Tudom, hogy valahol értékes ez az egy pont, de most ez kevéssé vigasztal

…mert hiszen Újpesten nem sokan fognak pontot szerezni, hogy a divatos magyaredző kifogással éljek, de ez most mégis igaz.

…mert hiszen meccs előtt a veretlen Újpest ellen picit torpanni látszó csapatunktól simán elfogadtam volna az ikszet.

…mert hiszen a meccs nagy részében az Újpest muzsikált meggyőzően.

Ehhez képest megint a legvégén éneklik (verik) ki a sajtot a szánkból, hát, annyira nem boldogít a dolog.

 Kezdve az elejéről: a beengedés nem túl olajozott mivolta és a lightos napszúrások elszenvedése, valamint a tumultuózus büféjelenetek, a végtelen sorok kiállása (ha már olyan balfasz vagy,, hogy a sorban állást választod a másokhoz odakéredzkedés és a sörök-perecek közvetett berendelése helyett) után az ember kicsit megpihent a vendégszektorban – és végre jó volt körülnézni. Az utóbbi évekhez képest igen szép számban jött össze a kispesti tábor, és bizony nem csak „kemény mag” arcok, hanem sok korzójellegű létforma is feltűnt, ami mindig örömteli. Szurkolás a meccs elejétől a végéig pörgött, tényleg remek hangulat volt folyamatosan, a találkozó 10. percére már egész klasszikus meccshangulatba ringattak a körülmények.

Maga a mérkőzés nem volt egy hatalmas megfejtés, de volt hajtás, volt néhány helyzet, és a kettő együtt, a középerős irammal és a már lefestett hangulattal együtt bizony egész futball-képet adott az újpesti kánikulai nyárestének. A lelátói hangulat a csapatok hozzáállásán is dobott, ment előre mindkét alakulat, az Újpest főleg a jobboldalán volt veszélyes, Suljic még ma, nem épp élete meccsét játszva is roppant veszélyes volt, és hát Bardhi sem ügyetlen. Szegény Botinak sok gondja volt velük. Védelmünk azonban állta a sarat, a magához képest ma többször is pontatlan Botka Endi a kisebb hibák mellett nyilván hatalmasat melózott most is, Lovresz bemutatta, miért hoztuk vissza Kecsóról: ha Ignja valami oknál fogva játékképtelen, vagy rossz formában van, a derék Iván cár rögvest tudja helyettesíteni. KisBobál pedig ma is nagyot alakított.

Középen is voltak emlékezetes teljesítmények. Kamber, a régimódi fodballista úr prototípusa amolyan „Sorin Botis II.” pályaívet tol nálunk, vénségére is szép melót téve le az asztalra. Mellette Nagy Geri futotta és védekezte szét az újpesti támadók szemöldökét, a Hidi utolsó pillanatos lesérülése miatt hátrébb rendelt Vécse pedig látványosan hasznosabb volt itt, mint egy sorral előrébb.

Az újpesti dominancia erős volt az első félidőben, tesóm félve jelezte is: ő ettől félt, jobbak a lilák. „Csak egy gól kéne és változna minden„- vetettem ellen, mire megkaptam a „fociban nincsen HA” örökbecsűt. A félidő végére mindenesetre kiegyenesedtünk, Gyulabá jegyzett is egy kvázi helyzetet, majd Suljic felrúgása után Bardhi emelt egy tőle szokatlanul veszélytelen szabit Szabi kezébe. Félidő.

(Többen sörért indulnak a végtelen sorba. Többen feladják.)

A második játékrész elején aztán jön a szokásos Honvéd-önmegrázás: ha leírjuk a csapatot, felpörgünk! Az amúgy bátortalanabb Proszi és a ma is remekelő Holender, valamint Gyulabá vezetésével beindul a helyzetgyártás, Báló is veszélyeztet messzebbről. Az Újpest is megébred, jön ott is egy-két lövés,fokozódik a helyzet. Aztán egy kapu előtti kavarodásban Vernes és Lovrics is lövést téveszt, ám a kipattanó Gyuszi előtt landol, az Öreg meg beveri, 0:1, extázisban a tábor, extázisban a csapat, Báló ölelgeti Gyuszit, Holenderék egymást, csodaszép. Még két gyors kontrát vezetünk, megroggyant az Uppe, de hol Vernes szökteti magát hosszan, hol a lövést rontjuk a végén, hol minket rúgnak agyon a lila védők.

Érezzük a veszélyt, én legalábbis nagyon, rosszat jelent, ha nem végezzük ki az ellent addig, amíg lehet… és nem is tesszük meg, az Újpest feláll, Rossi pedig Proszi (helyére Rikk) után Gyulát is lehozza (őt pedig Dél váltja). Mikor a végén Holender is pihenőt kap, és Gazdag érkezik, elöl összeáll a fáradt Bálintból, a hangulatember Vernesből és az önbizalom-deficites Délből álló első hármas, ami meg is pecsételi a támadásaink sikerét, innen már az Újpest kezében van a saját sorsa. Nem értem, miért csináljuk amúgy ezt, a Debrecen ellen is és most is a végén egyszerűen feladjuk a veszélyes támadások lehetőségét. Ennek így egyszerűen nem lehet más a vége, mint az, amit ma is láthattunk!

Mégis hiszem, hogy kihúzzuk. Lelki szemeim előtt már a holnapi NS címlap és az ömlengő blogposztjaink szállnak, mikor Baráth Boti gólvonalról ment fejjel, aztán Szabi véd egy nagyot, aztán…

…aztán jön a menetrend szerinti szöglet, ez egyszer nem a toppon lévő védelemmel, és a lilák valami kis süvölvény csatárával beveretjük az első (vagy egyik első) NB1-es gólját. 88. perc. Kettőt (plusz hosszabbítás) kellett volna még kibírni…!

Mindegy, ez van.

Hogy is írtam? Nem rossz Újpesten az egy pont? Nem ám! A meccs nagy részében a hazaiak domináltak? Bizony ám! Sok csapat visz el a Megyeriről 3 pontot majd idén? Nem hiszem.

Mégis, most még nem vagyok boldog az egy ponttal. Ott volt a kézben a három is, még ha reálisabb is a döntetlen a meccs képe alapján, de én Honvédos vagyok, kispesti győzelmet akarok, nem reális eredményt. Főleg, hogy nyert a ‘csaba is a Tanyaközpontban, így minket felajzva és több önbizalommal várnak egy hét múlva a Viharsarokban, mintha már 5 vereség lenne a tarsolyukban. Ráadásul hazaérve még elcsíptem a tv-n, hogy a zöld „kedvenceim” simán verik az MTK-t. Csodás nap. Szóval holnap már majd én is örülök a reminek, de ma még áldozok a keserűség oltárán – sajnos nem sörrel, hanem a 88. perces gólt tartalmazó serleg fenékig ürítésével.

De hogy a zárás azért pozitív legyen: a tábor mellett a csapatot is dicséret illeti a küzdésért. Tudom, tudom, alap kell, hogy legyen, de ami kijár, az kijár. Jó éjszakát.