én az ország délnyugati részében található Vlorë-ban.

13:50 A Google Maps szerint kegkönnyebben Szerbián és Macedónián keresztül lehet megközelíteni Vlorë-t. A város nyolcvanezres, klímáját tekintve mediterrán, júliusban átlagosan 25 fokos a hőmérséklet, ami nem nekünk kedvez. Van jó hír is: testvérvárosai között megtaláljuk a floridai Hollywoodot.

13:55 Viszont a Nokia standard GPS-navigációjával nem érdemes próbálkozni, számára Albánia két főútból áll.

14:00 Egy rövid zanza az NSO-n a Vloréról, mi pedig ígéretet kaptunk az európai klubcsapatok nagy tudorától, Black Lotustól, hogy néhány napon belül bemutatja részletesebben is őket. (Lotus egyébként szerepelt már itt a blogon, egy Robert Warzycháról szóló parádét dobtak össze RW-vel párban.)

14:25 A Videoton honlapján megjelent egy kép, amelyből kiderül, hogy továbbjutásunk esetén a következő csapatokat kaphatnánk (Group 6): KAA Gent (belga), Legia Warszawa (lengyel), Anzhi Makhachkala (orosz), Levski Sofia (bolgár) és Asteras Tripolis (görög).

15:20 Alakul a második kör. A Legiát elvitte az Inter Baki (azeri) és a Narva Trans (észt) győztese; a Levski Sofiát az FK Sarajevo (boszniai) és a Hibernians (máltai) győztese; a Gentet pedig a Differdange (luxemburgi) és a Runavik (feröeri) győztese. Maradt tehát a Makhachkala és a Tripolis.

15:25 Mindenhol van infó, csak az UEFA honlapján nem: a második körben ha minden igaz, akkor az orosz Anzhi Makhachkala jöhet. [fc-anji.ru]

15:35 Mahacskala sem lesz egy rövid túra a Google Maps szerint. Ha a Bozsik elől szándékozunk indulni, akkor a Hengersor utcán ki az Üllőire, az Üllőiről a Könyves Kálmán körútra, majd tovább a Hungáriára, a Kacsóh Pongrácnál fel az M3-asra, majd 2860 kilométert keletre! Kocsival 37 óra alsóhangon.

17:00 Az Anzsinál vagy tényleg be vannak szarva tőlünk, vagy európai módon illedelmesek, amikor a következőt nyilatkozza az egyik igazgatójuk:

– Ezen a szinten már nincsenek gyenge csapatok, de azért elégedettek vagyunk a sorsolással. [pepsifoci.hu]

Nézegess képeket Mamadou Diakité pályafutásáról, fülbemászó muzsikával

A ma szerződtetett öt spíler között találjuk a francia-mali kettős állampolágrságú Mamadou Diakitét. A szűrőként is bevethető, külsőre a Danipaci és Alfi közti tartományba eső Akassou- és Marshal-utód saját honlappal rendelkezik (Flavio Beck Junior óta nem láttunk ilyet), belgiumi fotóit remek aláfestőzenével, a Forever Young rapváltozatával tárja az oldal látogatói elé. Itt érhető el a galéria, reméljük, mindenki úgy meghatódik, mint mi.

Azt már meg sem kérdezzük, mit szóltok a biztató szívível rendelkező délszláv hústoronyhoz, az újabb brásziléróhoz vagy a mali srácokhoz, hisz általában enélkül is telekommentelitek a rendelkezésre álló felületeket a blogon. Most is buzdítunk mindenkit erre.

Nyári szünet: első kibeszélő

Igen, eltűntünk kicsit, és igen, sajnáljuk. Negyedik hely, teljes csere előtt álló csapat, új edző, szerdán indult felkészülés, szóval lenne miről írni, ha lenne rá időnk és kapacitásunk. Szegény RW, ahogy szokta volt rendszeresen emlegetni, öltönyös yuppieként sajátos (szopó)rollerrel közlekedik a munkahelyváltás után, Babar vizsgázgat, Hanta pedig minden más, és még a gépe is meghalt a nagy hajtásban. Annyi remény azért van, hogy tegnap óta utóbbi (vagyis én) a Balatonon tengeti a napjait egy ideig, és ha ideje engedi, vagy nem gyárt éppen hajót, akkor mindenképp posztot fog írni a csobbanások közötti pillanatokban. (Innen is elnézést az irodákban, munkahelyeken, városokban maradt tömegeknek!)

Egy kibeszélőt azért kidobunk most, hogy legalább legyen hol és miről diskurálni, ha úgy adódna. A kibeszélő amúgy rendszeres valami lesz a közeljövőben, ha az időzavarunk továbbra sem múlik, illetve akuttá válik, ahogy azt a kedves Rajháty doktornénitől hallottam még társadalombiztosított időszakomban.

