Tudjuk le végre.
Hónap: 2014 május
Napi fontos elszólás: Godoy még van!
Navarro nyilatkozott a klubhonlapnak, és van benne egy rész, ami sokatmondó:
Számodra legkedvesebb csapattársad?
Godoy
Tehát nyugalom, Godoy mester még itt van! Reméljük az őszre felépül.
Napi történések: egyelőre nem lesz új edző pénteken
Fülünkbe jutott egy olyan – több helyről megerősített – információ, hogy a Honvéd sajtótájékoztatót hívott össze az új edző bemutatására, amit aztán határozatlan időre elhalasztottak.
Egyelőre következtetést nem vonnánk le a dologból, mert bármit jelenthet. Akár azt is, hogy valaki megvolt, de aztán mégsem, vagy csak szimplán nem akarják egy nappal az utolsó bajnoki előtt megzavarni a fejeket. Az eddig innen-onnan bedobott nevek itt olvashatók, mi pedig várunk tovább, mert a klub – nagyon helyesen – nem reagál pletykákra. Mondjuk ennek fejében arról sem tájékoztat, hogy nagyjából mik a szándékai, mit várhatunk. (Leszámítva a sokatmondó: “magyarok és külföldiek is képben vannak, próbáljuk a legjobb döntést hozni” c. sablonszöveget.)
Napi történések: lesz jegy Debrecenben is
Tegnap jelent meg a klub honlapján, hogy a debreceniek 300 jegyet küldtek Pestre a Honvéd szurkolóinak. Természetesen azonnal lábra kapott a hír – és a konteo-hívők számára nem teljesen alaptalanul, – hogy akkor ez ennyi, az Öreg mégiscsak megegyezett Szimával (aki már nem is tulajdonosa közvetlenül a Lokinak), és nem mehetünk idegenbe.
Levélben rákérdeztünk a klubnál a helyzetre, akik megnyugtattak minket: Debrecenben is lehet majd jegyet venni az előre meghatározott 1400 forintos áron. Utóbbi összeggel továbbra sem értünk egyet, de megkeresésünkre sem az MLSZ, sem a rendező DVSC nem válaszolt. Keressük a további lehetőségeket, hogy hova fordulhatnánk panaszunkkal.
Okés, egyelőre szó sincs arról, hogy épülne az új akadémia, de hamarosan
Az egyértelmű, hogy a klub, a kormányzat és az önkormányzat is akarja a a létesítményt, a kérdés, hogy sikerül-e megegyezni a környéken lakókkal, akik az eddig megszokott életminőségük megváltozásával néznek szembe, amennyiben minden megvalósul. Mondjuk ez jogos.
A másik, ami ebből következik, hogy a beígért új Bozsik is csúszni kényszerül tehát, hiszen addig, amíg nincs kész az akadémia, és nincs hová költöztetni a jelenlegi stadion területén lakó akadémistákat.
Szurkolunk.
Hajtás utána a teljes szöveg.
“Okés, egyelőre szó sincs arról, hogy épülne az új akadémia, de hamarosan” bővebben
Végre (?) vége
Kedvenc nyári témánk: menjen vagy maradjon?
Job > Testardi, de vajon ennyi elég-e ahhoz, hogy maradjon?
Nem akarom én szidni Pintért a tegnapi válogatott után, de
mondjuk simán benne volt a meccsben, hogy nagyon elkenik a szánkat, mert azért két kapufa az két kapufa, pont annyi, ahányszor mi kapura lőttünk. Maradjunk annyiban, hogy bár elképzelést azt nem sokat láttam, de azért örülök a két tényleg szép gólunknak.
“Nem akarom én szidni Pintért a tegnapi válogatott után, de” bővebben
Mivel más úgysem történik, legalább nézzük meg Diego hétvégi gólját a francia egyből
Volt ezen a meccsen minden. Hatalmas védelmi hiba, és egy igazi prosztógól is a Rennais-től.
Diego amúgy Rigonato néven szerepel mostanság, és csapat szépítő gólját lőtte a végén.
Csütörtök van, és eddig
még nem történt semmi érdemleges a héten. Vagy mégis, csak mi nem tudunk róla?