Az első mondattal rögtön a közepébe vágtunk, de ez a meccs most tényleg erről szólt.
Nézzük a lehetőségeket, hogy vajon mi történt:
1. Két óvodás veszekszik a pöttyös labdáért
Szabi próbálta magyarázni rögtön a lefújást követően, hogy nincs semmi ügy, csak mindketten nagyon akartak gólt rúgni. A fene tudja. Két ötéves vitájában sincs olyan, hogy az egyik még éhes, ezért kell neki az újabb nyalóka, egyszerűen a birtoklásvágy dominál. Ott ugyebár kicsikről van szó, azonban esetünkbe most azt kell(ene) megértenünk, hogy az adrenalin, a játék közben elboruló, csak az eredményre, focira koncentráló agy is képes hasonló mentális állapotba kerülni (süllyedni), és Lanza ezért tett úgy, ahogy.
2. Mégis volt kijelölt büntetőrúgó
A Loki ellen láttunk már hasonló esetet, akkor is Lanza és Martínez között, mire Rossi Leandro mellett döntött. Mellékesen – nem tudom mennyire hagyomány – de eddig látványosan úgy volt, hogy valaki addig rúghat büntetőket, amíg ki nem hagyja, utána viszont más jön a sorban. Mivel Délczeg nem volt a keretben sem, Lanza pedig kihagyta a Győr elleni kupaodavágón, tehát nekem egyértelműnek tűnt Martínez, esetleg Tchami a Rákóczi miatt, de ő meg sem próbált odaállni. Rossi meccs utáni nyilatkozata ennek fényében egy kommunikációs bravúr, amivel magára hárít mindent, aztán az öltöző majd lesz olyan hangos, amilyen, de a nagyközönség abból semmit sem lát. Vagy igen, de az legkorábban Újpesten derülhet ki két hét múlva.
3. Lanza egy paréj
Mert ez is benne van ugyebár. Azt el kell ismerni, fura a srác stílusa. Lehet mondani nagyképűnek, de biztos vannak olyanok, akik a tuskót, esetleg a türhőt használnák inkább. Embere válogatja. Tagadni viszont, hogy egy valóban remek futballista, azt felesleges. Amióta nálunk van, bajnokikon lőtt két gólt, kiosztott három gólpasszt, büntetőket harcolt ki, meccsenként háromszor-négyszer talál kaput, állandó nyomás alatt tartja az ellenfelek védelmét. Egyértelműen más szintet képvisel a bajnokság támadó között.
Emberileg nem tisztünk megítélni, mert nem ismerjük, és amúgy sem tennénk, így maradjunk a pályán látottaknál. Agilis, de utánarúg; kapu felé játszik, de képes hamar esni; faultolják ugyan, de rájátszik, eljátssza a nagyhalált minden csip-csup dologra; elvállalna minden pontrúgást, de a balosakat nem neki kéne; nincs igaza, mégis reklamál. Ebbe a mintázatba beleillik, hogy központi szerepre törekszik, de az nem, hogy mindezt azért, mert ő Lanzafame a Juventusból, egy valaki, hanem mert így viselkedik a pályán: győzni akar, és ő akar győzni. Mondhatnók nem csapatember, pedig de, miközben vannak szituációk, amiket magának követel(ne). Pszichológus kéne ide, nem pedig blogger.
Kíváncsiak lennénk rá,
hogy az egész hogyan csapódik majd le az öltözőben. Valóban vagyunk-e olyan nagyvonalúak, hogy túllépünk az eseten, hogy helyén kezeljük, és meghazudtolva az események láncolatának amúgy logikusnak tűnő végkimenetelét: átfordítjuk, előnyt kovácsolunk belőle, erősebbek leszünk. Mert előfordulhat ilyen eset is, csak legyen hozzá adegy valaki pedagógus a talpán, adkettő belátásra képes játékosok a túloldalon.
Negyven perc emberhátrányt hoztunk simán úgy le, hogy onnantól is mi voltunk a kapura veszélyesebbek. Lehet mondani, lepkefing volt ez a Pécs, de ne tegyük. Tényleg és látványosan a valós (beléjük képzelt) tudásuk alatt játszottak, miközben mi hoztunk egy sima sztenderdet a korábban felépítettből. Nincs most kedvem belemenni újra, hogy igenis van játékunk, ami lehet nem szép, mégis eredményes, fogást nem nagyon talál rajta senki akkor, ha rendelkezésre áll a teljes játékosanyagunk.
