Mindig az eredeti a jobb!

Két, papíron a saját akadémiájára építő csapat meccsén győzött az, amelyik a valódi puskási örökség. Nyilván.

Hemibá amióta van, azt hangoztatja, lássuk meg, ha eljön a pillanat, tele leszünk saját nevelésű fiatalokkal, de addig átmeneti az idő, kellenek légiósok, más igazolások. Jelenleg ott tartunk, hogy az egy szem Kemenes Szabin kívül mindenki vagy akadémista, vagy légiós a keretben. Hemibá nem hazudik, tényleg átmeneti időket élünk, most van az, hogy beépülnek, aztán ha megragadnak, akkor értékeink, ha nem, akkor majd mennek máshova.

Ezzel szemben Felcsúton feljutottak az NB1-be, és kimondták, nem a bennmaradás náluk a lényeg, sőt szó sincs ilyenekről, hogy helyezés, tabella, satöbbi, ami köthető az eredményességhez, hanem a játékosok nevelése. Idézem magát az orákulumot:

A mi célunk nem az NB I, a mi célunk nem is az NB II. A célunk, hogy játékosokat neveljünk. Ha úgy hozzák a körülmények, akkor az NB II-ben nevelünk a magyar labdarúgás számára Gyurcsó Ádámokat, ha úgy hozza, akkor az NB I-ben tesszük ezt. Erre kell összpontosítani. Ott kell helytállni, ahova a sportszerencse éppen állított bennünket. Ha az NB I-be, akkor ott, ha az NB II-be, akkor meg ott. Az egyetlen tabella, ahol nem fogadhatunk el semmiféle kompromisszumot, az akadémiák nemzetközi mezőnye. Ott az első tízben kell lennünk. Tudom, nincs objektív mérce, mégis létezik a nemzetközi futballban egy többé-kevésbé elfogadott erősorrend és ott nekünk elöl kell lennünk.

Sima, utcahosszal arany az NB2-ben, majd nyár és igazolások. Bertus Kecsóról, Gallardo, Hajdúch Kaposvárról, Nikolic és Szekeres a Vidiből, Tischler az MTK-ból, Wagué, valamint egy halom fiatal, akiket a Videotontól kaptak, mintha nem is saját nevelések lennének. Azt most hagyjuk, hogy egy, vagy két klubról beszélünk, mert

A második cél az volt, hogy a Videotonnal kötött megállapodásnak megfelelően a Puskás Akadémiából érkező játékosok száma évről évre növekedjen az első csapat keretében. Ezt a célt tartjuk, az előre elgondolt ütem szerint haladunk, minden két évben legalább négy új játékost adunk majd föl, egész addig, amíg elérjük a keret legalább negyven százalékát. A harmadik cél pedig az volt, hogy a Videoton és a Puskás Akadémia munkája minél inkább csiszolódjon össze.

Mi csak hármat igazoltunk: Testardit és Mancinit egyelőre úgy tűnik minek, valamint Mensahot a jövőnek. A többiek az akadémiáról jöttek fel, közülük Prosser és Kozma már be is mutatkozott az NB1-ben.

9 vs. 8. Ennyi volt az akadémisták/saját nevelésűek/a Videotontól kapottak száma a két csapat tegnapi keretében. Vagyis amíg nálunk 9 fő érkezett kívülről, addig a mintaakadémia mintacsapatában, ahol az eredménykényszert másodrendű: 10. Köztük egy valószínűleg nem olcsó Tischler, Bertus, Gallardo.

Nálunk 1990-nél korábban csak Diaby (1987), Diarra (1985), Ingjatovic (1988) Kemenes (1986), Tandia (1986) és Zivanovic született. A legidősebb játékosunk tehát Diarra a maga 28 évével.

Felcsúton ezzel szemben: Oliveira (1987), Gallardo (1980), Polonkai (1979), Somodi (1988), Tóth Balázs (1980), Zsolnai (1982). És akkor Hajdúch (1980), Papucsek (1989), Szakály (1988), Szekeres (1989) nem is volt a keretben, miközben nálunk csak Lovric (1985) hiányzott.

23,36 vs. 24,27 a két kezdőcsapat átlagéletkora. (A paddal együtt: 22,61 vs. 24). Nagyjából egy évvel vagyunk fiatalabbak, miközben az akadémiák egyidősek. Hol vannak a bajnokságban megragadó saját nevelések? Az nem lehet érv semmire, hogy eddig nem az NB1-ben játszottak, mert ahogy olvashattuk a Nagyfőnök Szent Beszédében, a Videoton és Felcsút egy, az egyik kiszolgálja a másikat.

