Búcsúzik a kérdőjelek edzője

Tegnap villámcsapásként jött a hír, hogy Marco Rossi lemondott posztjáról és távozik Kispestről. Kommunikációs világbajnok klubunk nyilván egy kimerítő, minden részletre kiterjedő, 4-5 soros kommünikével tárta a nyilvánosság elé a hírt, aztán azóta se kép, se hang. Pedig maga a közlemény, illetve az egész szitu tele van kérdőjelekkel – méltó zárása ez, mondhatnánk fanyarul, Rossi kispesti érájának: az edzőének, akinek személyisége kérdőjelek sorát állította fel, és hagyta megválaszolatlanul bennünk.

Először is kérdőjelek sora áll előttünk a hirtelen lemondás (?) kapcsán. Már maga a tény tény-e egyáltalán: lemondott? Emlékszünk még Dolcetti lemondására, győztes meccs utáni napon (…), majd fél órára a váratlan távozás után hopp, meg is volt a minden téren lezsírozott kontraktus Supkával. Nyilván mindenki tisztában volt vele, hogy Dolci maestro nem önszántából lépett le, csak ezt valamiért nem illik kommunikálni a kispesti marketinggépezetben.

Amúgy, ha Kispesten vált a mostani vezetés, akkor mindig jellemzően jó előre megvan az utód. Sisát addig nem engedték távozni, míg jó hónapig egyeztkedtek a meccseinket látogató Moralessel; Pölő mester rögvest el lett takarítva, mikor a már fél évvel korábban akart, ám akkor össze nem jött Sisa szabaddá vált Diósgyőrött. Gond itt csak akkor van, ha az edző váratlanul tényleg maga borít bilit, emlékezzünk Morales újpesti kirohanására – kellett is jó egy-másfél hónap a Supi-újratöltésig; vagy pont Supka első törülközőbedobásakor szegény ember Vass Lászlóval, majd Burgonyával főzött, míg meg nem lett a következő idényre a megoldás (Pölő, amennyiben megoldás volt… bocs). Ha ezt nézzük, a mostani Simon Miklós – kinevezés, mint mb. edző inkább azt támasztja alá, hogy Rossi tényleg bilit borított, és erre nem készültek fel a klubházban.

De miért borított? A leggyanúsabb indok elég félelmetes: ő tényleg 4 vereséget vár a hátralevő meccsen és már nem akarja ehhez adni a nevét. Szétesett a keret, szétesett az amúgy se bonyolult, de legalább meglevő taktikánk, nem váltak be az igazolások, betliznek az elvileg a csapat erejét adó légiósok. De kicsit itt azt érzem, ez megfutamodás is. Anno Supka első érájában még jóval ellenségesebben tekintettem edzőnkre, mint a második ittlétekor, és nem ragaszkodtam maradásához, de amikor a kupadöntő előtt lépett le, mert érezte: gáz lesz (gáz is lett), az azért nem egy hadvezéri jellemre vall. Most is ez lenne?

A másik elmélet a Bozsik-beli pletykák szerint edzőbuktatásról szól, a csapat kihátrált a Mister mögül, bizony sokan jeleztétek Ti is kommentekben hogy nektek se szimpi a csapat felé mutatott Rossi-arc, hát lehet, hogy nem kacsák ezek a belső hírek? Szerintem pedig de. Ki esküdne össze Rossi ellen? A saját légiósai, akiket Cordellával hoztak ide? Job, Alci, vagy a kis harisnyás vadorzó, akiket körömszakadtáig véd? Bóna Zoli bá, aki tuti kezdője? Nem hinném. Hát akkor ki? A nyáron távozó Lovrics és Ignja? Miért akarnák megbuktatni Rossit erre a 4 hétre? Sokat kell futni az edzésen? Áhh… Marad az MFA-s mag. Na most a Vécsei-Nagy Geri-Boti-Holender gárda, mint bohócliger edzőpuccsoló futballcsalók, hát ezt nehezen képzelem el, a csapaton belül sincs ekkora súlyuk, hogy ezt kivitelezzék… Prosser, mint edzőbuktató? A rafkós Czuczimarci direkt nyal be gólt pécsett? Bobál Geri direkt marad le a labdáról? Ugye nevetséges feltételezés. (Vagy ha nem, tényleg befejezzük a meccsrejárást mi bloggerek is). Egyedül Vernes Ricsiből nézném ki (nem az edzőbuktatást) hanem az afféle vezérürüséget, hogy összerántja a fiatalokat valami ügy érdekében, de Rossi megbuktatását belőse sem nézem ki. Egyszerűen nem.

