Amikor rámjön a HORNBY-zás, gyakran hangoztatom e lapokon, hogy a magánélet és Honvéd olyan szimbiózisban él nálam, hogy egyszerűen a klub életpályájában folyamatosan tükröződik a saját életem és viszont. Ezt az általános párhuzamot a focilázban szenvedő drukker és kedvenc csapata között persze az angol írónál jobban úgysem fejtette (vagy fogja kifejteni) senki, nem is plagizálni akarok, csak egy ilyen szürke szombat reggelen nehéz máshoz nyúlni, mint ahhoz, ami elsőre eszembe jut ezen a mai meccsnapon.
Szar hét volt ez, valljuk meg, és én is megvallom. Munkahelyváltás, ennek minden kínjával, majd ezt tetéző végső orvosi verdikt, hogy a sört felejtsem el egy életre, és akkor az ehhez kapcsolódó elő- és kísérőtörténeteket nem is részletezem, úgyse érdekli az olvasót, másrészt azt már ennyiből sejti, hogyha RW a saját sörbúcsújáról sír, az kb olyan, mintha azt jelentené be, hogy befejezi a Kispest-szurkeri létet. Hát igen. (“Hanta járhat Élesztőbe’, RW marad útvesztőbe” – ismeretlen trubadúr verse).
Viszont ott még nem tartunk, a Honvéd az megmarad és ott a helye a hétvégéken, rendületlenül a konstans programok között. De azt a lélekregeneráló szerepet, amit pont ilyen privát vonalon fellépő krízishelyzetekben betölthetne, pont azt teszi véleményessé a jelen hét.
UEFA bünti, szigorodó tulaj, bezárt állóhely, sokadjára posszanó ultrák, sokadjára posszanó GFH. Mindenki hibás, senki nem hibás, ki a hibás, ő a hibás, te vagy a hibás, egymásra mutogatás az van, megoldás viszont nincs, és felrémlik a 2007-es őszi szezon, amikor hol első, hol második helyen hasítottunk a tabella élén, 1-2000 néző és csöndes lelátók előtt otthon, ami szerintem egy picit hozzájárult annak a szezonnak az elkúrálásához – persze eltörpülő hatással a nercbundára szakosodó kezdőcsapattagok áldásos tevékenysége mellett.
Ettől tartok picit a mostani hét kapcsán: annyira, de annyira kéne nekem most egy kaposvárihoz hasonló Honvéd gála, egy Kispest-fesztivál, ami kirántana a hétköznapok mocsarából és úgy állítana pályára jövő hétre, hogy kicsit vidámabban lássam a szürke jövőt. Erre esik az eső szakadatlan, az ősz csúfabb arcát mutatja, és amit az időjárás most reggel prezentál, félő, hogy ez a kép manifesztálódik majd a stadioni semmihangulatban este.
Persze ezért mi tehetünk majd, hogy ne így legyen, szurkolók, mondanám reflexből a hurráoptimista szöveget, de basszus, az optimizmus nekem mindig nehezen ment, hát még a mostani állapotomban. Ráadásul egész héten győzelmet éreztem szombatra, ilyenkor is gyakran pofon a jussom Futball Fortuna Asszonytól.
Mit mondjak még? Este Mezőkövesd és valahogy folytatni kéne a két héttel ezelőtti perceket. Kispestem, kapd össze magad. Már csak TE maradtál meg nekem hobbiként.
Fotó: indafoto.hu.
