Hangsúlyozom: nem kipécézések következnek, csupán a szolgai kezdőcsapaton végigmenetel helyett részletesebben taglaljuk a kulcsteljesítményeket. Nothing personal…
Maga az alapfelállás és taktika nem volt egy elvetélt ötlet. A két héttel ezelőttihez hasonlóan megerősített-defenzívesített középpálya, persze úgy, hogy két tag bármikor át tudjon dobódni támadásba elméleti síkon abszolút üdvözlendő. A Mező a Kaposvárhoz hasonlóan gyenge alakulat ugyan, de mi most még alakulóban vagyunk, így a fene nagy pressinget majd tavasszal várjuk, most elég egy biztos győzelem, annak meg a biztos középső csapatrész a kulcsa! No és Somogyországban láttuk: ha időben jönnek a gólok, bármi is lehet. Szóval védekezősített középső részleg. Múltkor Nagy Geri és Godoy, most Nagy Geri és… és Diarra. Itt volt az első potenciális hibapont. A jó Drissa egy éve elvileg kezdőembernek jött, ebből lett egy hol játszó, hol nem játszó csere, amolyan Zsivány II, csak kevesebb játéklehetőséggel. Igazából erre oké is, a 60. percben beálló stabilizáló emberként, hisz keveset hibázik, látjuk is létjogosultságát a kerettagságának. Az arc valahol támadóbb jellegű, mint Mufi vagy Akassou voltak, tehát nem az echte szűrő, és a skilljei (tud gyors lenni, néha cselezni, és elméletileg jól lő messziről) arra predesztinálnák, hogy előre fele használhassuk, Svájcban állítólag irányítószerűség is volt ő (tudom hogy ez a klasszik poszt már nem létezik, de máshogy nem tudom körülírni a central attacker midfielder-t, vagy mi a szösz. Csak egy a gond. A jó Drissa vagy nem hozza ki azt, ami benne van, és az baj, vagy ennyi van benne, és az még nagyobb baj, de szürkébb ő, mint a legszürkébb Zováth a ’99 tavaszi csapatunkban. Tegnap a Zsóry ellen pont egy (nincsenek nagy vágyaim, legalább) Godoy szerű, előreindításokat, és előrepasszjátékot bevállaló agy-szerűség kellett volna a középső sorban, és ez kínosan hiányzott. Mert Diarra ment végig becsülettel, hozta is a szokásos 10/5,5-ös átlagát, de ennyi, noha itt most 7-es vagy 8-as kalkulus kellett volna. Tévedés ne essék: itt nem Diarrán kell elverni a port. Inkább azon, aki a keretet összerakta felelőssége teljes tudatában, azt mondva, ez így remek lesz!
Nagy Gerit emelném még ki e sorból, Kaposvár után ismét remekül játszott, megtalálható volt a lasztikkal és sokat vállalt, és amiért mindig sírok, hogy menjen előre bátran, azt is megtette. De hát egyedül ő még kevés a megváltáshoz.
Főleg, ha a kulcsposztokon, a gerincben jönnek a hibák. Gerinc… már ha van még nekünk olyan. Kemenes Szabi tegnapi bakija sajnos döntő volt. Nehéz ezt írni nekem, mert Szabi azon kevés játékos közé tartozik, aki a mai sanyarú korban is méteres léptekkel halad a (legalább kis helyiérdekű) klubikonná válás felé. Ritka az olyan arc, mint ő, a szimpatikus, értelmes focista, aki nem csak beszélni tud értelmesen, de tartalma is van a mondanivalójának, kommunikál, na. Viszonya a szurkolókhoz és a klubhoz mintaszerű, már-már azt várja az ember, hogy mikor derül ki valami illúziórombolás e téren, mert ilyen idilli helyzet manapság nincs is… Persze mit ér a szimpatik jellem, a kiváló nyilatkozatok és őszinte gesztusok, a showman-i mivolt, ha valaki gyenge focista vagy szürke kisegér a pályán. Nos, Szabi elmúlt három éve pont azt mutatta: ő nem csak kedvelhető arc, de kiváló játékos is. Meccsek tucatját húztuk be miatta, nevelőegyesülete ellen rendre extázisban védett, Supka és Rossi alatt is volt, hogy egyedül hozott meccseket a gólvonal előtt ugrálva. Idén tavasszal ihletett formáját Fortuna is honorálta, tizi-védésekkel jutalmazva a vagány hálóőrt. Aztán jött az idei szezon, és mintha Szabi bealudt volna a rajtnál. A mai meccsig ugyan nem voltak szemet szúró, katasztrofális hibái, de a Celik meccs elején sztoikus nyugalommal beragadva végignézett gól, Kecsón vagy Pápán az elmaradt kijövetelek eredményeként benyalt gombócok, valahogy kezdett ez kulminálódni. És akkor most egy ilyen hiba. Én még mindig azt mondom: nincs vész. Csak föl kéne ébredni. Vagy tisztázni a háttérben azt, ami miatt ez a formahanyatlás látszik. Ha véletlen olvassa ezt, csak annyit üzenek Szabinak: mi szurkolók sokan, de én különösen ragaszkodunk a kedvenceinkhez. Az elmúlt 15 év kapusvándorlása után szeretnénk egy 6-7 évet, amikor állandóság van, ráadásul egy ilyen remek arc képében manifesztálódva. Úgyhogy drukkolunk a fonal megtalálásárt Szabi, és a türelem is megvan. De kell az a fonál.