Sokkal inkább gyanús nekem a múltkori levél a szurkolóknak, mely igen csak Papa H.-szagú volt, illetve a (Rossi szerint) folytonos Máncsó-Máncsózás miatti makkanás, végül a tulaji ukáz a fiatalításról. A hátfájásom miatt  ezúttal csak TV-ben nézve a vasárnapi meccset, hallatszott, hogy a tolmács finomított szövegett fordított Marcótól, aki azon túráztatta magát: látjuk, ifikkel se megy, nem az olaszok meg a légiósok a hibásak. De hát könyörgöm, senki se mondta, hogy ők a hibásak, hanem csak annyit, toljuk a fiatalokat, ha már elment a szezon, hogy jövőre ne azon sírjon a szakvezetés, hogy nem dobhatók mélyvízbe a tapasztalatlan kadétjaink. Na ja. Akkor lesznek tapasztalatlanok, ha nem kapnak lehetőséget Manciók miatt. Ettől persze elfogadom, hogy Rossi bepipul, ha föntről mondják meg neki a tutit, elvégre ő az edző. Csak most árnyalja a képet, hogy igazat szóltak föntről – ettől még Rossi álláspontja tök érthető.

Akkor mi van? És mi volt? Milyen volt Rossi érája? Személyes vonalra viszem a posztot, úgyis erről szól ez a blogunk. Én nagyon nehezen „barátkoztam” meg Rossival, a habitusával, a szeszélyeivel. Az első ősz ilyen szempontból tragikomikus volt. Az elején nyilatkozgatott nekünk külön is, aztán már csak a sajtón elmondta a mindenkinek szánt szöveget és rohant el, sokszor maga állva föl és hagyva ott a rendezvényt, mielőtt az hivatalosan véget ért. A besózott talján, nem igaz, dünnyögtem magamban, és akárhányszor próbáltam ezeket elmagyarázni neki, csak mosolygott és minden ment tovább. Az Eger elleni Fáy utcás meccs volt a mélypont – ki se jött sajtóra, inkább zuhany, aztán haza. Eleinte ekkor még bunkónak, a hazai ligát lenéző arcnak gondoltam őt. Aztán tavaszra összeállt a kép.

Összeállt, hogy ez a faszi tényleg színolasz, nemzete minden heppjével és hülyeségével együtt. A hisztikkel, a hangulatingadozásokkal. Aki tényleg megkattan, amiért négyest ver nekünk itthon a milliószor nagyobb büdzséjű Mahacskala.  Aki az MTK elleni idegenbeli, Vécsei-lövés közben lefújt találkozó végén a sajtóteremben a falnak fordulva beszél és hőzöng magában olaszul káromkodva, mint egy mosolyotthon lakója. És aki az őt élető közönség előtt elkezd könnyezni a Bozsikban, vagy Szombathelyen, és gondolhatjátok sokan giccsnek, de a többször elsütött nagyfateres sztorija szerintem abszolút igaz és emberi (először egy újpesti sajtótájon mondta ezt el, és ekkora színész nincs aki ilyet direkt talál ki), szóval aki azért örül hogy itt lehet, mert olyan neki a Honvéd, mintha mondjuk én elmehetnék egy évre sajtósnak a Metallicához egy turnéjukra.

