…szólna bizony, csak a fent idézett (és kifacsart) szállóigének mindössze két összetevője hiányzik fővárosunkban mostanság. Kábé.
- Ad1) jó Honvéd az most nem nagyon látszik körvonalazódni – az eddigi edzőmeccsek, az ad-hoc igazoláspolitika, szóval a klub körüli légkör anblokk nem az optimizmusunkat legyezgetik – persze ne legyen igazam.
- Ad2) Jó sört kapni Budapesten szinte művészet – ma persze már nem annyira, mint mondjuk 4-5 éve, hisz már 6 totál riszpektes vendéglátóegység is ráállt – a magyarnál valljuk be, fényévekkel előrébb tartó – cseh söripar termékeinek a promotálására, ezeken túl pedig a német, az ír és az angol, belga sörprincípiumok lelőhelyei, mondjuk úgy, nagykövetségei is megtalálhatók már Budapesten, egymást érik az ezeket bemutató fesztiválok, az örvendetes fejlődést mutató hazai kézműves sörfőzés csapra vert italaiban való manifesztálódásáról (köleses sör, keserű méz…) nem is beszélve.De azért alapvetőn nem állunk jól, más, boldogabb sörkúltúrákkal bíró népekhez képest. Sajnos.
Aki rendszeresen olvas minket az tudja, hogy sör-téren majdnem olyan elvakultan fanatik arcok művelik e blogot, mint amilyen érzésekkel viseltetünk a KISPEST, a HONVÉD irányában, így többünknél a meccs-haverság-sör szentháromság tényleg szent. És háromság. Most induló rovatunkban azokat a helyeket ajánljuk olvasóinknak, ahova úgy érezzük, érdemes betérni egy-egy meccs után, előtt (persze semmiképpen sem helyett). Vagy a sör (khm…leginkább a sör), vagy a hangulat, esetleg mindkettő (ritka eset) miatt. Fröccsimádó olvasóinktól előre elnézést kérek, e sorozatunk cikkei erős malátasznobizmusról tesznek majd tanúságot – de ez nem újdonság, elég csak a Hrabalos és Pivós estéket is érintő posztjainkra visszagondolnotok. Ismertek már minket, mint a rossz pénzt – úgyhogy vágunk bele.
Ilyen bohémista-pilzenista-soviniszta bevezető után egy váratlan fordulattal szériánk első darabja egy, a hazai mainstream sörfőzés termékeit csapra verő intézmény felé terelik az olvasói szemeket. De mégis van egy elvitathatatlan előnye: a lokalizáció. Első vendégünk a Templom tér oldalában álló faburkolatos helyiség, aminek szégyenszemre a pontos nevét sem tudom, pedig 2000 óta évi 1 alkalommal biztos megjelenek a falai között nagy átlagban – régebben többször, majd mióta a magyar ipari sörökre ritkábban fanyalodok, kevesebbszer. Lássuk a verdikteket és az ajánlást.
Elhelyezkedés 10/10.
Mint említettem, a műintézmény remek helyen fekszik: a Szentély megközelítésének elsődleges eszközéül szolgáló 42-es villamosviszonylat 3. állomása, a Templom téri megálló nevét adó tér jobb alsó sarkából induló Fő utca (Kispest kereszttengelye) mentén búvik meg. Rögvest a térről kiinduló sarokban (vigyázat, nem a panelek, hanem a régi kertváros felé!). Elhelyezkedése ideális meccsre menet és jövet, s bár a szigorúan az Adyn masírozó kollegáknak nem könnyű észrevenniük, mégis azt mondom, csapassunk el az alig egy évtizede a tér közepére beoktrojált szökőkút mellett, és kutassuk fel az említett sarkot – érdemes.
Miliő 10/9.
Tavasszal-nyáron az utcafronton (ne feledjük: Kispesten a kertvárosban Wekerléhez hasonlóan a járdasziget és az úttest közt széles füves-fás sávok biztosítják a gardencity légkört!) kiülős rész is csatlakozik a krimóhoz; ez már piros pontot érdemel. Belül faberakásos benső fogadja a betérőket, a meglepően igényes lambéria mellmagasságig ér föl. A falakat dekorációként historizáló söripari fotográfiák (a’ la sörgyári capriccio, ’20as évekbeli magyar kiadásban) díszítik, kiegészülve üveg alatt eltett régi sörcímke-gyűjteményekkel – a Porter, Családi, vagy Lottó sör megnevezéseket olvasva az ember szeme könnybe lábad a Drehere fölött, és ezúttal nem csak a kőbányai kukoricagríz maró utóízétől. A bárpult otthonos, a fa asztalkák megteremtik a meghitt beszélgetések hangulatát is, ahol bátran idézhetjük fel Csehi Tibi szabadrúgásait, Bárányos ígéretes karrier-indulását, vagy az idősebbek a Varga Zoli hozzánk igazolás helyetti disszidálása miatt érzett csalódásukat. Különösen télen áraszt otthonos, meleg fészek hangulatot a helyiség.
Sör 10/4.
(Kérdésetek jogos – ha állandóan cseh sört hozsannázok, mi dolgom a Kőbabával? Nem tudom. Személyes defekt. Valahogy bejön…).
Annyira zseniális lenne ez a hely, ha mondjuk legalább Urquellt mérnének ki, kisebb bohémiai gyárra pedig már gondolni se merek – de nyilván mindennek oka van, a vendégkör erre esküszik, és akkor ez így van jól. Sörsovén RW blogger meg járjon be a városba élvezkedni az egyéb törzshelyeire.
Perszonál emlékek 10/8.
Fater rég ismerte ezt a helyet natural born wekerlei-ként és őshonvédosként. Mégsem vele voltam itt először, hanem a hibbant Doki barátommal, egy SZTK-s reggeli éhgyomri vérvétel után. Jól is csúszott a Lóbányai, aznap már használhatatlan voltam. Faterral a debüt a Dolcetti éra őszének 4:0-ás Zeteverése után történt, és a nagy (és váratlan) győzelem okozta mámor egy erős szűrésben teljesült ki (Drehert toltunk asszem, 4-4 korsó, majd kilépő Ászok pohár). Egy 10 percre még apu egy régi, kispesti panellakó fradista ismerőse is becsatlakozott, de hamar elhajtottuk – ez az este a piros-fekete színekről szólt. Az egy nagy beszélgetés volt, máig jó emlék. Később tesómmal rendszeresítettük a kocsmát meccs utáni kibeszéldének – aztán ahogy nemesült a sörízlésünk, úgy maradoztunk el egyre többször.
Összegzés: 10/7,7
A sörhátrányokat (mely ráadásul esetünkben túllihegett is) leszámítva ez egy remek hely. A vendégkörben persze felbukkan egy-két masszívabb máté-bácsi, akik megmihálylott lábakkal próbálnak egyenesben maradni a bárpultnál, de jobbára ők csendes őrültek. A csaposok normálisan teszik a dolgukat, az egész hely hangulata pedig kedves, nyugodt, békebeli. Tényleg csak ajánlani tudom bárkinek, aki a meccsek végeztével szívesen levezetne egy nem dugig tömött kocsmában. Hanta mesternek is promotáltam már a helyet – igaz, legendás időpont-egyeztetési deficitjeink miatt eddig pont e helyen még nem jött össze a közös poharazgatás.
Majd ősszel.
Képek: inpius.blog,hu; dreherrt.hu; budapest-geo.hu.
