…amikor is hihetetlen tájak közepette száguldva el, hihetetlen városokban pihenve meg, hihetetlen stadionokat megjárva és hihetetlen súlyos megfáradásokat kibekkelve (a kollektív röhögés sok mindenre gyógyír) haladtunk előbb a meccscél, majd a tengerpart, végül hazafelé…
…szolgai és percre pontosan lebontott útibeszámoló helyett, ami egyrészt nem is izgathatja fel az olvasót, aki mindezt csak kívülről szemléli, másrészt nem is lehetne egy rövid posztban mindent előadni, inkább csak rövid emlékképek sora jöjjön a részletesebb meccsbeszámolók, értékelések, elgondolkozások, összegzések előtt…
…szégyen , nem szégyen, bevallom, én, bár nem vagyok egy kevés utazásról ismert valaki a baráti körömben, a Balkánt eddig valahogy kihagytam. Nem tudom, hogy alakult ez, érdekelni mindig érdekelt, de eddig kimaradt, ez van. Hát, hiba volt az eddigi fókuszon kívül hagyás…
…festői tengerpart a kék vízbe szakadó hegyláncokkal, melyek a parttal párhuzamosan mint gigantikus delfinek követik a horvát/dalmát partvonal futását…a szárazföld szürke, rommá legeltetett, vagy a természet erői, az erózió és derázió (egyetemi geográfustanulmányaim halovány emlékképei sejlenek fel…) sújtotta kopár hegyoldalai, a Tordai hasadékot zárójelbe tevő kanyonok, itt-ott megszakítva egy-egy fáradtszürke bokorral, de inkább még azokkal sem, és ezek a szinte westernfilmes kulisszák övezik az égkék vizű tengerparti öblöket vagy a belső, már szárazföldközepi utakat… tényleg a gimis és egyetemi földrajzkönyvek fekete-fehér fényképei öltöttek most testet és színeket a szemem előtt és már ezért érdemes lett volna az egész útra áldozni…
…de a természet csak a fenséges díszletét adta a tintahal-ebédkölteményektől, rogyásig tolt sopszka-salátáktól és a még edzettebb gyomorszerkezettel bíró társaknak a megunhatatlan csevap-tálaktól szegélyezett gasztro-áldozásoknak, a vállalhatóan vállalhatatlan kukoricagrízes sörszerűség Niksicko sokadik és sokadik plusz egyedik üvegei mellett letolt elrugaszkodott beszélgetéseknek, de leginkább a Honvédnak…!
…mert ez az egész út nem is lett volna, ha nincs a Kispestünk, ha nincs a zseniáltavaszunk, amelynek őrült hajrája nem várt bronzban és ennek eredményeként európai jutalomjátékban teljesedett ki. És annyira jó dolog ez, hogy egy végigizgult és itthon végigutazott tavasz után a jól megérdemelt siker a csapaté, a jól megérdemelt nyári kaland pedig a miénk, mert igenis egy kicsit most mi is nemzetközi porondra léptünk, igenis egy kicsit most a blog is leadta a nevezését az UEFÁ-nál, középpályán az amatőr Balkánszakértő Hantával, csatársorban RW-vel, balszélen Kriz Warzychával, a védelemben Babarral, a kapuban a most görög próbajáték miatt igazoltan hiányzó Lovival, és olyan megbízható további tagjaival a keretnek, akikkel észre sem vesszük, de már lassan minden második héten együtt rójuk a hazai vagy most már az európai országutakat… szóval egy kicsit ilyenkor mi is csapatnak érezzük magunkat, kicsit játékosnak érezzük magunkat, csak sportszár és mez helyett laptop és tablet meg jegyzettömb meg fényképezőgép van a sporttatyóban, és izotóniás ital helyett a sör fogy számolatlanul edzés meccsnézés után…
…és igen, remek érzés megérkezni 13 óra zötykölŐdés (és felfordult Hanta és RW gyomor okozta szenvelgések után) falfehéren Niksicbe, ahol a helyi gondnok akkora arc, hogy körbevezet minket a stadionban és a továbbjutásunkat jósolja… ahol dobunk egy hátast a meccshelyszín stadion melletti Cselik-pályától, melyet egy oldalon egy négysoros lelátó, három oldalon pedig betonkerítés határol, 2-3 m-re a partvonalaktól… a sörgyár mellett a local beer-rel oltjuk a szomjat órákig, kibekkelve egy brutál vihart is, de a meccsre kisüt a nap, mert ez egy ilyen év, dettó, mint Szombathelyen, és sérülésektől tizedelt csapatunk 4-est szór a Cseliknek…
…és remek érzés a 4-kor a stadion elé parkoló busznak integetni és felismerni Lajtaváry Budát az anyósülésen, aztán leszálláskor látni hogy sok volt a Niksicko, mert ez bíz a Cselik csapata, de 10 perc és most már tényleg érkezünk mi is, ismerős arcok, Hidi a fordított baseballsityakban, Kemi kacsint, a csöppnyi Uralkodo szorgosan iparkodik befelé, a benjáminok, Lőrinczy és Bobál, Czuczival kiegészítve pedig viszik be a labdákat…
…és jó érzés a meccsen Öccsel ülni a partvonal mellett és jó érzés a sajtón látni Rossi kisimult fejét, mert ez is jelzi hogy ma nem volt gond, és kicsit eldumálunk GFH-val, aki szintén elégedett és szórja a trademarkos hemingwayizmusokat, és neki is örvendünk, mert ez egy ilyen nap, egy ilyen út…
…é így tovább…még egy kibővített hazaút, Herceg Noviban a szálláson egy lelkes, pubertás Schweinsteiger-fejű kis portással, búvárkodó Hantával, szomorú alkoholdiétája alatt grapefruitos gyümisörökre fanyalodó örök pesszimista RW-vel, mostar-i hangulat-imperátor esti sétával (a minaretek árnyékában büszkén álló híd az út egyik csúcsélménye volt), hazafele minket könnyesre röhögtető idősb Babarral és stamina-világbajnok sofőrünkkel, a legendás Berényi úrral, hát, amit ők ketten műveltek a balkáni éjszakában a kocsiban, attól szem nem maradt szárazon…sofőrünknek pedig innen is egy maksziriszpekt a végig koncentrált vezetésért. Köszönjük!
…hát ilyen egy őrült túra volt ez, minimális alvással, futószalagon sorjázó eseményekkel, amiik egy hétre is elegendőek lettek volna, nemhogy 2 napra, de hát azt hiszem a Balkán-debütálásom nem is lehetett volna más, mint egyen boldog-kaotikus-mámoros-fárasztó egyveleg. Még sok ilyet szeretnénk, ha lehet rendelni…
…például 2 hét múlva, Újvidéken!
Egyéb beszámolók alvás után, reméljük, hamarost…
