A fenti idézet Doki barátomtól származik, a lelkében 85%-ig zöld-fehér, 15%-ban piros-fekete (igen, van ilyen), cimborámtól, illetve inkább fogadott testvéremtől, aki azon zöld drukkerek táborát gyarapítja, aki a józan ítélőképesség oltárán áldoznak a fociszurkolás kapcsán. Egy valamit viszont nem szeret a jó Doki: az olaszos, színészkedős, catenacciós focit, s a meccs előtt is jelezte, hogyha megint a moralesi “12 emberrel védekezünk” taktikával jövünk ellenünk, rám gyújtja jövő héten a Hrabal sörözőt. Nos, ezen ígéretéből e felettébb elismerendő gratuláció lett, mi pedig boldogan nyúlhatunk el otthon az ágyon: a 2011 augusztusi derbi ikermeccsén megint lenyomtuk a zöldeket, akik ráadásul idén esélyesként jöttek hozzánk.
Csak erről a játékosaink nem tudtak.
Az idei szezon legjobb hangulatú meccsét szállította le a kispesti éjszakában az egyre harsányabban a világra és ránk kacagó tavasz: igazi, klasszikus Kispest-Fradit. Nagy küzdelemmel, szikrázó hangulattal, felajzott drukkerekkel mindkét oldalon, és egy ha játékminőségben nem is mindig, harcban és izgalomfaktorban azért hozta a hősidőket a ma este. Jó . . hagyomány, hogy a győztes csapatot mindig teleszórják dicséretekkel, játsszon bármily gyengén is, de most egyszerűen nem tudok mást tenni: még a máskor halvány vagy cinkelt játékosaink is dupla tüdőt dobtak be a Bozsik kezdőkörébe, szóval lehet emelgetni a sapkáinkat, de tényleg. Köszönjük a csapatnak ezt az estét, ahogy ők is köszönték nekünk a szurkolást, a kaposvári egymásra találás itthon is folytatódott, nem akarok nagy szavakat használni, de használok, ilyenkor nagy király dolog kispestinek lenni, és úgy ballagni át a sorompón a virág-, föld- és anblokk tavaszillatot árasztó éji “tizenkilenc kerületbe” hogy Fradit vertünk, hát, az kevés dologhoz fogható érzés.
Kapu
Védelem
Védelmünk idei sokadik összetételében várt a félelmetesnek hype-olt zöld rohamokra, ehelyett ma a legjobban dicsérhető csapatrész ódiumát vonhatja magára büszkén a defenzív kollektíva! Baráth kipontozódásával a várt (és félt) Zsivány-szcenáriót húzta meg Rossi urunk, és az elején úgy tetszett: a jósolható kudarcfaktor domborodik majd ki. Zsivány kevés helyen jó mostanság, védelemben meg sosem. Így is kezdett az idei “mitkereskispesten” délszláv, hogy aztán a második félidőre előbb összekapja magát, majd a meccs végére vastapsot kiváltó megoldásokkal jöjjön elő. Ebből a skacból még lesz egy vállalható védő? No ne ijedjünk meg, azért nem, de ma jár a kalapemelés a jó Borisznak. Akárcsak az ellenoldalon a Boti és King hiányában megszokott helyét visszafoglaló Lovresznek. A horvát kedvenc a centrumbeli lassulás és daraboskodás után jól bevált terepén hozta amit kellett, sallangok nélkül, jól biztosítva. Néha a zöldek gyors szélsői persze cefetül szétfutották, de ilyenkor pedig ott volt a két középső gólemünk, a Fradi támadások pedig elhaltak, mint egy előre beígért egészségügyi reform a választások után. Igen, elérkeztünk e meccs kulcsához. Mikor is kezdett utoljára az ősz végére helyre kis belsőkettőssé csiszolódó Ignja-Tandia duó? Igen, Diósgyőrben. Hát, a mai teljesítményük alapján… hiányoztak…! Ignja rosszul kezdett, egy buta fejeshiba miatt majdnem folytatta nem túl dicső recens szériáját (Loki: öngól, Kapos: gólpassz Waltner Bobbynak), ám besülés helyett megrázta magát és onnatól nem volt hiba, extázisban söprögetett a fejjel és talajon verhetetlen cacaki böllér, legalább négyszer tapsoltam véresre a tenyerem jó ütemű és kőkemény belépői nyomán. Tandia pedig a légtér arisztokratája volt, a megkérdőjelezhetetlen úr, és földön sem csupán a “megszerzem-előreb*szkodom” Udvari-Baranyi iskola követőjeként tündökölt, hanem ésszel-jól továbbított zsugákkal. Két ilyen belső védőnk utoljára a Szmilja-Benji érában volt. becsüljük meg. A védelmet meg még egyszer megsüvegelem… grat!
