és akkor hajnali fél három környékén nemes egyszerűséggel bezuhantam egy kossuth téri dohányboltba, a következmény néhány kékes-zöldes folt a térden, de a szemüveg és a telefon megúszta
Kettőkor találkoztunk a Határ úton, és én már eleve úgy mentem oda, hogy történjék bármi, a Népstadionba semmiképp sem megyek, fájjon bármennyire is érte a szívem. Az okokat nem magyarázom el újra, megírtam már épp elégszer. Kellemes délutáni sörözgetés, közben kiderül, a buszok is innen indulnak, a temetőnél ugyanis elfelejtett összeverődni a hatalmas tömeg.
- fotó: Laci
Három előtt néhány perccel megérkeznek a buszok, majd indulás. Itt útjaink kettéválnak, mi Soroksár felé vesszük az irányt, ahol öttől a női kézisek fogadják az Orosházát, és ahol terveink szerint az előtérben, tévén fogjuk követni a Fradi-Honvédot.
Az első 10 perc a miénk, majd jön a szokásos, menetrendszerű baki. Szabi kezéből kicsorog, Nagy Geri bennragad, nincs les, Gyömbér begurítja. Még van egy helyzete ezek után a Fradinak, és ennyi, kidurrannak a félidőig. Sorra rúgjuk a szögleteket, egyértelműen mi dominálunk, megyünk előre tisztességgel.
Job nem rossz spíler, nem annyira gyors, mint Tchamika volt, de legalább labdaügyes és van némi elképzelése erről a játékról. Viszont fontos megjegyezni, hogy csaknem egy évtizednyi szélsőjátékoskodás után nem lesz valakiből egyik pillanatról a másikra középcsatár. Dauddal kezdünk a balszélen, Vécseivel a jobbon, Jobbal középen. Nagyjából húsz perc után jön az első rotálás, Daud megy be, a játékunk pedig hirtelen feljavul. Középen a három szűrő megoldja amit meg kell, Godoy még előre is játszik kicsit, de a lényeg, hogy a támadóhármasnak önerőből kell valami zseniálisat nyújtania, mert minden rajtuk múlik. Hátulról kapnak stabilitást, minden más az ő feladatuk.
Ennek ellenére egy pontrúgásból egyenlítünk. Alcibiade úgy érkezik Daud szögletére, ahogy kell. A kapu mögötti kamera ismétléséből látszik, mennyire eltökélten, céltudatosan megy be, ahogy bólint és ahogy örül utána. Ilyen egy tisztességes szögletkombináció: semmi sallang, csak be a labdát a megfelelő helyre, érkezni, fejelni. A félidőig nem változik semmi, egyedül amiatt bosszankodhatunk, hogy Lovric egy méterre a kaputól luftot rúg, miközben Daud ott állt mögötte.
A szünet után újra van néhány perce a Fradinak, helyzeteik is vannak, Szabi is véd egy nagyot. Alapvetően kontrákra rendezkedünk be, és amikor Job újra kikerül a szélre, kezdünk veszélyesek is lenni. Vajon miért erőlteti őt Rossi középen, ha ennyire látványos a különbség a két posztja között? Befut egy labdát, beadja, azt még megoldják a védők, de a másodikat már nem. Pontosan Daud fejére, aki köszöni szépen, és úgy bólint a kapufa tövére, hogy onnan ugyan kifelé kezd pörögni a labda, pont Jova mögött, de aztán meggondolja magát, és a másik kapufánál inkább átlépi a gólvonalat. Kettő, fordítottunk.
Innentől következett egy izgulósabb szakasz, amire akár szükség sem lett volna, ha a menet közben beszálló Vernes kicsit jobb döntést hoz a kapu előtt, és nem passzolni, hanem inkább lőni próbál.
Mindegy, teljesen megérdemelt a győzelmünk. Úgy tűnik, Rossi idén ragaszkodni fog a négy védő előtt játszó három szűrőhöz és az önjáró támadósorhoz. Hátul Boti bent kezdett, ami nem feltétlen jó ötlet, mert van még hibafaktor a srácban, néha a szívünkhöz kaptunk, olyan röviden és olyan középre szabadítgatott fel. Alcibiade Kingre cserélése után azonban kiment a szélre, innentől két szélsőhátvéddel toltuk, ami egyben azt is jelentette, hogy a három szűrővel és a visszazáró szélsőkkel szinte teljesen megszálltuk a pálya közepét. Sajnos a létszámfölény csak labdaszerzésben és rombolásban mutatkozott meg, mert támadásban maradt minden a régiben, vagyis felrúgtuk a szélek felé, aztán lesz, amit megoldanak belőle.
