Itt van az ősz. A maga hamisíthatatlan valójában, sárguló falevelekkel, megkopó Ady Endre úttal, halovány napfénnyel és világosszürke fellegekkel a Bozsik fölött – szóval egészében és teljesen. Régen utáltam az őszöket, sulikezdést jelentett, vagy egyetemi zárthelyiket, a nyári szabadság végét. Manapság, a meló miatt tök mindegy az évszak (na jó, tél ne legyen), a meccsre járás viszont tavasszal és ősszel a legjobb – se agyrohasztó kánikula, se a farmert a vádlira fagyasztó, prosztataaszaló jeges szél. Csak kellemes fociidő. Na ilyen meteorolo-gondolatok szálltak meg ma délelőtt a Labdabiztos blogos srácokkal a Testvériség-Internationale BLASZ II-es rangadó előtt ‘palotán (igen, agyhalott bohócligerek vagyunk, de egy jó hideg pilsenivel és remek társasággal ez is vállalható program), majd onnan átjőve a Bozsikba, a sorompókon átsétálva. Ősz, jó hangulat, jó futballidő – minden király, csak ne a Kaposvár ellen tolnánk, akik ellen hagyományosan 0-0 közeli szenvedések a jussunk, itthon is, és hát a stadion kapuján begrasszálva elég a ránk váró Hanta arcára néznem, hogy grimasza ugyanezen gondolatoknak a fejében való feltolulásáról tájékoztassanak. Egy szóval: nehéz lesz.
A melegítő játékosokon végigpásztázva meglepve tapasztaljuk: Hidi, Diarra és Muflon is kezd. 3 szűrő? Mister Rossi, mi lesz ez? Egy Kaposvár ellen?
A kapuban örömmel üdvözöljük a kezdő sípszót követően Kemit. Végre vége a leventególoknak…! (Most már tudjuk: ez balga vakhit volt…) Hiányoljuk továbbá Vécseit, Fagyit, Hanta persze nyugtat: úgyis jönnek csereként a 60. percben, jaja, én is tudom, de kezdőként is már látnám őket, inkább mint Drissa Diarra barátunkat, no de hamarost kiderül, hogy Rossi keze oly szerencsésen variál a kezdő tizenegy összetételén, mint amilyen hatékony volt Dániel Ló büntetőlövés terén: nagyon.
A kezdeti percek előzetes félelmeinket igazolják, 0-0-ra álló borzadály a meccs, helyzetek nélkül, teljesen a második Supka-éra hazai Rákóczista szenvelgései jönnek elő az emlékbugyrokból. Aztán Diaby megrázza magát, elfut, hopp, megint remekül ad be, mint a DVTK ellen, de most nem Dél érkezik, hanem Diarra, mit csinál ez, összeesik… hogy ér bele a labdába…de HOPP, ott a GÓL! Kegyetlenül ergya mozdulat volt, de a szerencseistennő fogja Drissa kollega kezét, itt az első gól, nagyon kellett! És nincs vége! Diaby nem áll le, most a másik oldalról ad be, lemaradunk a labdáról, a kipattanót Muflon verné rá, de belegabalyodik, lábad-ide-nem-oda show, táncórák idősebbeknek és haladóknak, Hrabal ha látná, tetszene neki ez a show, írna róla egy fejezetet is a Gyöngéd Barbárokba, vagy a Vita Nuovába, no nem a lövés, mert maga Hrabal is focizott, hanem a muris szerencsétlenkedés. Muris, mondom, mert szerencsére jön a búfelejtő: Baráth Boti remek beívelését az egyedül elöl maradó Mufi (mit keres centerbe’?!) felhőugrás után fejeli le a földre, majd onnan a léc alá vágódik a zsuga. Mufi…! Hanta, Marshalunk legnagyobb régi kritikusa, himnuszokat zeng mögöttem Mfon Johnsonról, és mivel a srácot csípjük blogilag en global, hát nagy az öröm. 2-3 percet kapunk a lehiggadásra, ekkor egy újabb beívelés, Dél robban rá, és 3:0. Mi van itt? Nem a Kapos az ellenfél? Hihetetlen, végre egyszer beverjük amiket kell…
A szünetben megy a tippverseny a korzón, mi lesz a vége? Az egyik idősebb szurkerlegenda 9:1-et vizionál, de ő a saját bevallása szerint ma fájdalomcsillapítókkal élt, tudjuk ezt be ennek. A 9 Hanta szerint brutál túlzás. Ő 8:1-et vár. (Nem normális. Imádom. -hogy egy klasszikust idézzek.) Öcsém, az „Örök Visszafogott” csak +2-3 találatot vár és gólarányjavítást. Én meg JÁTÉKOT.
És innen szép a józanodás. Az utolsó 20 percet ugyanis a csapat köszöni szépen, de végigalussza, elég volt mára a kispesti virtusból, így exünk, Haruna és még egy somogyi betyár is beköszön, a szurkerkollegák már kezdenek izgulni, én most nem, csodálom is, de valahogy érzem, hogy a 3 pont már zsebben, de azért a szájíz nem makulátlan a végén, ezért kár, Rossi is variál, Fagyit megint padon hagyja, Odia jön, aki jól száll be, aztán besül, ennyit Milán is hozott volna, de nem, leülünk, flegmázunk, alszunk, itt kivégzés kellett volna, gólarány-javítás, de ehelyett megint csak mutatunk valami amatőrizmust a végén, persze nem haragszik az ember a srácokra, inkább sajnáljuk, hogy nem kerek a torta tökéletesen, hanem megfolyt a marcipánbevonat a tetején, de azért persze így is finom volt, max cukrászversenyre nem nevezünk vele, na.
Arra nem. De ha holnap reggel felkelünk, én például a Hungárián végigcsapatva a Kós tér felé egy jó reggeli péksütiért, azért már a szájíz is jobb lesz és lesz egy jó vasárnapunk. És ez se kevés.
Fotók: Babar (1909foto.hu)