Annyira szánalmas, hogy Paksról mindig a halászlé jut eszembe, ellenben büszkén vállalom

Nem igazán tudok és akarok halászlé nélkül élni, pedig az van, hogy elég későn kedveltem meg magát az ételt. Kiskoromban visítva rohantam ki a konyhából, ha kocsonya került az asztalra, de ugyanúgy fintorogtam a halászlé láttán is. Aztán egyszer áttört valami gát, a fene tudja már hogyan, és mára a halászlé iránti rajongásom szinte nem ismer határokat.

Paksra speciel ezért szeretek járni, mert a kömlődi halászcsárdát igen-igen szeretem. A Duna partján, hatalmas terasz, remek kilátás, vállalható halászlék. Kihagyhatatlan. Volt, hogy meccs után, hatalmas tányérban, amolyan szívmelengetőnek, kis pálinkával, volt, hogy Balatonról átugorva a meccsre, kóstolóként, de mindig és kivétel nélkül megállva, mert a halászlé szent és sérthetetlen, az hozzá tartozik a környékhez, és ugye Rómában, mint a rómaiak, bár arról halvány fogalmam sincs, hogy Tolna megye büszke népe mennyi halászlét eszik egyáltalán, és viszont igen.

Tegnapelőtt vettem a piacon pontyszeletet, belsőséget, és igen, ciki lesz, de sűrítményt. Hagyma van, paprikafélék vannak, szóval a munka ünnepén otthon készítjük el a halászlét, mert bármennyire is fáj a szívem, Paks ma bizony kimarad. Így alakult, és nem jó ez így. Sebaj, társaság, sör, kiskocsma, ugyanúgy együtt.

Cserébe legalább Botka Endi játszhat, mi pedig ha máshol nem, a tévén keresztül megvitathatjuk a King vs. Botka kérdéskörét. (Ugye MaxiKing a múlt héten pirosat kapott. Szerencsére csak egy meccset kell kihagynia.)

Aztán újra lehet Holender^(köszi), Gyula, Punó, Proszi a támadóhármasban, mögöttük Vécsével, ami összesen négy egyértelműen előrefelé játszó arc, miközben Nagy Geri és Hidi is szokott volt felérni a kapu elé. Mecsoda különbség ez Rossi korábbi – és amúgy bejövős – bekkelősebb taktikájához képest, ahol a középpályára három, inkább védekezőbb típusú játékost állított rendre, és bár a szélsőhátvédeknek engedte a szélek bejátszását (végül is azért vannak), az összkép mégis valahogy defenzív volt.

Ezzel szemben az elmúlt meccseken alakul a három csatár, ahogy mindig mondja (középcsatár + két szélső), mögöttük Vécsei előre relatíve kötetlenül, védekező feladatokkal az ellenfél térfelén (ahogy Nagy Geri is, bár ő azért több védőfeladattal), két szélsőhátvéd, tehát támadásban akár öten-hatan is felérhetünk villámgyorsan a kapu elé.

Hogy ebből alig látni valamit? Igen, ilyen ez. Rossi ha nem is dobta a labdatartásra épülő futballt, de azért vegyük észre, hogy mit mutat a statisztika:

Valamivel kevesebbet van nálunk a labda, például Csábi érájához képest meccsenként három perccel, így a labdát is kevesebbet járatjuk, viszont könnyű kiszámolni, hogy jóval gyorsabban. A kevesebb jó passzhoz alacsonyabb passzpontosság társul egységnyi idő alatt, ami azt jelenti, hogy gyorsultunk, viszont ennek következtében pontatlanabbak is lettünk. Cserébe a párharcokat felvállaljuk (alkalmasabb lett rá a keret), viszont pont ugyanolyan sikerességi mutatóval jövünk ki belőlük, mint korábban. A lényeg, hogy Rossi intenzívebbé tette a csapat játékát, aminek lassan ki kéne jönnie.

Ami viszont egészen durva, hogy hiába lettünk gyorsabbak (és pontatlanabbak), a kapura mégsem tűnünk veszélyesebbnek a nyers számok alapján. Azonban a helyzet az, hogy Rossinál megrúgjuk a meccsenkénti egy gólt, míg a korábbi mutatók 0,8 és 0,43 voltak. Tehát kevesebb lövés, kevesebb kaput eltaláló lövés, több gól, vagyis pontosság, netán jobban kialakított helyzet (nem). Megjegyzem, a mistertől pont ezt szoktuk meg az első, sikeres évében.

Ahogy azt is, hogy az ellenfelek mutatói még a mienkét sem érik el. Itt nincs nagy vircsaft, ezt a témát a korábbi edzők is hozták, vagyis a védekezésünkkel nincs akkora gond, ami rögtön látszik a tabellára nézve: a 34 kapott gólunk inkább középmezőnyös teljesítmény, mintsem a 40plusszosok társasága az alsóbb régióban.

Nem kertelek tovább, és kimondom inkább: Rossival alakulni látszik valami.

Csak épp az a vicc, hogy jelentős részben szöges ellentéte a két korábbi mester alatti játéknak. Vajon ez hogy csapódik le a kereten? Néhány hónap alatt három különböző játékfelfogás.

Ja, azt is ki akartam mondani, hogy Rossi valószínűleg nem tud mást, csak ennyit. Ezt viszont kőkeményen leoktatja, átveri a csapaton.

Tetszik, hogy kezd alakulni a játékunk, de nem tetszik, hogy Rossival nem lehet hosszú távon számolni, mint edző. Mondom, parádésan hasonló rendszerű mutatókkal hozta le az első másfél évét, majd amikor a számok szétestek körülötte, felállt, és távozott. Most télen visszatért, és némi keresgélés után, alig néhány meccs alatt visszaállt a korábbi adatok, átlagok, értékek felé vezető útra.

Amíg ez megy, addig nincs gond. Viszont amint nincs meg hozzá a keret, amint kiismerik a játékát (emlékezhetünk, a bajnoki címre hajtó Debrecen beállt bekkelni két éve a Bozsikban, szimplán átadta nekünk a labdát, úgysem tudunk vele mit kezdeni, vagyis nagyjából a mi játékunkat alkalmazta ellenünk), onnantól nagy a baj. Sőt, van ez tovább is: ha nálunknál gyengébb csapat ellen játszunk, akkor alapból mond csődöt a taktika. Rossi alatt a valódi kicsik ellen megy a legkevésbé, mert ők nagyjából hasonlót játszanák, mint mi, csak éppen nekik szar a keretük hozzá.

Rossi tehát nem perspektíva, az ő olaszos gondolkodása egy vállalható játékosállományra ráfeszített, kiesés elől menekülő klub játékfelfogása. Ennek ellenére imádom, szeretem, tisztelem, mert valahol a realitások talaján marad.

És ezért tudok hinni a mai paksi meccsben. Rossinak pont fekszik a Paks támadójátéka, vagyis simán lehet, hogy kapunk egy hármast, de az is benne van, hogy hozzuk a null-kettőt. Részemről inkább az utóbbira fogadnék.

A számokért köszi az InStatnak. Nyitókép: legutóbb Pakson két kisadagot kértem, különböző halakból, hogy össze tudjam vetni, melyik a kedvencem igazából. Ez a ponty.