Pedig a körítés igen remekre sikerült tegnap. Újranyílt a Kanyar, a kemény mag ki is tett magáért, végig szólt a buzdítás, a második félidőben lengtek a zászlók, és gyakran a korzó-tribün kettőst is sikerült be-hangrobbantaniuk, bár ehhez kellett a fedettlelátón ülő, már nem szűretlen brit stadionturista kollegák katalizátor szerepe is, akik hol félmagyarul, de jellemzően inkább saját nyelvükön énekelték az önmaguk fabrikálta Honvéd-rigmusokat a számolatlanul fogyó bőcsi sörökben lubickolva… az értékesített büntetőnknél páldául olyan fiesztát csaptak a korzóra ereszkedve, repülő söröskorsókkal és tánccal-énekkel, mintha szigetországbeli klubjuk jutott volna az ottani élvonalba… Másrészt az időjárás, a másik fontos faktor pedig ezúttal az elmúlt két forduló nyirkos-nyúlós ázása után megkímélt minket, és az egész forduló legjobb körülményeit hozta a Bozsikba, nemisolyanhideg, viszont tisztaésszáraz kondíciókkal ajándékozva meg a focistákat és minket.
A csapat pedig úgy tűnt, szintén partner az ajándékozási lázban, hisz ellentétben a várakozásainkkal, végig dominálta az első félidőt. Nem volt hátunkat feltörő háló, futószalagos debreceni helyzetek, inkább kispesti helyzet-szerűségek, konkrét sajna nem, inkább csak amolyan “ha King kicsit pontosabban ad középre…“, “ha Hidi megtanul teljesen pontosan löbbölni“, “ha Job gyorsabban veszi át” kezdetű szituációk, melyek pont a feltételes mód jelenléte miatt nem forrhattak ki igazán. Kár.
Kár, bizony, mert miután a dologtalan Kemi ölébe hullott egy Loki lövésecske a 45. percben, a csapat fejben köszönte szépen az első játékrészt, és ment az öltözőbe, csak porhüvelyeit hagyva a pályán, így senki nem lépett ki a labdát jó 15 méteren át vezetgető Zsidaira, Alcikám, miért csak nézed, de nem, nem lép oda az olasz balhátvéd, Zsidai meg lő, Szabi talán picit késve vetődik, de lehet, hogy túl szigorú vagyok, igazából annyira lábhoz kapta, hogy oda nehéz leérni, mindegy is, 1:0 oda.
A második félidőt aztán ugyanúgy folytatjuk, ahol a 45. percben abbahagytuk, küzdünk, nyomulunk előre, Daud ma nagyon lezser, Job küzd, de szürke, alacsony a hatékonyság, helyzet nem nagyon jön, nem úgy Szakály, aki a 60. percben átkígyózik a védelmen és remekül emel Szabi melletta kapuba, sajnos szép gól, ez a Szakály olyan mint Illés volt, külföldre sose fog kelleni, de a Bohócban elkirálykodik még 8 évet is, nem csípem az ilyeneket (de ha nekünk lenne egy ilyenünk, sokat adnánk érte). Rossi érzi a vesztünket, jön Perea, aki eddigi legjobbját hozza le, minden megmozdulása veszélyes, egy helyzetet ugyan csúnyán fölébikáz, de produkál remek beadást melyet Vécsei készít le Hidinek, jó a lövés is, de Novakovics sajna a helyén, ez szép támadás volt, kezdünk éledni, de ekkor a Lovrics-Ignja-Szabi trió összehozza az év szerencsétlenkedését hátul, 3 tuti gólhelyzetet adunk a Lokinak 10 mp-en belül, majd egy 4.-et is, amit végre köszönnek és bevernek, komolyan, mintha a saját kispályás csapatunkat látnám, amikor pályánk elején összeszokatlanul tökölődtünk az ellenfél passzaitól megszédülten, gratulálok, ezzel lenulláztuk magunkat.
Perea még egy onemanshow-val összehoz egy tizit a 2005-ös ígéretes hátvédből mára igazi bohócliger doomsterré magát leküzdő Máté mellett (miért nem játszottunk korábban is a lomha cívis bekkre, rejtély), amelyet szépen kicentizve kapufásan be is ver, aztán még 8 perc lanyhulás, és a sokat szidott Kassai lefújja a meccset (a szidást megint kicsit jogtalannak tartom, szerintem nem vezetett rosszul, vagy elfogultan az erre pedig néha képes Viktor – egyedüli hibájának azt róhatom fel, hogy az őt ócsároló publikum felé még többször kivigyorgott/intett levonuláskor, ezt nem kéne).
Rossi a sajtón röviden évértékelt is, ugyanannyi ponttal állunk mint tavaly ilyenkor, azaz szerinte kihoztuk a lehetőségeink optimumát, ill. közel maximumát – ezt osztom én is. Ami jó, hogy megmaradt az esély egy tavalyihoz hasonlóan őrült-szép tavaszra, de…
…nos és itt álljunk meg. Van még négy meccsünk idén. Négy meccs, ahol ha nem koncentrálunk eléggé, és nem hozzuk ki a maximumot ezekből, a szép tavasz reménye rögvest fokozatok sorát zuhanhatja a reményskálán. Az MK-ban két, várhatóan borzalmas nehéz meccsen kéne kiejteni hazai kezdéssel a mostanság kiegyenesedő Pécset, a bajnokságban pedig itthon Kecsó (nem is mondok semmit) és idegenben a kiszámíthatatlan Pápa. E sorozatból nagyon jól és bűn rosszul is kijöhetünk. A tavaszunkért most kell megküzdeni, és az első verziót abszolválni a leírt két lehetőségből.
Nem lesz könnyű – a DVSC meccs tanulságai pedig ebben kell segítsék a csapatot.