Elkezdtük a felkészülést. Két hét volt mindössze a pihenő, az EL miatt hamarabb kellett indítani. Hamarosan sorsolás, reméljük egy vállalható és közeli ellenfelet sikerül kifognunk. Hétfőhöz egy hétre, június 25-én minden kiderül. (Hanta amúgy örülne Durresnek, Vlorénak vagy Szkopjénak, mert a kérdéses napokon épp a környéken fog országlátni.)

A felkészülés elkezdéséről szóló hivatalos kommünikében van egy kép, ami legalább elgondolkodtató. Sánta ugyebár távozott, és Szabi mellett Iván futkorászik a centeren, vagyis vagy nincs még cserekapus, vagy Czuczi lesz az, de ő még szabadságon, esetleg Iván mégsem kapusedző, hanem reaktiváltuk? Lovric van, ennek örülünk, legyen továbbra is. Mellette Hidi és Fagyi várható volt, bár előbbinél el tudtunk volna képzelni egy kölcsönadást, ha már a klub nem ismeri ezt a jó szokást. A háttérben Vidó fejebúbja is kitűnik, de sajnos a kép felbontása nem a legjobb, így a többieket csak tippeljük, hogy kik lehetnek.
Givova. A képen már Givovában futkorászunk.
Külföldi próbajátékosok érkeznek majd az elkövetkező napokban. A hírek hat afrikairól és két délszlávról szólnak, szigorúan nevek nélkül, tehát káderezni sem tudunk előre.
Lesz három edzőmeccs, amiből csak az első időpontja ismert: június 19, 18 órakor a hátsó füvesen a szlovák Rimaszombat (MFK Rimavska Sobota) ellen.

kép: honvedfc.hu

Szezonmustra by RW

Egy mea culpázással (copyright by Komora Imre bá) kezdeném hosszú idő utáni első posztom. Anno, mikor még csak virtuálisan, azaz úgy ismertem Hantát, hogy ő a ‘biztos lelke, asszem 1 év tömény (és magányos) posztolás után beírta, hogy kezd besokallni a Balcsipart mellett, most egy ideig nem garantál napi 1 posztot. Mondtam magamnak: ahelyett, hogy örülne az arc, hogy blogolhat, hát mit hisztiz’? Nos erre jött az idei tavaszvég, új melóhellyel, orbitális álarcokkal, naponta jövő teljesíthetetlen határidőkkel, és lassan már idegszanatóriumok címeit kell nézegetnem titkon… helyzetem ráadásul a KLUB körüli történések sem könnyítik. Ami a gondolataim kellene elterelje, ami ki kéne kapcsoljon az inkább tovább keserít. Ennyit bevezetőnek, hogy tudjátok, Hanta nem maradt (még) egyedül, azért itt vagyok én is (bár ha így folytatódnak a következő munkahetek, ki tudja meddig), és most hogy van hihetetlen mód egy lyukasórám, összegzek is egy gyorsat. 2011/12, by RW, highs&lows, ahogy a blog sörsznob és űberpesszimista posztírója látta…

Hanta kollega már tolt egy summázatot a napokban, magát nem meghazudtolóan szoft-statisztikázva, törökpetizve meg tizenhétévezve egyet, én most még szubjekítvabb oldallal jövök. 5 top-esemény és 5 koppanós történés listácskája jön most, a legszebb és legsavanyúbb emlékek kvintettjei. Mert ez az év ilyen volt. Hosszú idő után igazi (közép)katarzisokkal és fellocsoló pofonokkal. Mindkettőből kaptunk bőven. Lássuk.

RW’s TOP5

1. Egy hidegrázós comeback
Szóval én már régen kerültem közel elérzékenyülős helyzetbe a klub kapcsán. Elérzékenyülés… oké, ez erős, mert könnycsepp utoljára Szabados egalizáló góljakor hagyta el a szemem még ’93 ban az MU ellen… fogalmazzunk akkor úgy: gerincbizsergés. Az volt azóta is. Legutóbb Újpesten 2007-ben az MK-döntőn. Aztán Abi győri góljánál 2009-ben. És most, 2011 szemptemberében. A híreket már hetek óta tudtuk. De nem hittük. Úgyis közbejön valami. Úgyis elviszi a Fradi vagy a DVTK. Úgyis inkább kinn marad. Egyik se jött be. Ő annál inkább a pályára. És a Paks elleni meccsen, a szűkös nézősereg bizony olyan vastapsot tolt a 14-es mezben feszítő arc pályára lépésekor, hogy még a rég cinikussá váló Öcsém is hümmögött meg tapsolt meg mosolyogva mormolta: Sanyi. 3 hét múlva Debrecenben egy stadionnyi cívis szidta őt, erre Simacot megalázva lövet egy gólt Dániel paripával. Majd a Pécs ellen már Fater is Sacává keresztelte a vörösesszőke csatárt, amikor katartikus egyenlítését beverte Németh Norbi kipattanójából. Volt egy ikonunk megint. A sztori vége meg amolyan tipikus kispesti lett… de 2 hónapig kicsit megint fiatal srácnak éreztem magam akinek van szeretnivaló Honvédja egy igazi sztárral. Na jó, kábésztárral. Kár érted, Sanyi, és kár értünk…