Nálunk ha valahová nyúlni kell, hopp, jön egy akadémista. Felcsúton egy Czvitkovics, a Vidinél egy portugál. A mi fiataljaink az idei nyártól kezdték el meghódítani a magyar foci első három osztályát (Sós már tavaly is játszott Kecskeméten), nem kis részben az átszervezéseknek köszönhetően, hogy megszűnt az NB2-es csapatunk. Ahogy az MTK akadémiája, úgy mi is elkezdtünk a magyar futball számára termelni – és nem csak pofázni róla. Én hiszem, hogy Futó, Gengeliczki, Vólent, Pantovic, Csillag, Karacs, Fejes, Czár, Erdélyi és még néhányan értékeik lesznek az új csapatuknak.

Ezek után húztuk be a kirakat elleni meccset.

Vernes szöglet, Ignja fejes: 1-0. Vernes szabadrúgás: 2-0. Baráth visszateszi, a kipattanót Zsivány bevágja: 3-0. Lőrinczy az első meccsét játssza végig az NB1-ben, parádés volt ahogy csinálta. Egy 19 éves srác mozgatta a Honvédot, emberek, 19 éves!!! Vécseinek jót tett, hogy egy sorral előrébb került, Vernessel elég minőségi szélsőpárost alkotnak. Bár lenne egy hozzájuk fogható/patent középcsatárunk is.

Kispesti srácok verték a kispesti srácról elnevezett csapatot. Létezhet ennél nemesebb elégtétel?

Érdemes megnézni az előrejátékunkat: Diarra, Hidi, Lőrinczy – Vécsei, Diaby, Vernes. Négy saját nevelés, plusz a csereként beálló Holender. Diarra és Diaby a tapasztalat a maguk huszonéveivel, és kevesebb meccsükkel, mint amennyi van mondjuk Vernesnek. Hetek óta szajkózzuk, nem baj ez, csak kell, nagyon kell, aki megrántja, viszi előre a fiatalokat, ahogy vitte tavasszal Lanza. Alakulás lehet még ebből.

Mert mi nem csak mondjuk, fényesen bizonyítjuk, hogy tesszük is. A Honvéd jövője valóban a saját utánpótlása.

És ehhez nem kell fenntartania egy fantomklubot is ugyanabban a ligában.

---

Más.

Nekem kissé szánalmas volt, ahogy Minden Repipogácsák Legádázabb Pusztítója családi programmá kívánta nemesíteni Ura és Parancsolója csapatának meccsét a Honvéddal. Szánalmas, mert hiszem, taktikai lépés volt a részéről.

Egy. A stadionba mindenképp ki akart jönni, mert ha valaki ennyire elvtelenül, ennyire kritikátlanul véd valamit, és még azt is elhiszi, hogy talán hisz is benne, akkor az nem teheti meg, hogy ne legyen jelen a meccseken.

Kettő. Viszonylag pontos helyzetértékeléssel felmérte, hogy Kispesten mennyire rühellik. (Jelzem, téved, még annál is jobban.)

Három. Ahogy a babakocsi és a kisgyerek az egyik legjobb csajozós fícsör, amivel meg lehet jelenni egy játszótéren, úgy a babakocsi és a kisgyerek képes pacifikálni bármekkora feldühödött tömeget is, ha úgy adódna.

Összegezve. Normál esetben babakocsival nem járunk mérkőzésre, talán nem is emlékszem olyan esetre az elmúlt évekből, hogy láttam volna. Mármint babakocsit a Bozsikban. Feleséget már láttam, de ha valakit annyira nem szeretnek itt amennyire, akkor az kevés. Kell a babakocsi.

Korábban ugyan mindenhova egyedül járt (ahogy a díszbe is az első félidő közepétől), fura, hogy pont Kispesten kezdte el az új módit.

A meccs után, távozóban a stadionból újra feltűnt a babakocsi (gondolom kettő között valahol máshol volt, úgy tudom a Bozsikban ennek megvannak a feltételei), és benne az alvó trónörökös.

Hatalmas ziccer, a sör is mocorgott belül, így kihagyhatatlanná nemesült minden pillanata. Kórusban kezdtünk rá:

Itthon vagyunk! Itthon vagyunk! Itthon vagyunk! Itthon vagyunk!

Barátunk hamar rájött, mindez neki szól, akinek volt pofája a mi szemünkben tolvajként belépni a stadionunkba. Hátrafordult, egy pillanatra leemelte füléről a telefont, majd megkért minket, kicsit halkabban, a gyermek aludna.

Minden tiszteletem a babáké, a kisbabás anyukáké, akik pontosan tudják, milyen öröm az, ha nyugtalan környezetben végre elaluszik, de azért azt is tudom, hogy a többség tudja, nyugodt környezet nem nagyon van egy labdarúgó-mérkőzésen. Itt könnyen előfordulhat, hogy emberek hangosan mondanak valamit, még külön szót is alkottak rá: szurkolás. Nofene, hogy mik vannak. Sportújságíróként ilyenen meglepődni – aztapaszta, gratulálok.

Vagy lehet, az egész gondolatmenetem egy tévedésen alapul. Sebaj.