Szóval a srác az elmúlt évek Kecsója, a háttérben szurkoló tömeg a kecskeméti lakosság futballt kedvelő része, mi pedig a lila pólós kiscsaj, aki vérző orral vár a következő öklösre.
Mert kábé így megyünk abba a nyamvadt városba. De tényleg, mi a fenének van Kecskemét? Mitől hírös egyáltalán?
Jó, ott született Katona József, ezért minden róla van elnevezve, hol van egy névtáblányi felület, viszont ez nekünk semmi, mert mi meg a Honvéd vagyunk, ami a katona többesszáma. Aztán ott van a bizonytalan eredetű pálinkájuk, lehet rá büszkének lenni, csak éppen a klasszikus beszerzési utak valahogy pont elkerülik őket, és inkább Szabolcsból, sőt, Nógrádból, vagy Erdélyből jut szilvórium az ember asztalára, barack meg sehogy sem.
Értitek, még olyan sincs, hogy kecskeméti béke, ahol mondjuk a 48-as szabadságharc egy jelentéktelen csatája után fegyverszünetet köt a két fél egy estebéd erejéig. Vagy kecskeméti villamosbaleset, mert villamos sincs és nem is volt, hiába tervezik összekötni vele úgy száz éve a pályaudvart a főtérrel. És olyanról sem hallottam még, hogy kecskeméti valamilyen fesztivál, ami miatt érdemes lenne útra kelni. Baja – halászlé, pipa, Békéscsaba – kolbász, pipa, Székesfehérvár – lecsó (vajon miért?), pipa, satöbbi.
Persze én most alapvetően nem Kecskemétet akarom szidni, mert ettől még lehet jó hely. Részemről meg vagyok áldva néhány helybéli ismerőssel, volt már jó estém is a városban, mindezért cserébe azonban pontokat kértek, és kapnak is sorozatban.
Jah, nem fogok szót (szavakat) vesztegetni rá, teljesen felesleges, úgyis tudja mindenki, szopóágon vagyunk, ha velük játszunk, mert az istennek se megy (igaz, Pisonttal még nem próbáltuk, szóval alapvetően túloztam), és csak szenvedés akár nézni is, meg jelen lenni.
De majd talán most! Komolyan, én hiszek benne. Kénytelen vagyok hinni, mert ha nem tenném, akkor ott állnék, hogy meccsre csak a társaság és az egyébségek miatt megyek, az eredményesség nem számít. Hogy a picsába nem számítana? Csak az számít. Ezért tudok még hinni. Különben a saját létem kérdőjelezném meg, és az meg olyan, mint egy közepesebb rész az Igazság ligája c. rajzfilmsorozatban, ahol a Csodanő, Superman, Batman és a többiek már bukóra állnak az aktuális főgonosz ellen (legyen például egy kollektív agy vezérelte idegenekből álló sereg), remény sincs a győzelemre, mikor rájönnek (bakker, mennyire olcsó fogás), hogy a pszichéjükre hatnak, kérdésessé teszik tettük értelmét, valódi célját, mire azok elbizonytalanodnak, egy pillanatra összezavarodnak, hogy valamelyik hősünk közben kómába üsse a nagy központi agyat, és kiderüljön, bla-bla-bla ez és ez volt a múltban, amitől lett a jelen, de ő nem is ilyen igazából, viszont most már csak erre képes, ebből áll a léte, amit most majd megkérdőjelez, és vagy megszűnik vanni, vagy máshol folytatja a dolgát, de közben a résznek már vége. Főcím.
Innen kösd át Hanta, baszod! A címben Waszlavikot írtam, most meg szuperhősös rajzfilmekről beszélek.
— a szerkesztő
Igazából annyi van, hogy a héten két jelentősebb input ért: egyfelől a tapétakaparás, glettelés, festés aranyháromszöge lakásfelújítás néven, valamint szerdán az Egyetlen Igazi Magyar Sámán koncertje/performansza a Szigony utcai Gólyában. Ezekből kellene most összerakni valami gyorsposztot a mai meccs előttre.
Nyilván a falazás, vakolás és hasonlók adnák magukat jelen helyzetünkben, viszont mivel én szenvedek most a gép előtt (RW azt hiszem külföldön, remélem hoz majd be adómentes internet-gigabájtokat), így nyilvánvaló, hogy nem a könnyebb utat választom.
Cserébe viszont Waszlavikról sem írok semmit. Aki nyitott arra, hogy – idézem -:
Bal kezemben a forrasztópáka, jobb kezemben a vers;
Az Önök szerencséje, hogy ezúttal a verset olvasom fel:
azoknak nincs mit mondanom. Inkább tessék meghallgatni ezen a közepes minőségű koncertfelvételen, mert nem csak zenéből áll a zene:
Bocsi az öncélú posztért.
