Alex-álmok után vissza a földre, mert a Megyerin lóg majd bilibe a kéz

Újabb eseménydús héten vagyunk túl. Kriszti megnyerte a ManOfTheMatch címet a múlt pénteki prodikciójával; szombattól ma reggelig folytatásos Cordella-show következett, a „hogy hozzuk el 0 forintból Alessandro Del Piero-t Kispestre” nép játék keretében. Aztán mialatt mi erről poszt, pro és kontra, addig a pofók nemzetközi igazgató igazolta jóhírét (szavát se higgyék), és atombiztosan leigazolta DelPipit  – Indiába. Mi közben pedig arra kaphatjuk fel a fejünket, hogy itt a szombat Vignjeviccsel, aki tudjuk: sose viccsel…

Több olyan posztot toltam már ide ki beharangként, ami úgy indult, hogy „szeretek XY településre/stadionba járni, mert...” – nos, ezt a patront most nem tudom ellőni. Nem szeretek Újpestre menni. Mert

• jellemzően kikapunk. Na nem a kecsói rontáshoz hasonló méretű esőfelhő ül a megyeri úti vendégkispad felett, de azért ritka a kispesti siker odaát. Csak a közelmúltból (dekádból) csemegézve volt egy Szilis-Genitós bravúrsiker Bogesszel, aztán Morales és a föld-levegő rakettót hegesztő Diego, mag a bronzfutamunk 4:2-je. A többit feledje jótékony homály.
• mert az utóbbi időkig, amikor már a lila tábor is foszladozni kezdett, a Szuszában mindig azt láttam, hogy hogy néz ki egy (legalább provnciális léptékkel nézve) profi(szerű) klubműködtetés, a körtéstől a stadionújságon át a sajtós munkatársak kedvességéig és szakmaiságáig, ami otthon mind-mind hiánycikk. És ezt szar látni.
• a büfé tré. Hol van mindez a jó siófoki gigaszendótól, az MTK tribün alatt pult alól kapható Starótól (persze arról az éráról beszélve, amikor még nem bőcsi főzetet adtak e név alatt), vagy a csokis popcorntól ami Zalaegerszeg stadionkörnyékének levegőjét lengi be (utóbbi csak vicc, az inkább negatív, mint pozitív példa, de nem bírtam kihagyni).

Vagyis: általában szopellinó van, a körítésre irigykedek, a komfortérzet infrája nem annyira okés. Hát ezért.

Az olvasót persze valószínűleg csak az első pont érdekli, így akkor azon evezünk tovább. Eveznék, csak hát nagyon nincs mit mondani. Az Újpest idén jóval biztosabban kezdte a szezont, mint egy éve, mi viszont harmatosabban az eredményességet nézve, bár VW, sőt, Kemi is kiemelték, hogy a játékkal szerintük nincs nagy baj. Mondjuk szerintem az se szárnyal. De van 2 jó új szerzemény (Gyula, Kriszti), és 2, akiből akármi is lehet (Kandia, Portilla), meg egy olyan ütemben fluktuáló kezdőcsapat, mint a gyilkos személye David Lynch agyában a Twin Peaks forgatása közben. Mi sül ki ebből?

Két forgatókönyvet érzek halványan.

1. Ha folytatjuk saját, nem igazán veretes újpesti hagyományainkat, és az elején beoboázunk 1-2 gyors gólt, akkor annyi lesz nekünk, és még szerencse, hogy a mostani nem a 7-8 évvel ezelőtti Újpest, mert akkor megint jöhetne egy vízilabdaeredmény – de ezekből évtizedekre való van már a raktárunkon, nem kell egy újabb.
2. Ha viszont a győri meccset idézve fegyelmezetten toljuk a VW (és korábban Rossi-féle) szigorkodó defenzívát, akkor egy pont összejöhet, ha meg Gyulus / Báló / Filip (akármennyire is tré mostanság, benne mindig ott a „faktor”), vagy épp Proszi villant egyet, még vendéggyőzelem is lehet.

Hogy is mondta Alci? „Ez a Honvéd mindenkit meg tud verni, és mindenkitől ki tud kapni a bajnokságban„. Na ebben igaza van a hebrencs digónak!

Kezdőt tippelni VW Monte-Carlo-módszert idéző rotálása miatt kb értelmetlen, de legalábbis alacsony bekövetkezési hatásfokú, így ezúttal csak RW-verziót kaptok – nálam így állna fel a kezdő a Szusza szakadozott gyepszőnyegén:

Kemenes – King, Ignja, Kriszti, Alci – Hidi, Godoy, Nagy Gergő – Vécsei, Gyula, Prosszer.

Természetesen Kriszti belül, Alcsi kívül. Cserének jöhet Kandia, Filip, vagy Boti, utóbbi akkor, ha gáz, vagy fáradás van hátul.

Szombat, Újpest, a délutáni napsütésben pedig választ kapunk arra, hogy melyik arcát hozta el a csapatbuszban a Kispestünk ezúttal.

Valahol, a dél-ázsiai szubkontinensen pedig ugyanekkor egy adag bezsongott pándzsábi futballfanatikus elindul, hogy megnézze a helyi Dynamos első olyan edzését, ahol feltűnik egy alacsony, barkós, kicsit borostás, vidám arc is a csatárok között, és ezért én most kurvára irigylem az indiai drukkertesókat. Ők álmodhatják tovább a futballt, mi pedig keserűen ébredhetünk a melegítő játékosaink között egy herékig felhúzott zokni látványára, nekünk most ez jutott.

Bakker, komolyan, már csak ezért a megpróbáltatásért megérdemelnénk a három pontot. :)