Középpálya
Féltettük e szekciót a meccs előtt, Vécsei-Nagy Geri-Diarra, valahogy egyikük se 100% még, gondoltuk. És itt se volt nagy gond! Bálint egy zseniál-indítás és több jó mezőnypassz mellett ma elég sokat rontott is, de ezek nem bosszantó hibák voltak, max annyiból hogy iszonyat sajnáltam hogy nem jöttek be neki a finomságok. A srác minden mozdulatán létszik, hogy az akadémia első-második körös eresztésének talán legnagyobb kincse. Őt nem nyomják el, erőteljes, esze van, már csak a rutin kell és akkor az epic labdaszerzést nem eltotojázás és földre huppanás, hanem kegyetlen befejezés követi… de így is jó játék volt ez, nagy küzdés, ha nem is tökéletességében, de az árasztott hangulatában dicséretes meccse volt ez hősünknek. Jól van Bálint, így tovább! Nagy Geri megint a 2011 tavaszi úton jár. Ő nem az az egyik napról a másikra “besztáruló” alkat, neki meg kell dolgoznia a sikerekért. És most is ezt teszi. A Loki ellen a gólja ellenére valami hiányzott, a Rákóczi ellen is dohogott a gépezet, de Rossi bízik benne, hála az égnek, Gergőnél ez nagyon számít, és lám, ma végigtolta ismét a meccset, még ma sem tökéletesen de már jobban mint Kaposvárott, és a meccseleji párharc-vesztéseket egyre kevesebb követte, hogy a végére már több jó labdaszerzést is lássunk. De az út elején vagyunk még, ezt ő is tudja, viszont ha kitartóan nyomja tovább ezt az ösvényt.. hajrá! Diarra végre elhagyta az utóbbi meccsek menzamenüjét, és egy (igaz, még nem tökéletes) zónapörivel jelezte, hogy nem egy elveszett szakács teljesen. Mondjuk még mindig jóval több labdát viselnék el tőle előre fele és emberhez, a biztonsági, lassú-víz-partot-mos megoldásai helyett, de ma jogos volt, hogy ő kezdett a legutóbb indiszponált Patya helyén. Az említett delikvens a végén váltotta a Drissánkat, akadás nélkül véve át szerepét, bár némileg több aggresszivitást még elnéztem volna Hidi mestertől, de bízom benne, hogy az MTK ellen megtalált fonal ott van a zsebében, és a Kecsó ellen, ha lehetőséget kap, már azzal kötözi össze Burgosék lábait.