2. Még egy comeback
Babar Morét búcsúztatott a nyáron, és akkor nem hittük hogy lesz még olyan igazolós posztunk, ami eléri annak az olvasottságát. Lett. Németh Norbi hazajött, és a Tóth-Bárányos hazatalálás 2007-es szép emléke után végre megint szívből örültünk egy igazolásnak. A magyar foci legpikírtebb és egyik legeredetibb bloggere, a szintén ‘biztos nevelés Vérfarkas (akinek Cinzano Martinit köszönhetitek) már akkor megmondta: “ne örülj, mert fél év, és közös megegyezéssel szerződésbontás és megy Diósgyőrbe“. Hát hogy hova megy, azt nem tudjuk, de egy jól induló sztorinak sajnos itt is csúnya lett a vége. Azon a nyári napon azonban még örültünk, Öccs ráadásul aznap kapta meg a diplomáját, mi pedig az egész nap örömére és Németh Norbi hazatértére is ittunk tematikus, óbudai kocsmaturánkon (bár a kerozin-like Lehmann sört tudnám feledni).

3. Itt a tavasz!
Jó idő, sör előtte, sör utána – a Vasas elleni idegenbeli amilyen nézhetetlen meccs volt, olyan jó kalandként masírozik be az emlékek közé. Egy igazi jó évadnyitás volt, a záró Porter pedig minőségi “That’s All!” kiáltással zárta le az estét. A nap sztárja a kétgólos Gege mellett mindenesetre a mézes Kvasar marad a Pivo sörözőből. Verhetetlen volt, mint aznap a Kispestünk.

4. Túrák.
Régen röhögtem ennyit, mint ebben az évben, a volán mögött. Megjártuk a csokispopcorn szagú ‘egerszeget, eltereltek a rendőrök Pápán, hallgattuk a mocskolódó kecsói lelátót az alföldi estében, Debrecenben a sajtópáholyból mjdnem kivezettek minket Sanya gólpassza után -tudósító ne ugráljon-, kisbusszal hódítottuk meg Győrt, Pakson Lovifotós sokadik eszement sztorija után hajtottunk majdnem az árokba, mikor a pakskörnyéki fiktív ultracsoportok biográfiáját elemezgette nekünk. Kialakult egy szerethető CSAPAT a klubnál és egy szórakoztató kis csapat nálunk, szurkereknél, a hülyeségeket szakmányban toló fotóssal, a Cibalija Vinkonvci eredményeket okostelefonon a hátsó ülésen kutató Babarral, az állandóan lapcsánkára vágyakozó Hantával, akinek trademarkos kezicsókolom beköszönése nélkül már nem indul meccs a Bozsik korlátnál, illetve az évek óta először a Honvédra a ’90-es éveket idézően bepörgö Tesómmal, valamint az itt-ott alkalmi sofőr Ábellal. Jó emlékek sorát hozta az év.

5. Supi
Amikor Sisa tanár úr elment Kispestről, nem hittem hogy még egyszer úgy engedünk el edzőt blogilag, hogy TÉNYLEG sajnáljuk. Tréner csak egy van – az emberi oldalt nézve – mantráztuk, aztán jött a régen távolságtartással szemlélt és maga is távolságtartó Supka, aki más, mint a Palóc Tibi bá, nem is volt sose kvaterkázás, nem volt “jajj, gyerekek” és nem voltak nagy eldumálgatások. Eleinte. Aztán Siófokon, miközben a hazai tréner Horváth Csárlira vártunk a sajtótájon, Supka előbb érkezett meg, aztán meglátva minket jött, leült mellénk, kérdezte mit szólunk az eredményhez, mit játszott a többi csapat, aztán Saca lehetséges hazatértéről elmélkedtünk együtt. Onnantól pedig majd’ minden meccsen volt mikrofonon kívüli kérdés. Szóval év végére megváltozott a kép, és szakmailag is el kellett ismernünk amit el kellett ismerni. Ez van. Néha érkeznek pozitív csalódások. És ez jó dolog.

