Hogy mennyire csak képletesen vegyük a bevezetőmet, főként a “könnyed győzelem” kitételt, arról a tétova védelem, és az idén kijönni egyszerűen elfelejtő Kemi gondosodott, a 8. perc körül benyalva a szokásos figyelmetlengólunkat. Húztuk is szánkat rendesen a korzón: nem ilyen kezdésről álmodoztunk az amúgy szép, napfényes szombat reggel, úgy 8-10 órával a meccs előtt… Ocsúdásunk aztán el is vett 20 percet a meccsből, de szerencsére a Pécs olyan volt, mint az elmúlt 3 év kispesti vendégjátékain mindig: halovány és elképzeléstelen. Így megébredhettünk, s a félidő végére már egy-két támadáskezdeményre is futotta, mi pedig megint el-elmélkedhettünk azon, hogy idén Vécsei és Ignja mennyire hozzák a standard jóformát és ez mennyire jó, hogy King mennyire meg van lepődve azon, hogy akit le kéne futnia (Uzama), az igaziból egy King II, hogy Diarra most egész értékelhető, hogy Hidiben RW mindig lát valamit, Hanta, Babar, RW Öccs, kis hazánk leghonvédosabb arsenalosa (vagy legarsenalosabb kispestere?) Gyuri és Ábel barátunk viszont nem és ezen még évekig vitatkozunk majd, de hát erről szól a meccsrejárás, ha épp nem a XX. század történelméről, vagy Hanta Gurigás élményeiről szól a fáma, illetve hogy Kovács Jánost talán sose látjuk Kispest mezben bajnokin, pedig milyen szimpi bemutatkozó nyilatkozata volt a honlapon…
A szünet sztárja (a melegítés helyett ezúttal is 10 perces sportszár-hossz mérő szeánszot prezentáló, zokniját elképesztő műgonddal húzogató kis Manción kívül) kis társaságunk számára Perea lett, aki a tribünről lecsorogva kedélyesen elbeszélgetett egy decens milffel jó 10 percet, majd elslattyogott az öltöző felé. Civilben sokat nem lehetett róla egyebet megállapítani, max azt, hogy ilyen X lábat utoljára Vámosi Csabánál láttunk, és hogy tankszerű testalkata egész focistásnak tűnik, így mi úgy döntöttünk: bízunk benne, és zelenkai progressziót szeretnénk belelátni. Veszélyes az ilyen hurráoptimizmus, tudjuk, de ki vagyunk éhezve valami igazi nagy csattanóra, pozitív értelemben: Daud és Job is jók, de most jöjjön egy kiváló arc! Szegény Edixon barátunkon így nem kicsi a teher, meglátjuk, ebből mi lesz.
A második félidőben viszont megláttuk, hogy mi van, mégpedig akkor, ha megrázza magát idei csapatunk. Nos, meglepő dolgok! 2-3 olyan pofás, gyors támadást is letoltunk az első negyedórában, sok labdaérintéssel és váratlan, villám, de pontos passzal, hogy arra csak csettinthettünk. Miért nem megy ez végig? E percekben Holender, Vécsei, Baráth, Nagy Geri remekeltek, a jól ismert akadémiker összjátékokkal, melybe Daud szállt be sokszor jókor, jól. Aztán mikor lanyhulni kezdett volna az iram, Filip középre adását Lovresz csúsztatta a hálóba. Örömködés, vidám percek, majd pécsi szabadrúgás, Szabi sztoikus nyugalommal ismét kapufára nézi (jó 5 méterrel a gólvonal előtt strázsálva, ejj!), s ismét megfáradtabb percek. Aztán a végén mégis öröm a jussunk, hogy a bevezetőben megénekelt nyugalmat legalább a záró tízpercre megkapja szerzőnk: előbb pécsi önsorsrontás Holender tök felesleges fellökése képében, Daud negyedik meccsén harmadik tizijét értékesíti, összesen negyedik bohócligás góljaként, majd Holender ismét beível, és az amúgy ma sok hibával játszó, ám ezúttal is rendeset küzdő Hidi Patya is lemásolja Lovresz fejesét, 3:1, jöhet a hármas sípszó.
Hazafele az őszi este így azt a fajta kellemes szájízű, elégedettséggel telt szívvel jellemezhető szombatot hozta, amit annyira kedveltem a ’90-esek során, jó volt megidézni magamban azokat az emlékeket. Persze ezek távoli párhuzamok, és meglehet, rajtam kívül más ezt nem is érti vagy érzi pont e meccs kapcsán, azért ez így volt jó. A nehéz sorozatunk igazán hardkór szakasza viszont csak most indul, jön a Vidi elleni vendégjáték, ha ott is folytatni akarjuk az őszvégi minimenetelést, akkor kulcsembereink extra teljesítményére lesz szükség, hogy legyen kikhez felpörögni a fiataljainknak, és hát nem ártana a kolumbiai ász olyan módon történő beválása ahogy arról fantáziáltunk a szünetben.
Telhetetlenek vagyunk? Hát meglehet. De a Honvéd kapcsán, azt hiszem, ez érthető és megbocsájtható. – kacsintott ki olvasóira RW, és elindult megengedni a fürdővizet magának.
Fotó: Babar – 1909.hu.
