…de azért azt sem mondhatjuk, hogy vészesen romlottak az esélyeink ma estére. A Hali tegnapi győzelmével a pontszerzés szinte minimumelvárás lett ma a nyugodt éjszakáinkért, Vidi az ellenfél ide, nem túl acélos tavasz oda – és ezt végül hoztuk is, a Pécs közben leverte az Újvárost, ezer köszönet érte, szóval két fordulóval a vége előtt hárommal megyünk a Hali és néggyel a Dunaújcity előtt, ami azért nem kegyetlenül borzalmas kép. Persze ha Filip a zseniálszólója végén beveri és nem magasan lövi el, akkor… de ugye a “HA” az sose játszik.
Meccs előtt, azt kell mondjam, magunkhoz képest, legalábbis a recens önmagunkhoz képest, igencsak optimisták voltunk, Pinokkió Jani körkérdésére a következő tippek érkeztek az asztaltársaságtól a Gurigában: 1:1, 1:1, 2:0, 1:1, 2:2. Jani szerint meg 6:1 ide, hehe. No de láttok egy vereségtippet is? Hát még RW is bekarcolta szóban az 1:1-et a tippszelvényre, mi van itt? Pontszükség, mondjuk így. A szükség pedig nagy úr és meg kell adni neki a tiszteletet. Megadtuk. (Kitérő: iszonyat hangulatos a Guriga “teraszán” üldögélve nézni a frisstavaszizöld lombokat, melyek közül hol a Templom téri katolikus templom tornya, hol az egyik újraszigetelt panelsor felső tömbharmada tűnik ki a szél játéka miatt. Tavasszal Kispest a legszebb. A KÜLVÁROS. Imádom.)
Maga a meccskezdés aztán várakozásainkat támasztotta alá, a B csapattal a kupadöntőre rápihenő, majd alig negyed óra után Juhászát is sérülés miatt elvesztő Vidi amolyan tessék-lássék módon kente a meccset, mi viszont nyomtunk, nem viccelek, tényleg, mondjuk eléggé meddőn, de nyomtunk. Nyomogattunk. Igazi helyzet mondjuk kevés volt, de helyzetszerű lövés, utolsó pillanatban elszúrt átadás azért igen. Domináltunk, na. Persze hogy kaptunk is erre egy gólt kábé a második értelmes Vidi akcióból, sztenderd védelmi kihagyás és sokadik idei elmaradó kapuskijövetel, ehh.
Mindez azért volt különösen bosszantó, mert nem voltunk rosszabbak a Vidinél, sőt… idáig legalábbis. Innentől a csapat felvette az elmúlt évből sajnos oly ismerős besülős arcát, a Vidi meg továbbra sem erőltette túl a “focizzunk egyet” műsort, így katasztrofális tompulatba hanyatlott az első játékrész vége. Egy csapat unalmában, a másik görcsölésében vonaglott a pályán, nem voltak jó percek ezek.
És igazából ez ment tovább a második 45 percben is, kicsit talán többször jutottunk helyzet-közelbe és a meccs súlypontja is visszakerült a Vidi-tizenhatos előterébe. Igazi eredmény nélkül sajnos – egy darabig. Aztán a szezon végére a góllóvő csukáját (vagy homlokát) megtaláló Gyula úr ismét beköszönt, az egész meccsen most végre 2013-mas niksici formában játszó Filip passzából, és innentől valami átszakadt nálunk, egyre több kvázitámadás jött, amelyek közül kettő a sorsunkat is eldönthette volna végleg, e meccs tekintetében (sőt, mint később kiderült: bennmaradásilag is)… Előbb Gyula beadásáról csúszott le épphogy Filip, s a kapufáról kipattanó labda elé már csúsztak az újvárosi védők, lefedezve az utat a kapujuk felé, az érkező Baráth Botiak így emelne kellett, amit okosan meg is tett (nem nagy gólt akart rúgni szegény, amivel vádolták őt egy páran körülöttem), ám erősen megcélzott lökete a pipát törte majdnem ketté. Majd egy némileg élénkülő Vidi-attaksort és néhány Kemenes-védést követően a 90. percben Filip kígyózott át a Vidi védelmen, passz helyett egyszer csak magát hozva 100%-os ziccerbe, ám higgadt gurítás helyett sajnos magasan lőtt, Calatayud pedig kinyomta a léc alól a bennmaradásunkat – reméljük, csak egyelőre.
A hármas sípszó meg jött – meglett az egy pont, amit “kértünk” a meccs előtt, meglett, nagyon kellett. Bosszantó, hogy nincs meg a végleg megnyugtató három, de jelen helyzetünkben én annak is örülök, hogy nem kontrázott szét minket a Vidi az utsó 10 percben.
A csapatból kiemelhetjük a szokás szerint keményen és szigorúan takarító, keveset hibázó Ignját, és a biztos semmi_extrát most is lehozó Elezt. Baráth Boti nekem ma is tetszett, Endibe meg lassan “szerelmes leszek”, mert elképesztően hatékonyan dolgozott a lecseréléséig, amit mostanáig nem értek, én nem láttam őt fáradtnak, remélem nem sérülés. Gyula úr ma nem volt a topon, sok labdakezelési hiba is becsúszott, de pont így, “nem topon” is hozta a pontot érő gólt, szóval a végére olyan lett a szezonban a derék guineai, amilyen az elején volt – csak az október-március időszakot kéne feledni nála (is). Hidi, Nagy Gergő most inkább semmi extrák nem voltak, se föl, se lefele sem lógva ki a csapatból, és ez most inkább pozitív értelmű verdikt. A cserék, Proszi és Gazdag ma haloványabb meccset fogtak ki. Godoy jól tolta, néha kicsit lassan gondolkozik, főleg, ha Holendert kellett volna észrevennie. Apropó Filip, most ő a meccs legjobbja volt tőlünk szerintem. Puno meg most tényleg gyengusz volt, jogos volt a cseréje.
No így állunk most, 25 mi, 22 a Hali, 21 a Pálhalmai Kohász, még akármi is lehet, de reméljük azért akármi nem, hanem inkább egy hazai Pápaverés lesz még, és az Üllőin akkor ki is kaphatunk (bár nyilván én is bízom titkon a csodában, már amennyire csoda még a Bohócban bárkit is leverni, de ha a két klub közti anyagi/keretbeli difit nézzük akkor azért igen, bla-bla-bla-bla…) Szóval ne menjünk feltartott kézzel jövő héten se a sasfészekbe, de azért a puskapor leginkább a Pápa ellen legyen szárazon tartva, mert ott ágyúzni kell majd sokat és szakadatlan.
Addig is még szívjuk be a klasszikus tavasz utolsó illatait, akár a Templom téren, akár máshol, mert közeleg a forró, kiégett nyár, ami ki tudja, mit hoz nekünk még a hőhullámok mellett.