A büntető körüli hacacáré csak egy pillanatnyi megingás a rendszerben, semmi ráutaló nyomot nem fedezhettünk fel az első félidőben, vagyis nincsenek közvetlen előzmények. Az egy, ami talán, de az se nagyon, amikor Tchami készült szabihoz jobbról, a térfél közepétől, ami tipikusan balos hely, Lanza mégis odament rákérdezni, hátha, de aztán megadta magát (elég könnyen) és behúzódott a kapu elé. A szögleteket egyértelműen ő rúgja, vagyis egyáltalán nem igaz, hogy csak és kizárólag gólt akar lőni, ezért képes sz*rni bárki fejére (ld. 3. pont). A tizi tehát megingás, és Lanza valóban paréj a pályán, mégis nehéz azt mondani rá, hogy nem a csapata érdekében játszana.
A meccsről is egy kicsit,
hamár játszottak egyet. Zsivány labdája Lanza felé, amiből a gól lett, az pont olyan volt, hogy százból százkettőt fejelnek ki a belsővédők, most viszont pont nem. Láthatjuk mennyire komoly figyelmet és minimális hibaszázalékot igényel ez a poszt, elég egy baki, és büntetnek. Innen nézve viszont Tandia parádésat hozott, Ignja pedig kiemelkedett a mezőnyből. Egyetlen rossz megmozdulás nélkül, több utolsó pillanatos szereléssel, elpöcköléssel, fejessel, bármivel, hogy korlátlan úr legyen a kapunk előtt. Egyszer nem tudott segíteni, de azt csak akkor tehette volna, ha Szabi helyet ő fogja meg a büntetőt, bár így sem rossz. Lovresz és Boti közepes, sokkal több volt a hiba, mint azt megszoktuk, szerencsére gond mégsem lett egyikből sem.
Kezdés előtt azt hittük, lesz majd egy jó valami, amikor a szélvész Uzoma egy oldalon szerepel a futógép Tchamival, de végül nem, egy-két faultot leszámítva unalmas volt a párharcuk. Uzomának azért köszönjük, hogy segített Martíneznek abban, ha véletlenül elfelejtene eldőlni a tizenhatoson belül, akkor majd emlékezteti rá, hogy mégis. Nagy Geri Nagy Geri volt, ami mostanság az elismerés egy kategóriája (küzdés, küzdés, küzdés), különösen úgy, hogy Hidi és Mufi nélkül kezdve, rá hárult a középpályán manapság kötelező szűrőposzt megoldása. Zsivány gólpassz, hajtás, semmi extra. Vécsei – lehet szentségtörés – de szerintem legfeljebb közepes volt, a ziccerét könnyelműen Dibuszba gurította. Hidi beállt, majd ballal majdnem lőtt egy életerőset, de aztán mégsem. Színtelen-szagtalan volt a középpályánk, de pont ettől működött. Jó védekezés, stabil középpálya, alkotni, gyorsulni, gólt lőni képes csatárok. Valami ilyesmi a kép,
aminek következtében Martínez valami félelmetesen nagy gólt vágott a rövid pipába. Befutja, lefejeli maga elé, majd külivel jön a báááááákkkkkerrr. Bevallom nem néztem volna ki belőle. Lanza amíg volt, addig nagyon rendben volt, és nem csupán a gólja miatt (basszus, milyen pofátlan mozdulattal, szinte flegmán tolja be jobbal?), hanem mert ugyanúgy hajtott, ahogy egy Tchami vagy egy Zivanovic szokott, és nem azért mert nyilván ez alapelvárás egy játékostól, hanem mert neki ez a normális. Kár, hogy jött a pillanatnyi elmezavar. A Pápa elleni következőt amúgy is kihagyta volna öt sárga miatt (amiből az ötödiket a folyamatosan lassan elvégzett szögletekkel provokálta ki Solymositól – szerintem), most kérdés kedden hogyan ítél a fegyelmi bizottság. Elméletileg két sárgával zavarták le, nagy gond nem lehet, és az Újpest ellen már játszhat.
Ha játszhat,
mert nálunk semmi sem olyan egyszerű, mint azt hinnénk. Mi van akkor, ha Hemibá gondol egyet, és kijelenti, ilyen nála nem fér bele, majd nemes egyszerűséggel kiteszi a keretből Lanzát? Vagy a fegyelmi bizottság újra szívózni kezd velünk, és – mondjuk – súlyos sportszerűtlenségnek ítélve elmeszeli három hónapra? Esetleg a társak nem akarnak vele játszani többet, és ha mégis, akkor az rámegy a hangulatra, a hangulat a teljesítményre, hogy rámenjen az Európa Liga minimális sansza is? Nehéz ügy. Rossi legyen a talpán Rossi, ha ebből jól vágja ki magát.
fotó: 1909foto.hu/csakblog