Worst of 11/12

1. Miért mindig ez a vége…?
Sokszor leírtuk, de nem lehet elégszer: nehéz Kispest-drukkernek lenni. Sokszor gyönyörű érzés…még többször iszonyat kiégető. Főként az elmúlt közel 20 évünk, 1995 óta. Hogy minden biztató évre/félszezonra jön 3 nihiliszikus szezon. Hogyha valami épülni látszik, már nyugodtan jósolhatjuk, hogy úgy úgy járunk majd mint a Gyalog Galopp skót várurának kastélya. Leég, összeomlik, aztán süllyed el. Örültünk az NB1B-s sikernek, hogy a csapatot 1 év alatt lerohassza Pini. Örültünk Dolcetti mese-őszének, hogy utána Alvestelenítve, rossz edzőtúra után omoljon össze a kártyavár. Örültünk Hemy első 2 évének, hogy utána fokozatosan csússzunk be a moralesi éra légiósdömpingjébe és nézhetetlen csapatába, 300 néző előtt. És örültünk a tavaly nyári igazolásoknak, a remek ősznek, a hazahozott Sancinak – hogy a végén a megnyert EL-indulás a thrillernek is beillő pécsi derbi után meglegyen – de minek? 1 hónap a kuparajtig, keret nincs, csak a romjai, és persze mondhatjátok hogy egy Horét vagy Hajdút siratok, esetleg Némethet akik nem is játszottak, vagy Botist aki belassult a végére, igen, őket is siratom, mert bár már csak romjai voltak egy csapatnak azért a rom is több mint a kopaszon álló hegyorom, ami most van, ahol néhány tégla látszik csupán a lőporosraktár felrobbantása után. Miért nem fejeződik be egyszer szépen egy kispesti sztori? Persze lehet hogy Rossival most jön a Dolcettis ősz, a szerethető kiscsapattal aki esélytelenként húzogat oroszlánbajszokat, de ha így is lesz, Dolci óta tudjuk, vagy akár Morales óta, hogy az meddig tart. És ha az újabb talján is törülközőt dob be, mi a forgatókönyv? Újabb Supka kör? Mégegyszer nem hinném hogy ide tudjuk csábítani. Mással pedig nem működött a Hemingway Futball Corporation magyarországi ága. Szomorú.

2. Most akkor kinek írunk?
Mire az igéző őszt követő tavasz kifutotta magát, a kezdeti sikereket követő ponttékozlásba forduló lezárással, szépen visszakaptuk, hogy vannak játékosok akik megsértődtek a cikkeinken. Nyilván az osztályozókönyvekről lehetett szó, ahol sokszor ekéztük a srácokat, ez tény, de aki egy kicsit mélyebben nézi az írásainkat, láthatja, hogy sokkalta szívesebben dicsérünk, és ha minimálisan van mit, akkor az illető sose elmarasztalást kap. Gegét cseszegettük rendesen de majd minden cikkben ott volt, hogy miért nem hozza az őszvégi vagy a 2007-es pörformanszokat, mert akkor újra a tenyerünkön hordoznánk… Horét amikor lehetett 6-osokkal jutalmaztuk amiért meg a kommentelőktől kaptam meg a magamét… no mindegy. De amikor ez kiderült, hogy kb még el is vagyunk küldve a meccsek végén a pékbe, hogy “ezek a szerencsétlenek meg majd megint szidnak minket”, hát az ember elgondolkozik azon, hogy hétvégén utazol a csapat után, késő este hazaérsz, összeeszkábálod a cikkeket, föltöltöd, éjjel közepén lefekszel aludni, a saját kedvenc klubod spílerei szemében meg te vagy az ősellenség lassan. Ez sem jó érzés – noha a blog persze Nektek szól, szurkereknek, annak csak örülünk ha a játékosok is belepillantanak…viszont nyilván senki sem örül ha csuklik a sok anyázástól. Értetek vagyunk kritikusak, nem ellenetek, mondanánk a játékosoknak – ha már tudnánk, milyen lesz az idei keret.

3. Régi idők focija

Supkát dicsértem fentebb, egy fekete pontot viszont adok neki a sok piros mellé idén. Zelenka eltékozlására gondolok. Amikor rákérdeztem nála december elején, hogy mi lesz Sanyi, Dani és Zeli sorsa, ő annyit mondott a cseh vitézel kapcsolatban: “be kell látni, Zelenka nem tudott nekünk segíteni“. Nos, szakmailag Supka látta az edzésteljesítményeket, ő a szakvezető, én csak a műkedvelő szurker. DE. Hogy Szabó Tibi óta nem volt ilyen klasszik irányítónk, az tény. Pont ezért kedveltem Supka hozzáállását, hogy a modernfocis Moralessel szemben ő felvállalta a tradicionál keleteurópai irányítót a csapatba, és ezzel nekünk ajándékozott megannyi felejthetetlen pillanatot, hatalmas zsugákat, forintos (koronás?) labdákat. Zeli nálam, Hantánál, de ha kicsit figyelmesen hallgatózok bármely meccsen, hát a korzó nagy részénél kedvenc lett, mert fazon volt, mert bár a 2 lábtörés után lévő Fater is kétszer megkerülhette volna futás közben, mert bár helyes kis medicin feszült a mez alatt, azért visszacsempészett valamit nekünk a régiidők focijából a Bozsikba. Az Újpest elleni meccse ars poeticája lett idén ősszel, és hogy Kispest-like legyen a sztori, Öcsém tréfásan mondta akkor: “Hatalmas volt ma a Zeli! Szerintem ma láttuk itt utoljára“. Igaza lett. Sajnos. Nem tudott nekünk segíteni… Áhh.

