…szerintem holnap nyerünk. De ha nem, akkor Győrben tuti az iksz, esetleg a meglepetés-vendéggyőzelem. Hogy mire fel ez a nagy (jobb körökben aranyozott muszbekmihály-bajuszt érő) optimizmus? Nos, az utóbbi 10-15 évben akárhányszor kezdett elmenni a kedvem a látottaktól, akárhányszor feltettem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e még nyomatni ezt a nagy Honvédozást, akárhányszor úgy éreztem, hogy émelygés fog el, ha a nem létező játékunkra gondolok – nos ilyen pillanatokban, jellemzően az utolsó pillanatokban, valahogy mindig jött egy győzelem, vagy azzal felérő döntetlen, legrosszabb esetben egy hajtós teljesítmény. Most is kb. ebben a vaklogikában bízhatok, bízhatunk, mert az utóbbi hetek történései és tendenciái minden irányba mutatnak, csak abba nem, hogy a tavaly őszi Újpest-verés, ami, ahogy Hantával megállapítottuk a múltkor, az akkori félszezon koronaékszer-meccse lett (utána csak lefele vitt az út túlnyomórészt), szóval, hogy mindez megismétlődjön. Nem könnyű…
…pedig tavaly milyen jó is volt őszel megint KISPESTInek lenni…! Volt értelmes keret, valamiféle koncepciót felvállaló edző, egyéniségek a csapatban, verseny a kezdőtizenegyért, hazatérő legendák. Ebből mára nem sok maradt, de ezt a vonalat inkább hagyom is, hiszen több játékosunk is megmorogta már a szerintük csak a múltat dicsőítő írásaim (noha múlt ősszel, s általában, ha van miért, mindenkit szeretünk és szoktunk dicsőíteni, ilyen a szurkoló). Oké, ne múltazzunk. Nézzük a jelent.
Van egy fura szezonunk. Induláskor én pesszimiska voltam (mindig az vagy, mondhatjátok, és ez kábé igaz is), félelmeimben egy vergődő, vereséget vereségre halmozó csapat képe élt, ahol a ládaszámra igazolt gyökértelen légiósok a szokásos őszközepi financiál-mélypontig csak-csak, onnatól pedig ténylegesen kalnak az egészbe. Ehhez képest nem így indultunk! Rossi bátran variált a Supka nevétől sikítófrászt kapó fiatalokkal (Vernes, Baráth), megbabonázta Tchamikánkat, aki elkezdett focizni, az állítólag kezelhetetlen Diabyt elindította a danilósodás útján, Délt megtanította gólt lőni, Sunnyboyt pedig nagyon helyesen továbbra sem vette játékosszámba. És mit hozott mindez? Anzsi ellen hősies helytállást, majd szoftos teltházat otthon. Futballhangulatot. Vidiverést idegenben. A mihaszna légiósnak vélt Zsivány elkezd focizni, Marshal pedig hosszú érés után úgy dönt, tud ő értelmes alternatíva lenni a poszt-Benji korszakban. Aztán jött a Kemenes-affér.
És a törés. Az MTK ellen még jók voltunk, de vereség a vége, Debrecenben edzői hibák és KO, itthon a Kapost kiütjük – majdnem, a vége csúf, de az 5 gól oké, azóta pedig a pápai első félidőt leszámítva jobban besültünk, mint a Rudolf-comeback Diósgyőrben. Értékelhetetlen produkciók, látványosan megsértődő edző, fura döntések a kezdőcsapatot illetően, a sportlap szerint szerződéshosszabbítási (vagy nemhosszabbítási, pontosabban) mizéria miatt fakóba száműzött Debreceni, betliző kulcsemberek (Marshal, Debi, Gege, Kemi, Diaby), pont, akik húzták a szekeret az elején. Aztán Baráth is kiszóratta magát.
Persze az Élet Újpesten sem az. Ott a délszláv és afrikai Cordellabébik helyén a belga vonal él, és hol bravúrgyőzelem Pécsett (már amennyire az bravúr), hol meglepő torpanások, szóval ott is katyvasz minden, de valamelyest talán kisebb katyvasz, mint nálunk, úgy tűnik, legalábbis az összefoglalókból, meccsekből ami leszűrhető, abból kiviláglik némi Daerden-i koncepció, pont annyi, ami Rossinál is megvolt az elején, amíg ment nekünk is a játék, amíg élvezhető meccseket toltunk itthon és bravúrokat idegenben. Azóta, ugye… azóta nem értjük mi van. Rossi célozgat, hogy kihátrált mögüle a csapat, most meg már vészhelyzet van de nem értik egyesek, ehhez képest még áll a vártán, most akkor mi van, edzőbuktatás, vagy csak temperamentumos taljánunk túlpörgi magát, megint ott tartunk, ahol az előbb…
…szóval Újpesten sincs még kolbászból a kerítés, de talán a háttér nyugodtabb. (Vagy csak a szomszéd fűje mindig lilább?) Persze nem annyival hogy ne kaphatnánk el őket – ne kaphatná el őket az év eleji Kispest. Mert az uccsó 4 hét Givova mezes alakulata nem lesz elég még a félharmatos lilák ellen sem.
Összeállítást csak én vízionálok, szokásomhoz híven 2 verzióban. Jómagam a következő 11-et küldeném fel a pályára, ha colos lennék, kopasz, és egyszer véletlen összefutnék Cordellával egy trattoriában:
Kemenes – Lovrics, Ignjatovics, Tandia, Novák- Hidi, Marshal-Vidovics, Vécsei (Ivancsics), Abass- Diaby (Dél).
Igen, Novákkal, aki az NB2-ben játszott, majd nem játszott és állítólag borzalmasan formán kívüli, de legalább a posztján szerepelne. Vécseit meg ne pazaroljuk a padon, Gege majd váltsa ha elfáradt, mint ahogy az Uppe védelem is, akkor jöjjenek a Gege labdák. Vidó menjen ki a szélre (tényleg, mi van Vidóval? Nálunk van még?), Dél pedig jöhetne csereként a második félidőben és bevágná a győztes gólt.
Azonban tudjuk, hogy a fenti kritériumok egyike sem illik rám, nem vagyok túl magas, és még hajam is van, elég sűrű, szerencsére, húsos olasz menedzserek helyett pedig inkább a barátaimmal találkozom és nem risztorantéban, hanem pesti cseh sörözők kopott asztalainál. Így az összeállításunk is inkább effelé hajlik majd:
Kemenes- Lovrics, Ignjatovics, Tandia, Zsivanovics- Hidi, Marshal, Diarra, Ivancsics, Abass- Délczeg.
Mindegy is. Az eredmény holnap már kevésbé. Meg nem erősített hírek (egy meteorológ szurker-kommentelő az 1909.hu-ról) szerint az ítéletidő is vár estig, úgyhogy vállalható kondíciók mellett lehet végigszurkolni a nagy rivális elleni derbit. Hogy sokan legyünk, most utópisztikus kérés, így inkább csak azzal zárnék: jó lenne, ha a bevezetőben említett, minden alapot nélkülöző hurráoptimizmust nem látnátok viszont a Győr elleni beharangban– az azt jelentené ugyanis, hogy vertük a lilákat, és szerzőink kissé megnyugodva már nem beszélnek hagymázas hülyeségeket.
Így legyen.