Őrült talján, írtam sokszor, és tényleg az, a szésőségek embere. Emberileg és szakmalilag is. Rossit én egy jó közepes edzőnek tartom – más kérdés, bohócligai mértékkel ő benne volt az első háromban. Ezzel a korlátozott taktikai repertoárral is, bőven. Persze ez nem újdonság – egy kókler edzővé vált egykori sztárjátékos is főnyeremény itthon (Matthäus, ugye),  pusztán azért, mert ő profi közegben szocializálódott és ha csak végiglustulta is a remek edzők tréningjeit, már anak töredékeinek megjegyzésével többet ér, mint a jelenlegi hazai, Verebesen, öreg Mészölyön, Tornyin, Reszeli Soóson, felnőtt új generáció. Rossinak ráadául mondjuk Loddarhoz, vagy Gomeshez képest még volt is érzéke a keret-adta-adottságok kiaknázáshoz. Nem volt ügyetlen, na. Az első féléve útkereső volt, aztán 2013 tavaszra rátalált a saját alaptaktikájára, amihez a Lanza-Martinez kettős remek addíció volt, hozzátoldva a Kemenes-Ignja-Tandia gerinchez. És remekül sáfárkodott a fiataljainkkal is, Nagy Geri és Holender szépen fejlődött a fokozatos bevetések alatt, Vécseit úgy tette alapemberré, hogy nem szállt el a srác, Botit és Vernes Rikárdót is volt mersze beépíteni, ellentétben Supkával.

Aztán jött a kupameneteléssel tarkított nyár, a két Cordella-melléigazolás, és a fiatalok mély vízbe dobása, de az ekkori zátonyrafutásból még kikormányozta a hajót, Godoy és Perea a legjobbkor jöttek, Daud és Job adott pici átmeneti lendületet, és az őszvégi rangadóbehúzós sorozatkor úgy festett, jön a Rossi-csoda második része. Nem jött. Az őszi záráskor előbb a megfogyatkozó keret miatti mini, majd a tavaszkezdeti bíztatóbb pontgyűjtést egy nagyobb, mint látjuk, a Rossi-érában a végső méyrepülés zárta. Sajnos ekkor már kijöttek a tar talján hiáyosságai, a taktikai merevség, a saját emberekhez való kényszeres ragaszkodás, a csapat motiválásához a kulcs elvesztése, a közönséggel való konflikt, amibe belefolyni sosem szabad, főleg, ha a publikumnak igaza van, és a rejtélyes okokból játszatott harisnyahuszár tényleg űbertré. Sőt, mást mondok: adjuk meg, hogy a korzó lőtt mellé, és tényleg mocorog valami a juniorban, és dologtalan hereként való lézengése csak optikai csalódás – akkor is látnia kell egy edzőnek, hogyha ennyire nem fogad el valakit a közeg (megint Alci az ellenpélda, a sok szidás után ő ősszeszorított fogú hajtással az oldalára állította a nézőket), mint pl Testardit, akkor a játékosnak is jobb, ha nem itt szenvedtetjük.

Hát ez van. Rossi egy szangvinikus, hebrencs arc (sajtós posszanások, bírókkal üvöltözések, kispadmenti színjáték), ugynakkor jókedvében egy hátlapogatni való vidám talján, akit legszívesebben megölelne az ember, amikor nagy ritkán kitárulkozik a közönség felé vagy egy-egy interjúban (ilyenből fájdalmasan kevés volt, részben a Honvédot lesz*ró média érdektelensége, részben Rossi klubközeli médiumok – pl mifelénk – mutatott érdektelensége okán). És Rossi az egyik legjobb edző volt itthon (adott keretre igazított taktikával, eleinte értve a fiatalok nyelvén, tavaly jó pedagógusként), sajnos sok kis hibával (poszttévedések és -variálások, lásd Vécsei, Boti, Zsivány, lassú váltás vagy váltani képtelenség meccsek közben és az idei félszezon során, túlzott ragaszkodás a Cordella-istálló tagjaihoz). A kérdőjelek, az ellentétek, a különböző pólusok embere volt.

Nehéz most józanul ítélkezni felette, én mégis azt mondom, hosszabb távon jó emlékeket fogunk mi megőrizni a makkant olaszról, ezek központjában a még sokáig szépen csillogó tavalyi bronzzal. Sok hibája volt, de hát kinek nem? És ha megnézem a meccsrejáró időszakom óta megélt edzőink névsorát, hát bizony nálam az akkor még nem elhülyült Mezey Dokkal, Kuuselával, Davidoviccsal és Supkával van ő egy kasztban, azaz a sikertrénerek között, és gyanítom olvasóink többségénél és ott lesz, ha a közelmúlt csúfosabb záróakkordjait feledjük.

Egy rondít bele az összképbe, ez a korai lelépés, de az idő majd ezt is elfedi. Úgyhogy: Grazie Marco.