4. Nem tudunk bánni az értékeinkkel
Nem ismétlem meg magam, s a korábban leírtakat, itt legyen elég annyi: nem tudunk bánni az értékeinkkel. Hol anyagi okok hozhatóak fel indoknak, hol a teljesítmény, de akkor is igaz: valamit nagyon nem tudunk. S ha Sanyi pénzszülte távozásán (bár ez is megér egy mistét, én magam áfonyabá vagy medvepuszi kommentelőnk véleményét osztom, vagyis hogy minimáális jövőképpel tavasszal még láthattunk volna, de azt nem kapott – most már láthatjuk, miért) túllépünk, Némethén akkor sem tudok: kirúgjuk, pont a fiatalítás előtt, azt a Honvéd nevelés arcot, aki szemmel láthatóan remekül bánik a fiatalokkal (mind a Vasasnál, mind nálunk ez tapintható volt a meccseken-felkészülésiken látott jelenetekből), hát akkor arra már nehéz azt mondani hogy itt gondolkozunk is. Pedig szeretnénk azt hinni.

5. Csak a nevetés maradt
Újpesten legrosszabb teljesítményünknek, Diósgyőrben a legrosszabb túrámnak lehettem a tanúja ebben az évben, bár ahogy írtam, utóbbi legalább jól végződött. De amíg ősszel a kirándulásaink hangulata mellett a hősies eredmények is jöttek (Debrecen, Győr, utóbbi helyen oktatással, Zalaegerszeg), addig tavaszra a röhögés maradt – a Honvédgyőzelmek kevésbé.

Hát ez volt nekem 2011/12. Most pedig…

…most pedig jött volna egy zárszó, ehelyett megbeszélés esett be az ablakon, mókuskerék indul, szopóroller bepörgetve – reméljük a csapat nem követi a példámat az említett közlekedési eszköz kiválasztásakor és jövőre ismét egy legalább az ideit idéző pozitív élménycsokorral látnak el.

Nem érzitek őszintének a lezárásom? Nem csoda.

Kispest mindenhol!

V. Bencétől kaptuk imént ezt a képet, és mindenképp úgy éreztük, ki kell tennünk, mert egyrész piros-fekete, másrészt Bozsik-Puskás, harmadrészt Kispest, és legfőképpen mert tag, és Pécsett lett elhelyezve a vendégszektorban.

Amennyiben neked is van olyan képed, amin hasonló módon felcímkézett valami (stadion, városnév-tábla, utcatábla, Bede Ferenc vagy bármi) lett megörökítve, akkor feltétlen dobd át címünkre (csak.nepsport@gmail.com), hogy kirakhassunk egy remek kis galériát, hiszen: Kispest mindenhol!

Nyári játékoskeringő @ 2012/13

Érkezett [7]: Ibrahima Thiam-Iyane (szenegáli, szabadon igazolható), Mamadou Diakité (francia al-Ahli – szabadon igazolható), Drissa Diarra (mali, Bellinzona – Svájc, szabadon igazolható), Renan Nunes Belotti (brazil, Capivariano – Brazília, szabadon igazolható), Joel “Sunnyboy” Toe (libériai, szabadon igazolható), Alekszandar Ignjatovics (szerb, Borac Csacsak – Szerbia, szabadon igazolható), Szöllősi Ferenc (Baja, kölcsönből vissza).

Távozott [11]: Akassou, Botis, Bozovic, Ceolin, Hadzic, Hajdú Norbert, Horváth Adrián, Navarrete, Németh Norbi, Porcari, Sánta

Tervben [1-4]: olasz (?) balhátvéd, Ikenne-King, Zivanovic, Ihrig-Farkas (?).

Edzők: Supka Attila helyett Marco Rossi. Babócsy András kapusedző helyett Tóth Iván. Lőrincz Emil helyett Szijjártó István. (A korábbi szakmai stáb együtt igazolt Pécsre.)