Közben a kézisek sajnos kikapnak hárommal, pedig a második félidőben mentek is annyival.
A csarnok bejárata előtt ácsorogva beszéljük át a dolgokat. Sikerült annyira jól megszervezni ezt a Fradi-Honvédot, hogy
- én elvi okokból nem mentem ki, mert úgy érzem a személyes szabadságom és a jogaim aránytalan sérelmet szenvedtek volna;
- mások kisgyerekkel járják az országot, de most inkább kihagyták, nem mentek bele a bizonytalanba;
- és volt aki nemes egyszerűséggel inkább ledarált egy őszi nagytakarítást.
Biztos voltak még más indokkal távol maradók is, de a lényegen nem változtat, itt valami nagyon el volt szúrva baszva. Gratulálunk.
Kocsival vissza a Határ útra, jöhetnek az ünneplés percei, a levezető sörök. Pont jókor érkezünk és foglaljuk el a bejárat előtti asztalt, így láthatjuk, amikor befutnak a buszok, és ahogy hangos csakakispestezés közepette dől át az úton néhány száz szurkoló. Kurva szép pillanat volt a mi perspektívánkból.
Érkeznek az első emberek: mi a faszért nem jöttetek ki? ez hogy lehetett kihagyni? Egy pillanatra azt hihetnénk, sajnáljuk, de nem, nyugodtak vagyunk, ismerjük az érzést, volt már benne bőven részünk, pontosan el tudjuk helyezni magunkat a többség viszonylatában. Bár tudjuk, vétek kihagyni akár egyetlen meccset is, azt is tudjuk, igazunk volt. Lehet győzelemként értelmezni a Határ úti indulást, de én félek tőle, pirruszi az egész, a folyamat már tart, és erősödni fog: felejtsük el a klasszikus lelátókat, minket ott nem szívesen látnak úgy, ahogy eddig jelen voltunk. Érthetetlen.
Például engem sem. Illetve lehet igen, de akkor nem kellene így bánni velem.
Közben ünnepel az egész város; jajj, szegény Fradi és hasonlók.
Fél nyolc körül jár az idő.
Furcsa volt. Igazából majd’ mindenki ismerős, idegenben ugyanabba a szektorba járunk, kontakt mégis csak minimális, pedig nincsenek olyan hűdenagy távolságok. Az életérzés alapja ugyanaz, csak máshogy jön ki, máshogy manifesztálódik. Bevallom, én szeretek úgy gondolni az egész Kispestre és mondjuk a blogolásra (Kispestről írogatásra), hogy van egy elefántcsonttorony, ahová elzárkózunk, és ahonnan amolyan (ál)értelmiségi módon szövegeket közlünk, de gondosan csak úgy és azt, ami minket érdekel. A Kispest-szurkoló, mint azt megállapítjuk, online jelenlétében talán az egyik legnívósabb valami az országban. Sokszor bonyolult, tekervényesen megfogalmazott, egyáltalán nem egyszerű mondatokkal, posztokkal operál, elvárja, hogy akik olvassák, azok értsék, értelmezzék is. Ez jó, ez nekem igencsak tetszik.
Létezik egyszerűbb út is, hangzatos jelmondatokat villantani, demagóg baromságokkal torzítani, de minek, ha nem ez a szintünk? Nyilván vannak egyszerűbb emberek, akik mást igényelnének, őket is illene valahogy kiszolgálni, hogy ne csak a heti közösségi élmény, a meccs legyen számukra, de nem, tudunk rá nemet mondani. Ha valaki ír, akkor írjon úgy, hogy az neki legyen fontos, ne másnak; próbáljon közölni valamit, és a közlésével ráébreszteni az olvasót, olvasni érdemes és kell, érteni meg sosem rossz. Aztán nem baj, ha nem értünk egyet.
Nincsenek akkora távolságok, mint azt gondolnánk.
Egy körül még vagyunk vagy tizenöten, kissé kapatosan, de boldogan. Mennénk is, maradnánk is, de aztán úgy alakul, hogy nincs döntés, a kollega kicsit rosszul lesz, haza kell menedzselni őt. A fuvar előáll, én is indulok.
innen kiesik egy kis rész, sebaj, a dohányboltnál újra felveszem a fonalat
Kellemes kis este volt, semmi sem hiányzott belőle. Nem voltunk ott a meccsen, de van akkora rutinunk, hogy mindez semmit sem számít.
Vegyülni pedig jó.