Csatársor
Az első félidőben inkább 4-3-2-1 volt az alakzatunk, ami 4-3-3-ra váltott második félidei posszanásunk eredményeképp, így Lanza maestro bizony balladai magányban, don quijote-i szélmalomharcot vívhatott a Besics vezette zöld védelemmel 45 percen át. Labdatartása és agilitása persze már ekkor úgy világlott a pályán, mint a rossz nyelvek szerint Váczi Zoli orra a korakilencvenesek viharsarki éjszakájában. A második játékrész aztán meghozta a talján fikcsis támadások apoteózisát, és ebben Davide barátunk vitte a prímet, szinte irányítóként, de legalábbis középcsatárként szervezett, osztott zsugát és tartott meg labdát, Martineznek adott lírás passza után még Faterom is lólengésben ment végig a korzókorláton a büféig egy újabb Borsodiért. Nem is cseréltem volna le, de végül is a megtapsoltatás kijárt neki. Nagyot játszott – légiósaink közül utoljára Zelenka nyomott ekkora pörformanszot 2011-ben a lilák ellen. Martinez kezdőszerepét nem nagyon értettem (Oké, Dél besülőben, de akkor is miért ez a se íze se bűze argento-olaszt erőlteti Rossi?), és az első 45 minuta nem is cáfolt rám. Aztán a szünetben Rossi, úgy látszik, belé is diktált egy pár falatot az amfetaminos lasagnéból, ugyanis Martinezünk megkergült a szélen, gólunkat is elfutása hozta össze, rengeteg labdát szerzett hátul, szóval… ez a srác tud focizni? Hihetetlen, de ma őt is csak piedesztálra tudom emelni, pozitív értelemben. Csamika meg hihetetlen arc, hantaizmust használva “zseniális figura”, esze semmi, a labdákat sokszor p*csánlövi csupán, jó bánföldi-üzemmódban, aztán a második félidőben előbb tol egy zseniál-lövést majd az év idiótamozdulatával egy gólt (kb Kovács Kálmi, 1992-es, Izland ellen beindiánszökdelt gólja egyenrangú ezzel)… és Csamikánk a császár. A Fradi-mumus. Aki oda-vissza beköszön a zöldeknek. (Oszt’ másnak se.) Szürreális este? És még nem volt vége… Az e csapatrészbe beküldött Bobál és Holender is hozta a szépreményű ifik archetipusát: elidegeskedett helyzetek (főleg Bobálnál), vesztett párharcok, ám nagyon sok jó mozdulat (labdaszerzés, passz, vagy megjátszás), ami mind-mind azt mutatja, hogy 1-2 év, és bejöhet Hemingway jóslata, amiben már alig-alig hiszünk. No nem a bajnokcsapat, de a kispesti Kispest, amit ráadásul imádni fogunk. Meglátjuk!
Kispad
Jelentem, nehéz szülés volt, mint az 1 hónapig kínok kínjával érlelt vesekövem, de Rossi 3/4 év elteltével most belopta magát az én szívembe is. Mondjuk ez már tartott egy pár hete, egyre jobban látszik, hogy mit akarunk játszani, egyre inkább van elképzelés, az őrült talján pedig nem cicózik, nyomatja a fiatalokat ezerrel, mint perugiai séf az oreganót a klasszik paradicsomszószos pizzára. Mai kiinduló taktikája (óvatos első félidő, megerősített középpályával) és cseréi is zseniálisak voltak: bátrak, mert csatárokat küldött fel, és bátrak, mert fiatalokkal is bátran kísérletezik. Egyre kevesebb az érthetetlen légiós (Zsivány talán de basszus, ma ő is jó volt), ki meri hagyni a támadhatatlannak vélt alaptagokat (Dél, Gege… és ma sajnos nem is hiányoztak ebből a csapatból), rotál, mint egy bespeedezett Ottmar Hitzfeld, és realista, lássátok a mai sajtónyilatkozatát. Lehet, ha nem Cordella hozza, már korábban beállok a Rossi fanok sorába, de így ezt csak most teszem meg. Szép munka volt, Mister!
* * *
Huhh, régen pörögtem már én is így Honvédmeccs után, ebben az idényben egy-két felléngolást (DVTK, Paks, Kapos itthon, DVTK kupa itthon) követően most érzem huzamosabban 1-2 hete, hogy nem mondtam hülyeséget februári jóslatomban a szezon végére összeálló szerethető csapatról. És ez nagyon jó érzés… mint ahogy az volt látni az ünneplő, és a várható főnöki dorgálás ellenére mezeiket a Kanyarnak kidobva örvendező játékosainkat, hogy megint alakul egy csapatszerűség, arcokkal, mégha ez némileg törékeny is, hisz Lanza pl. nem valószínű, hogy marad majd, de most ezzel ne is foglalkozzunk. Amivel foglalkozni kell, az Kemenes Szabi mezetől megfosztva előadott “Csak a Kispest” rivallása, a tomboló Kanyar, a szürreality show-t egekig fokozó, rövidgatya-strandpapucs szettben zászlóval a “Tudja már az egész város…” örökbecsűt éneklő-vezényló-táncoló (!!) Pandúrrobi szertáros, mely hangok és képek még sokáig szálltak ezen a mágikus tavaszi éjszakán a már üres Ady Endre út fölött…
Tavasz, Kispest… imádlak.
Fotók: Lovi, Babar (1909foto.hu).