05.30.: Supka Attila Pécsre távozott, az új edző Marco Rossi.

05.31. délelőtt: Akassou, Botis, Bozovic, Ceolin, Horváth Adrián és Navarrete távozott. [posztunk]

05.31. délután: Szerződést bontottunk Hadziccsal, Hajdú Norbival, Németh Norbival, Porcarival és Sántával [posztunk]

06.06.: Supka vinné Pécsre Sántát és Horváth Adriánt. (megjegyzés: Vajon miért bontottunk velük szerződést? Ha piacképesek, vagy legalább kellenek valahol, akkor miért nem ajánlottuk fel inkább őket cserealapnak?) [pepsifoci] Rossi mester körbenézne a Serie A fiataljai között, hátha talál valakit aki jó és bevállalná Kispestet is. [pepsifoci]

06.16.: Egyhetes történések: Horváth Adrián úgy néz ki Pécsre igazolt, Németh Norbiért az Eger érdeklődik. Vólent visszatért a soproni kölcsönből, Abass valószínűleg visszatér Vietnámból.

06.18.: Hirtelen és egyből ötöt is igazoltunk: Mamadou Diakité (francia al-Ahli – szabadon igazolható), Drissa Diarra (mali, Bellinzona – Svájc, szabadon igazolható), Renan Nunes Belotti (brazil, Capivariano – Brazília, szabadon igazolható), Joel “Sunnyboy” Toe (libériai, szabadon igazolható), Alekszandar Ignjatovics (szerb, Borac Csacsak – Szerbia, szabadon igazolható) [honvedfc.hu]

06.19.: Az első felkészülési mérkőzés: Bp. Honvéd – MFK Rimavska Sobota 4-0 (0-0)

Bp. Honvéd: Kemenes – Navarrete, Marshal, Remes – Zivanovic, Diarra, Ikenne-King, Vidovic – Peric, Délczeg, Plumb
csereként: Czuczi, Baráth, Czár, Hidi, Chukwuebuka, Ceolin, Vernes, Kostic, Toe (Sunnyboy)
gólok: Kostic (2), Hidi, Czár

Kínzó kérdések:

Navarretét és Ceolint nem küldtük még el?
A kezdőben szereplő Diarra már az új igazolás Diarra?
Hol van Diakite, Belotti és Ingnjatovic?
Zivanovic, Ikenne-King, Peric, Plumb, Kostic, Chukwuebuka próbázó?

06.20.: Állítólag a debreceni Vinicius Galvao lesz az az erőcsatár, akit Hemibá beígért, és majd érkezik. A brazil játékos 2008 óta játszik Magyarországon, de a 2009/10-es bajnokság óta nem lépett pályára az NB1-ben, és előtte is két év alatt mindössze 13-szor, egy gólt szerezve.

06.27.: A debreceni Vinicius Galvao néven futó brazil csatár pályára lépett a Ruzomberok elleni felkészülési mérkőzésünk első félidejében.

06.28.: Ikanne-King, a hetek óta tesztelt védekező középpályás Facebook-adatlapja szerint úgy látszik, már egy jó ideje a Honvéddal készül.

06.29.: Diaby két évet hosszabbított, úgy látszik a Paks elleni őszi 20 perc meggyőzte a szakvezetést a nélkülözhetetlenségéről. Szöllősi Ferenc visszatért a bajai kölcsönadásból.

06.29.: Hajdú Norbi minden jel szerint az NB2-es Zetében folytatja, Németh Norbi pedig Egerben.

07.02.: Marco Rossi a Veszprém elleni felkészülési mérkőzés után utalást tett egy Zivanovic nevű szerb játékosra, akit – bár ezt még nem erősítette meg a klubhonlap – leigazoltunk. Zivanovic az első, Rimavska Sobota ellen mérkőzésen játszott egy félidőt jobbszélsőként.

07.02.: Végre egy kis igazi örömhír: Lovric 2014-ig, Hidi 2015-ig hosszabbított. [honvedfc.hu]

07.17. Ibrahima személyében ha nem is elefántcsontparti, de szenegáli erőcsatár csak befutott. [honvedfc.hu]

07.23. Egy nappal az Ashdod elleni edzőmeccs után sok minden nem tisztult le. Ikenne-King, Zivanovics és egy új délszláv még mindig itt lábatlankodik, pályára lépett Vadócz, de Sanyival ellentétben ő valószínűleg nem jön haza. Torghelle történetét ismerve ez nem meglepetés, sajnos.

Mit műveltünk mi 17 éven át?

Ismét vége egy idénynek, és most kicsit vonatkoztassunk el úgy általában a dolgoktól, legfőképp az elmúlt héten történtektől, helyette inkább emlékezzünk meg a sikercsapatról.

