Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálam ez messze a nap legsiralmasabb képe. Szentimentalizmus alert!
Tudom, lesznek szép és új stadionok, azonban én valahol kedveltem a klasszikus magyar megoldást. Hatalmas betonból öntött körlépcsők, egy fedett tribün és korzó. Így nézett ki mifelénk egy stadion. Járjunk bárhol, mindenhol otthonosan érezhettük magunkat.
Egy év után a végéhez érkezett a Hungária körút bontása, a tribünből még áll egy darabka, hogy napok kérdése legyen, és eltűnik egy legendás pálya, ahol maga Jimmy Hogan újította meg a világfutballt. (Erről bővebben: Szegedi Péter: A magyar futball európai expanziója, avagy hogyan lettek tanítók a tanítottakból /// in: Szociológiai Szemle 2003/2., vagy szegedi.in)
Azon túl, hogy valahol belül megsiratom az elmúlást, az elmúlt harminc évemet, mert a Hungária körút azért nekem is jelentett valamit, még ha ellenfélként is jártam ott legtöbbször. Igazából azon jár az agyam, hogy milyen lesz, amikor a Bozsikról látunk majd hasonló képeket. Mert lesz új Bozsik, kell, hogy legyen új Bozsik – ez eldöntetett.
A szemünk láttára rombolják le a múltat, és próbálnak a helyére állítani – egyelőre csak – díszleteket. A tartalommal megtöltés azonban ránk, szurkolókra, és a futballszakmára vár.
Megjegyezem, ez lesz a nehezebb feladat.
