Ettől persze még nem vagyunk előrébb kezdőcsapatügyileg. Kemenes ugye alap, vetélytárs híján, és bízunk benne, hogy tavalyi ilyenkori formájára lelt a téli szünetben. A védelemben Rossi elég sokat variált a felkészülésiken, de nem tévedhetünk nagyot, ha egy King-Ignja-Lovresz-Alci négyest tippelünk mára, esetleg baráth Botival középen, aki pedig szerintünk továbbra is szélen az igazi. Középen optimális esetben a Hidi-Nagy Geri Godoy sor ütős lehetne, de Godi hasfaláról nem sok biztatót tudunk, így helyette jöhet a két szürke standard pótemberből (Drissa, Zsivány) valaki. Elöl Perea, akinek kezdővé nemesedését vártuk, eltűnt, így Vécsei és Daud mellett Bona lehet a befutó, Lupolitól nem sokat várunk, de Rossi bízik benne, és ez a szitu (szkeptik közönség, hittel teli edző) tavaly egy Leo Martinez nevű arcnál nagyon bejött. Hátha…! Viszont Lupoli így is csak csereszerepkörben lesz szerintem az elején.
Ellenfél? Még nagyobb kérdőjelek. A heti sajtóeseményen ugyan Rossi („5 minőségi légióst tudtak hozni – nem semmi”) és Szabi („az Újpest ellen, mióta Kispesten vagyok, mindig nehéz mérkőzést játszunk”) is megfutották a kötelező köröket, ami lehet illendő udvariasság, a saját elbizakodottságunk mérséklése, vagy őszinti tisztelet és tartást jelző kiszólás. Igazából nekünk is kérdőjel a lila csapat, Doki barátom mondaná: „akármi is lehet”, hát igen, ezért necces kicsit a mai meccs, meg a szokásos „exünk büntet” dolog, de ezt már leírni is unom.
Könnyűnek semmiképpen se mondható meccsel kezdjük tehát a tavaszt, és ahogy itt ülök az ablak mellett és a wekerlei ref templom fürdik a tavaszi kora reggeli napfényben, a hétközi poszt optimizmusa lassan megint megtalál. Végre elkezdjük, végre meccs, és ez az esetleges kisebb kellemetlenségeken is átlendíthet majd. Persze jó lenne rögtön kellemes szombattal nyitni – ehhez viszont a liláknak is lesz némi szava. Mi ezt kíváncsian várjuk. Ahogy azt is – sőt, azt még jobban, hogy rejtélyes csapatunk e (nem pejoratívan értve:) szürkébb felkészülése után vajon melyik arcát mutatja tavasszal.
Bozsik-stadion, 14.00. Indul.
Teljesen korrekt kis történet volt ez a mai. Kiváló időjárás, sok és hangos, lelkes szurkoló (újpesti is!), 5 gól – panasz nem lehetett. Az első félidőnk olyan volt, amilyen, hasra vagy hanyatt nem estem, de a második egészen rendben volt. Ha rosszmájúbb vagyok, azt mondom, hogy ezt a mai Újpestet nem volt nagy kunszt megverni, de teljesen mindegy, hiszen azt kell ütni, aki épp szembe jön, tökmindegy, milyen vértezettel rendelkezik. Köv. héten Felcsút, hjajjj, Istenem… A névbitorlók!!!
Tele vagyok reményekkel, tavaszi zsongás, szép, napsütéses idő. Bóna Zoli odateszi! :) Csak nehogy valamelyik lila takony szétfaragja…
Nyerünk!!! tippem 3-1 ide. Az 5. hely simán fogható ezzel a kerettel, a dobogóban nem nagyon bízom, de az 5. helyért harcban lehetünk az FTC, Haladás, Pécs hármassal. CSAK A KISPEST!!!
Majdnem eltaláltad, 3:2-re nyertünk… 7. helyre feljöttünk.
Szép volt! Erre vártunk, erre éheztünk!