Supimester egy nyilatkozatában utalást tett arra, hogy az őszi Honvéd játéka még a szakmabelieket is meglepte, hovatovább jónak, látványosnak tartották. Mi tagadás, olykor mi is. Egerszegen, otthon az Újpest, vagy a Videoton ellen, az idényzárón Győrben, hogy csak a legjobbakat emeljük ki.

Természegesen egy ilyen év nem csak az igen előkelő negyedik hely megszerzése miatt maradhat emlékezetes, hanem egyéb olyan, számokban, években mérhető dolog miatt is, amire most egy külön posztot szánunk.

17 – Utoljára az 1994/95-ös évadban fejeztünk be ilyen magasságokban egy bajnokságot. Davidovics mesterrel a kispadon az első meccs jól indult, 4-0-ra vertük otthon a címvédő Vácot (Kovács Kálmi három és Illés Béla góljaival), és ősszel is egész jól teljesítettünk, hogy jöjjön egy manapság szokásos, akkoriban viszont egyedülálló tél, és az összeomlás. Davidovics ment, érkezett helyére a klubmanagementből Kozma Misi, majd hét meccs után Török Péter. Az egész tavasz másról sem szólt mint, hogy kik fognak távozni, kik érkeznek helyükre a fakóból. Ekkor lett alapember a nagy ígéret Bárányos, tanultuk meg Vezér Ádi, Hungler, Kovács Béla vagy Gabala nevét. Velük kellett volna pótolni Kovács Kálmit, Illést, Sallóit, Stefanovot, Oroszt. Úgy látszik, a negyedik hely nem életbiztosítás Kispesten.

14 – Utoljára ennyi, vagy több gólt Kispest-játékosként még a 2008/09-es szezonban ért el Hercegfalvi Zoltán, aki akkor 28 mérkőzésén 14-szer talált be. (Többet legutoljára Kovács Kálminak sikerült összeügyeskednie, amikor 1994/95-ben 28/19-el végzett a Bajszos Bombázó.) Idén Danilónak a Hercegéhez hasonló teljesítményhez 16 meccs kellett, vagyis átlagosan 0,875-ös gólátlagot hozott. Hasonló eredményességért (ismétlem: hasonló!) egészen az 1986/87-es bajnokságig kell visszalapoznunk, hogy megtaláljuk Détári Dömét, és a 24/19 hányadosaként képzett 0,79-et. (Megjegyzés: 1991/92-ben a tavaszra visszatérő Kálmi 10/10-el zárt.)

13 – Ha a győzelmek számát nézzük, újra ahhoz – a lassan – origóként kezelhető 1994/95-ös idényhez kell visszanyúlnunk. A felemás szezonban (ld. első pontunkban) 14-szer győztünk, hogy azóta a 12 legyen a maximum, amit 30 fordulós bajnokságban csak kétszer (egyszer épp Supkával), valamint 34, 36 és 38 fordulósokban egyszer-egyszer sikerült összehoznunk. Egy bajnokság mérkőzéseinek több, mint felén utojára 1993/94-ben, a Kuusela és Davidovics mesterek fémjelezte idényben nyertünk, egész pontosan 18-szor. Fényévnyi távolságok.

10 – Vereségeink ilyen relatíve alacsony száma szintén ritka vendég mifelénk. Az 1995/96-os Török Peti-féle szerelemcsapat 8-as teljesítménye óta mindössze egyszer, tavalyelőtt, a Sisa-Morales-páros csapata végzett úgy, mint az ideiek. Érdekesség, hogy a korábban átlagosan egy évtizedben volt két olyan év, amikor elértük a 10 vereséget, míg mostanság az arány épp fordított.

48 – A 48 lőtt gól szintén nem történelmi magasság, mégis pont ugyanennyiért a 2006/07-es bajnokságig kell visszamennünk. Ne lepődjünk nagyon meg, de Supka Attilát már ekkor is ott találjuk bábáskodni a dolgok felett, annyi kiegészítéssel, hogy az idénynek még Dolcettivel futottunk neki. Viszont ha nem akarunk engedni a 48-ból, akkor máris 2001/2002-nél tartunk, valamint 51-nél, igaz 38 meccsen, amúgy pedig 1995/96 és 49. Ne feledjük, alig valamivel több, mint másfél gólos meccsenkénti átlagról beszélünk, ami Kispesten, a világnagy góllövők földjén legalább a történelmileg szánalmas kategóriába tartozik.

35 – Háromnál is több csapatra való játékost szerepeltettünk idén a bajnokságban. A legtöbb meccsen Lovric (29), Debreceni, Botis (28-28), valamint Délczeg és Tchami (26-26) szerepelt. A Hemingway-érában ez a 35 amúgy igen átlagos mutató, 2006/07 óta rendre 37, 32, 32, 34, 38 volt az elemszám.