Aki még kiemelésre érdemes tegnap, az Ignjatovics. Szerb barátunk Kemeneshez hasonló megfáradást mutatott a szezonelőn, de azóta a tavalyi backbone-ból ő az, aki egyedül visszatalált a helyes útra. Újpest, Paks, Kaposvár, és most Tállaiék ellen is tanárian tolta hátul, az személyes pechje, hogy egy rosszabb labdába érése után Harsányihoz pattan a labda és abból kapjuk a másodikat. De Alex felkapta az előbb emlegetett fonalat, ő már tavalyi énjénél jár és ez kell is, nagyon kell, mert Tandia meg kikopni látszik mellőle, miért, kérdeznénk, de a klubkommunikáció tesz ránk magasról, kitiltás-indoklás az jön fél órán belül a verdikthez képest, de a kerettel hogy mi van, végül is mit érdekli az a szerencsétlen szurkolókat, jönnek úgyis, majd elmondjuk fél év múlva hogy Tandia, ja hát ő eligazolt mert magatartás gondok voltak, ja, hogy erről nem szóltunk, majd rendezzük a klubkommunikációt az illetékesekkel. Szóval Ignja egyedül marad, vagy Lovresz vagy a még zsákbamacska Kovács János lehet a párja idén, mert Botit tegyük vissza szélre, Mister.
Rossira még egy szó. Elgurult megint a nyugtató a sajtón, ez várható volt, már a meccs alatt legyintgetett a lelátó felé a csizmaországbeli különítmény megtalálása okán. Erről már írtam az előző posztban, érthető a szurkolói keserv, de érthető Rossi reakciója is, ráadásul ne is vegyük őt véresen komolyan, hisz vesztes meccseket követően majdnem mindig bezizül a tar mester, győzelemkor meg általában kenyérre lehet kenni, máskor meg pont inverzen viselkedik. Őrült olasz, na. Nem örülnék ha távozna, mert az idei helyzet kísértetiesen emlékeztet a Morales-időszak végi állapotokra: elment a kapitány, itt hagyva az általa gründolt, az ő arcára igazított keretet, és ilyenkor nehéz mondjuk egy hazai edzőnek gyorsan tüzet oltani, kezdeni valamit a helyzettel, amire jó esetben rámegy az egész idény.. Hazai edző… Supkán kívül bevált valaki az elmúlt években? Nem. Hagyjuk is ezt a vonalat. Külföldi edző? Hatalmas zsákbamacska. Rossival óriási szerencsénk volt, hisz minden tapasztalatlansága és néha ordító bakijai ellenére alapvetően egy jó szellemiségű közösséget is építeni képes, nem egy esetben jól taktikázó fiatal trénerről van szó, akivel működik a dolog, aki úgy fest, Supi mellett egyedül tud úgy együtt dolgozni az Öreggel, hogy néha még értelmes igazolásra is futja, szóval szükségünk van rá, úgyhogy ő meg higgadjon le és ne Hemy úrhoz küldözgesse a szurkolókat, hanem kicsit álljon jobban a sarkára, amikor Testardi-féleségekkel akarják kiszúrni a szemét. Vagy a kis Mancióval, aki külön sztori. A fatert én anno nagyon csíptem, a Sampból is ő volt a kedvenc inkább, egészen addig, míg Vialli a számomra “mindenidők” Juvéjába át nem jött, a Fehér Toll, és Roby Baggio, majd Del Piero mellé. Szóval Roberto Mancini császár volt. Ehhez képest az alma nemhogy messze esett a fától, de egy DNS vizsgálatot is megjátszanék Mancini Senior helyében. A gyerek tegnap csak a szünetbeli melegítésen tűnt fel, melynek 10 percéből 8-at ismét zoknija basztatásával töltött, hát igaza van végül is, megfelelő magasságig érjen az a sportszár, Lipcsei Peti óta ilyen harisnyamegoldást úgyse láttunk. Szóval ilyen téren érthető a közönség cívódása, és Rossi mester, minden tiszteletünk, de ilyenkor nem hörögni kell, hanem nem hagyni támadási felületet. Amúgy hajrá, ahogy az előbb is írtam!
Ennyit mára, innen a Wekerle-napok zsivajától zúgó telepről, annak is egy parkjából ahol az őszi napsugár legalább picit enyhíti a tegnapi rossz emlékek súlyát. Bízzunk a jövő heti jobb folytatásban!
Fotó: Babar – 1909foto.hu.