1 – Egy edzőnk volt egy bajnokság alatt, Supka Attila. Vicces, hogy mifelénk ebből is lehet statisztikát gyártani, de kénytelenek vagyunk, elég arra gondolni, hogy utoljára 2005/06-ban, Dolcetti húzott ki egy teljes évet. Ha nem számoljuk Gálhidi Gyuri 2003/04-es évét a második vonalban, akkor Dolcetti előtt szintén Gálhidi Gyurit találjuk, még 1998/99-ben, valamint Török Petit 1995/96-ban. Ennyit a nyugalomról.

92 – Az 1945 óta íródó újkori klubtörténelemben Supka Attila 92 mérkőzésével a hatodik legtöbbet foglalkoztatott kispesti edzővé nőtte ki magát. Előtte olyan neveket találunk, mint id. Puskás Ferenc (197), Tichy Lajos (193), Komora Imre (164), Kalmár Jenő (125) és Preiner Kálmán (94). Bajnokok, kupagyőztesek, legandák. A vert mezőny se rossz eresztés: Babolcsay György (73), Bicskei Bertalan (71), Gálhidi György (60), Sós Károly (69), Lakat Károly (68). Attila: Isten otromba!

2100 – A sportlap adatai alapján átlagosan 2100-an tekintettünk meg egy-egy mérkőzést a Bozsikban. A mélypont a tavalyelőtti 1300 volt, utoljára pedig a kiesés évében, 2002/03-ban jártunk ki legalább ennyen, akkor 2200-an. Ennek is örülni kell.

Kínzó péntek

Tegnap két etapban búcsúztunk el játékosoktól (délelőtt, délután), hogy mára kissé lenyugodjuk, vagy legalább aludjunk egyet a történtekre. Jelentem aludtunk, de nyugodtabbak sokkal nem lettünk, inkább újabb kérdések fogalmazódtak meg bennünk. Kertelés nélkül ezekből néhányat:

Ki fog igazán hiányozni a Sánta – Horváth, Botis, Navarrete, Hajdú – Ceolin, Akassou, Németh, Porcari – Bozovic, Hadzic távozó csapatból?
Supka Attila visz magával Pécsre játékosokat? Ivancsics például csak nála tudott igazán mutatni valamit az utóbbi időben, adná magát.
A tavalyi igazolások (Délczeg, Novák, Tchami) mennyire kötődnek Supkához? Maradnak, vagy Pécs?
Ki az aki akart, és ki az akinek kellett mennie?
Supka már télen tudta, hogy távozik májusban? Mióta van képben az olasz mester?
Előbb döntött Supka a távozás mellett, vagy a háttérben folyamatosan zajlik egy furcsa hatalomátvétel, aminek ő is az áldozata lett?
Pontosan mik a feladatai a nemzetközi igazgatónknak, milyen befolyása van a klubra, klubvezetésre?
Lesznek még távozók? Diabyval mi van?
Lesznek távozók a második keretből, különösen olyanok, akik most végre felkerülhetnének a nagycsapatba?
A második csapatból jönnek fel játékosok az első keretbe, vagy közös kerettel fog dolgozni a két gárda, hogy biztosítsák a folytonosságot?
Ki lesz az érkező fiatalok példaképe? Az MTK egy hasonló modellváltáskor megtartotta Jezdimirovicot, Illést és még néhány játékost, a fokozatosság elvét követték.
Az érkezők a kezdőbe érkeznek majd, vagy ismét mennyiséget igazolunk, hátha lesz közötte néhány használható játékos?
Mi értelme fél évekre igazolni, amikor sokakról már a felkészülési mérkőzéseken is látszik, nemhogy hasznára nem lesz a csapatnak, de még az NB II-esbe se férnek be, mert elvennék a fiatalok és a sérülésből felépült visszajátszók elől a helyet.
Úgy egyáltalán mi a hosszútávú koncepció Kispesten?
Úgy egyáltalán mi a középtávú koncepció Kispesten?
Úgy egyáltalán mi a rövidtávú koncepció Kispesten?
Június 13-án kezdődik a felkészülés, három hétre rá az Európa Liga selejtezői, nem sokkal később pedig a bajnokság. Ennyi idő alatt lehet a nulláról csapatot építeni?
És a végső kérdés: jelenleg a túlélésre játszunk?

Hirtelen csak ennyi, de a lista bármeddig húzható lenne. A szurkoló egyszerű ember, rajong, szeret, sok mindent elnéz, ha közben nem tekintik teljesen hülyének. Egy csepp őszinteséggel kiállva eléje szinte bármit képes elfogadni. Csak azt a csepp őszinteséget hiányolja épp és mostanság.

kezdőkép: konteo.blog